Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-10 / 49. szám

Budapest, 1930 december 10. Éjszakánkint szállítják el a lebontott piarista-ház törmelékeit a lágymányosi tóhoz December 20-ig kell pályásul a munkálatokra Uj parkrésslet létesül a Dnnaparton Hosszas vajúdás után, néhány héten belül vég­leg eldől a sokat emlegetett piarista-épület sorsa. Sipőcz Jenő polgármester utasította Karkas Rezső tanácsnokot, a középítési ügyosztály^ vezetőjét, tegye meg az előkészületeket a hatalmas épületkomplexum bontási munkáinak haladéktalan megindítására. A polgármester néhány nappal ezelőtt meghirdette a nyilvános pályázatot az épület lebontására, amely szerint december 20-ig lehet- jelentkezni, ajánlatot benyújtani a bontási munkák elvégezésére. A ver­senytárgyalási felhívás pontosan körülírja azokat a feltételeket, amelyek szerint a százévesnél régibb épü­let eltávolítását el kell végezni. A piarista-épület bontását az odaítélés napjá­tól számítva négy hónapon belül kell befejezni, ez idő alatt meg kell történni az an'yagok el fuvaroz ásás­nak és az egész telek rendbehozásának is, úgyhogy az újabb rendeltetésének nyomban és akadálytalanul átadható legyen. A bontásból kikerült mindennemű anyag a vállalkozó tulajdonába megy át, kivéve azokat a tárgyakat, amelyeket a főváros műemléknek nyilvánít és amelyek muzeális megőrzése iránt intézkedik. így megőrzik az épület néhány eredeti és a korszakok épí­tési ízlésére jellemző kapu-bejáratát, több régi kály­hát, néhány eredeti kandallót, az épület szobrait és egy-két stílszerűen díszített falat, amelyet a maga eredetiségében őriznek a fővárosi múzeum számára. Nem Ids feladat az óriási tömegű bontási anyag elszállítása, ezért a főváros előre kikötötte a pályá­zati felhívásban, hogy a bontást és az anyag elszál­lítását úgy kell végezni, hogy a közforgalmat egy­általán ne zavarják. Éppen ezért a bontást és az el­szállítást nagyrészben éjszaka fogják végezni és ér­tesülésünk szerint arra gondolnak az illetékesek, hogy a személyforgalom beszüntetése után a késő éjjeli órákban, a hajnali forgalom megindulásáig a BSZKRT vágányait is igénybeveszik a bontási anyag elszállítá­sához olyképpen, hogy a vágányokra helyezett targoncá­kon, lovas, vagy motoros vontatással hordják ki a téglát és a törmeléket 'a városból. Külön tartozik NEMIM SHROZLCI A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R. T ELADÁSI OSZTÁLYA M)., Mísssetussi feiBrÚÉ 41. TELEFÓN: AUT. SS0-9S. a TELEFÓH: AÜT. 6SM#. INFORMÁCIÓK kereskedőin)? és magánügyben külföld és belföldről legjuíányosabban beszerezhetők KÖZPONTI TUDAKOZÓ BETÉTI TÁRSASÁG ® N*GY Ö. ÉS TÁSSa Budapest. V., Váci ül 34. Telefón: 816-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26.778 Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Girószámla: a Magyar Nemzeti Banknál INŐCZBKŐBANYA ll IPARTELEP« RT KÖZPONT! IRODA: BUDAPEST II. KEH.,öfM3Ó UCCA 19 SZÁM TELEFOM: AUTOMATA 529-90 Ajánl indezi piroxén andesit . tóányájáfcat) termelt első­rangú minőségű afecíí , . ,. . . Kavicsot, kétszer »ózott Kavicsból hengorsúzókoJi előáll,tett, íeRileti kezeléshez és bitumenes aszfalthoz szükséges ..különböző ttafsyeátsú por­mentes zuzaloKOt, valamint az ajöírásoknab megfelelően ki­dolgozott háromnegyed««) kockát, fejltSvel, taSutíof, Kiskockát, eykfspot -s laoinitotl terméskövei ÜZEMI IRODA NÓSnÁOVSR§CE TELEFÓHSZÁRI: 4. VASÚTI ÁLLOMÁS: MÓGSlÁDVERÖCE gondoskodni a vállalkozó, hogy a bontás közben a város legexponáltabb helyén túl nagy por ne képződ­jék és ezért a csákány alá kerülő falakat állandóan locsolni kell. A piarista-épületnek nemcsak a föld­feletti részét bontják le, hanem a pincerészeket és aiz alapfalakat is, úgyhogy a városrendezési ügyosz­tály által megszabott végleges járdaszín alatt fél- méterrel mélyebben minden törmeléktől meg kell tisztítani a területet és erre a mélységre, ahol szük­séges, le kell ásni. A lebontott pincék helyén a fel­töltést fokozatosan úgy kell elkészíteni, hogy a járda és más környezőrészek beomlás ellen, a földalatti köz­müvek pedig rongálás ellen biztosítva legyenek. A feltöltést úgy kell elvégezni, hogy későbbi talajsüly- lyedés vagy beomlás be ne következhessek, ezért a földet döngölni és állandóan nedvesíteni kell. A bontásból kikerülő mindennemű törmelé­ket és hulladékot a lágymányosi tó feltöl­téséhez fogják felhasználni és a vállalkozó ezt azokra a helyekre tartozik elszál­lítani, illetve lerakni, amelyeket az I. kerületi elöl­járóság erre a célra kijelöl. A telket a. vállalkozó tégla- és kődaraboktól, valamint minden hulladéktól és piszoktól mentesen, rendesen kitakarítva tartozik a fővárosnak átadni. Érdekes kikötése a pályázati feltételnek, hogy a bontásnál robbanó-anyagot hasz­nálni nem szabad. A fentiekből az következik, hogy a piarista-ház május-június első napjaira örökre eltűnik a Dunapartról, s azon a területen, amellyel a városrendezési tervek másképpen nem rendelkeznek, a kertészeti intézet •azonnal megkezdi a parkozást. Ennek a parknak a megtervezésén már dolgozik a kertészet és néhány napon belül a költségekre vonatkozóan is pontos számítással szolgál a pénzügyi, illetve a városrende­zési ügyosztálynak. A Petőfi tér képe a lebontás után teljesen megváltozik, nemcsak terjedelemben, hanem szintezésben is, amennyiben a teret több méterrel feltöltik, úgyhogy a hídfőnek ez a része a déli ol­dalhoz hasonlóan képeztessék ki. A Petőfi térre ve­zető lépcső eltűnik, helyette ernelkedéses szerpentin út vezet fel majd a hídra, természetesen úgy, hogy a belvárosi főplébánia, templomot kikerüli és az előtte lévő kis parknak is csak egyrésze esik áldozatul. A feltöltés tulajdonképpen már a Régiposta uccánál kezdődik, abban a magasságban, ahogy a Petőfi téren épült új több emeletes palota ezidőszerint kiemel­kedő gyalogjárójáról már ma következtetni lehet. A piarista-ház lebontását vagy nyomonköveti, vagy azzal egyidőben történik meg a vele szomszédos Petőfi tér 2. számú fővárosi épület lerombolása is. Lehetetlen volna ugyanis ennek a hasonlóképpen roskadozó, műemlókszámba nem menő, jelentéktelen öreg kétemeletes háznak a meghagyása, csupasz tűz­falaival. Ez a megoldás még jobban elcsúfítaná \ Belváros képét, mint a mai állapot. A városgazdasági ügyosztály éppen ezért hozzáfogott a Petőfi tér 2. számú bérház lebontására vonatkozó előterjesztés el­készítéséhez is. Ennek a háznak a lebontása annál inkább indokolt, mert valószínű, hogy a két épület­nek közös tűzfala is van. A Petőfi tér 2. számú ház­iján 14 lakás és több üzlethelyiség van. Ezeknek feb­ruár elsején felmond a főváros és amennyiben szük­ségesnek mutatkozik, gondoskodnia kell a lakók el­helyezéséről is. A piarista-épület- lebontása iránt vállalkozói kö­rökben igen nagy az érdeklődés, mert a bontás ki­tűnő üzletnek ígérkezik. Több millió tégla, rengeteg építőkő, márvány stb. kerül ki ebből a kolosszális épülettömbből s egyes vállalkozóknak már kész ter­veik vannak a bontási anyag további felhasználá­sára is. Oá TÜZEÍ.ÉSTE.CHNÍÍCAI _________ ÉS ÉPÍTÉSI R.T. GY /ÍRKÉM ÉN YEK, KAZÁNBEFALA- ZA'SOK,!PARS SCEMENCÉKyTÉGILA- ÉS MÉSZÉGETŐ KEMENCÉK „BUDAPEST vii.aréna/út eo. tel. József 329-0*!.! Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, Telelőn ; J. 41a—07. szohatornakészletet és horgászati cikkeket SzáS-iJ hivaftaSok részére iratkötö- heveder*, por- és padOólörlörnhál Alapítva i833-ban HauscJiiid Albert Budapest, VIL, K-jröüy körűt 15. szám HLÄVAY KÁLMÁN * TERVEZŐ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VS,, KASSAI ÚT 68, SZÁM BÚTORT HUSZÁR TESTVÉREK BŰTORGYÁROSOKNÁL VEGYEN Gyári áron — Gyári garanciával Részletre is. Budapest, II., Zsigmond ucca 24 KÖZTISZTVISELŐKNEK ÁRENGEDMÉNY ! Mlezcy György oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata BUDAPEST, V., PALK MIKSA UCCA 26—28 SZ. CSUV1K ÉS STROJIL ELSŐ Ó3UDAI PARKETT ÜZEME Budapest, III. kor., Kiscelli ucca 39. sz. Tel.: Aut. 620—56 Karteien kívül! I Ds HELVEY TIVADAR I vegyészeti gyár ij vállal szigetelési-, fedési-, aszfalt-, hő- és hang- szigetelési munkákat lBUDAPEST, EÖTVÖS ü. 21. Telelőn; Aut. 272-75. SÁMUEL GYÖRGY épület,- díssmű-bádogos és egészségügyi berendező BUDAPEST, VI, ARADI U. 4S. TELEFON! AUT. 223-62. villám osság! vállalata mmx FERENC Budapest, ÍV, Molnár ucca 47. Tel.: A. 844-20 ETERHA IGAZOLVÁNY- ÉS KÉR LETTOK TÖRY. VÉDVE KÖNYVKÖTÉSZET ETERNA IPARI ÉS KERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, IX., LÓNYAY UCCA 18. TELEFÓN: A. 852—00 TELEFÓN: 935—10. REICHENBÜRG JENŐ épület-, műlakatos és vasszerkezetek gyára BUDAPEST, VI. SZABOLCS UCCA 6. | Használja munkáinál a világhírű egresi gipszeket h Legjobbak, íegkiadósabbak, legjobb köi-sképessógüek I Kaphatók: ülpsset ÁrtJSÍfÓ R. Y. Budapest 5 V, Erzaébet-téf 15. —Tel Aut. 805-25 — Sürgönyeim; GIPSZ Budapest FéIAÁRU- ÉS SlE^ELVÉNYOYÁR MÜLLER AKiDOR BUDAPEST, VIII., JÓZSEF KÖRÜT 35. TELEFON : J. 373—71 Széchenyi Gyógyfürdő--—---—--....................................................................................ppiy (a Városligetben) «reaK&ya Thermálfiirdők, külön szénsava®, Isaep, fényfürdők és egyéb gyógyíényezők. Büoifests Mmim a legtartalmasabb magyar napilap Hangja előkelj hír- szolgálata tökéletes Hérllcfeíellcelc a Fö ucca, Ganz ucca és Kírályí}&gy uccúli között fekvő régi Gunsz-gyúri p&rcellássoít tcloktömbből, 76 négyszögöltől kezdve kaphatók. Értekezés dr. Székely Márton ügyvédi irodájában, •VII., Erzsébet körűt 32, d. u. 4—6 között. Telefón: J. 448—22 Telefón J. 448—22

Next

/
Oldalképek
Tartalom