Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-16 / 28. szám
Ára 50 fillér Tizenhilencedih évfolyam Budapest, 1930 július 16. 28. szám biBiaiiioiimiimiimiiíDMiaiiia iiauimiimiininmiiDiiiamaiiimiimiiaiiiaiiiaiiiaiiiaiiiatiiciiiiaiiiBiimnie ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ...............................24 pengő Fé lévre........................................12 pengő Állandóan: GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D A C S Ó E MIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST, VI., SZÍV UCCA 18. SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON : AUTOMATA 137—15 Százötvenezer ember, benne felnőtt és gyermek, férfi és asszony, de száz- ötvenezer ember az, aki — Becsey Antal számítása szerint — a betevő falatot várja attól, bogy az építőmunka meginduljon Budapesten. Igen könnyű a számítás: az építőiparban húszezerre tehető a munkanélküli munkásoknak a száma, amihez hozzá kell venni tíz-tizenötezer szakmabeli iparost, akik epedve várják a halálos mozdulatlanságban az életet adó megmozdulást. Ez a harmincötezer ember családtagokkal együtt bizony százezer, vagy százötvenezer embert jelent, akikről sürgősen, nagyon sürgősen gondoskodni kell. Olyan sürgősen, hogy a törvény- hatósági tanácsnak akár a n'yári vakációját is fel kellett volna áldoznia, de ki kellett volna verekedniük, hogy a munka végre valahára meginduljon. Maga Vass miniszter is kijelentette a képviselő- ház utolsó ülésén, hogy „semmit sem kereső munkássággal nem lehet a télbe belemenni.” Hangoztatta, hogy a kormány teljes tudatában van a kérdés súlyosságának és az utolsó minisztertanács is foglalkozott a munkanélküliség problémájával és elhatározta, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik a munkanélküliségen segíteni. Ezeket mondotta Fass miniszter, akinek nagyszerű emberi szívét, mélységes szociális érzületét valamennyien ismerjük és méltányoljuk. Hogyan van az mégis, hogy Kozma Jenőnek a Fővárosi Hírlap jelen számában megjelenő nyilatkozata szerint nem lehet megkezdeni az új Rókus-kórház építését, sőt — legalább egyelőre — az egész kérdést le kellett venni a napirendről, mert „a népjóléti miniszter úr nem mutat különös érdeklődést.” Az valóban tény, hogy a kormány még mindig nem döntött az állami hozzájárulás mértékéről, enélkül viszont a főváros nem hajlandó az első kapavágást sem megtenni. Ezzel a harccal azután elértük azt az eredményt, hogy a főváros előkelő pózzal „tartalékol” négymillió pengőt, amikor arra száz- ötvenezer- éhes száj és munkára kész kéz vár. Hát szabad így nekiindulni a télnek? Döntse el a kormány és a főváros, hogy kinek van igaza és kinek nincs igaza: mert ez senkit sem érdekel. Budapest népét az érdekli, hogy a négymillió, meg a többi milliók ne a páncélszekrényekben nehéz ezresekben tároljanak, hanem apróra váltva, a polgárság és munkásság nyomorát, szegénységét enyhítsék. Ez azonban a kérdésnek csak egyik része. A másik interpelláció a törvényhatósági tanácsnak szól. Azt kérdezzük tőlük, hogyha az urak most szabadságra mennek, nyugodtan tudnak-e szunnyadni azon a dicséret-vánkoson, amelyet a belügyminiszter elegáns bókkal a múlt héten dugott ezeken a hasábokon a fejük alá? Elintéztek mindent — mondják nagy lelki nyugalommal. Hát az a városi adminisztráció, amely ellen eddig annyi panasz volt, most egyszerre fürge lett, mint a mókus és szorgalmas, mint a hangyáeska? Nem gondolnák az urak, hogy amikor az önkormányzat végre teljesen kezébe vette a város szekerének rúdj át, legalább az első hetekben — ilyen problematikus, ilyen kétségbeejtően súlyos hetekben! — őrt kellene államok pihenés és megszakítás nélkül? Legalább az új seprő szerepét töltenék be. Ezóta már szállítják is a függőkölcsön dollármillióit a városházára. Kik lesznek azok, akik ostorral állanak a lomha dollárok mögött, hogy gyorsan, a lehető leggyorsabban a nép közé kerüljenek. Mert mi ismerjük a városházi trezorok vonzóerejét: még kiimádkozni is nehéz belőlük a vállalkozóknak járó pénzt. A törvényhatósági tanács tagjainak kellene hát a hatalmi szó varázsvesszejével megfrissíteni az ólomlábon járó adminisztrációt. De szabad-e megállani ennél a néhány milliónál, amelyet a legnagyobb üzemek rekonstrukciójára fordítanak? Hol a nagy útépítő-program végrehajtása, hol az új szeretetotthon, hol vannak az új iskolák, az új tüdőbeteggondozók, a piacok és csarnokok, a Ripka Ferenc főpolgármesternél az elmúlt héten nagyfontosságú ankét volt a kötelező háztatarozások elrendeléséről és általában az építkezési tevékenység fellendítéséről. Ennek az ankétnak a lefolyását és eredményét a napilapok nem ismertették és minthogy itt rendkívül jelentős iparik érdekekről van szó, amelyek a fővárosnak úgyszólván egész közönségét közelről érintik, megkértük Becsey Antal törvényhatósági tanácstagot, az Egységes Községi Polgári Párt társelnökét, áld az építkezési problémának legalaposabb ismerője és aki résztvett a főpolgármesteri ankéten is, — hogy a helyzet alakulását és a tanácskozás eredményét ismertesse. Becsey Antal a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának : — A kötelező háztatarozások elrendelésének a problémája régebbi keletű. Sipőcz Jenő polgármester még tavaly az építőipari érdekeltségek sürgetésére rendeletet adott ki, amelyben utasította az elöljáróságokat és általában a fővárosi hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt az építésügyi szabályzat rendelkezéseinek, amelyek szerint bizonyos körülmények között a háztulajdonosokat kötelezni lehet a tataro- zási munkálatok elvégzésére. Ez a rendelet kiment az elöljáróságokhoz, de nem bizonyult végrehajthatónak egyfelől azért, mert az elöljáróságok nem rendelkeztek megfelelő műszaki személyzettel, másrészt azért, mert a háztulajdonosok nagy ellenszenvvel fogadták ennek a rendeletnek a végrehajtását célzó hatósági törekvéseket. A háztulajdonosok ellenállása sok tekintetben megokolt volt, hiszen a jelenlegi súlyos gazdasági viszonyok között nem könnyű dolog a tatarozáshoz szükséges nagy költségek előteremtése, de különben is a háztulajdonosok legnagyobb része annyira megterhelte ingatlanát, hogy nem rendelkezik megfelelő hitellel. — Tény az, hogy ezekre a tatarozásokra szükség van. A legutóbbi tetőtüzek arról győzték meg az illetékes ügyosztályt, hogy a legtöbb házban a padlásterek nincsenek elválasztva megfelelő tűzfalakkal és így ha tűz üt ki, az egész padlás mint egy menthetetlen egység, leég. A tűzrendészed szabályok előírják ilyen választó tűzfalak építését, de a rendelkezéseket nem hajtják végre. A régi építésügyi szabályzat megengedte, hogy a kémények tisztító ajtói padlástérben legyenek. Ez kétségkívül tűzveszélyt jelent. Ezen is változtatni kell. Ha csak ezeket az építkezési lehetőségeket vesszük figyelembe, már akkor is meglehetősen sok munkaalkalom kínálkozik. De különösen sok munkaalkalmat lehetne teremteni az elavult, 50—60 évvel ezelőtt épült házak modernizálásával. vágóhidak szükségletei, a köztisztasági és közlekedési beruházások ? Rengeteg hiány, rengeteg pótolni való van itt, még csak azt sem lehet mondani, hogy —• amint az már szokott lenni — a munkanélküliség enyhítését célzó beruházások csak szociális célt szolgálnának. Itt egyetlen fillér sem menne improduktív célra, ha menne. Csak már menne! A törvényhatósági tanács a felelős érte, hogy itt semmiféle akadály egy percnyi késedelmet se okozzon, mert minden perc új és-új veszedelmet jelent. Rengeteg olyan ház van Budapesten, amely közegészségügyi és kényelmi szempontból teljesen elavult, nincs fürdőszoba a lakásokban, a mellékhelyiségek a folyosók végén vannak, a vezetéket a fagy időnként használhatatlanná teszi. Ezeket a lakás- modernizálásokat pusztán kényszer alkalmazásával és drákói szigorral nem lehet végrehajtani, hanem számolni kell a gyakorlati lehetőségekkel. A ház- tulajdonosokat mindenekelőtt abba a helyzetbe kell juttatni, hogy olcsó hitelt kaphassanak, amiből az ilyen átalakításokat elvégeztethetik. Ennek a pénznek olcsónak kell lennie, hogy a háztulajdonosok megtalálják számításukat. De megoldást kell találni arranézve is, hogy a mai kötött lakbér-gazdálkodás mellett kedvük is legyen a háztulajdonosoknak ilyen átalakítások végrehajtására. Ha valaki egy nagyobb épületet modernizálni akar, akkor a lakásokat, legalább részben, ki kell üríteni. A különböző rendeletek adnak ugyan a. háztulajdonosnak némi mozgási lehetőséget, de ez nem elég. A szabad rendelkezési jogot junktimba kell hozni a nagyobb beruházások és modernizálást célzó átalakítások végrehajtásával. Aki áldozatot hoz, annak biztosítani kell a szabad rendelkezési jogot. Ezek mind olyan szempontok, amelyekkel ma számolni kell. — A Ripka főpolgármester úr elnöklésével megtartott értekezleten ezeknek a kérdéseknek bizalmas megvitatása volt a feladatunk. A pénzügyminisztérium részéről jelen volt Kölbig államtitkár és Lukács Ödön miniszteri tanácsos, de elkiildötte képviselőjét a népjóléti minisztérium építési osztálya is. Jelen volt továbbá az értekezleten Reményi- Schneller Lajos, a Községi Takarék vezérigazgatója, meghívást kaptak az építőmesterek és a kőművesmesterek is. — Az ankét általánoságban igyekezett járható utakat keresni. Mindenekelőtt megállapítottuk, hogy meg kell hosszabbítani az 1929. évi XXIX. te. hatályát, amely ennek az évnek a végén lejár. Ez a törvény az építkezések előmozdításáról szól és azokat az eszközöket sorolja fel, amelyeknek igénybevételével az építkezési tevékenység fellendülése várható. De nemcsak e törvény érvényességének a meghosszabbítását követeltük, hanem egyben az abban foglalt kedvezmények szélesebbkörű kiterjesztését és újahb adókedvezmények engedélyezését is. Követeltük továbbá az értekezleten olcsó hitelek nyújtásának lehetővé tételét. A finanszírozás tekintetében súlyos nehézségeket okoz az a körülmény, hogy majdnem valamennyi ház első helyen már meg van terhelve. Az átépítéseket, a modernizáló átalakításokat csak olcsó kölcsönök nyújtása révén lehet megindíaaaaiHiHigattBiHwafingttBBHBa&afiiEHBmfi&aiiígiaBBttjHHKaajíSEtHeíaiíBBaiiH&aBaBBaiH&EffiBiciBaHBaaBi RIPKA FERENC FŐPOLGÁRMESTER az építkezési tevékenység fellendítéséért »V—— i— Ankét volt a főpolgármesternél a kötelező háztatarozások elrendeléséről és az elavult, öreg házak tatarozásáról — Ripka Ferenc augusztus végén memorandumot terjeszt a kormány elé
