Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-10 / 36. szám

Budapest, 1930 szeptember 10. S3BBSSSS9S szer-nagyvásártelep, ki leket tehát telepíteni a köz­ponti vásárcsarnokot is, amely legnagyobbrészben el­veszti létjogosultságát. Ki kell helyezni az ott lévő közraktárakat is és pedig az állami kikötőbe, a nagy- vásár közelébe. Nincs szükség itt vágányokra, a köz­lekedést földalatti villamosvonal megépítésével lehet lebonyolítani. — El kell innen tüntetni a nagy elevá­tort is, amire már csak azért sincsen szükség, mert hiszen az állami kikötőben megépült a nagy, 35 ezer tonnás gabonatárház, ahova a hajókról közvetlenül lehet tá­rolni. — Ami a híd megépítésének munkaprogramját illeti, úgy tudom, hogy a hidat háromnyílásúnak ter­vezik. A Lágymányos feltöltésével egyidejűleg meg lehet kezdeni a pillérek megalapozását. A pilléreknek ez a pneumatikus alapozása már a tavasszal meg­kezdődhetik. A tél folyamán kell kidolgozni a vas- szerkezet részletes terveit. — Végleg még nincs eldöntve, hogy melyik pályaterv szerint készül majd a vasszerke­zet, de eziránt is rövidesen megtörténik a döntés. — A jövő év júniusában, amikorra a budai ol­dalt feltöltik, az állami vasművek megkezdhetik a vasszerelvények gyártását. Maga a hídépítkezés két és félesztendei munkát igényel. Ezek szerint tehát az új Boráros téri dunahíd 1933 végén lesz átadható a forgalomnak. Becsey Antalnak ezek a figyelemreméltó szem­pontjai, amelyeket a Boráros téri dunahíd megépí­tésével kapcsolatosan vet fel, méltán érdekelhetik azokat az illetékes tényezőket, akiknek az a hivatá­suk, hogy e problémák megoldását előkészítsék. Az előkészítés munkáját mielőbb meg kell kezdeni, mert hiszen a Bor áros téri dunahíd Máiba épül fel, ha a vele kapcsolatos problémákat nem oldják meg. De sürgőssé teszi az előkészítő munkálatok lefolytatását az a körülmény is, hogy a Bor áros téri híd megépí­tésével kapcsolatosan egész sereg olyan munka- alkalom teremtődik, amelyek sokféle iparágat foglal­koztatnak és így alkalmasak arra, hogy a munkanél­küliséget lényegesen enyhítsék. Magas építés, vasli©fén szerkezetek FÁBIÁN TESTVÉREK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, EX. KÉR., KINS3S9 UCCÄ 3. SZÁM ip- is Vasszerkezeli Mely BISSELICHSS MÉRNÖK Budapest, X, Ligeí-u. 46. Tel. J. 358-25 VggiSgorkezeSek, iaksSos^-sun!kák5 portálok MULLER REZSŐ asztaiosárú- gyár Cégtulajdonos: Tomancsik György. Alapíttatott 1875-ben A TomaDCsik rendszerű magyar-német stb. szabadalmazott ellen­súlynélküli tolóablak egyedüli gyártója. Arany és ezüstéremmel V!»., RÓNA UCCA 31. Telefón : Z. 83—58 kitüntetve. 11DIA Jégszekrények, bor- és Borkimérő készülékek gyára és raktárai BUDAPEST, VIL, KIRÁLY U. 27 az udvarban Telelés? s Jósssef 401—10. TELEFÓN: AUT. 151-67 SCHEUMAN GYULA FESTŐ- ÉS MÁZOLÓ-IPARÜZEM BUDAPEST, VL, BAJZA UCCA 30 m é r rs ö k, műszaki ÖäIÜISS és vállalata irodája Budapest, Vili., József körút 69 ® Telefónszám s József 373—67 Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és lég­fűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket Czeglédy János Jenő műkőáru-készítő, fal- és padlóburkoló mester Székesfővárosi és állami szállító kartellen kívül Budapest, Kistempiosn ucca 5. Teleién: József 449-98 DITTLER FERENC ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, Vili.. Baross u. 36 LínoleuniperjnielyDen o clKKíröt bűn­cselekmény biónpbsn felmentették Múlt év szeptemberében a Fővárosi Hírlap a Simplon-kávéházbeli tűzzel foglalkozott és szóvátette azt is, hogy a fővárosnak, mint annyi középület épí­tőjének gondoskodnia kell, hogy a hivatalos és az iskolai tantermek padlózatát tűzmentes fedőanyaggal lássák el. Felemlítette, hogy belügyminiszteri rende­let hívja fel a hatóságok figyelmét arra, hogy hézag­mentes gumipadlózatot alkalmazzanak az újonnan •épülő fővárosi iskoláknál. Dénes József, bár neve a cikkben egyáltalán nem szerepelt, hitelrontás címén pert indított a cikk írója, Dacsó Emil szerkesztő ellen, akinek ügyében csütör­tökön tartott tárgyalást a büntető törvényszék Schadl- tanácsa. Dacsó tagadta bűnösségét és azt állította, hogy közérdekből írta cikkét és a hazai gumiipart akarta megvédeni a százszázalékig külföldről impor­tált linóleummal szemben. Doby Andor dr. védő indítványára a törvény­szék kihallgatta Lavotta Gyula székesfővárosi mű­szaki főtanácsost, aki úgy vallott, hogy a főváros törvényhatósági szakbizottságának spontán elhatáro­zása volt, hogy a magyar ipar védelmében az iskolák gumival való padlózását írta elő és e szakbizottsági határozatot az mkriminált cikk nem befolyásolta. Guta József dr. királyi ügyész e vallomás alap­ján elejtette a vádat, mire Dénes ügyvédje vette át a pótmagánvádat és kérte Dacsó megbüntetését. Doby Andor dr. védőbeszéde után a törvényszék Dacsó Emilt bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. ¥ ersenytárgy alás! hí ráetm ény Budapest székesfőváros polgármestere a IX. kér., sertésközvágóhídon lévő új vendéglő bérletére nyil­vános versenytárgyalást hirdet. A szabályszerű ajánlatokat zárt és lepecsételt, valamint megfelelő felirattal (címzés, versenytár­gyalási hirdetmény száma és a bérlet megjelölése) ellátott sértetlen borítékban 1930. évi október hó 1-én (szerda) délelőtt 11 óráig kell a polgármesteri VIII. (közélelmezési) ügyosztályban (Központi vá­rosháza, II. emelet 204. ajtószám alatt) személye­sen vagy meghízott útján beadni. Az ajánlati űrlapra 1 P 60 fillér állami és 1 P 60 fillér fővárosi okmánybélyeget kell ragasztani s ezenfelül a mellékleteket is a megfelelő értékű bé- l'yegj egyekkel kell felbélyegezni. Postán beküldött, sértett, vagy lepecsételeden borítékban, avagy elkésetten beadott, továbbá a ki­kötött bánatpénz letétele nélkül, illetőleg nem ele­gendő bánatpénz letételével benyújtott ajánlatok az odaítélésnél figyelembe nem jönnek. Bánatpénzül a felajánlott évi bérösszeg 10%-át kell az ajánlat benyújtását megelőzően a főváros központi pénztárában a versenytárgyalási hirdet­ményre való hivatkozással letenni és az erről szóló eredeti nyugtát az ajánlathoz csatolni. Bánatpénzül, ha azt nem készpénzben teszik le, a mindenkor érvényben lévő kormányrendeletek alapján a székesfőváros által a 153.297/1929—VI. sz. tanácsi határozattal megjelölt egyéb értékek, úgymint értékpapírok, betétkönyvek és kezességi nyilatkozatok fogadhatók el az idézett tanácsi hatá­rozatban közölt módozatok és értékszámítás szerint. Az ajánlati űrlapok, valamint a bérleti feltéte­lek naponkint délelőtt 9 és 2 óra között a polgármes­teri VIII. (közélelmezési) ügyosztály kezelő irodá­jában, Központi városháza, II. emelet 212. szám, valamint a közvágóhídak igazgatóságánál IX., So­roksári út 58. sz. vehetők át. Az ajánlatok 1930. október hó 1-én délelőtt 11 órakor a polgármesteri VIII. (közélelmezési) ügy­osztály üléstermében, Központi városháza, II. eme­let 196. ajtószám alatt nyilvánosan fognak felbon­tatni, amikor is az ajánlattevők vagy megbízottaik jelen lehetnek. Ä székesfőváros polgármestere fenntartja ma­gának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül az ajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon vá­laszthasson, illetőleg tetszés szerint egyik ajánlatot sem fogadja el s új versenytárgyalást tartson anél­kül, hogy emiatt az ajánlattevők a székesfőváros PARKETTA szállítása, misdeoüesaS padozat készítés« és javítása. FRIED és BEFEDIK psrkeitgyár és gfistöré/.* BUDAPEST, VII., SSAK&CZS ÚT 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. vagy annak közegei ellen kártérítési vagy bármiféle más igényt támaszthatnának. Az ajánlattevők az ajánlataikkal a székesfővá­ros polgármesterének döntéséig, vagyis az odaítélé­sig a székesfővárossal szemben kötelezettségben maradnak. Az ajánlatok az odaítélésig vissza nem vonhatok s a letett bánatpénz sem kérhető addig vissza. Az az ajánlattevő, akinek ajánlatát a főváros elfogadta, ha a bérleti szerződést a kitűzött határ­időn belül alá nem írja és a szerződési biztosítékot nem teszi le, akkor a fővárosnak jogában áll a bér­letet bárki másnak bérbeadni, a késedelmes ajánlat­tevő pedig a fővárosnak teljes kártérítéssel tartozik úgy^ az elmaradt haszonért, mint a felmerült ká­rokért. Budapest, 1930. évi szeptember hó 4-én. A székesfőváros polgármestere. r SCHAFFER KÁROLY űklev&llfö mérnök Vasút-, üt-, beionépitési vállalkozó kövező-mester Bss*ä»ps*1 V#3if Aggl«?®kí hoc« 57. Teletett Jéssnoi 82S-S8 be a BiiziSE Baa is a MBB a BBIIlUBiaaiBBBBIBBiainiBniK ILKOVITS J. |j| Központi fűtések és vízveze- iji íéki berendezések vállalata BUDAPEST, VI, ÄHDflASSY ÚT 92. §l! TELEFON : Auf. 212—07. MŰSZAKI- ÉS OLAJKERESKEOÉS ezelőtt v. GYU8KGYIÍH ÉS TÁRSA Butíspesf, ¥, féádor u. © Telefónszám: Automata 802-29 FESTÉK-ÜZLETE BUDAPEST, IV. KÉR., PETÖFI-TÉR I. (Régi Piarista-épület.) ALAKULT I854-BEN TELEFON ÄUT.: 884-26 KOVÁCS OSZKÁR BÁDOgOS fcíSSTE» £ fi C K 0 P 0 (18 Ó ÍS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJE BÜOAPE&T, IX., TELEPI UCCA 14. SZÁM. jTI^Li«4ovikával^Mmb«a^^ TELEFON : J. 4SI—»S FISCHER ÉS HARTHAHN mázolúmsslerek Budapest IV, Képiró ucca 3. sz. TELEFON s Fióküzlet: IX. kér., Tompa ucca 30. sxátn A. 847-73 WOLSKY «ANDOR BÉLA WOLSKY ALBEHT FIA gápflzeraQ kefe« és ecsetárugyár BUDAPEST, VEI., MAGDOLNA UCCA 18. SZÁM. TELEFÓN: JÓZSEF 324-88 GATTARINGER FERENC Különböző rendszerű központi fűtések berendezési vállalata BUDAPEST, III. KÉR. LAKTANYA UCCA 5 Budapesti Hírlap a legtartalmasabb magyar napilap Hangja előkelő, hír» szolgálata tökéletes Saját érdekében tekintse meg WECKER réz-, vasbutorgyár készítményeit. Ágybetétek, gyermekkocsik, ágynemüek, paplanok és legújabb kivitelű kerti bútorok gyári árban. Mintaraktár: VII., Dohány ucca 22. (Árkád bazár). Gvár: VII., Holló ucca 5. H randa Károly és Fia oki. gépészmérnök fűtési-, szellőztetési- és egészségügyi berendezési vállalata Budapest, V!., Forgáeh ucca SO. Telofón; Aul. SI7-89 ^NEUNAN FERENC OKL.MÉRNÖK, ÜTÉPfTÉSI VÁLLALATA Iroda: BUDAPEST Telep: V, Rudolf tér 1 sz. VII, Egressy út 34 Telefón: J. 442—60 Nr Telefón : A. 239—44 HAJNAli XOKEÜ oki mérnök, építés) vállalkozó BUDAPEST, I., Atilla körút 47. szám Telefón: Automata 628—öt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom