Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-03 / 48. szám

(Folytatás a 8. oldalról.) cLr- min. tanácsos az ideszakadt székelység szeretetét tolmácsolta, a polgári egység nagy gondolatát emelve ki. 6, ki ebien a kerületben vette ki részét a kerület politikai mozgalmaiból, óv mindenkit azoktól az idege­nektől, kiknek nincsen semmiféle kapcsolatuk a kerü­lethez. Nagy lelkesedéssel fogadott beszéde ^ után Ferenczi álelnök üdvözli a pártot a vasutasság és Kis Gyula titkár a Házfelügyelők Szövetségének nevében. Szóltak még dr. Képessy József, Ozoray Frigyes fő­igazgató, Morbitzer Nándor, a Thék-gyár társtulaj­donosa, Stem bőrkereskedő, dr. Balázs József ügyész. Éjfél felé járt az idő, midőn Botfai Hűvös Iván párt­elnök megköszönte a vendégeknek megj elemesüket és további kitartásra buzdította a megjelent polgárságot. A b&sdai vasutasok mozgalma Az Egységes Községi Polgári Párt II. kerületi szerevezete a Budai Polgári Körben népes vasutas gyűlést tartott, amelyen a jobbparti pályaudvarok vasutassága igen nagy tömegben gyűlt össze. A gyű­lésen Kozma Jenő, a kerület listavezetője és Wolff István MÄY főfelügyelő, a dunaparti pályaudvar főnöke tartottak nagyobb beszédeket a választással kapcsolatos aktuális kérdésekről. A budai vasutasság végül egyhangú lelkesedéssel kimondotta a Községi Polgári Párthoz való csatlakozást. Me várjon senki boldogulást a szélsőségektől A Ferencvárosi Egységes Községi Polgári Párt a Zsin-íéle vendéglőben igen népes gyűlést tartott. Szentesi József igazgató és Wolf István MÁV fő­felügyelő lelkes buzdító szavai után Usetty Béla dr. mondott hosszabb beszédet,, melyben részletesen fog­lalkozott pártjának a konszolidáció érdekében végzett eredményes munkájával. Ez á magyarázata annak, hogy pártjának ma már olyan erős gyökere van, me­lyet ellenségei hasztalanul próbálnak kiszakítani. A szélsőségektől tehát senki se várja boldogulását, hanem csakis attól a párttól, mely a középúton halad, mely nem akar sem vörös, sem fehér városházát, hanem nemzetiszínűt, s amely az igaz keresztényi sze­retet és keresztény erkölcs alapján áll. A nagy tet­széssel fogadott beszéd után felszólaltak még Wellisch Andor törvényhatósági bizottsági tag és Oláh Lajos vásárcsarnoki kereskedő és Dósa Ottó dr. ügyvéd. Vasutasok tömörülése Az Egységes Községi Polgári Párt VI. kér, szer­vezetéhez tartozó vasutasok népes gyűlést tartottak a Nyugati p. u. étterme külön helyiségében, ahol Heeger Árpád MÁV főmérnök beszélt és utalt a vasutasságnak a községi választásokba való bekapcso­lódása szükségességére. Nagy elismeréssel szólott Kozma Jenő pártelnök, Payr Hugó párttitkár köz­érdekű fáradozásairól, majd Bayer Antal kormány­főtanácsos, a kerületi listavezető érdemeit méltatta. Rámutatott arra is, hogy dr. Halász Miklós, a kerület iigyv. elnöke és Horváth Károly törvényhatósági biz. tag érdemelnek különös elismerést. Felszólaltak még: dr. Láng Viktor MÁV ügyész, Bencze Gyula és Kle- mént Sándor MÁV hivatalnokok, Háber Ferenc MÁV. főművezető, Nagy István MÁV irodai altiszt és Sodor Benedek MÁV lakatos.