Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-28 / 21. szám

6 j£§Ífcko&j2ú2Z& Budapest, 1930 május 28. HÍREK fi KORHfiZfiKBÓL Az Uj Szent János-kórházban két gőzkazán már több, mint 30 éve van üzemben. Hivatalosan megállapították, bogy ezeket az elöregedett gépeket biztonsággal tovább üzemben tartam nem lehet. A két régi kazán helyett egy nagy gőzkazánt építenek és ennek segítségével fűtéssel látják el a kórház eddig központi fűtéssel még fel nem szerelt épületeit, Sőt tekintettel lesznek a kazán kapacitásánál a kór­ház területén később épülő tüdőbeteg pavillonokra is. Az eddigi 280 négyzetméter fűtőfelületű kazánok he­lyett egy 400 négyzetméter fűtőfelületű Babcock- Wilcox rendszerű kazán kerül a kórházba, amelynek beszerzése 247.800 pengőbe kerül. Itt említjük meg, hogy a kórházak generális tatarozása nagy lendülettel folyik. Az Uj Szent János-kórház sebészeti osztályának bővítése és tel­jes átépítése folyamatban van, több más pavillont is tataroznak, míg a Szent István-kórházban az idegosztályt hozzák rendbe gyökeresen, 100.000 P költséggel. Rövidesen sor kerül a Szent László fertőző­beteg kórház további, f akaratjainak végleges épít­kezésű pavillonokkal való kicserélésére; a fővárosi Bakteriológiai Intézet új épülete már készen áll s rövidesen megnyílik, végül folytatják a váciuti Fer­tőtlenítő Intézet melletti megfigyelő állomás favázas barackjainak átépítését is. Tavaly az egyik pavillont már megépítették, most a másikra kerül a sor. A megfigyelő állomás pavillonjait úgy építik meg, hogy valamely nem várt járványveszedelem idején kisegítő kórház gyanánt is szolgálhatnak. Kiegészítik a Madarász uccai gyermek- kórház orvosi személyzetét A tavaly megnyitott Madarász ueeai gyermek- kórházat eredetileg 80 ágyasnak tervezték, azzal, hogy vele kapcsolatosan húsz anyát és nyolcvan csecsemőt befogadó védő intézet, illetve gyermekgondozó léte­sül. E tervek azonban megváltoztak, a kórház 200 ággyal nyílott meg, mind­azáltal az orvosi személyzet száma nem lett nagyobb, mintha a kórház nyolcvan ágyas lett volna. A tökéletesen felszerelt kis kórház megnyitása Ha jó, tartós, megbízható és gazdaságos üzemű autóbuszra vagy teherautóra van szfiksége, úgy kérjen ajánlatot és bemutatást a Magyar Waggon- és Gépgyár RT-f ól, amelynek győri aufomobilgyárában készülnek a legújabb tipúsu autók. rAba-krupp ÉS rAba-a. f. Központi igazgatósig: V.f Deák Ferenc u. 18 Telefon: 818-50 Budapesti raktár ét Javítóműhely: Kerepesi Út 28. SZ. Telefon: 1 453-84. INÓCZI KŐBÁNYA ÉS IPARTELEPEK RT KÖZPONTI IRODA: BUDAPEST II. KÉR., BIMBÓ UCCA 19 SZÁM TELEFON: AUTOMATA 529—90 Ajánl inóczi pirosén andesit bányájában termelt első­rangú minőségű zúzott . . ,, . kavicsot, kétszer zúzott kavicsból hengerzúzókon előállított, felületi kezeléshez és bitumenes aszfalthoz szükséges kBlönböző nagyságú por­mentes zúzalékot, valamint az előírásoknak megfelelően ki­dolgozott háromnegyede* kockát, fejkövet, taludot, kiskockát, cykiopot és idomított terméskövet ÜZEMI IRODA NÓGRÁDVERŐCE TELEFÓHSZÁM: 4. VASÚTI ÁLLOMÁ8: NÓGRÁDVERŐCE napjától zsúfolt, igazolva, hogy erre az intézményre a főváros sűrűn lakott, szegény emberekkel benépe­sített és minden kórháztól távol eső negyedében mennyire szükség volt. Ily körülmények között ter­mészetesen az orvosi személyzet is kevésnek bizonyult és Némethy Béla közegészségügyi tanácsnok most javasolta a törvényhatósági bizottságnak, hogy az eddigi vezetőfőorvos, alorvos és segédorvos és 3 ideiglenes segédorvos mellé még egy sebész főorvost, egy alorvost és 2 segédorvost alkalmazzanak. Az or­vosi helyek betöltése iránt rövidesen intézkedés tör­ténik. A tavalyi csonka év miatt egyébként csak most készült el a gyermek- és csecsemőkórház 1930. évi költségvetése, amelyet legközelebb tárgyal le a kór­házi bizottság. A tervezet szerint a Madarász uccai kórház fenntartása 384.712 pengőjébe kerül a fővárosnak, amelyből 13.784 pengő térül vissza mint bevétel, így tehát a tiszta kiadás 370.928 pengő. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa a székesfővá­ros altiszti, takarítónői, javadalmi őri egyenruhá- zott alkalmazottak és a tűzoltólegénység részére szükséges téli ruhaanyagok (posztó, ^bélés, ujja- bélés, barchend) elkészítésére és szállítására nyil­vános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított, 1.60 P-ős állami és 1.60 P-ős fővárosi okmánybélyeggel ellátott,, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat 1930. évi június hó 16-án (hétfőn) d. e. 11 óráig a székesfőváros taná­csának XI. ügyosztályában (IV., Központi város­háza, II. em. 235. sz. szobájában) közvetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlat­tevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők vagy ^igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező, vagy az előírt kellékeknek nem megfelelő ajánlatokat a tanács nem fogja figyelembe venni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtat­ványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli út 3/b sz. alatt) köznaponként d. e. 9—1 órák kö­zött díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhas­son, a szállítást az ajánlattevők között tetszés sze­rint megoszthassa vagy az összes ajánlatokat visz- szautasíthassa. Budapest, 1930. évi május hó 21-én. A székesfőváros tanácsa. SCHÄFFER KÁROLY oktovetos mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó kövezó-mester SacfiipOKt VII!, AgBMtklitMi IT. T*(»faa: Jiml 328-88 TOMSCHAY JÓZSEF TETŐFEDŐ VÁLLALKOZÓ BUDAPEST Vili, AGGTELEKI UC A 14a ÁKOS FRIGYES BUDAPEST VII., KERTÉSZ UCCA 24—28 ÉPÍTŐMESTER TELEFON: JÓZSEF 301-40 „KAMMI faárúgyár Újpest, Baross in 37. :: Telefon: 947—30. Gyárt: Kamml laszőnyegst és mindenfajta faárut MITTERMAyER ISTVÁN épület-bádogos, légszesz- és vízveieték-berendiző BUDAPEST, Vili., BEZERED! UCCA 6. SZÁK TELEFÓN: J. 399—75. haji? Ali muus oki mérnök, épftési vállalkozó BUDAPEST, 8., Atilla körút 47. szám Telefón: Automata 528—64­Saját érdekében tekintse meg HIKKER réz-, vasbutorgyár készítményeit. Ágybetétek, gyermekkocsik, ágynemiiek, paplanok és legújabb kiviteli! kerti bútorok gyári árban. Mintaraktár: VII., Dohány ucca 22. (Árkád bazár). ____________ Gvár: VII., Holló ucca 5. __ — Glück Frigyes kormányfőtanácsos ünneplése a VIII. kerületi egységes pártkörben. Szombaton este a Bohn József és Botfai Hűvös Iván ehiöklete alatt működő Józsefvárosi Egységes Pártkörben tag­avató vacsora volt, melyen Glück Frigyes, dr. Tóth Béla kincstári főtanácsos és Lavotta Gyula székesfő­városi műszaki tanácsost vették fel a pártkör tagjai közé. Az üdvözlő beszédet Bohn József tartotta. Glück Frigyest, mint a nagy emberbarátot, a kerü­let patronusát, a polgár nemes típusát aposztrofálta, azt a férfiút, ki egész életén keresztül példaadássaí járt elől, kinek neve a főváros, az ország, de a szál­lodaipar terén az egész külföld előtt is őszinte meg­becsülésben áll, dr. Tóth Bélát, mint a kerületi adó- felszólamló bizottság elnökét köszöntötte, ki ezen mi­nőségében, mint a polgárság képviselője mindenkor meg tudta találni a módot arra, hogy a bürokráciá­val szemben megvédje a polgár jogos érdekeit. La­votta Gyula műszaki főtanácsos személyében, a mű­szála embert, a nyugati kultúra nívóján álló mérnö­köt üdvözölte, akinek nevéhez a főváros építési fejlő­désének számottevő része fűződik. Glück Frigyes vá­laszában a régi időkre, a tradíciókra és Hűvös Jó­zsefre mint volt vezérére való visszaemlékezésével, könnyekre indította a hallgatóságot. A komoly mun­kára, az összefogásra, a visszavonásmentes együttmű­ködésre, a múltak ió példáinak követésére hívja fel a megjelent polgárságot. — A Terézvárosi Gazdasági Egyesület kedd esti vacsoráján Dán, Leó kormányfőtanácsos tartott elő­adást a kereskedelem helyzetéről. A tartalmas elő­adásért Bakonyi Pál dr. elnök mondott köszönetét. Magas építés, vasbeton szerkezetek FÁBIÁN TESTVÉREK építési vállalkozók: BUDAPEST, IX. KÉR., KINIZSI UCCA 3. SZÁM MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos: Munkácsy Ernő épület- és mülakatosmester, takarék­tűzhely és kályhakészítő Budapest, VIII., Rózsa ucca 39. Telefón; J. 312-80­KQ3ZTELAN MIKSA MŰSZAKI ÉS OLAJ NAQYKBRESKBDÖ Ttkfon: Aut. 2S7-19. BUDAPEST, P7, EOlvSs M. 23tb. STRÁSSIL sziükátút az olcsó modernizál: makadámút. Siliphalt felületi kezelés teljes portalanításra VegviSermékek Rt. • Just Kornél mérnök BUDAPEST, VII. KÉR., KERTÉSZ UCCA 29. SZÁM TELEFÓN: AUT. 151-67 SCHEUMAN GYULA FESTŐ- ÉS MÁZOLÓ-IPARÜZEM BUDAPEST, VI., BAJZA UCCA 30 ALAPÍTATOTT: 1918 ßA7n&R IIST'QFFasztalosárugyára JU&OCr Gyárt műbutort, belső be­rendezéseket minden stilben, továbbá épületasztalos munkákat KISPEST, PETŐFI TÉR 9. TELEFÓNSZÁM; KISPEST 102 Alapítva UKH. „HUNNIA“ Alapítva 1804. MAGYAR GÉPTÖMÍTÖANYAG GYÁR RT. Saját gyártmányú géptőmitőanyagok, tömltólemezek, autófék és kuplungbetétek — MŰSZAKI NAGYKERESKEDÉS — TELEFON i AUT. 281-48. BUDAPEST, V, SZEMEBE U. X. MÓR fiPÚLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, VI, CSENGERY UCCA 61. TEL: A. 144-77 SZOBRÁSZ MŰTEREM ÉS MÜKÖIPARÍ ÜZEM III. kerület, Tímár ucca 20 sz. Telefón: Automata 622—93 Kori Ferenc szobrász MAGYAR ÚTÉPÍTÉSI R.T. V.. KOSSUTH LAJOS TÉR 36-17 TELEFÓN: AUTOMATA 230-50 és 121-37 Modern utak épltéai vállalata. Készít öntött és hengerelt aszfalt, ahett, topeka, aszfaltmakadám és keramit burkolatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom