Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-19 / 11. szám

Ara SO fiSlér Tizenkilencedik évfolyam, Budapest, 1930 március 19. 11. szám ELŐFIZETÉSI ÁUJ1K: Egész évre..........................24 pengő Félévre ................................12 pengő Ál landóan: GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D AC S O EMIL FEiffiESüiMEli MEGJELENIK AHNDEN SZERDÁM Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST rí., SZÍV UCCA IS sz. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOAIATA 137-15 mugnaiJ h «M3BBM Budapest-kikötőváros talán, még előbb bontakozik ki a magyar ködből, mint Budapest-fürdőváros. Mind a kettő együttvéve lesz ennek a városnak igazi jövendője, boldogulása. A sorrendben az első alighanem mégis a kikötőváros, amely táplálni lesz hivatott a fürdővárost. A kikötőváros útban van. Prófétai szónak tekint­jük Horthy Miklósnak, Magyarország kormányzójá­nak Budapest küldötteihez intézett beszédét. „Elgon­dolásom és meggyőződésem szerint — mondotta — Budapest székesfővárosnak rövidesen Középeurópa legfontosabb és legvirágzóbb kikötővárosává kell lennie.” Hogy Magyarország kormányzójának van látnoki tehetsége, azt ma már a történelem igazolja, de igazolja a história azt is, hogy van akarata is, hogy gondolatait valóra váltsa. A kormányzó szavai számára a Fővárosi Hírlap hasábjai visszhangos folyosók, amelyek másfél év­tized vágyait, reményeit, sikeres és sikertelen küzdel­meit zengik vissza az államfő bölcs, biztató beszédére. Volt idő, amikor álomként sóhajtott csak a kikötő gondolata ezeken a visszhangos folyosókon, de volt idő, amikor a hit és megyőződés sasmadarai szálltak föl innen és hirdették a magyar Duna hegemóniáját, a budapesti dunai központ elvitathatatlan jogát. Azután mindegyik hasábunk- egy-egy őrtoronnyá vál­tozott, ahonnan vigyáztunk a leselkedő ántánt-törek- vésekre, az ármánykodó osztrák kézre. Ezek a hasá­bok jártak elől a harcban, a csatában, amely — saj­nos — a háborúval egyetemben szintén elveszett. A dunai központ, a dunai hegemónia, ha talán máshova nem is pártolt el, de a mienk sem lett — egyelőre. Bűnösök voltak ebben az idők, kegyetlen a történe­lem, de mi magunknak is van miért hamut hintenünk a fejünkre. Hibásak voltunk mi is, mert a hivatalos retorták között lassan mozgott a kikötő ügye, a büro­krácia féltékenysége meg gátakat emelt a megvalósu­lás útjába. Pedig voltak a Dunaügynek, a kikötő­ügynek apostolai is, akik közül az egyik, boldogult Kvassay Jenő miniszteri tanácsos váltig mondotta: Csinálhatunk akármit, lehet Budapest a Duna közép­pontja és gyöngye, ha kikötőt nem építünk, a hajók csak fütyülni fognak, amikor Budapest mellett el­haladnak. Igaza volt és ma súlyos árat is kell fizetnünk a késlekedésért. A kikötő azonban mégis megvan. Ám az államfő szava talán alkalmas lesz az alvó kedélyek felébresztésére. Mert — mi tűrés-tagadás -—- a kész kikötő aluszik. A tisztázatlan kérdések halmaza tor­laszolja el a kikötő bejáratát, az ötlettelenség, a gaz­dasági. tehetetlenség posványa immár zátonnyá növek­szik. Azt kell kérdeznünk, hogy behúnyt szemmel jár­nak-e mindazok, akiknek tevékenységére, szervező erejére, kezdeményező talentumára bízták a kikötőt? Magyarország kormányzójának, magának az állam­főnek, kellett meglátnia a hatalmas jövendőt, amelyet a budapesti városházán például úgy kezelnek ma, mint a főváros életének valamely szegényes kis intéz­ményét, mint valami fiók-népkonyhát, vagy valami másodrendű segédhivatalt. Az államfő szavának azonban fel kell ráznia ezt az aluszékony érzéketlenséget. Tudják meg, akiket illet, hogy „Budapestnek rövidesen Középeurópa legfontosabb és legvirágzóbb kikötővárosává kell lenni.” A kormányzó ezt a gondolatot március 15-én a magyar főváros első programpontjává avatta. Vé­gének kell lenni az évtized óta tespedő akaratlanság­nak és érdektelenségnek, amelyet csak akkor váltott 8 fel némi kis figyelem és érdeklődés, amikor Bethlen I István gróf megkötötte a szerződést a kikötőépítő j francia céggel. Azóta azonban megint csak boldog- I tálán igavonásszerű munka folyt a kikötő körül, I amelynek építési tételeit a városháza egykori pénz­ügyminisztere egy alkalommal olyan lelki nyugalom­mal törölte, mintha egy műkedvelő színtársulat segé­lyéről lett volna szó. Azok az urak, akik eddig ilyen lanyha érdeklő­déssel látták a dolgokat és akik most bizonyára meg­döbbenéssel és meglepetéssel fognak az államfő sza­vának mély igazságaira ráeszmélni, vessenek egy pil­lantást a múltba. Emlékezzenek vissza azokra az időkre, amikor még a háború alatt egész Európa ver­sengett a Dunán való hegemóniáért és amikor az antantnak a Dunán való uralom biztosítása éppen olyan fontosnak látszott, mint a világ fölött való uralkodásnak egyéb nagy eszközei. Emlékezzenek a háború alatt Bleyer regensburgi polgármester kezde­ményezésére Budapesten tartott Dunakonferenciára, amely egyenesen hadüzenet volt a már-már győzedel­meskedő ántánt felé azzal a céllal, hogy a dunai út fölött való uralmat pedig nem engedik a központi hatalmak kicsavarni a kezükből. Ennek a hatalmas, lelkes és diadalmas mozgalomnak Budapest állott az A^ Helyiérdekű Vasutak megváltásának kérdése állandóan foglalkoztatja a közvéleményt. A főváros a megváltási ajánlatot — mint megírtuk —- a BSzKRT igazgatóságának adta ki átvizsgálás és vé­leményadás végett. Az igazgatóság elé terjesztett jelentés a megváltás el lm. nyilatkozott és azt az igazgatósági tagok többségé mayáévá is tette. A több­ség állásfoglalásával szemben az Egységes Községi Polgári Pártnak a BSZKRT igazgatóságában helyet- foglaló tagjai: Bacsinszky Vladimir, Scheuer Róbert, Hoór-Tempis Mór és Bárczy István kisebbségi véleményt jelentettek be az igazgatóságnak a megváltás kérdéséről ké­szített jelentésével szemben. A 32 oldalra terjedő kisebbségi véleményt Bacsinszky Vladimir készítette el és a nagyszabású A fővárosi törvényjavaslat parlamenti vitája annyira széles keretek között folyik, hogy még min­dig kétséges, mikor kerül a felsőház elé. Különösen azokat a szakaszokat ostromolja nagy vehemenciával az ellenzék, amelyeknek személyes vonatkozásaik van­nak és a törvényhatósági bizottság összetételére tar­talmaznak, fontos rendelkezéseket. Az elmúlt héten például az érdekképviseleti szakasz állott ilyen pergő­tűz alatt. Háromféle felfogás állott egymással szem­ben: Scitovszky Béla belügyminiszter azt kívánta, hogy az érdekképviseletek maguk válasszák törvény- hatósági delegátusaikat, az ellenzék ezt a mandátu­mot viszont nem akarta az érdekképviseletek részére fenntartani, Kozma Jenő dr. pedig azt a megoldást ajánlotta, hogy az érdekképviseletek grémiumából maga a törvényhatósági közgyűlés válassza ki a bizottsági tagokat. A szavazásnál ez az álláspont ka­pott többséget és ezt a baloldalon úgy igyekeztek fel­tüntetni, hogy a kormányt leszavazták. Kosma Jenő drB, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke erről a kér­désről a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Merő tévedés azt állítani, hogy a kormányt leszavazták, mert hiszen a pártértekezleten teljesen szabad kezet kaptunk éppen az érdekképviseleti vá­lasztások kérdésében. Felfogásom kialakításában az a szempont vezetett, hogy az érdekképviseletek olyan delegátusokat kapjanak, akik valóban bekapcsolódnak a törvényhatósági bizottság életébe élén, mint predesztinált dunai központ. Budapest volt a zászló és Budapest volt a látható fej. Azóta mindenünk elveszett, de a Dunánk meg­van. Budapestnek a dunai út fölött való uralmát egy ideig meghiúsíthatta szegénységünk és meghiúsíthat­ták szomorú politikai kilengéseink. De amit egészen sohasem játszhatunk el, amit soha tőlünk el nem ve­hettek, azt vissza kell hódítanunk, azt újra birto­kunkba kell vennünk. Minden munkánkkal, minden erőnkkel, minden akaratunkkal valóra kell váltanunk az államfő jóslatát, amelynek paranccsá kell válnia, hogy Budapest rövidesen Középeurópa legfontosabb és legvirágzóbb kikötővárosává legyen. elaborátumban a szakember alaposságával világította meg a tényleges helyzetet és mutatott rá az igazgató- sági jelentés ténybeli és felfogásbeli tévedéseire. A kisebbségi véleményt —- amelyhez pártkülönb­ség nélkül — több más igazgatósági tag is csatlako­zott, — hétfőn délben átadták Sipőcz Jenő polgár- mesternek, mint a BSZKRT elnökének és azt kedden este tárgyalta le szigorúan bizalma­san és zárt ajtók mögött az Egységes Köz­ségi Polgári Párt értekezlete. A párt ülésén nagy alapossággal tárgyalták le a szőnyegen levő problémát és behatóan foglalkoztak a kisebbségi vélemény megállapításaival. A pártértekezlet határozati javaslatot fogadott el, amelyre legközelebb visszatérünk. és annak munkájában tevékeny szerepet játszanak. Hátra van még természetesen a felsőház állásfogla­lása, ami azt hiszem nem lesz ellentétes a képviselő­ház döntésével. Amennyiben a felsőház mégis megvál­toztatná ezt a szakaszt, úgy azt visszaadják a kép­viselőháznak, ahol remélhetőleg ismét az én felfogá­som fog többséget szerezni. Szóvátettiik a HÉV megváltásának elő­készítő munkálatait, amelyről Kozma Jenő a kö­vetkező kijelentést tette: — Most már gyorsabb ütemben kezd kialakulni a HÉV megváltásának nagyhorderejű ügye. Pártom szakértői megkapták a BSZKRT véleményét, amely azonban még további magyarázatokra szorul. Ez a szakvélemény ugyanis kizárólag a BSZKRT szemszögéből készült, de azért mégsem lehet a BSZKRT-véleményt annyira elfogultnak nevezni, hogy az igazgatóság ellen ebből az alkalomból elhangzott éles támadásokat igazoltak­nak lehetne tekinteni. Az ügy pártatlan elbírálására külföldi szakértő igénybevétele is kívánatos volna és a tanács hivatott arra, hogy e tekintet­ben kezdeményező lépést tegyen. Az opció április 1-én lejár, addig pedig valószínűtlen, hogy a kérdés döntésre érjen meg, miért is nincs más választás, mint az opció időtartamának megfelelő meg­hosszabbítása. A tizenkettes bizottság szombati ülésén töb­bek között a Vízmüvek beruházási programját is Kisebbség! véleményt adtak be 02 Epységas Községi Polgári Pártnak a iSSZK&T Igazgatóságában heSyetfogfaió taglal a HÉ¥*ügyben Pártksliörsbségre való tekintet nélkül csatlakozott a kisebbségi véleményhez a BS1KRT több igazgatósági tagja Olyan érdekképviseleti tagok kellenek, akik bekapcsolódnak a törvényhatósági életbe, mondja Koznia Jené dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom