Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-28 / 21. szám

Budapest, 1930 május 28. RÓNA LAJOS HARMINC ESZTENDEJE Ez Róna Lajos. Igen, ő az, aki harminc eszten­deig alig-alig írja alá a nevét egy-egy cikk alá, csönd­ben, a nagyközönség számára névtelenül, de a sajtó belső világában annál káprázatosabb elánnal ontja a kolumnákat, hadakozik és magasztal, fölemel és letör, országos nagyságokat, sőt világhírességeket teremt, pénzügyminisztereket buktat, politikai és társadalmi rendszerek kiirtásában jár elől a seprővel. Ö az, aki harmincesztendős lángoló munka után háromkötetes hatalmas memoár megírásával tart pihenőt a szaka­datlan, mindig vadabb iramú loholásban. Hova rohan vad szárnyalással, miért dolgozik a cyklopszok erejé­vel, a buldogg kitartásával? Hajtja a vére, a munka, a teremtés fanatikus vágya, a nagyságra predeszti­náltak temperamentuma, elvek, meggyőződések, rob­banásig feszült árama. Harminc esztendő száguldásá­ban nem ért rá pihenni, nem volt ideje a sikereket learatni, betakarítani, az eredményeket elraktározni. Mint a postát a repülőgépről, úgy .hullatott le a ma­gasban való szárnyalása közben hatalmas akciókat, friss és mindig öntudatos, magabízó alkotásokat. Ta­lán arra sem volt ideje, hogy utánuk nézzen, földet érnek-e, nyakukat törik-e, életre kelnek-e, fölserdiil- nek-e, meggyökereznek-e ? Most a harmincesztendős munka mérföldkövébe beleakadt szüntelen vágtató harci szekerével, két­kerekű ingájával. Megállt pár hétre, hogy dolgozó- szobájában föl-alá száguldva sebtében gépbe mond­jon három vaskos kötetet, vagy ezer oldal terjede­lemben. * „Harminc év az újságíró pályámez a címe a nagy munkának, amelynek anyagát biztosan nem cé- dulázta, skatulyázta és amelynél az akadémia szörnyű elképedésére és ijedelmére semmi- esetre sem tartotta be a nonum prematur in annum elvét. Róna Lajos él, gyorsan ég, gyorsan alszik. Éjjel kettőkor le­feküdt, négykor fölébredt, negyed ötkor ráeszmélt jubileumára, félötkor tudta, hogy könyvet ír, ötkor kész volt az egész koncepcióval, a memoár anyag­beosztásával, már kész mondatok rajzottak az agyá­ban, látta az emberek arcát, akik olvasni fogják ön­portréjukat,, látta, akik örülnek, akik haragusznak, és akik a vádlottak padjára iiltetüi, mert igazat írt róluk. Negyedhatkor föltelefonálta a titkárát: „Mi az, Fényes, maga még alszik, pedig a nap már a hasára süt,, a koldus már a harmadik megyét járja, én pedig elkészültem a memoárjaim tervével”. Hogy Fényes nem tudja, miféle memoárokról van szó, nem számít: majd megtudja hatkor, amikor Róna frissen borotválkozva ül a kávéházban és utasítja, hogy ül­jön taxiba és keltse föl azonnal a gépírókisasszonyt. Délben már kész van öt fejezettel, megállapodott a nyomdával, összeállította a terjesztés programját, utasítást adott a három kötet borítékának fotomon- tázsára, megszervezett egy egész irodát, kibérelt egy háromemeletes palotát,, szerződtetett öt újságírót, akik az adatokért futkosnak, a nagy tervet megtelefo­nálta hat barátjának, kikapcsolták a telefonját, mert két telefonos kisasszonynak nevezett közalkalmazott közben sírógörcsöt kapott és Dacsó Emilnek szemé­lyesen is bejelentette, hogy benne lesz a könyvben Tatabánya fölfedezésének története. Kettőkor a gép­írókisasszony összeesett, elvitték a mentők, Fényes pedig taxiba ült, hogy újakat szerződtessen. Mérget veszek rá, hogy így történt. *• És a könyv mégis nagyszerű, élvezetes ritka ér­ték, mint kútfő is, mert Róna Lajos nemcsak mulat- tatóan, szellemesen írta meg, de az adatai is halálo­san pontosak. Nyugodtan használhatok, szuperlativu­Teherautőpétköcsik Teher autókarosszériák Autóbuszok Gyárija: N®¥ és RŐWft gép-, száfSííóess köz« és ssivaftyúgyár rl. Budapest, X., Kápolna tér 27-29. Telefon : J. *395-80 ParafakM ezelőtt: Kleiner és Bokmayer Budapest, vili. tér., Főherceg Sintior-Ur 6. Telefon: József 301-14, József: 301-16 Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, lébmeleg, vízálló padló. szokat, mert engem megtisztelt azzal, hogy módot adott az objektív kritika gyakorlására: nem kenye- rezett le olcsó vállveregetéssel és nem írta meg ró­lam, mint például jó Losonezy Zoltán barátomról, hogy „a legszebb aradi férfi, magas, hátrafésült, hul­lámos, feketehajú, rövidre nyírott selymes fekete ba­jusszal, enyhén sápadt, mindig elegáns, halkszavú, választékos beszédű”. JÍa rólam is megírta volna, mi­lyen szép fiú vagyok, most senki se hinné el, hogy önzetlenül tetszik a könyve. Sőt én vagyok az, akiről egyetlen adatot közölt és az is hamis: hogy én vasár­naponként az Otthonba járok. Igazán szeretném, ha az ötvenéves jubileum ötkötetes memoárjában ezt a tévedését valamiképpen rektifikálná. A visszaemlékezés, a memoár különben soha annyira nem burjánzott, mint manapság. A német és az osztrák könyvesboltok a háborús memoárokkal úgy megteltek, mintha, mondjuk a pesti alanyi költőket válogatás nélkül mind kinyomatnák. Ahány katona­tisztet földönfutóvá tettek az idők, az mind „meg­nyilatkozott” egy-egy testes memoárkötetben. Nem is érdektelenek ezek a könyvek, de annál több kétség fér adataik hitelességéhez, mert szenzációkat kellett költeniök, hogy túladhassanak portékájukon. Eszembe jut, hogy minden idők legöregebb írója, Lauka Guszti bácsi is volt valaha fiatal riporter és beállított az egyik szerkesztőségbe, hogy majd ő megírja Abdul Azisz szultán budapesti tartózkodását. Egyedül ő tud majd őfelsége közelébe férkőzni, mert csak neki van­nak jó összeköttetései török udvari körökben. És csakugyan nompás volt a riport. Elmondta benne Guszti bácsi, hogy mint érkezett meg Budapestre a szultán,, hogy szállt fiakkerbe, mit ivott, mit evett, mit mondott, hol aludt és hogyan koszorúzta meg Gülbaba sírját. Csak a többi lapok révén derült ki, hogy szultán őfelsége ki se szállt a szalónkocsijából, hanem tovább robogott Becsbe. Amikor pedig kérdőre vonták Guszti bácsit, a zöldfülű riportert, fölényesen jelentette ki: — Barátom, újoncok vagytok, nem tudjátok, hogy kell lapot szerkeszteni. Vagy higyjek-e a memoároknak, a riportregé­nyeknek, amikor elrettentő példaképpen látom, hogy Markovics Rodion Taskendben, vagy hol az Isten hátamögött is mindig tudta, mikor megy Budapesten a Newyorkba Lőwe Dinnye Mihály. Hát éppen itt van az igazi értéke Róna Lajos könyvének. Annyi önkritikával, annyi judiciummal, tudással és figyelemmel írta meg, hogy vakon lehet bízni megállapításaiban. Bátran el merem mondani, hogy Halász Imre híres könyve (Egy letűnt nemze­dék) óta ebbon az irodalmi műfajban Róna Lajosé­hoz hasonlóan becsületes és szép alkotást nem olvas­tam. Nem a nagy pillanatok könyve ez. Nem a vilá­gok vajúdását tárja az olvasó elé. Nem a római sze­nátorok ülnek előttünk márványos mozdulatlanság­ban a gallusokat várva. Ellenkezően. Csöndes Ids tör­téneteken, mosolygós anekdotákon át világlik felénk fényeskedve a nagy események izzása. Valóságos Fregolija, átváltozó művésze Róna Lajos az írásnak. Könyve írása közben száz húron játszik, száz új masz­kot illeszt az arcára tüneményes gyorsasággal. Ebben a pillanatban még boszorkányos ügyességű portretista, a következőben már mint félelmetes szimattal rendel­kező riporter bukkanik elő, hogy továbbra meg he­lyet adjon a dübörgő publicistának. Percek alatt ra­gyogó tanulmányt varázsol elénk, majd a történetíró széles ecsetkezelésével festi meg az eseményeket, ame­lyek mind körülötte zajlottak le, mind az ő lelkének prizmáján át színesedtek meg. Anekdota, novella,, cse­vegés, portré, riport, tanulmány és történelem: mindegyikhez meg van a maga külön instrumentuma és ez az egész, karácsonyi változatosságban felvonuló anyag pompás, kompakt egységbe olvad össze. * Nekünk, akiknek fején már jobb ügyhöz méltó igyekezettel gyarapszanak az ősz hajszálak, különö­sen kedves a Róna Lajos könyve. Elmerengünk a múlton, amelynek egy kicsit részesei, egy kicsit tényezői voltunk magunk is. Azt hiszem azonban, hogy a fiatalabb generáció viszont sokat tanulhatna belőle. Bár ezzel a fiatal generációval egy kis pőre van Róna Lajosnak. Kedves ágálása, bölcs zsörtölő- dése a fülünkben cseng, amikor újra csak olvassuk ebben a könyvben is: „A legkülönbözőbb mesterségek keretében a régi emberek, a békében tanult, felnőtt és praktizált egzisztenciák az értékesebbek, nívósab- bak és megbízhatóbbak. Hatványozottabban áll ennek a különös jelentőségnek az igazsága a magyar újság­író társadalomra”. Kereken ki szokta jelenteni, hogy 1914, a háború kitörése óta nem született magyar újságíró. Ebben a könyvben is erre az álláspontra hi­pengőt adok ha 31 éves, nőtlen, elsőrangú főkönyvelőnek városi vagy nagyobb vállalatnál szerény, de biztos állást szerez. Ajánlatok a kiadóba. Hálás jeligére. lcg- alakult «áraközponti fűtés, bádogos munkát VÍZVEZETÉK. CSATORNÁZ AS, szolidabb kivitelben az 1885-ben a! ROZSNYAI IZIDOR cégtől, (Eddig VII., Amazon ucca 16. szám.) VII., Thököly út 75. Telefán: J. 926*60 vatkozik és legfeljebb főszerkesztőkkel tesz kivételt. Ez az egy pont, amiben nincsen igaza. Nem a fi­atal magyar ujságító-tehetségek vetéltek el, hanem Róna Lajos hunyta be a szemét, hogy ne lássa szüle­tésüket. Mint az Aranysas híres vendége, aki a vilá­gosi fegyverletétel után leeresztette szállodai szobájá­nak redőnyét és fel nem húzta, amíg Deák Ferenc nyélbe nem ütötte a kiegyezést. Pedig a Róna Lajosok nem arra valók, hogy le­húzott redőny mögött duzzogjanak, hanem arra,' hogy tanítsák a fiatalokat. Mert ha mi — letűnőfélben lévő nemzedék — precízebbek, pontosabbak és lelkiismere­tesebbek voltunk is, mint a mai szeles, ideges fiatalok, még sem selejtes nemzedék az, amelyik utánunk kö­vetkezik. Szerettem volna, ha ezt a fiatalokról százszor el­mondott súlyos kritikáját legalább könyvben nem örökítette volna meg a kitűnő Róna Lajos. Szerettem volna, mert félek, hogy a fiatalok sértődötten tolják majd félre ezt a nagyszerű könyvet, amelyből pedig annyit tanulhatnának. Egy öreg hölgy jut az eszembe, akit — amikor még mi voltunk a fiatalok — sokat láttuk a pesti korzón. A törődött nénikéről száz legenda járta, nagy­nevű államférfiak, színészek, írók, művészek, pénz­arisztokraták jutottak az emberek eszébe, amikor őt látták. És elnevezték „elhúnyt jeleseink Pantheonjá”- nak. Bizony, mi régi újságírók lassankint valameny- nyien elhúnyt jeleseink Pantheonjává leszünk. Azé a dicsőség és a hála, aki -— mint Róna Lajos — for­mába önti emlékeit és gazdag kútfővel szaporítja a félmult izgalmasan érdekes történetét. Pogány Béla. B1NI1S ZOLTÁN okleveles építész és építőmester BUDAPiST, I., VEfSPÉLÉTS-ÚT 10. Telefon: LÁ. 6-57. Telefon: LÁ. 6-57. KOVÁCS Ä. ÖDÖN MÉRNÖK 11! Budapest, Vili., Bezeredy ucca 8 911 11 § Teleioa: 382 — 93, 403 — 73. f|| Központi fűtés-, vízvezeték-, csatoraaielszerelési vállalata DUNÁNTÚLI MESZ-.TÉSLÁ-éS KŐIPAR RT. Központ: BtiDAPISY, GÉZA UCCA 5 Telefon Automata 218—05,218—06. Sürgönyeim: DUNMÉ3Z Szállít: Maszel mSizkövel, bazaitkavlcsot. Vállal mindennímO kőfaragó-maíikál Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) !|äf Thermálfürdők, külön szénsava». Iszap, fényfürdők és egyéb gyógyíényezők. TŰZVESZÉLY ESETNÉL Oltóereje óriási és semmiféle kárt nem okon. — Kezelés« rendkívül egyszerű. Speciális készülékek, autók, motorcsóna­kok, garázsok Btb. részére. -■■■ ■ BIZTOS VÉDELMET NYÚJT A »MINIMAX« kézi tűzoltó készüléke! Felvilágosítással szolgál a MAGYAR MINIM R. T. Budapest, VI., Rózsa ucca 65 (saját háa). — Tol.: Aul. 237-31 Budapesti Hírlap a legtartalmasabb magyar napilap f Hangfa előkelő, hír- szolgálata tökéletes Halmos István és Fia kövexömesierek és útépítő vállalkoxók Budapest, X , Halom ucca 25. sas. Telefon : J. 339—52 Telefon : J 339—52 DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest, VI. Benczúr u. 17 Telefon 263-48

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom