Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-10 / 49. szám
3 aagggggsggsgg!"1" ..... Bud apest, 1930 december 10. KITOVtZKY BÉLA BELÜGYMINISZTER: Januárban megalakul a főváros úl törvényhatósági bizottsága A beiüg^minisiler a Fővárosi Hirlap útién nyilatkozik a választások után kiadandó rendeletekről és a közgyűlés első teendőiről A fővárosi választások rövidesen az urnák elé szólítják a polgárságot és két hét múlva már eldől a nagy küzdelem. Az előjelek szerint bizonyosra vehető, hogy a sokszor elkoptatott frázisok és jelszavak már nincsenek hatással a főváros polgárságára, «mely a mostani választáson előreláthatóan tanuA kereskedelmi miniszter a napokban leiratot küldött a polgármesterhez, amelyben közölte a fővárossal, hogy december 12-én és 16-án a kereskedelmi minisztériumban újabb ankét lesz az új Duna- hidak, elsősorban a Boráros téri híd építkezésének előkészítésére, az előkészületek részleteinek, a munka elindításának megbeszélésére. Az ankéten a fővárost C sár mami Ferenc műszaki tanácsnok fogja képviselni több szaktisztviselő kíséretében s ezen tisztázzák azokat a feladatokat, amelyek elvégzése a nagy munkából a fővárosra vár. Elsősorban a hídfők kiképzése, e területek közmüvekkél való ellátása, a hidakhoz vezető utak kiépítése, azok a feladatok, amelyekről a fővárosnak gondoskodni kell. A Fővárosi Hírlap tudósítója illetékes helyen érdeklődött az ankét előrelátható tárgyalási programja és a híd létesítésének aktuális kérdései iránt és a következőket tudta meg: — Most, hogy a kormány a nagy kölcsönt megkapja, a 87 millió pengős előlegből a nagy beruházások egész sorát fogja megindítani és ebből a legbizonyságot tesz arról, hogy a komoly munka embereit kívánja a főváros törvényhatóságába küldeni. A december 21—22-i választások befejezése után még különböző intézkedésekre van szükség, hogy a főváros törvényhatósága megalakulhasson. Ezekről az intézkedésekről elsők között fog szerepelni a Horthy Miklós-híd, amely a Boráros teret fogja Összekötni a lágymányosi új városrésszel, amelynek tervei már készen vannak, feltöltése pedig most van folyamatban. Az ankéten állapítják meg valószínűleg azt is, hogy a költségekhez milyen arányban járul hozzá a főváros, illetve hogyan történik az építkezés pénzügyi részének lebonyolítása. Erre vonatkozóan egyébként már volt értekezlet a kereskedelmi minisztériumban, de a hozzájárulás összegét még nem tudták pontosan megállapítani. A 394 méter hosszú és 24 méter széles híd 12 millióba kerül és egyike lesz a főváros legimpozánsabb műszaki alkotásainak. Az úttest 16 méter széles marad a tervek átdolgozása után is, a járdák pedig 3—3 métert foglalnak el. A továb i; két métert a hídtartó oszlopok veszik igénybe. — A híd építésével némi változáson megy át a Boráros tér is, amennyiben itt is alapos feltöltésre lesz szükség. A dunaparti teherpályaudvar és a közraktárak egyelőre helyükön maradnak, mert a kitelepítést most 1««■■■'■■BHBff»111 BHggggi nem lehet végrehajtani. A pesti oldalon tehát a rakpartot megfelelően áthidalják úgy, hogy a vasúti síneket összevonják, hogy az áthidalás minél rövi- debb legyen. A rakparton a villamosok, a vonatok és az egyéb közlekedési eszközök süllyesztett utakon fognak haladni. A híd pedig úgy épül, hogy azon nemcsak villamosok közlekedhetnek, hanem a kora reggeli órákban, illetve éjjel, amikor a villamosforgalom szünetel, a rendes vasúti élelmiszerszállító-vonatok is a hídon át futhatnak a rakpartokra. A budai parton a Közmunka Tanács szabályozási tervei szerint 8 méteres töltéssel készül a hídfő, az alsórakpartot pedig 11 méterre szélesítik ki. A hídfők környékének rendezési költségei nem foglaltatnak benn a 12 milliós előirányzatban, ezeket a kiadásokat a környékbeli telektulajdonosokra fogják betterment-, illetve telekértékemelkedési illeték címéit több évre elosztva kivetni. A Boráros téri híd építését a jelekből következtetve már a tavasszal megkezdik, míg a Hungária körúti—óbudai híd csak később lesz aktuális, d® éves késedelemről szó sincs. Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre.......................................12 pengő, egész évre ..................................24 pengő. ME GRÖVIDÍTI AZ ÉPÍTKEZÉS IDEJÉT ha a külső falakat nagy ETERNIT- lemezekkel borítja. — Megtakarítja a vakolatot, télen is gyorsan elhelyezheti. — El- pusztíthatatlanok. — Kérjen prospektust ETERNIT MŰVEK, Budapest, VI. kerület, Andrássy út 33. szám. Magyarország aranykoszorús mestere SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntode, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán ucca 77, szám Telefon; Aut. 913*53 I Bazilika részére készült 7945 kg új harang I Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagry aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elismcrőlevél! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! Előnyös fizetési feltételek! Kőbányai Gáp- és Vasszerkezeti Műhely BISSELICHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Tel. J. 358-25 Vaaszerkezetok, lakatosmunkák, portálok SPITZER SALAMON NAGYI PAROS központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőzteti berendezés, lég- gzesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési munkák valamint épület és diszmű b.ádogos munkák gvárialope BUDAPEST, V., PANNÓNIA UCCA 54 TELEFON : LIPÖT 934-31 Férfi*, női, autó*, motor-, sport-, gyermek- l€ÍSS Gyula ■- " - M___■. J: l . a bőrruházat! üzlete DO FKclDŐtOBC BUDAPEST, IV., és szőrméskabátok “TEMÄ:' Fővárosi tisztviselőknek engedmény.— Kfllőn mértékosztály. Djafib ónkét oz új Dunohiúob előkészítésére Mlapítják a Mos hozzölőralásót — A munHülaíoK tavasszal ntetlndulnok I jak az üzemek kérdését megoldani, mint ahogy azt általánosságban a fővárosi törvényben körvonalozták, J az elvi szempontok országos jelentőségűek lesznek. ilegemlitette még 6citovszky Béla belügyminiszter, bogy a vidéki városok és községek háztartásának a rendezésénél ugyanolyan szempontok szerint fogKérdést intéztünk a belügyminiszterhez, hogy az áj törvényhatóságtól milyen tevékenységet I vár elsősorban és melyek lesznek annak legsürgősebb feladatai? Scilovszky Béla belügyminiszter s. következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A fővárosi választások lefolyását természetszerűen csak mint érdeklődő és mint fővárosi saavazópolgár nézem és arra semmiképpen befolyást nem gyakorolok, mert a törvény és a rendelkezések alapján bonyolódik le a választás. Ha a választások lezárulnak, természetesen lesznek olyan intézkedések, amelyek a törvényhatóság megalakulásához szükségesek és ezeket a választások lezajlása után fogom kiadni. — Elsősorban aziránt fogok intézkedni rendeletileg, hogy milyen sorrendben történjék az érdekképviseletek által megválasztandó bizottsági tagok és az örökös tagok megválasztása. Még ebben az évben kiadom az erre vonatkozó rendelkezést és ugyancsak intézkedem, hogy az új törvény alapján a főváros törvényhatósága mennyi idő alatt tartozik megalakulni. Tervem az, hogy január közepe táján, mindenesetre január hónapban, az összes érdekképviseleti, örökös tagok választása után az új törvényhatóság megalakuljon. — Azt hiszem, a legsürgősebb teendőjének a főváros közgyűlése az üzemek kérdését fogja tartani, Ingerenciát természetesen nem gyakorolhatok arra, hogy a főváros új közgyűlése mivel foglalkozzék elsőnek, de azt hiszem, a gazdasági helyzet is indokolttá teszi, hogy az üzemek kérdése sürgősen napirendre kerüljön. A fővárosi törvényben meg vannak a megfelelő szakaszok, amelyek az üzemi kérdés rendezését elősegítik és azt hiszem, nincs is külön törvényjavaslatra szükség a fővárost illetőleg, hogy az üzemek kérdésében reformokat hozzunk létre. — Általános szempontokul az üzemi kérdés rendezésénél el lehet fogadni azt, hogy csakis olyan üzemek maradjanak meg, amelyek kizárólag közszükségletek ellátására szolgálnak. Azokat az iiaemeket, amelyek nem gazdaságosak, amelyek a magángazdaságnak konkurrenciát csinálnak, le kell építeni, össze kell vonni és a lehetőség szerint a magángazdálkodás keretébe kell utalni azokat a munkaköröket, amelyeket most sok esetben minden haszon, sőt ráfizetés mellett egyes hatósági üzemek végeznek. A közüzem legyen kizárólag olyan feladatok ellátásának üzeme, amelyet magángazdálkodás nem láthat el és amely munkaköröket éppen közérdekű jellegénél fogva nem is lehet magángazdálkodásra bízni. — Azt hiszem, hogy az új törvényhatóság is feladata magaslatán lesz és úgy az üzemi kérdésben, mint általában a főváros érdekeinek istápolása terén, a polgárság kívánságait szemmeltartva fog tevékenykedni.