Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-23 / 29. szám
Budapest, 1930 július 23. A személyi kérdések végleges rendezése után. nagy terveket valósít met a Pedaióiíai Filmgyár Az elmúlt napokban tartotta végrehajtó bizottsági ülését a Pedagógiai Filmgyár és ezen az ülésen messzemenő elhatározások történtek az intézmény jövő működéséről. Minden ellentétes hírrel szemben, a fővárosi törvényhatóság vezetői azon az állásponton vannak, hogy a magyar kultúra és a művelődés .szempontjából a Pedagógiai Filmgyár likvidálásáról szó sem lehet, sőt keresni kell az eszközöket ennek a nagyrahivatott kulturális intézménynek további fejlesztésére. A főváros felelős tényezőinek ez a törekvése nagy megelégedést váltott ki mindazokban a körökben, ahol tudatában vannak a film útján való népművelés páratlanul eredményes jelentőségének. Nem lehet és nem szabad az oktató filmek gyártását végző fővárosi üzemmel szemben azt a követelést felállítani, hogy évenkinti nagy hasznot mutasson ki, mint ahogy a főváros nem vár lukrativ eredményt sem az iskoláktól, sem pedig a kórházaktól. Teljesen közömbös a. város szempontjából, hogy a Pedagógiai Filmgyár deficites vállalkozás-e vagy sem, mert közismert, hogy hasonló intézmények mindenütt a világon nem hasznothajtó célzattal alapíttattak és a kultúrállamokban tisztában vannak azzal, hogy a film útján való népoktatás jelentős összegekbe kerül. Egészen bizonyos, hogy a Pedagógiai Filmgyár ügye, nem is foglalkoztatná annyit a törvényhatósági testületeket, ha az intézmény alapításánál nem választották volna az elhibázott részvénytársasági formát, ami természetszerűleg arra kötelezi a vállalatot, hogy mérleget publikáljon. A főváros a maga nagy kulturális áldozatkészsége sorában százezer pengő deficittel zárta a Filmgyár multévi működését, ami azonban nem jelentős összeg a 25—30 milliós évi tanügyi költségvetés hatalmas tételei között. A kultúra terjesztése a Pedagógiai Filmgyár útján, van olyan nagyfontosságú elgondolás, mint például a Városi Színház fenntartása, amely szintén deficitet jelent a fővárosra, megtoldva igen jelentékeny szubvenciókkal, pedig a Városi Színház magánkézben levő vállalkozás, míg a Pedagógiai Filmgyár fővárosi intézmény, amelytől szubHa jó, tartós, msgbízható és gazdaságos üzemű autóbuszra vagy teherautóra van szüksége, ágy kérjen ajánlatot és bemutatást a Magyar Waggon« és Gépgyár RT-tói, amelynek gyén autoniofoiiSgyáráíban készülnek a legújabb típusa autók. rAba-krupp És rába-a. if. Központi Igazgatóság: V», D@ák Feí'OIIC U. 18 Telefon: 818-50 Budapesti raktár és lavitóműhely: Kerepesi Út 28. SS. Teiefon: J. 453-84. ÜUDIIPigTt NlCLftP a. legtartalmasabb magysar napilap Hangja elöke-Jő, hírszolgálata tökéSotes ZIMMERMANN ÉS LOVÁSZ TAPÉTARAKTÁR, BENNYEZETDÍSZ-QYÁR — FESTŐK ÉS DÍSZÍTŐK Telefon: József 424—81 Budapest, VII., Aimásy-tór 16 Hevehdle István oki. mérnök, építő- és kövezőmer.fer VII!., Baross ucca 74. Telefón: J. 324-32. venciómentes és mégis profitáló működést követelni nem indokolt. El kell azonban ismerni, hogy a Pedagógiai Filmgyár eddig nem állott feladata magaslatán, de ez a körülmény megváltoztatható, ha a gyár vezetését hivatott szakértők kezébe adják. A dolgok ilyetén megvilágítása mellett csak helyeselni lehet, ha a fővárosi pártok vezetői ebben a formában keresik a megoldás lehetőségét és kutatják a módját a deficit kiküszöbölésének is. Ha a Pedagógiai Filmgyár kizárólag , oktató filmek készítésével foglalkozik, úgy a jövőben sem lehet számítani évi fölöslegekre, tehát arra kell gondolni, hogy jövedelmet lehessen elérni, amiből bőven dotálható az oktatófilmek előállítási költsége is. Erre vonatkozólag igen érdekes előterjesztés kerül a napokban a főváros vezetői elé, ami egyszerű eszközökkel nyújt lehetőséget nemcsak a deficit kikapcsolására., hanem az oktató filmek nívójának emelésére is. A terv szerint' a filmgyár műtermét hangos berendezéssel kell felszerelni, természetesen nem azért, hogy a főváros filmgyára hangos filmeket állítson elő, hanem hogy a műtermet a filmgyártó szakma rendelkezésére lehessen bocsátani. Az előterjesztés elmondja, hogy Berlinben például 4—5000 márkát fizetnek a gyárak a naponkinti mű- teremhasználatért, de a túlzsúfoltság miatt csak ■ elő- jegyzések után juthat egy-egy gyár a felvételek elkészítéséhez. Ha a német filmiparban ismerős szakember hírül adja az ottani gyáraknak, hogy Budapesten tökéletes berendezésű hangos műterem napi 2000 márkáért rendelkezésre áll: egyszeriben megindul egy nagy érdeklődés a magyar főváros irányába, aminek közgazdasági és . idegenforgalmi szempontból is óriási jelentősége van. Ha már most évenkint 120 ilyen munkanapot vesznek alapul, akkor két éven bellii teljesen amortizálódik a befektetett tőke és a magyar oktatófilmek gyártása is minden ráfizetés nélkül folytatódhátik. Az előterjesztést Fodor Miklós, a Filmgyár ideiglenes vezetője készítette, ami azt bizonyítja, hogy hozzáértő szakember kezében nagyszerű vállalkozás lehet ez z intézmény. A Pedagógiai Filmgyár ríj lendületes korszakának megteremtéséhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a személyi kérdések intézésénél ne foglalkozzanak ideiglenes megoldásokkal. Fodor Miklós kitűnő szakember, tökéletes ismerője a komplikált gyártási ágazatnak, a mellett nagyszerű külföldi összeköttetésekkel is rendelkezik, amire sürgős szükség van, hogy a Pedagógiai Filmgyár a maga virágzó útján megindulhasson. Verscnytár^velásf hirdetni énv Budapest székesfőváros polgármestere nyilvános versenytárgyalást hirdetek az I. kér., Németvölgyi úton építendő elemi iskola föld-, kőműves-, elhelyező-, vasbetónmunkára. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1930. évi július hó 16-tól kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Körmendy Nándor tervező-műépítésznél, VIII., Üllői út 16/a. III. em. naponta 9—11 között, Vagy az előadónál, a Központi városháza, III. em. 337. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1930. évi augusztus hó 12-én (kedd) d. e. V2IO óráig a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (Hl. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi július hó 12-én. A polgármester rendeletéből: Wossala s. k. műszaki főtanácsos. Rieíschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, Vili., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 525—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Köztisztviselők kedvező fizetési fel* tételek mellett kaphatnak nyugágyat, függőágyat, sátort és hátizsákot TELEFON J. 416—07. ALAPÍTVA lMS-bea HAUSCHILD ALBERT Buda post, VII., Károly-körút 15. szám. Szitut hivatalok rétiére Ir.tkBtét evetert, por- és padlótírtóruhát, BÉNIBE ZOLTÁN okleveles építész és építőmester BUDAPEST, I., VERPELÉ ÍE-ŰT 10. | Telefón: LÁ. 6-57. Telefón: LÁ. 6-57. GÉPÉSZ MÉRNÖK KOVÁCS A. ÖDÖN 111 Budapest, Vili., Bezerédy ucca 8 111 11 j Telelőit: 382 — 93, 408 — 78. J | ] Központi fűtés-, vízvezeték-, csatornaielszerelési vállalata DUNÁNTÚLI MESZ-, lÉOLA-éS KÖIPAR RT, Központ: BUDAPEST, V., GÉZA UCCA 5 Telefon Automata 218—08,218—06. Sürgönyeim: DUNMÉSZ Szállít: Menet, mtozkBut, bazaltkavlcsot. Vállal mindennemű kőfsragő-naRfcát TELEFÓN: Aut. 105-59 PARKETT ÉS PADLÓZASS VÁLLALATA STERMER G., V., L8PÓT 15 MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos: iun kácsy Ernő épület- és műiakatosmester, takarék- tűzhely és kályhakászító Budapest, VIII., Rózsa ucca 39. Telefón ; J. 312-80TELEFÓN: AUT. 151-67 SCHEÜMAN GYULA FESTŐ- ÉS MÁZOLÓ-IPARÜZEM BUDAPEST, VI., BAJZA UCCA 30 Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfürdők, külön szénsava«, iszap, fényfürdők és egyéb gyógyíényezők. UNIVERSAL TELEFÓN: J. 348-12. GRAFIKAI SZAKÜZLET RT. SZÁLLÍT nyomdai gépeket és anyagokat BUDAPEST VSíi, RÁKÓCZI TÉR 2. (Bejárat Salétrom u. 2) SEBESTYÉN SÁNDOR asztalosmester, Irodaberendezäsl vállalata Budapest, VII, Kajtsár út 135. — Telefón : Zugló 60—89 f) IDEAL“ PAPLA« SÁNDOR M. FERENC BUDAPEST, ÍV, KAHERKA9ER RÍROLV UCCA 1 Állami, városi és közintézmények szállítója cusroDis tóLRBiÖKI IRODA ES EPlTESI VÁLLALAT IPA6I BŰSEHDE- ZÉS RÉSZÉBE BUDAPEST, V, NÁDOR UCCA 19 Telefon: Auf. 120-07 ALPHONS ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyárkéményépítés @áskazánbofaiazás Ipara kemencék épí« •:ésa és Sorvezése ' PARKETTA szállítása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyár és gösfürósi BUDAPEST, VIB., RÁKÓCZI ÚT 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. randa Károly és Fia oki. gépészmérnök fűtési-, szellőztetési- és egészségügyi berendezési vállalata Budapest, VI., Forgách ucca 20. Telefón: Aut. 917—89 H (OlEDERMAMK ÁGOSTON ÉPÍTÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, IIL, SAN MARGÓ UCCA 56 TELEFÓN: 628—3S