Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-06-03 / 22. szám

8 Budapest, 1931 június 3. Tizennyolc millió értékű munkát adott ki eddig az iít- és csatornaépítési ügyosztály A hitelösszeg további részének felhasználása az őszi hónapokra marad A főváros út- és csatornaépítési ügyosztálya erőtelje­sen és lendületesen folytatja a költségvetésben megállapí­tott munkálatok lefolytatását. A folyó évi hitel nagyobbik felét, 18 millió értéket jelentő munkálatokat már mind vál­lalatba adták, a hátralévő munkálatok pedig most vannak kiírás alatt. Csak néhány munkálat elvégzése marad az őszi hónapokra, aminek hátterében az a helyes elgondolás rej­tőzik, hogy valamennyi munkát nem ajánlatos az első fél­évben piacra vinni, mert akkor a második félévben nem jut lehetőség munkaalkalmakra és a munkások foglalkoztatá­sára. A program végrehajtásának menetéről beszélgetést folytattunk Király Kálmán műszaki főtanácsossal, az ügyosztály vezetőjével, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — Pontosan lépést tartunk a költségvetésben megálla­pított hitelösszegek felhasználásának lehetőségeivel és fo­lyamatba tettük mindazokat a munkákat, amelyeknek elvégzését program szerint megállapítottuk. Pontos ki­mutatásaink szerint e pillanatban utak építése munkában van az I. kerületi Diósárok-útnak a Hiero- nimy-úttól terjedő 900 kilométeres hosszúságban való megépítése, a Szarvas-úttól felfelé terjedő Kútvölgyi-út, a Lenke-úttól a Hamzsabégi-útig terjedő Dcoróczi-út, a Fehérváry-úttól a Horthy Miklós-útig húzódó Vásár­helyi Pál-utca, a II. kerületi Ákos-utcától a Lenke-útig terjedő Borgó-út, a Hidegkúti-úttól a Pasaréti-útig ter­jedő Hadapród-utca, a Bimbó-utcától a Törökvész-útig terjedő Mész-utca, az úgynevezett Uzenhárpmöles út és a Törölcvész-út építése, a III. kerületi Farkastorki-út és Ptvsptaifieruút, az V. kerületi Hollán-xúca, a Táfra-utca, a Váci-úttól a Pannónia-utcáig terjedő Tisza-idca épí­tése, a VI. kerületben a Bulcsu-utca és Dévay-utca kö­zött fekvő Tüzér-utca építése, a VII. kerületben a Róna- utcától a Fehér-útig a Kerepesiéit építése, a VIII. ke­rületben a Baross-utca és Práter-utca közötti területen a Kemény Zsigmond-utca építése, a X. kerületben a Mag- lódi-úttól a Sörgyár-utcáig terjedő Szentimrei-utca épí­tése, a Kerepépi-útnak a temetőhöz vezető kiépítése és a temetőben a Deák-út megalkotása. A csatornaépítések sorában munka alatt van az 1. kerületben a Mohai-utca, az Andor-utca, a Nárcisz­utca és az Albert-utca, a III. kerületben a Pusztaszeri-út, a VI. kerületben a Jász-utca, a VII. kerületben a Czobor- utca és a Bácskai-utca csatornázása. — A kertészeti ágazat is nagy tevékenysé­get fejt ki. Parkírozzuk az /. kerületi Budakeszi-utat, a Retek-utcá­tól a Julia-utcáig, továbbá a Oellárthegy északi részét, hogy ezzel befejezzük ennek a nehéz terepnek kertészeti feldíszítését. Munkaiatok folynak a II. kerületi Ribári- utcában, a III. kerületi Miklós-téren, a IV. kerületi gróf Károlyi-kertben, az V. kéfütpti Kossuth Lajos-téren és a X. kerületben a rákosfalvai Templom-tér körül. — A folyó évben az út- és csatornaépítési ügyosztály részére megállapított 18,000.000 pengő hitelt teljes egészében fel fogjuk hasz­nálni, hogy ezzel is fokozzuk a munkalehetőségeket és munka- alkalmakat, amelynek méreteire jellemző, hogy ma ebben a két vonatkozásban négyázpr mv/nhásnak adunk ke­nyeret. — Az ügyosztályhoz tartozik a köztisztasági hivatal, tehát az utcai és házi szemét eltakarítása, az utcák locso­lása és olajozása. Erre az ágazatra a költségvetésben kö­rülbelül tízmillió pengő áll rendelkezésre. Ezt is teljes egészében felhasználjuk és itt háromezer munkás jutott foglalkoztatáshoz. Az utak olajozása 1,100.000 négyszög­méter felületen történik, amelyeknek egységára 26 fillérbe kerül. A munka végrehajtását a főváros a szerződéses vállalkozókkal végezteti, amely munkálat rövidesen véget is ér. Meg kell jegyeznem, hogy ez a művelet az idén aránylag elég korán nyert befejezést és a jövőben még korábban kivánjuk az utcák portalanítását elvégeztetni, nehogy az első száraz napok poros utakat teremtsenek azokon a területeken, ahol szilárd burkolat nem áll ren­delkezésre. * Az ügyosztály tevékenysége arra mutat, hogy az olyan sokat hangoztatott városházi passzivitás és stagnálás nem felel meg a valóságnak. Amint látható, ez az ügyosztály is csendben, de annál nagyobb szorgalommal látja el fel­adatát és a rendelkezésére álló 28 millió pengő hitelössze­get gyors ütemben felhasználja, mert minden fillért az iparosoknak és a vállalkozóknak juttatnak. Ha a főváros pénzügyi viszonyai megjavulnak és szó lehet nagyobb kölcsön igénybevételéről, akkor ez az ügyosztály is meg fogja valósítani azt a régi kívánságot, hogy Budapest úthálózata teljes egészében méltó legyen a modern, kultúrált milliós fővároshoz. Gondoskodás a köztisztasági alkalmazottak téli ruházatáról. A köztisztasági hivatal igazgatósága elő­terjesztést tett a hivatal altiszti és munkásszemélyzetének ezévi téli Tuhaszükséglet .beszerzésére. A polgármester ezen az alapon kiírta a nyilvános versenytárgyalást a nagymeny- nyiségü téliruha, köpeny, esőgallér és fehér báránybőrmellé- nyek szállítására. Az ajánlatok benyújtásának határidejét július 3-án, kedden délelőtt tizenegy órában állapították meg, mely ideig a pályázatokat a köztisztasági hivatal Kún- utca 8. szám alatti igazgatóságához kell benyújtani. Versenytárgyalási megbízások A műit héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a kővetkező cégek kapták: Hftxi tílvbeszélöbei*eiide»;és szfillltftsfit a Szent László-kórházban: Ericsson r.-t. 80.250. Burkolómunkát a Némeitvö'lgyi-úti iskolánál: Zsolnai Vilmos 6729. Andrea r.-t. 28.238. BfldogosmunUAt ugyanott: Schaczek 'S'ándorné 8470, a Miskolci-úti autóbusz főműhelynél: Gerő László 9916. KőmüvesmunUflt az Erzsébet-szegényháznál: Válté Sándor 2253. Linoleum burkolömunkát a Szent Istvián-téri isko­lánál: Urbán Ferenc 6541. a Rot tenbHier-utcai iskolánál: Péter József 5947. Míizolómnnkflt az Új Szent János-kórháznál: Gar-a Zsigmond 2013, a Miskolci-úti főműhelyben: Mihály Ferenc 3287. Föld-, kőműves- és elhelyezömunkflt a régi Szent János-kórháznál: Vágó Pál 2626. Központi ívözíűtőberendezést az állatkerti oroszlán­barlangnál: Halász. Ernő 2515. Műkőinnnkflt a Németvölgyi-úti iskolánál: Mükőipari vállalat 14.627. Tatarozás! mnnkílt a Szent László-kórhaznál: Volein- tics Lajos 2560. Oraronniltalakítfisl munkát a Mátyás-templomban Rieger Ottó 28.400. Ácsmunkát a Miskolci-úti autóbusz főműhelyben: Szívós L. Láiszló 7362. Pnlafedőiuuiikát ugyanott: Eternit, művek 11.821 pengő vállalati áro-n. Beérkezett ajánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállitásokra & következő cégek pályáztak: A Czakó-utcni elemi iskola kémény építési és ka- zítnhdz kűmnvesmuukálra píilyftztak: Schultz r.-t. 13.170. Heinicke H. R. 14.147. Wélvárd és Kutast 15.502. Cus- todi Alfonz 15.221 E'ggenherger S. 16.324. Udvardy Géza 5896. Paulheim Lenért 6067. Berénvi Ignácz 6105. Iludetz Béla 6128. Németh Béla 6135. Lázár Géza 6185. A limnlöd ifit i szeretetbflz kazáulifi/.flnak építé­sével kapcsolatosan szükséges kéményépítést mun­kaira píilyftztak: Havas Sándor 31.804, Schulz r.-t, 47.632. Eggenberger A. 48.845, Bédy Aurél 51.950. Ileinicker H. R. 49.470, Custodls Alfonz 51.420, Kemény Sándor 55.420 pengővel. Az XJJ Szent .Jftnos-kórbftz urológiai pavJlionjrt- bnn különböző munkákra píilyftztak: Beregszászi Dezső 2592. Hofherr Gyula 2676. Soproni Géza 2780, Faragó Sándor 2798 Szintes Béla 8070. Hagy Sándor 3274, Fazekas László 3625, Márton Ferenc 3926. Molnár ési Faragó 2702, Máthé Ferenc 3926. Klszely Géza 3002. Mein« Gyula 3066, Kramer Adolf 3646. Reitzer Ferenc 5756 pengővel. Az líj Szent Jftnos-kórbftz elmebeteg pnvillon- jfinnk nói osztíllyíin szükséges padló- és falburkoló munkftirn píilyftztak: Urbach és Tafler 21.941, Schillbnger Zsigmond 22.786. Neubauer Miksa 23.968. 'Fekete Mihály 24.016, Gerber József 26.222, Strasser Vilmos 27.489, Walla József r.-t. 29.159 pengővel A Felliő-utcni tftzőrségfi pavilion vízvezetéki és csatoriiílzflsi munkáira píilyftztak: Rietschel és Henne- berg 2445, Rlemer Miksa 2608, Wagner Hugó 2626, Lukács János 2661, SchJésimger és Lampel 3224. Pregitzer Károly 3286 pengővel. Az Uj Szent JAiios-kórhíiz szobafestő- és mftzoló- munkftlra n.jftillatot tettek: Grünwald Béla 2463, Leisen Adolf 3707, Zafourek Ferenc 2739, Galbavy Gyula 2909, Czelsler és Elischer 3215. Hurm József 3304, Fock Géza 3861 pengővel. A Tomori-utcni elemi iskola kőművesmunkáira píilyftztak: Wagner Márton 1860, Sz>akál Lukács 2172. Schőn- thel Ricbárd 2400 T;ausz Alfréd 2880, Longauer Elemér 3120, Katona Imre 3480, Kiibl Emil és társa 4440 pengővel. . Az Uj Szent Jftnos-kórbftz elmeoAztíilyftnak kő­műves munkáira píilyftztak: Wibart Ferenc 1098, Ma- kovszky Ferenc 1237. Katzer József 1365. Dobrovits Ferenc 1375. Nekolny Antal 1925, Lukoy Emil 1945, Breuer Lajos 2400. E'gry Bálint 2405. Benaát Imre 3120 pengővel. A Horthy Miklós-űti iskola menyezetjavítftsl munkíilataira píilyftztak: Fábián Testvérek 2279, Czipauer János 3433, Apor József 3653, Méhes Imre 4161, Robelly Aladár 4278, Berényi Ignác 4314, Betz Géza 4630. Mester István 4666, Markó Elek 4771. Mihályi Lajos 5116, May Imre 5908. vitéz Katona Mihály 6376, Méhn Antal 6600 pengővel. Az inségakció céljaira készítendő rnhíikhoz szükséges különböző anyagok szftllítfisftra píilyftz­tak: Celluloidgyár r.-t., Barta Károly, Angol-Magyar Cérna- gyár r.-t. Gombművek. Ádám Miksa, Brükc és Gross, Turul gomb- és fémárúgyár, Albacbáry és Korai, Goldberger Sám., Kispesti Textilgyár, Sala.monits Géza. Fürst Jakab. A szeretetotthonok és árvaliázak részére szük­séges rubaszílllltfisilra píilyftztak: Gutmann és társa. Freudliger Mózes, Textilfeldolgozó és értékesítő szöv., Csipák Sándor. Ruhakonfekció. Storer Viktor. Ottó Ferenc, Koch Tamás, Trunkhahn. Ugyanott n cipőszfillttflsra pülyftztak: Blaskó J'á- nos. Császár Károly, Gálfi József. Petzkai József, Laimpeilt János, Budapesti 'Cipészipartesttilet termelő szöv., Grandios Nándor. Obrovta József, Köcse Gergely. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a III. kér., Bécsi-út 88—92. sz. ezékeisfőváro®t kislakásom bérházcsoport antennatartó- oszlop szerelési munkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi jönius hó 1-től kezdve, naponta d. e. 12—2 órák között a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály, IV., Központi városháza, III. em. 342. ®z. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szüksé­ges felvilágosítás megszerezhető Karfner János főmérnök, előadónál, ai Központi városháza, III. em. 325. sz. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi jfilius hó 3-án (péntek) d. e. Iái 1 Órftig- a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügy­osztály, III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az aján­latok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em, 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1931. évi június hó 1-én. A polgármester rendeletéből: Szinte, s. k., tanácsnok h. Versenytárgyalási hirdelmény Budapest székesfőváros polgármestere nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a köztisztasági hivatal altiszti és munkásszemélyzete részére az 1931. évre szükséges téliruliftk, köpenyek, esőgallérok ési fehér bftrftnybőrmellé- nyek szállítására. Az ajánlat benyújtásához Szükséges nyomtatványok' 'a hirdetés megjelenésétől kezdve, naponta délelőtt 12—2 órák között a köztisztaság!! hivatal igazgatóságánál (VIII., Kun­utca 8. sz., I. emelet) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánla­tok 1931- évi jfilius hó 3-fin (kedden) délelőtt 11 órftig- nyújtandók be a köztisztasági hivatal igazgatóságá­nál (VIII.. Kun-utca 8.). Az ajánlatok ugyanott és ugyan­azon a napon délelőtt 11 órakor fognak nyilvánosan felbon­tatni. A felbontásnál1 a. vállalkozók, vágy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest. 1931. évi május hó 15. A székesfővflros polgármestere. Közúti gőz- és motorhengerelést ÄK& — WOLFF ERNŐ TELEFON* Lá. 13—82. Budapest, 1., Keleniöldi-út 1. sz. ,,A megszűnt Teudloff-Dittrich r.-t. közismert gyártmányainak é. p.: a különféle armatúra, szivattyú, tűzoltósági- és közegész­ségügyi szereknek, köztisztasági eszközöknek és más berendezéseknek előállítási jogát megszereztük és azokat az évtizedek alatt bevált minőségben és kivitelben gyártjuk M. Kir.Állami Vas-,Acé!-és Gépgyárak Budapest. Képviselet: Wlagy. kir. állami vasgyárak kereskedelmi képviselete r.t. Budapest,V. kér.,Vilmos Császár-út 28 SZEGEDY BÉLA JENŐ OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÚT-, VASÚTÉPÍ­TÉSI VÁLLALKOZÓ, KŐVEZOMESTER BUDAPEST, II., MARGIT-KÖRÚT101, TEL.: AUT. 553-15. Legolcsóbban vehet pokrócót, hátizsákot, szobatornakészletet éa horgászati cikkeket Szállít hivatalok részér« iratkötá- hevedert, por- és padlótörlőrahát Telefont J. 415-07 Alapítva 1838-ban Hauschfild Albert Budapest, VII., Károly-körút 15, szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom