Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-03 / 48. szám
Budapest, 1930 december 3. 12 ásás; vssas^msisstsa^ssaBgsam^iSSSSsssamaiimaai^m MAGYAR GYÁRAKBAN KÉSZÜL A SZEMÉTÉGETŐTELEP GÉPFELSZERELÉSE A fővárosi kísérleti szemétégető-telep előkészítő munkáit szombaton befejezte a Köztisztasági hivatal. A javaslatot és a kész terveket nyomban bemutatta Sipőcz Jenő polgármesternek a. köztisztasági ügyosztály, úgyhogy a korszakos jelentőségű újítással a legközelebbi ülések egyikén lesz alkalma foglalkozni a törvényhatósági tanácsnak. A szemétégetés problémájának közeli megoldása elé nagy kíváncsisággal néznek a szakkörök és a főváros egész lakossága, de türelmetlenül várja a szomszédos Pestszentlőrinc is, amelyet valósággal elnyeléssel fenyegetnek a szeméthegyek. A szemétégetés előkészületeiről a Fővárosi Hírlap tudósítója az alábbi érdekes részleteket tudta meg: — A nagy alaposságot kívánó műszaki tervezést hosszú és lelkiismeretes előtanulmányok után a köz- tisztasági hivatal végezte Ballá Alfréd igazgató vezetésével. A tervezők egyik főszempontja az volt, hogy a szemétégető-berendezés — noha Magyarországon ez lesz az első — teljes egészében Magyarországon készüljön el. Ez sikerült is. Egészen biztos, hogy « szemétégetéshez szükséges gépeket és felszereléseket magyar gyáraik készítik el. — Az égető-telep helye meg nincsen végleg kijelölve. Az okszerűség azt kívánná, hogy Budán, a Lágymányoson legyen, ahol a sok ingoványos terület -'eltöltésére helyben lehetne- felhasználni a termelt salakot, de azért is, mert Budán már nincs szemét- lerakásra hely, s át kell fuvarozni a távoli Szent- lőrincre, a.mi hosszadalmas és igen megdrágítja az üzemet. Pénzügyi okokból mégsem itt, hanem az Ecsexy úti fuvartelepen lesz a kísérleti telep. Itt ugyanis építkezésben is sokat takarítunk meg, mert Budán közműveken, utakon kívül nemcsak az égető-telep gépházát kellene felépíteni, hanem munkáslakóházat, fürdőt is. Ha azonban a végleges telep létesítésére kerül a sor, az első feltétlenül Budán fog létesülni. IwliSlüs^r %y!a ^<>£3 ÉPÍTÉSZ ^l®|§gji VIL> CSENGERY U. 30 TELEFÓN: JÓZSEF 433—69. Kimig enyasMI a IgffgiiMjiBn KMneK l Idő iaríoznak a különféle henflerolä kereskedelmi árukon kívül az ipari gfabilmoiorok, lokomobllak, traklorok, oaépISgépefc és más mezőgazdaság! gépek. Útépítő (úthengere 6- és úígryalu) gépek, lakókocsik. Váz- és acélon (vények, öntöttvas csövek, karikás kályhák éa kereskedelmi öntvények. Teherautamobllek, autóbuszok a „SERCEDES-BENZ" gyártási szab. szerint a hazai különleges úti viszonyoknak a legjobban megfelelő kivitelben készülnek. Kombinált tűioitó- és locsoló-autók. Lajtos öntözőkocsik. Jobbágy-féle szab. folytoriégőkályhálnk a háztartásokban és középületekben (iskolákban, stb.) teoisfeian használhatók. Kárjsn felvilágosítást és árajánlatot! Magyar kir. állami vas-, ácsi- és gépgyárak Budapest, X,, Kőbányai-út 21, r ele fon: József 400- 29. Telefon: József 460—29. Iff. Heüensiein Károly Budapest, V., Hungária körút 71 T B L E F Ó N: Automata 913—64. szám KÖVEZŐ-,TESTER, ÚTÉPÍTÖ-VALLALKOZÓ — Ma még nem tudjuk, hogy mire fogjuk a szemetet elégetve felhasználni. Az első kérdés, amit tanulmányozni kell, az, hogy hogyan ég a különböző évszakokban a pesti háziszemét. Ha ezt eldöntöttük, határozunk majd afelett, hogy a termelt hőenergiát és a melléktermékeket, a salakot mire használjuk fel, építő-téglát, burkoló műkövet, vagy műtrágyát állítunk-e elő belőle. — A kísérleti szemétégető-telep felállítása még az olcsóbb formában is közel 600.000 pengőbe kerül. Ez a szám még nem áll teljes összegben rendelkezésre, de az égetést azért el lehet kezdeni, mert a telep úgyis csak 1932-ben lesz készen, s a következő költségvetésben gondoskodni lehet a még hiányzó összegről. Múss milliói Költött eddig aa EleKtromo&mtíveK a nagy feeniÉjá.&ásold céljára. Amikor az Elektromosmüvek évekkel ezelőtt kidolgozták azt a nagyszabású fejlesztési programot, amelynek megvalósítása megteremti a minden vonatkozásban gazdaságos, modern energiaszolgáltatást, 64,096.000 pengőre rúgott az az összeg, amely végeredményben szükségesnek mutatkozott az Elektromosmüvek végleges kiépítéséhez. A belügyminiszter legutóbb leküldött leiratában már nem zárkozott el azon megoldás elől, hogy a főváros a hátralévő 17,000.000 pengős munkát is megrendelhesse, úgyhogy a program teljes végrehajtásának ezzel minden akadálya elhárult. A belügyminiszter leiratában utal arra, hogy bár elvileg aggályosnak tartja azt a megoldást, hogy a főváros áruhitel formájában gondoskodjék a hátralévő gépegységek beszerzéséről, mégis hozzájárul ehhez a megoldáshoz a nyomasztó munkanélküliség lehető enyhítéséhez fűződő rendkívül fontos közérdekre való tekintettel. Az Elektromosművek igazgatósága elkészítette a kalkulációt, hogy milyen megterhelést jelentene a fővárosra a 17,000.000 pengős vállalkozói hitel, ha hatéves törlesztési időt vesznek számításba. Eszerint az évi összes kötelezettség 1931ben 218.286, 1932-ben 621.276, 1933-ban 1,024.266, 1934-ben 6,747.683, 1935-ben 6,344.693, 1936-ban 5,941.703 pengő. Ezek a terhek azonban a legnagyobbak, amelyek a vállalkozói hitelre még feltételezhetők, de csökkenhetnek esetleg, mert a 17,000.000 pengős rendelés nem egyidőben, vagyis 1931. január 1-én történne meg, hanem előreláthatóan csak másfélév leforgása alatt, másrészt remélni lehet, hogy az egyes fizetési részleteket az üzem költségelőirányzata keretében tudja majd teljesíteni, ami ,a kamatterheket is megfelelően csökkenteni fogja. A szerdai közgyűlés minden bizonnyal megadja a hozzájárulást a 17,000.000 pengős beruházáshoz, úgyhogy a múlt héten kiadott másfél millió pengős munkával együtt most már közel 20 millió az az összeg, amellyel egyedül az Elektromosművek sietnek a gyáripar foglalkoztatására, a munkanélküliség enyhítésére és az egész gazdasági élet felélénkítésére. A legutóbb kiadott másfél millió pengőből 825.000 pengő esik a kelenföldi telep bővítési munkáira, 167.000 pengő a most épülő honvéd- uccai bérház központi fűtésének elkészítésére, 158.000 pengő árammérők és transzformátorok beszerzésére, végül 150.000 pengő alállomások építésére és felszerelésére. A jövő évi költségvetésben nincs pénz a portalan szemétgyűjtés fejlesztésére. Hosszas vajúdás után az idén tavasszal megkezdték két gépkocsival és 400 tartánnyal a portalan háziszemétgyüjtés próbáit. A kísérletek beváltak és most rendelt meg a főváros az előző években megszavazott fedezet terhére még öt Kuka-Benz-Mercedes rendszerű szemétgyűjtő gépkocsit az Állami gépgyárban. Ez az óriási hengeralakú gép vált be legjobban, ezért Budapesten ezt a rendszert fogják alkalmazni. Az öt kocsihoz további 5000 házi gyűjtőtartályt is rendeltek a Weisz Manfréd gyárban, úgy hogy a tavaszra egyes kerületekben mintegy 1000—1200 házra kiterjedően már megkezdődhet a portalan szemétgyűjtés. Sajnos, ezzel az aktussal — úgylátszik hosszabb időre — megfeneklik az egész fontos reform,, mert az 1931. évi költség- vetésből az e célra felvett összeget is törölték az utolsó fillérig. VJ versenytárgyalási Kiírásaid A polgármester versenytárgyalást hirdetGőzfertőtlenítö berendezési munkálatokra a magló diúti szeretetotthonnál. Pályázni lehet december 20-án d. e. fél 11 óráig a középítési ügyosztályon. Közp. fűtőberendezés! munkálatokra az óbudai csa- tornaszivattyútelepen. Pályázni lehet december 9-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Két drb traktor és 1 drb pótkocsi szállítására. Pályázni lehet december 9-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Két drb körszivattyú szállítására. Pályázni lehet december 16-án d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Automatikus házi távbeszélőberendezési munkára a Szt. László-kórházban. Pályázni lehet december 16-án d. e. fél 11 óráig a középítési ügyosztályon. Főgyűjtőcsatorna építésér« a Budafoki úton. Pályázni lehet december 16-án d. e. 10 óráig az út- és csatorna- építési ügyosztályon. Öt millió kg motalltó szállítására az autóbuszüzem részére. Pályázni lehet december 19-én d. e. fél 10 óráig Szt. Domonkos uccai autobuszgarázsnál. B. épület. I. em. Üveges- és burkoló-mun- kára az Elektromosművek budafokiúti telepén. Pályázni lehet december 10-én d. e. 9 óráig. Váci út 74. I. em. 101. Versenytárgyalási smegfoíszá&old A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű ver' ^eilytárgyalások alapján a különböző közmunkákat es közszallitásokat a következő cégek kapták: Útrendezési munkát áz újtemetőben: Ámon Antal és Pia 10.857; a Róka uccánál: Helvey Tivadar 3600; a Zágrábi uccai kislakások udvarán: Urbach és Tafler 23.469; a Daróezi úton: Ámon Antal és Pia 32.971 P. Burkolómunkát a mag- lódiúti szeretetotthonnál: Andrea r. t. 9802 P. Redőny javítási munkát a jászberényiúti bérháznál: ifj. Spolarich Vilmos 3465 P. Men n y ez et javítás i munkát a városligeti kiállítási csarnoknál : Eternit művek 2S00 P. Tölgyfakereszt szállítást a hősi temetőnél: Nyitrai és Társa 7744, Halaman János 8400 P. SzeUőzőberendezési munkát a kerepesiúti temető ravatalozójánál : Bogdány é* Társa 20.729 P. Központi gőzíütőberende- zési munkát a márványuccai iskolánál: ifj. Port Oszkár 10.330 P. Márványmozaik lapburkolómunkát a Bécsi úti S8— 92. sz. bérháznál: Strasser Vilmos 6665; a Lenke úti bérháznál: Czeglédi Jenő 7076 P. Gyóntatószék készítését a Krisztina téri templomban: Oberbauer A. utóda 2998 P. Kályhaszállítást a Lajos uccai iskolánál: Munkácsy Jenő 3420; a farkasréti iskolánál : Ledniczky és Társa 3107 pengő vállalati áron. MeérKessett ajánlataid A múlt héten tartott verseny árgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállí. „okra a követ- kező cégek pályáztak: Kátrányos makadámbur- kolásra a Mész uccánál: Gulyás János 55.878, Gravieser Albin 56.880, Neumann Ferenc 59.881, Urbach és Tafler 61.617, Heverdle János 65.040, Hajnal Imre 66.943, Péry Dezső 68.746, Schaffer Antal 68.970, Hollós Ferenc 69.990, Klauber és Vajda 70.079, Komfort 71.375, Marik Ernő 78.350, Ámon Antal és Fia 82.236 P. Mázolómunkára a mag- lódiúti elemi iskolánál: Szegő József 1268, Donna Lajos 1351, Wiegmann Frigyes 1495, Hagara János 1532, Dietz Vilmos 1537, Plasnika József 1543, Dobos Ferenc 1598, Adler Árpád 1803 P. Szobafestő és mázolómunkára az Űj Szent János-kór- háznál: Kurbel Bálint 11 ezer 221, Zafourek Ferenc 11.826, Remsey Elemér 12 ezer 028, Jávor Ernő 13.446, Fischer és Hartmann 13.639, Kovács István 14.322, Ro- bitsek Artur 14.394, Jóföldy Tibor 16.629 P. Fehérnemííek és textilcikkek szállítására a székes- fővárosi Gyermekfelruházási Akció részére: Farkas Lászlóné 5.60, Bruszt Dávid 59.5, Dukesz és Peiczer 4— 8, Uhr Testvérek 4—9.20, Magyar ágy 0.70—4.84, Kis Endre 0.82—4.64, Stefánovics Istvánné 4.60, Első Rákospalotai 4—6.40, Kovácsevics Milenkó 1.21, 9.55, Kammer Testvérek 0.72, Kispesti textilgyár 70.5, Storer Viktor 12.95, Goldberger 0.70—1.15, Guttmann J. 8.80, 19.40, Fil- tex Richárűs 11.70, Kéve 1,29, Győri textilművek 0.73 —2.30, Mechanikai szövőgyár 3.80, Soproni Szőnyeg 13.50 pengővel. 442 darab ideiglenes árusítóbődó munkálataira a Garay teret környező uccák- ban: Welisch Tibor 25.000, Kohn László 8840, Helle- brand János 3100, Györfy Ede 8632, Kármán és Fazekas 15.000, Redner Jenő 6000, Held József 7000, Szívós" László 10.000, Molnár István 1000, Nagy Lajos 8737, Tőke György 15.000, Stieber-féle építő r. t. 6000, Huszti Sándor 14.230, Marinka Imre 6000, Érti József 10.500, Varga Antal 13.000, Riedl Bertalan 11.987, Kara János 3604, Koch István 6732, Helmrich János 12.800, Kozma Pál 6 per darab, Hajnal Miksa 9500, Neu- schloss Ödön 2000, Halász Géza 3000, Horváth József 15 per bódé, Sághy Gyula 8840, Dalkó Gábor 2600, Aschenbrenner János 6630, Pach János 19.200, Csep- reghy János 6000, Molnár János 12.500, Keller Ferenc 13.923, Prohászka József 1256 pengővel. REBUKES REZSŐ ÉPÍTŐMESTER Budapest, VII., Gizella úi 49 TELEFON : Zugió 80-84 Guth ÉS ÁDáM Egészségügyi berendezők VI,DESSEWFFTU.28. Bádogos, tíz- és villanyszerelők TELEFON: 119—91. LÄNG ÁRPÁD BUDAPEST, VT. KÉR., KASSAI ÜT 81. SZÁM. (SAJÁT HÁZ) MŰHELY: VTII. KÉR., MÁRIA TERÉZIA TÉR 7. SZÁM ÉPÍTŐ ÜT. Budapest, V*, Vilmos osás*ár út 22 TeEefón: Äätt. 112 43.