Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-03 / 48. szám

Budapest, 1930 december 3. Megkezdődtek a bánhidai áram további átvételére vonatkozó tárgyalások Ab új ideiglenes sBemödést is csak félévre kötik meg kilenc® enmilliőkilowattóra A főváros és a bánhidai centrálé között a nyári hónapokban jött létre az első megállapodás a villany­áram átvételéről. A szerződés szerint a Bánhidán ter­melt energia egyelőre a BSZKRT áramszükségleté­nek a kielégítésére szolgál és csak később kerül sor a világítási áram igénybevételére. A bánhidai áram­szolgáltatás az eddigi tapasztalatok alapján nagy­szerűen bevált és teljesen mellőzhetőeknek bizonyul­tak azok az aggodalmak, amelyeket a távvezetékes áramszolgáltatásról az első időben tápláltak. Az. el­múlt hónapok alatt semmiféle áramszolgátatási zavar nem állott elő, ami azzal magyarázható, hogy a cen­trálé kifogástalanul működik és teljesen beváltja a hozzáfűzött reményeket. Ma már senki sem beszél arról, hogy a fővárostól távolabbi telepen előállított áramnak Budapest területére való bevezetése nehézsé­get, vagy veszedelmet rejt magában, mert a centrálé funkciója minden dicséretet meg­érdemel és az áramszolgáltatás biztonsága a külföldi szakférfiak legszigorúbb bírála­tát is kiállotta. A BESZKRT áramellátására a főváros és a bán­hidai erőműtelep között kötött ideiglenes szerződés írvénye december 31-én lejár és így felmerült a szük­A helyiérdekű vasutak átvételére irányuló tár­gyalások menetében kisebb szünet állott be, aminek az az oka, hogy az összes pártokat elsősorban a vá­lasztással kapcsolatos teendők foglalkoztatják. Ügy a főváros irányító köreiben, mint a községi pártok ve­zetőségében változatlanul tartja magát az a felfogás, bogy a HÉV átvételével a legkomolyabban kell fog­lalkozni, mert a budapestkörnyéki közlekedés össz­pontosítása minden érdek fölött áll és azt előbb- utóbb feltétlenül döntésre kell juttatni. A tárgyalá­sok előkészítésére kiküldött albizottság a közelmúlt­ban számos ülésén foglalkozott a kérdéssel és a tech­nikai, pénzügyi és jogi szempontok alapos tanulmá- nyozásával igyekezett ezt a problémát a megoldáshoz közelebb vinni. A bizottság tagjai alapos tanulmá­nyokat folytattak minden irányban és azt a megállapítást tették, hogy a HÉV, mint közlekedési üzem kifogástalanul látja el a maga hivatását, mint üzleti vállalat pedig feltétlenül hasznothajtó és így nem kell tartani attól, hogy a főváros kezébe egy deficites vasútvállálat jut. Az kétségtelen, hogy bizonyos kisebb beruházásokra szükség lesz, de ezek nem olyan nagy méretűek, hogy emiatt hatalmas nagy tőkék mozgósítása válna szükségessé. Annak ellenére, hogy ma már az összes pártok í-i‘tr7XArt£í&j!7irS'ó. w... _ Ml M l MÜZLIT A »GAMMA* FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R. T. ELADÁSI OSZTÁLYA Eil., Műss&wsn lki$Túí 42. TELEFÓPí: Ali?. SSO-83. n YELEFÓN: AUT. éF|j€í.sgfelJteeJte a Fő ucca, Gains sicca és ÍCirúly§egy 5íCCÚ.1& közölt fekvő régi Gangz-gyárl parcellú&oíi telektömbből, 76 négyszögöltől kezdve kaphatók. Értekezés dr. Székely Márton ügyvédi Irodájában, VII., Erzsébet körűt 32, d. u. 4—6 között. Telelőn: J. 448—22 Teleién J. 448—22 megbarátkoztak a HÉV átvételének elkerülhetetlen szükségszerűségével, mégsem kerül sor ebben as évben a tárgya­lások befejezésére és a közgyűlési előter­jesztés megvitatására. A helyzet ugyanis úgy alakult, hogy ebben az évben a főváros törvényhatósági bizottsága már aligha jut abba a helyzetbe, hogy a IlEV ügyében állást foglal­jon, mert a szerdai közgyűléssel előreláthatólag lezá­ródik a közgyűlés munkássága. Ilyen körülmények között felmerült az opció meghosszabbításának szük­sége, amelyik november 30-án már lejárt. Nehogy a terminus elmulasztása megakadályozza a tárgyalások további menetét, a főváros kívánságára a HÉV mögött álló tőkecsoport december 31-ig újabb opciót biztosított a vasútvállalat átvételére. Illetékes helyen szerzett információink szerint, a tör­vényhatósági tanács még december hónapban foglal­kozik a HÉV ügyével és akkor újabb opció engedé­lyezése esetén, rövid idő múlva véglegesen megkötik a szerződést a környékbeli közlekedés teljes birtokba­vételére. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgár-mestere nyilvá­nos írásbeli versenytárgyalást hirdet 2 darab, egyenként 10 tonnás közúti vontató-traktor és 1 da­rab pótkocsi szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz Összege az ajánlati összeg két százaléka. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtat­ványok a IV. kér., Központi városháza. II. em. 285. ajtószám alatt kaphatók 2 pengő lefizetése elle­nében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelye­zett ajánlatokat 1930. évi december Író 9-én (ked­den) délelőtt 10 óráig a II. em. 279. ajtószám alatt kell benyújtani. Az ajánlatok felbontása 1930. évi december hó 9-én (kedden) délelőtt 11 órakor lesz a III. eme­let 409. sz. helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1930. évi november hó 27-én. A székesfőváros polgármestere. &Ö3ÚI! gőz- és motorhengerSést WOLFF ERNŐ váltál SffrjSttyttiíri ; ftOi.Ff£Kí Usy»inye* i3-82 Badafsest-SCelenfMd, Budaiért-át ÍOI 11 gat«* Balassa Árpád oki. építészmérnök, építőmester ÜI.,!J!!88SCSÉSi(Sf út 31. Tel. M154-13. Szűcs Béla mérnök, műszaki és vállalati irodája Bué«nMt, Vili., Józsit kirút 69 $ Telsfónszámi Józssf 373- 67 Tőrre*, berendez, átalakít t központi gőz-, mslegvíz- é* lóg- ífltéseket, vízvezetékeket, egészzégügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú ás elcktromoz világítási telepeket RDLER HENRIK; Épületbádogos éíBzerelö Íz vezeték, csatorna, özpontl íútés, és egészségögyl berende­zések vállalata Újpest, Kolozsvári u. 29. Telelőn: 940—70. *tUU.ER RÍ2IŐ nsztalosárú- gyár Cégtulajdonos: Towaneslk György. Alaplttatott 1875-ben A Totnancsik rendszerű magyar-német stb. szabadalmazott ellen- súlynélküli tolóablak egyedüli gyártója. Arany és ezüstéremmel j VH.-, RÓMA 51CCA 31. Yololón: Z. 33—»8 kitüntetve. | Somogyi Szítsa és ¥l® kStaragémoster BucSape&í, ViliFlsmael-éi 9. Alapítva: 4Í3-S» ROTTER ZSKiMOND torftiónynagykerosketfA UCCR 17, S3. j föHfajWSt, Weg I Teleié* f ffT-tS, *7®-$/«. minden színben, aszfaltosoknak mészkőlisztet, valamint mük<5- mnnkát legjobb kivitelben szállít MŰKŐHÖZ GRÁNITOT BUDAPESTI RÜ69ÄR Hfimmsrle Idol! afütSa BUDAPEST, V., VISEGRÁDI U. 65. Tel.: 90G-37 AJjÁTYÁSSY ANTAL ÉS FIA Bti MÁZOLÓ- ÉS FESTŐMESTER BUDAPEST, X. KÉR., FÜZÉR UCCA I7/a TELEFÓNSZÁM: K. 74—48. Textilipari Feldolgozó és Értékesíti Szövitkezit Budapest, VII!., Rökk Szilárd ueca 20 Teleién: József 43&—01 HOICICY ISTVÁN VAS- ÉS GÉPIPARI MŰHELYE BUDAPEST, LAJOS UCCA 123. Telefon : Aut. 626-37. * Telefón : Aut. 626-27. GYÁRTMÁNYAI: takaréktűzhelyek gáz és gőz. Főző üstök, tálaló asztalok, edénymosogatók, valamint teljes konyhabsren- dezések kórházak és intézetek részére elsőrangú kivitelben — Vaskályhák szén, koksz, fa és fűrészpor tüzelésre. CSUV1K ÉS 8TROJ1L ELSŐ ÓBUDAI PARKETT ÜZEME Budapest, III. kér., Kiscelli ucca 39. sz. Tel.: Aut. 620—56 Karteien, kívül! TELEFÓNSZÁM ALT. 8 2 4 — 89 Beér Sándor vósnöki mfíintézete Zománc és marott táblák, ruggyanta bélyegzők gyártása V., Orói Tisza István sicca S. (Fiirtfő ti.) RÖYÄL BENZINKUTAK alegjobb üzemanyagot és a legjobb amerikai Readway-olajat s zolgáltatják PJIJOK LáSZLŐ Tel: Aut. 189-S8 ás 250 07 BlldSpSÍ, V., * áCÍ Ü Caegiédy János Jenő műkőáru-készíiő, fal- és padlólturkoló mester Székesfővárosi és állami szállító kartellen kívül Budapest, Kistosnpioín ueca 5. Teleién: JósseS 449-88 j ümutpíí István vasfit> és útépítő vállalkozó, kövese mester Kispest, itákée^i y. 74« ssávn sége a szerződés meghosszabbításának. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a szerződés meghosszabbítására vonatkozó tárgyalásokat már megkezdték s ebben a vonatkozásban az az elgondolás jut ér­vényre, hogy továbbra is csak féléves ideiglenes szerződést kötnek, mindaddig, amíg a kőtéri átvevő álállomás építkezése teljes befejezést nem nyer. Ideiglenes szerződésre gondolnak most is, mert az alállomás elkészülte után lehet csak pontos árkalkulációt megejteni és a végle­ges egységárat úgy megállapítani, hogy az úgy a fő­város érdekeinek, mint pedig a Dunántúli Villamos- sági Bt. üzemi számításainak a legjobban megfe­leljen. Az új szerződés is négyfilléres egységárat állapít meg, ugyanazt, amit a nyáron le­folytatott szerződési tárgyalások folyamán mindkét érdekeltség elfogadhatónak minő­sített a. végleges szerződés megkötéséig. A szerződés évi kilencven,millió kilowattóra áram át­vételére kötelezi a BESZKRT-t és július első nap­jaiban kerül csak sor annak az árammennyiségnek a ?negállapítására, amit a főváros a végleges szerződés­ben akar átvállalni. ni ír ti i 'iWiHii my'iiiiimmumi iinn hm un un i * n ■ ■■ ■■ ................................... ........ De cember végéig meghosszabbították a HÉV átvételére vonatkozó opciót A törvényhatósági tanács rövidesen tárgyalja az ajánlatot, a döntés az új közgyűlés feladata lesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom