Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-30 / 30. szám
9 Budapest, 1930 július 30. A 90 milliós építkezési akcióba a bankok é$ biztosítók Ss bekapcsolódnak A téglagyárak felkészülnek az erőteljes gyártásra Búd János kereskedelmi miniszternek az építkezések fellendítése tárgyában előterjesztett javaslatát ipari körökben annak a komoly elgondolásnak tartják, amivel a letargiába esett hazai építőszakma a munkaalkalmak széles területén nyer hosszú lejáratú foglalkoztatást. A miniszter kifejtette, hogy a hatalmas akciót még az ősz folyamán megindítja és a 90 millió pengőt kitevő munkálatok gyors lebonyolítására minden előkészületet megszervez. A már teljesen kialakult program szerint az összeg egy részét 'középületek felépítésére használják föl, másik részét családi házak építésére olyan állami és magán- tisztviselőknek, akik lakbérük lekötésével kezességet tudnak nyújtani, hogy kötelezettségeiknek pontosan leieget fognak tenni. Magától értetődik, hogy az építési akció erőteljes aktivitásra ösztönzi a téglagyárakat, amelyek már régóta várják, hogy üzemük kapacitását kihasználva, az építtetőle rendeléseit megkapják. Az építkezési terv iránt úgy a bankok, mint a biztosítók nagy érdeklődést tanúsítanak és mértékadó helyen máris bejelentették, hogy hajlandók a javaslat valóraválását a maguk anyagi eszközeivel is alátámasztani. Az építőtevékenység közeli megindításának terminusa. megnyugtató hatást vált a kereskedelem körében is, ahol régi tapasztalatok után tisztában vannak azzal, hogy az iparban jelentkező kereseti lehetőség a fogyasztóképesség erősödését vonja maga után. Új korszakot nyit meg a dunai hajózásban a MFTR és a MÁV együttműködése A magyar folyamba józás fejlődése szempontjából nagyjelentőségű esemény az a megállapodás, amit az elmúlt napokban perfektuált a magyar kormány és a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvény- társaság. Tudvalevő, hogy a MFTR a háborús évek során rengeteg kárt szenvedett, amelyet szolid üzleti politikával, hozzáértő vezetéssel mérsékeltek ugyan, de lehetetlen volt az ilyen horribilis veszteségeket úgy kiheverni, hogy ne legyen szükség az állam közreműködését is igénybe venni. Arról van szó, hogy a dunai hajózás prosperitását biztosítani kell az ország elsőrendű érdekeinek szempontjából és erre a legkitűnőbb megoldás csak az lehetett, hogy a MFTR a MÁV-^val együtt nyitja meg a magyar belhajózás új korszakát. A közgazdasági világ nagy megnyugvással fogadta a MFTR-nek a kormánnyal kötött megállapodását,, amiről a következő közlemény számol be: A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. igazgatósága folyó évi augusztus 30-ára hívta össze a részvényesek közgyűlését, amely az 1928fiki üzleti évre vonatkozó számadások fölött fog határozni. Az 1928. évre vonatkozó nyereség- és veszteségszámla kereken 4,800.000 pengő veszteséggel zárul. Mint minden dunai hajózási társaság, a MFTR is megszenvedte az 1928-as esztendő abnormitásait. Súlyosbította a helyzetet, hogy függő adósságai az akkor Kisvasutak a Emelődaruk Sodronykötél pályák Modern szállítóberendezések * RoessemanH Hahnemann-Épp és Fehete Egyesült Gépgyárak Ft. T. Budapest, Ili., Római fürdő Városi eladási Iroda : VI., Berlini tér 2. sz. Telefon: Automata 174—00 * Harmatta-féle vashordók, tartányok, csövek és oxigén Rieíschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, VIII., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 523—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések ÉPÍTŐIPAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vili., Baross ucca 15. Aszfaltgyár és anyagtelep: B-7T| Telefon: Ívj József 411-49. udapest, IX,, Gubacsi út 37, 'U t——^1 I ....I -----------ur alkodott kamatlábviszonyok mellett nagy terhet róttak a társaságra. Ezeknek az adósságoknak a tervbevett konszolidálását az általános piaci viszonyokon kívül még az a körülmény is megakadályozta, hogy az 1926. évi XXIII. törvénycikkben becikkelyezett szerződés szerint járó államsegély, minthogy nem jelent feltétlen fizetési kötelezettségei az állam részéről, egy kibocsátandó elsőbbségi kölcsönnek fedezetét teljes biztonsággal nem alkothatja. Ily viszonyok között a társaság igazgatósága a kormányhoz fordult a társaság pénzügyi viszonyainak új alapokra való helyezése végett. Az erre vonatkozó tárgyalások, — amelyek a dolog természete szerint,, hosszabb időt vettek igénybe, ami miatt az igazgatóság a közgyűlés megtartá.sának a határidejét a kereskedelemügyi minisztérium engedélyével több ízben kitolni volt kénytelen — teljes megegyezésre vezettek, de véglegesíthetők mindeddig nem voltak, mert o megállapodások egy része a törvényhozás jóváhagyását igényli. A tárgyalások eredménye röviden abba a tervbe foglalható össze, hogy a társaság alaptőkéjét fölemeli és az évi szubvenció, a fizetendő összeg változatlanul hagyása mellett, feltétlen állami fizetési kötelezettséggé változtatik át. A tőkefölemelés folytán névértékben kibocsátásra kerülő részvényeket a kormány — élve az 1926. évi XXIII. törvénycikkben nyert felhatalmazással — a MÁV részére szerezné meg. Az 1928-as üzleti év föntebb jelzett vesztesége a társaság vagyonmérlegében szereplő 5,378.591.65 pengő tőke- tartalék terhére lenne fedezendő. Azok a kedvezőtlen időjárási és egyéb viszonyok, amelyek az 1928. évi üzleti eredményeket ennyire lerontották, az 1929-es esztendőben is hatottak. Mindezek ellenére remélhető, hogy a tervezett intézkedések, kapcsolatosan azokkal, amelyek a társaság üzemvitelének gazdaságosabbá tétele érdekében folyamatban vannak, a társaságot, amely a békeszerződés végrehajtása folytán vagyonának közel felét minden kárpótlás nélkül elvesztette, amelynek koronaösszegben megállapított állami szubvenciója a korona teljes leromlása következtében majdnem egészen elértéktelenedett, minden emberi előrelátás szerint rendezett viszonyok közé fogják juttatni. A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbank igazgatósága július 24-én tartott ülésében megállapította az intézet félévi mérlegét, amely az előző évi nyere- ségáthozat nélkül 1,219.019.37 pengő nyereséggel zárul az 1929-iki első félév 1,215.674.53 pengő ösz- szegű nyereségével szemben, úgyhogy a folyó üzletév első féléve az elmúlt év korrespondáló üzletszakával körülbelül egyenlő eredményt tüntet fel. Ez az üzlet- eredmén'y, amely a kedvezőtlen gazdasági viszonyok dacára az 1929. első félév keretének felel meg, tisztára ,a reguláris folyóüzlet nyereségét tartalmazza. A félévi mérleg egyes tételeiből az intézetnek a gazdasági viszonyok megkövetelte fokozottabb mobilitása állapítható meg. A külföldi kötvényelhelyezések megszűnése óta a bank tovább is folyósított újabb jelzálogkölcsönöket, a kibocsátott újabb kötvények a belföldön kerültek eladásra és az el nem helyezett kötvényállomány összege jelenleg mindössze 430.000 dollár. Az értékpapírokban beállott árfolyamesések az üzleteredményben teljes mértékben figyelembe vétettek. Férfi-, női, autó-, Fővárosi tisztviselőknek engedmény. Külön mértékosztály. motor ■f sport-, gyermek- KÍSS Gyula bőrkabátok “SSiS« J?“ és szőrméskabátok iV-> Kammermayer Károly ucca 1 Tclcfón: Automata 895—92. Magyarország aranykoszorús mestere SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán ucca 77. szám Telefon: Aut. 913-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világ-kiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézmíiipari tárlaton kormánydíszoklevéilel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elismeríílevéi! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! Előnyös fizetési feltételek! A Magyar Lovaregylet augusztus hó 2, 3, 9, 10, 12, 15, 17, 20, 22, 24, 30, 31-én versenyt tart. Versenyek kezdete d. u. 3.30 óra. Hely- árak: I. hely uraknak 6 P, hölgyeknek 4 P, II. hely 2.50 P, III. hely 80 fillér. Páholyülés 8 P, Ring 10 P. Totalisateur, vendéglő minden helyen. Közlekedés villamoson I., II. helyhez a 29. sz., III. helyhez 24., 38. sz. kocsikkal. FIÉV-en I., II., III. helyhez. Autóbuszjárat „A” kocsikkal Vörösmarty térről 2.10—3.05 óra között, „O” kocsikkal Oktogon térről 2.15—3.10 óra között. Vissza az V. futam után. Egyszeri átszállásra is érvényes jegy ára 1.— P.