-* Á kőbányai kerületben szavazati joggal bíró vasutasok gyűlésén Wolf István MÁV főfelügyelő fejtegette többszáz vasutas kartársa előtt annak szük­ségét, hogy a vasutasok maguk is a rend és a fegyel­mezett munka emberei lévén, nemcsak jól felfogott érdekből, hanem egész gondolkodásuk és érzéseik szerint is a rend és a munka pártjának táborába sorakoznak. Ezután Payr Hugó mondott nagyhatású, sokszor percekig tapssal és éljenzéssel megszakított beszédet, amelyben ismertette városházi programját, a polgárság különböző rétegeinek, köztük az állami üzemi és egyéb köztisztviselői rétegek javát szolgáló koncepcióját. Ezt azonban csak úgy sikerül megvaló­sítani, ha a közalkalmazottak zárt sorokban tömörül­nek a párt mögé és győzelemre viszik e párt listáit. Több vasutas biztosította még az Egységes Községi Polgári Párt jelöltjeit lelkes támogatásukról a gyű­lésen, amelyen még Hatolkay Kázmér, a X. kerület listájának második jelöltje mondott meggyőző érvek­ben gazdag beszédet. Lelkes nagygyűlés az Angyalföldön Az Egységes Községi Polgári Párt vasárnap délelőtt II órakor az Angyalföldön tartott nagygyű­lést a Hungária körúti Magyar kert vendéglőben, igen nagyszámú választók előtt. Mézes János elnöki megnyitója után Piazza Győző törvényhatósági bi­zottsági tag szólott a választókhoz és figyelmeztette a kispolgárokat arra, hogy még talán soha nem volt annyira kenyérkérdés a törvényhatósági választás Budapesten, mint ma, amikor gazdasági válsággal küzd az egész ország, tehát Budapest népe is s ami­kor már olyan melyre hatoltak a nemzet testébe a gazdasági bajok, hogy azokon csak erős egy befogás­sal, a polgári osztályokban rejlő erők összesítésével lehet a javulás útját megtalálni, nem pedig széthú­zással. Babitz Gyula azt hangoztatta, hogy nem az az igazi demokrácia, amely ezt a jelszót csak a cégé­rén hordja. A kér. listavezetője, Dinich Vidor tartotta meg Babitz Gyula után programbeszédét, amelynek bevezetéséül rámutatott az agitációnak arra a szinte fantasztikus trükkjeire, amelyet a különböző pártok produkálnak most a választások előtt. Ilyenkor min­denki segíteni akar, mindenki azt mondja, hogy csak ö tudja megmenteni a fővárost, de nagybzerényen egy sem árulja el a segítés módját. De csak azért, mert nem is tudja. Meg akarják menteni e várost a demo­kraták, a liberálisok, a szociáldemokraták és a többi pártok, mind külön-külön, s mindegyik megváltónak nevezi magát. Mi is vagyunk olyan szociális érzésüek, mint a szocáldemokraták, vagyunk olyan demokra­tikus gondolkozásúak, mint a patentirozott demokror- ták és vagyunk olyan keresztények, mint azok, akik velünk szemben is gyűlöletet hirdetnek. A súlyos gazdasági helyzetet nem szabad korteseszköznek felhasználni A választási kampány egyik legimpozánsabb gyű­lésén fejtették ki programjukat az Egységes Községi Polgári Párt VII. kerületi jelöltjei. Az Erzsébet­városi Körben megtartott gyűlésen Lédermann Mór elnöki megnyitójában utalt Bethlen István grófnak a külföldön a magyar igazságért és a magyar gazdasági érdekekért^ folytatott heroikus küzdelmeire, amelyek­ben az egész nemzetnek támogatnia kell a miniszter- elnököt. Nessi Gyula után Dési Géza országgyűlési képviselő nagyhatású, lendületes beszédben kifejtette, hogy neki csupán ez a programja: kenyeret és boldo­gulást, szeretetet és megbecsülést érdemel mindenki, aki ebben az országban kérges keze, megfeszített agya munkájával műhelyben, irodában, boltban vagy a szántóföldön gazdagítja a magyar vetést. Most Kozma Jenő rendkívül hatásos beszédben mutatott rá arra., hogy amikor ő a polgári egységet, felekezeti békét és kölcsönös megbecsülést hirdető programmal a porondra lépett, azok, akik ma túllicitálják, nem mertek hozzá csatlakozni, hanem csak titokban biztat­ták. A súlyos gazdasági helyzetet korteseszköznek használják 3d azok a kis pártok, amelyek nem tudnak guvemementális politikát csinálni, de a főváros intel­ligens népének nem szabad felülnie az ugratásoknak és azzal a megfontoltsággal kell az urna elé járulnia, hogy szavazatával nem támogathat a konszolidáció eredményeit veszélyeztető irányzatokat. A gyűlést va­csora követte, amelyen többek között Payr Hugó be­szélt és felsorolta a fővárosi alkotások egész sorozatát, amelyek egyenesen az egységes párt működéséhez fű­ződnek és végül figyelmeztette az Erzsébetváros pol­gárságát, hogy ne engedjen a szélsőségek csábításá­nak, mert beláthatatlan következményei lehetnek an­nak, ha eltolódás történik attól a politikától, amelyen ma a kormányzat az országban és a fővárosban halad. Rákosi Szidi növendékeinek vizsgaelőadása. Rákosi Szidi iskolájának növendékei szombaton dél­után Földes Imre nagyhatású Tériké című darabjá­ban mutatkoztak be a Király Színház nézőterét meg­töltő szülők és az érdeklődő közönség előtt. A vizsga­előadáson, — melyet Dietrichné P. Júlia tanárnő rendezett, — különösen kitűnt rutinos játékával és nagy reményekre jogosító kvalitásaival Bowyhay Zsuzsa, akinek a sikerben Karácsonyi Erzsiké, Apor Klári, Soós László, Bimbó Attila, Ónodi Lajos vol­tak méltó társai. Sok tapsot kapott Bonyhay Zsuzsa a színelőadást követő táncvizsgán is. Az Elektromosművek Testedző Egyesületének műkedvelő osztálya szombaton mutatkozott be új vezetés alatt a Vasúti és Hajózási Klub színházter­mében rendezett díszelőadás keretében. Csiky Gergely Nagymama című víg játéka került színre a műkedve­lők interpretálásában. Az előadás fényét emelte Rá­kosi Szidi közreműködése, kit az egyesület nevében Abarbanek Károly főtitkár üdvözölt. A kitűnően si­került előadásban Rákosi Szidin kívül resztvettek Sza­lont,ai Ferike, mint vendég, továbbá Kiss Györgyné, Müller Jánosné, Doktor Márta, Panyigai Máriáimé, Karai László, Neviczky József, ifj, Gregor József, Kollár Andor, Domanek József és Morvay Jenő. Az előadást Farkas Ferenc rendezte, kinek prológusát Treiber Józsefné mondta el szép sikerrel. A közön­ség melegen ünnepelte a hikes gárdát és Morvay Jenőt, az új szakosztályi elnököt. Végül Tuboly Já­nos igazgató, a Testedző Egyesület elnöke mondott köszönetét Rákosi Szidinek és a szereplőknek. ÍHTDPC ÍU T TTTAC építőmester DAIlLoill LaJUtJ BUDAPEST IRODA: I., APRÓD UCCA 2. TELEFÓN: AUT. 533—74. MORZSÁNYI HERMANN Központi íütéBeki vízvezetéki és csatornázási berendezések Budapest, Vili. kerület Üllői út 42. szám. Telelőn: József 355-8*. MENTSIK FERENC KÖNYVKÖTÉSZETE SZABADALMAZOTT IRATTÁRI TÁBLAGYÁR Nagy arany érmekkel kitüntetve :: Postatakarék csekksz.: 47.983 BUDAPEST, IV., SZARKA UCCA 4 TELEFÓN : AUTOMATA 840—02 Tulajdonosok: Mentslk Ferenc és Mentsik Viktor Uj garanciaképes pénzintézetek. A közszállításí törvény szerint ^bánatpénzül és biztosítékul csak az olyan pénzintézetek garancialeveleit és betétköny­veit lehet^ elfogadni, amelyeket a főváros a törvény rendelkezéseinek megfelelően ilyennek kijelöl. Ezeket a bankokat és pénzintézeteket a rendelet két kategó­riába osztja, olyanokra, amelyek korlátlan összegekre és olyanokra, amelyek 50.000 pengőre, illetve 15.000 pengő erejéig garanciaképesek. Ezt a pénzintézeti listát^ a főváros törvényhatósága minden évben meg­állapítja, illetve kiegészíti vagy megváltoztatja. A tanacs legutóbb határozott e kérdésben és a garancia­képes pénzintézetek listáját módosította olyképpen, hogy a II. osztályba a Magyar Forgalmi Bankot, a harmadik kategóriába pedig a Budai Általános Ta­karékpénztárt, a Kőbányai Takarékpénztárt, a! Köz­ponti Leszámitolóbankot, a Magyar Tisztviselők Takarékpénztárát, a Kereskedők és Iparosok Hitel- intézetét, és az Iparosok Országos Központi Szövet­kezetét beiktatta, azzal hogy ezek takarékbetét­könyvei és kezességi nyilatkozatai, a székesfővárosnál 50.000 pengő, illetve 15.000 pengő erejéig biztosíté­kul elfogadhatók. A magyar selyemtenyésztés 250 éves jubileuma. A földművelésügyi minisztérium selyemtenyésztési felügyelőségének ötvenéves munkássága alkalmából Fent István selyemtenyésztési főfelügyelő nagy érde- kességű összeállításban, vaskos könyv keretében is­merteti ennek a Magyarországon 250 éve működő gazdasági ágnak történetét. A gazdagon illusztrált munka a maga számtalan adathalmazával gazdasági körökben nagy feltűnést keltett. Az Első Magyar Részvény-Seri őzödé a napokban tartotta meg rendes évi közgyűlését Metzler Jenő dr. elnöklésével a Moktár tanácstermében. Az igazgató1- ság jelentésében megemlékezett a malátakivitel emel­kedéséről és arról a fontosságról, melyet a maláta- gyártás jelentett a sörüzlet elmaradt basznának pót­lásánál. A fokozott malátakivitelnek tudható be, hogy a búzaárak zuhanásszerű esésével szemben a sör árpaárak megtartották tavalyi árszintjüket és majdnem kétszeresét teszik a közönséges árpa árá­nak. Megemlékszik a jelentés arról is, hogy Német­ország a morva malátát a kikészítési eljárás előnyé­ben részesíti, míg a magyar maláta ezt a kedvez­ményt nem élvezi. Ebben az ügyben a kormány köz­benjárását kérték ki. Az elfogadott zárószámadások alapján a közgyűlés a kifizetendő osztalékot részvé­nyenként 5.20 pengőben állapította meg és a szelvé­nyek ez évi de-cember 3-tól kezdve a Moktámál és a Kereskedelmi Banknál válthatók be. A ferencvárosi helyikikötő építkezései. A 1Ma­gyar Mérnök- és Építész Egylet vízépítési szakosztá­lyának ülésén Demeter Dezső székesfővárosi műszaki tanácsos érdekes előadásban ismertette a ferencvárosi helyikikötő építkezéseit, amely most különlenyomat- ban is megjelent. A füzet számos illusztrációval és alaprajzzal szemlélteti a kikötő nagyarányú munká­latait. A M. Kir. Selyemfonódák Haszonbérlete Rt. a múlt bó 30-án tartotta meg Mayer Károly dr. ál­lamtitkár elnöklete alatt az évi rendes közgyűlését, amelyen a. bemutatott mérleg alapján elhatározták, hogy az elért 167.222 pengő 10 fillér bruttó haszon­ból előállott 8271 pengő 24 fillér nyereséget az új számlára viszik át. A Selyemfonódák Schóber József igazgató vezetése alatt állandóan fejlődnek és sok száz exisztenciának nyújtanak kenyeret. KLonig*, Riisnáii és Stein mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kér., Mária Terézia tér 16. szám. Telefon: József 424—69. FRIEDMANN JÓZSEF Épület-, díszműbádogos, lég­szesz- és vízvezetékberendezö BUDAPEST, fii., LAJOS UCCA 66. TELEFÓN: 620—52 «Timm Rf ÁKJOI V Aranyérmekkel több­iek IE. Eí S» nf 5™ E szőrösen kitüntetve. ÉPÜLET- ÉS MÜLAKATOS MESTER Alapítási év: 1888. Szultzberger-Iéle ablak-rngzárak, vasszerkezetek, tűzhelyek gyártása BUDAPEST, II, TÉGLA UCCA 6 _____Tel.: Aut. 571—92 BL EZAK JENÓ PARKETT- VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I., BALL ÁGI MÓR UCCA 8. SZ. TEL.: Lá. 15-65 AI ETERNIT TETŐFEDŐ VÁLLAT és I k ETERNIT CSŐ elárusító hely. |P SOMOGYI BÉLA, BPEST, VI, GR. ZICHY JENŐ U. 34 TELEFON : 198—81. Kttvexö mester és útépítési vállaltíoxó +1 EISSENBERGEH JÓZSEF BUDAPEST, IX., VÁGÓHÍD UCCA 8/b SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom