Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-10 / 36. szám
Budapest, 1930 szeptember 10. 3 HWEaamntgaBiiawiniumi Két is félévi munkát ad a Borárostéri híd megépítése Számos városrendezési feladat vár megoldásra a kelenföldi pályaudvar környékén — Jövő hónapban döntenek az óbudai híd tervpályázatáról — Becsey Antal nyilatkozik a hídépítéssel kapcsolatos tennivalókról A kormány legközelebbi közmunka-programjában úgy a Buda és Pest közötti közlekedési viszonyoknak a megjavítása, mint a munkanélküliség enyhítése szempontjából is nagy jelentősége van a két dunahíd megépítésének. A kormány úgy az óbudai, mint a Boráros téri hidak megépítését elsőrendűen sürgős feladatnak tekinti, ezidőszerint azonban pillanatnyilag a Boráros téri híd megépítése került előtérbe. Ezt követőleg az Óbuda—Hungária körúti híd is a megvalósítás stádiumába jut,, amelynek tervpályázata szeptember elsején járt le. Tizenkilenc hídépítő tervező nyújtotta be pályamunkáját és e nagy anyag áttanulmányozása olyan nagy munkát igényel, hogy a döntés csak a jövő hónap közepén történhetik meg. A tervpályázat zsűrijét Búd János kereskedelmi miniszter már kinevezte: elnök Forster Gyula államtitkár, tagjai: Toperczer Ákos, Novak Ferenc és Gállik István dr. h. államtitkárok, Gombos Mihály, Noszlopy Kálmán miniszteri tanácsosok, Szikszay Gerő műszaki tanácsos, a főváros részéről Sipőcz Jenő polgármester, Buzáth János alpolgármester, Csármann, Ferenc tanácsnok, Messik Géza műszaki főtanácsos, a Műegyetem részéről Zelovich Kornél és Maurer Fíilöp Mór, a Mérnökegylet részéről Rotter Károly, Bánhegyi István, a Mérnöki Kamara részéről Czakó Adolf, Benedek József dr., a Képzőművészeti Tanács részéről Kertész K. Róbert államtitkár, Lechner Jenő dr., a Közmunkatanács részéről Rakovszky Iván, Buday Dezső, Czabolay Kálmán és Tellyesniczky János. Az új Boráros téri híd megépítésének a problémája aktuálissá teszi több régebbi keletű városépítési és városrendezési tervnek a megvalósítását, amelyek elől most már kitérni nem lehet. Becsey Hutai, az Egységes, Községi Polgári Párt társelnöke, aki ezeknek a közgazdasági kérdéseknek leghivatottabb szakértője, ezt a kérdéskomplexumot a következőkben világította meg a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: — Minden előkészület megtörtént már a Borá- ros téri híd megépítésére vonatkozóan. Annyi bizonyos, hogy a jövő év folyamán megkezdődhetik az építkezés. A Közmunkatanács pályázatának a határideje lejárt és most már arról kell dönteni, hogy kit bíznak meg a Lágymányos feltöltésével. Hatszázezer köbméter földterület feltöltésére van itt sziik| ség. A Közmunkatanács a legrövidebb idő alatt vál-. lalatba adja ezt a munkát, mert legkésőbb a jövő év júniusáig ezt a feladatot el kell végezni. — A Boráros téri híd megépítésének a programjába több probléma kapcsolódik. — Ha a híd elkészül, akkor a pesti nagykörút közvetlen kapcsolatot kap a kelenföldi. pályaudvar felé vezető főútvonallal. — Nem kétséges tehát,, hogy a kelenföldi pályaudvart magát, de főként a közvetlen környékét feltétlenül rendezni kell. Különböző oldalakról többször reklamálták már illetékes helyeken a kelenföldi pályaudvar körül tapasztalható közlekedési és forgalmi állapotok tarthatatlanságának a megszüntetését. A kelenföldi pályaudvar a dunántúli forgalomnak tekintélyes részét bonyolítja le, halaszthatatlanná vált teliát úgy a pályaudvarnak, mint a környéknek sürgős rendezése. Ha ezt a rendezést a főváros elmulasztja, teljességgel lehetetlenné teszi, hogy a kelenföldi pályaudvar hivatását teljesíthesse, — különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy forgalma a Boráros téri híd megépítése folytán lényegesen) emelkedni fog. Ma is lehetetlenül szűk ez a pályaudvar. Közös állomása ez a Délivasútnak és a MÁV- nak, úgy hogy még a legelemibb forgalmi igények kielégítésére sem alkalmas a mai épület. — Itt kell megemlíteni, hogy a főváros három- százezer pengős költséggel teljesen rendbehozatta a Horthy Miklós utat éppen arra a nagy forgalomra való tekintettel, amely ebben az irányban lebonyolódik. A fővárosi út azonban — sajnos ■—- nem vezet a pályaudvarig. A MÁV-nak is van itt egy körülbelül félkilométeres útja, amely szégyenteljes állapotban vecn. A közönség részéről rengeteg panaszt hallunk emiatt, a MÁV azonban nem gondoskodik a kelenföldi pályaudvarhoz vezető útnak a rendbehozataláról. —- De gondoskodni kell a szomszédos városi területnek a rendezéséről is. Elsősorban az Etele térre gondolok, amelyet modernül ki kell képezni. A MÁV- nak is van itt egy nagyobb területe, ebben a tekintetben is megállapodást kell létesítenie a fővárosnak — annál is inkább, mert hiszen feltétlenül meg kell javítani ezen a környéken a közlekedési viszonyokat. Pásztor Mihály Tulajdonképpen nem is Pásztor Mihály új könyvéről, hanem a Fővárosi Hírlap főszerkesztőjéről, Dacsó Emilről lenne kedvem ebben a pillanatban kritikát írni. „Lesújtó” kritikát. Hiszen én értem, igenis értem, hogyha Pásztor Mihálynak könyve jelenik meg, akkor azt minden j óravaló szerkesztő olyan szenzációnak tarja, melyről azonnal be kell számolni a közönségnek. Magam is ugyanezt cselekedtem odahaza a józsef körúti szerkesztőségemben, nem hagytam egy éjszakát pihenni az íróasztalomon Pásztor Mihály könyvét, másnap reggel már — ha hevenyészetten is — de annál lelkesebb szeretettel ujong- tam a B. II. hasábjain a nagy eseményről. Az azonban egészen más eset volt. Dacsó Emil újságjában annyi mindig a friss szenzáció, hogy igazán nem kellene naponta ötször rám telefonálni, hogy mi lesz már a Pásztor Mihályról szóló cikkel? Hagyhatta volna, amíg kigyönyörködöm magamat ebben a pompás könyvben! Várhatott volna? No igen, ha a karácsonyi számba szánta volna ezt a kis írásomat... Mert ha Szent Ilona szigetére száműznének is ezzel az egyetlen könyvvel, hát vájjon nem lehetne-e lemorzsolni mellette jó néhány esztendőt? Egy névből, egy képből az emlékek raja száll ki, a számok erdejében hetekig elbolyong az ember. Óra, gólya kop- pantója. .. íme, itt van a tekergős faggyú gyertya, meg a koppantó. A nagyanyám házában még én is láttam, játszottam is vele és ha jól tudom, figyelmeztettek is az ilyesminek kellemetlen következményeire. És a derűs pillanatok, amelyek itt a história hegyormai és a számok tengere között tide pihenőként hatnak, milyen tömegben sorakoznak előttünk! A kedves múlt, amely olyan esetlen, mint a kölyökkutya, csetlik-botlik, lötyög a bőrében, ámuló szemeket mereszt rád a telefon, a rádió és egyéb drótok korszakának komplikált gyermekére. Az esetlen múlt kedves derűje mosolyog ránk például, amikor Pásztor Mihály elmondja, hogy a kitűnő pesti és budai magisztrátus záróra-rendelettel akarta az uccákat világítani. Mikor már nyiladozott egy kicsit az urak értelme, hogy a közvilágítást nem lehet kizárólagos joggal az öreg Holdra, bízni. 1715-ben történt, hogy radikális megoldás gyanánt egyszerűen ^ megtiltották az esti harangszó után való uecai kóborlást. A tanács — mondja Pásztor Mihály — nyilván úgy okoskodott, hogyha az emberek esti harangszó után nem kószálnak az uecán, akkor haj nem éghetik velük, útonállók ki nem foszthatják, meg nem ölhetik őket, a város pedig megtakaríthatja a darabonttartási költségeket j és nincsen szükség éjjeli világításra sem, ami szintén pénzbe kerül. Egyszóval duplán kerestek a záróra ötleten: nem csináltak uceai világítást, de viszont megszüntethet- I ték a darabontok intézményét. Itt azonban egy kicsit kitör belőlem a vidéki, j származás és nem engedhetem, hogy Pest-Buda teljesen elorozza ezt a ragyogó ötletet az én drága Komáromomtól. A komáromi városházán hangzott el ugyanis az a „nemes, nemzetes, pipás, bocskoros és kokastollas” ötlet, hogy: — A tisztességes ember napszálltakor úgyis hazatart. A lumpok és gazemberek miatt pedig nem adunk ki, lámpásra pénzt. A lumpok és betörők csak törjék ki nyugodtan a nyakúkat. Ezek után pedig a nyájas olvasó valószínűleg barátságtalanul csóválja meg a fejét, mert nem lehet | az igaz, hogy ilyen mulatságos, szórakoztató és tanulságos dolgok legyenek a könyvben, amelynek címe: A közvilágítás alakulása Budapesten. Csakugyan súI lyosan megrovandó dolog, hogy Pásztor Mihály e mél- tóságos cím alatt közönséges dugárut rejteget. Budapest történetének klasszikus ölelkezése ez Budapest statisztikájával, a város életének, múltjának, jelenének, bemutatásának olyan plasztikus és vonzó módja, amilyen ebben az országban csak egyedül Pásztor Mihálytól telik. Van ugyanis a magyar betűvetőknek egy rettenetes átka. Vagy tudósok, vagy írók. Tisztelet a ritka kivételnek: aki ír, bizony akárhányszor keveset tud; áld meg tud, az — inkább ne írna, mert ehhez nem ért. Hol vannak a magyar Flammarionok és magyar Bölschék? Szinte szerencse, hogy van egy Pásztor Mihályinak, aki mellett így kapásból alig tudunk néhány olyan nevet megemlíteni, mint Sikló ssy László, Leidenfrost Gyula, Rapaics Raymund, Trócsányi Zoltán, Lambrecht Kálmán. A tudomány művelésénél nálunk az obiigát nagyképen kívül elengedhetetlen kellék a szárazság, az unalom, a misz— Valósággal életveszélyes a forgalom ezen a környéken, ha Kelenföldre befut egy vonat. A közönségnek még helye sincs arra, hogy villamosra várjon, néha pedig félórákig is kell ácsorogni. Meg kell építeni a tervezett Somogyi utat is. Ázért említem fel ezeket a problémákat, mert hiszen az idegenek, akik a Gellért-szállóba készülnek, itt szállnak le a vonatról. Rendkívül sötét a Horthy Miklós út külső szakasza és az autók itt reflektor nélkül járni egyáltalán nem tudnak. — A pesti oldalon is fontos problémák várnak megoldásra. Ki kell telepíteni mindenekelőtt a duna- parti teherpályaudvart, amely rendkívül drága területet foglal ma le. A dunapartnak ez a része középületek emelésére fog szolgálni, sőt szó volt arról is, hogy esetleg idekerül az új városháza. A jövő évben megépül az új élelmiAz Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre.......................................12 pengő, egész évre..................................24 pengő. Versenytárgyalási póthirdetmény. A baranyaszeiitlőrinci, mohácsi és mátészalkai m. kir. téli gazdasági iskoláknál szükséges textiláruk beszerzésére vonatkozó 1930. augusztus hó 22-i keletű versenytárgyalási hirdetmény olyképpen módosul, hogy az ajánlatok beadási határideje 1930. szeptember hó 25-én déli 12 óra; továbbá ajánlatokat részletmunkára is lehet tenni. Budapest, 1930. szeptember 6-án. M. kis*, földmivöiésügyi misiisstórsasm. Talajnedves épületek szabadalmazott faifíírésszel Talajnedves kő- és téglafalazatok szigetelése és kiszárítása, talajvíz-szigetelés, házigomba kiirtása. Költségvetések díjmentesen! PÉTEÜ ERNŐ Vr, *ZEMÉLYKÖ& SS. V!. 2. Telofén: fiú«. 181-Í2 tikus érthetetlenség. A tudományhoz hozzá ne férhessen más, csak a „tudósok”, a tudás ne legyen közkincs, az maradjon az új kiváltságos osztálynak, a, „tudósok”-na-k elidegeníthetetlen latifundiuma. Pásztor Mihály áttöri ezt a kínai falat, de nemcsak kitárja mindenki előtt tudásának kincsesházát, de ez a drága tudós mesemondó a múlt bájának mazsoláit hinti el csalogatónak nagystílű, komoly alkotásának ízes kalácsában. Sohasem mentegetődzik, hogy „egyik szavát a másikba ne öltse...” O igenis, tudatosan egymásba ölti a szavait, a történelmi adatok, anekdotákkal ölelkeznek, a számokból valóságos ujságszenzációk sarjadnak. Masszív, komoly épület a Pásztor Mihály könyve, de a tudás terméskövei közül meleg lámpafények csillognak ki, intim fészkek, puha budoárok, öblös karosszékekkel gazdag pipázók bújnak meg a masszív falak mögött. Ez a kötet Pásztor Mihály régi nagy sikereire emlékeztet. Az eladósodott Budapest portréja, a „mi városunk” városrendezési és építészeti hibáinak kritikája, hatalmas közlekedési tanulmánya, Budapest zsebének bemutatása, meg a többiek csak koronát kaptak ebben a nagy munkában, amelynek adathalmazán káprázik a szemünk, fölépítésének precizitásán és monumentalitásán elámulunk, közben pedig elbájol a nagyszerű elbeszélő művész, aki olyan a tudás magas ormain, mint a havasi gyopár. Ennek a könyvnek a megírása igazán Pásztor Mihálynak való feladat volt. Szerelmes Budapestjének történetét írhatta, fölvonultathatta hatalmas számhadseregét, amellyel úgy tud játszani, mint játszottunk valaha gyermekkorunkban az ólomkatonákkal. És mindezt elmondhatta a maga drága táblabíró s nyugalmával, derűjével, szikrázóan tiszta magyar szavával, szent lelkesedésével. Bár adna neki — aminthogy ad is — Hlye falvi Lajos minél több papírost és az írásaiban gyönyörködök tábora minél nagyobb munkakedvet. Az olvasó csodálkozni fog, hogy csak alig-alig árultam el valamit Pásztor Mihály könyvének tartalmából. Bevallom, hogy ez nehezemre esett, de szabad-e azt avatatlan tollal még egyszer leírni, anút Pásztor Mihály alkotott? Azt tessék elolvasni, amit ö írt. Pogány Béla.
