Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-15 / 20. szám

Budapest, 1929 május 15. MÉGIS LESZ HELYIHAJÓZAS-------- mi ni ii ni" nmnwi Egy bankérdekeltség motoroshalókkal hallandó megindítani a helyi forgalmat Részletesen beszámolt a Fővárosi Hírlap azok­ról a meddő tárgyalásokról, amelyek heteken át foly­tak a főváros és a Mefter között a szubvenció fel­emelése dolgában. Már-már úgy látszott, hogy a fő­városi Dunaszakaszon nem lesz lokális hajózás. Most azonban akadt egy egészen komoly érdeklődő és a tárgyalások annyira előrehaladott stádiumban van­nak, hogy már püskösd után megindulnak, a szigeti járatok, azután fokozatosan, más relációk is, jövőre pedig húsz motoros hajót állítanak üzembe a helyi forgalom lebonyolítására. Az új helyihajózás kilátásai iránt beavatott he­lyen érdeklődött a Fővárosi Hírlap munkatársa és a következőket tudta meg: A helyi haj órára tok dolgában évek óta voltak differenciák, disputák, de végre mégis, mindig ki­egyeztek. Az idén azonban, úgy látszik, végleg meg­feneklett a dolog. Annál örvendetesebb az az érdek­lődés, amely más magánvállalatok részéről a hajózás iránt megnyilvánul. Az egyik ajánlat szerint a Magyar Gazdasági Bank érdekkörébe tartozó Bos- sányi-Iiavas-féle viziitaxi koncesszió felhasználásá­val, külön részvénytársaság létesülne a helyi hajózás lebonyolítására. Az ajánlatot a városházán rokon- szenwel fogadták. A beadvány szerint a válalkozók az elmaradt helyihajók helyett egyelőre motorcsónak járatokat létesítenek és később egész nagy motoros hajókat állítanák üzembe. Az ajánlattevők elgondolása szerint egye­lőre három típus lenne. A már ismert 4 személyes „vizi-taxi”, nagyobb, 10 személyes motorok, végül 60—80 személyes motoros hajók. A vállalkozók be­adványukban csupán azt a kikötést teszik, hogy a főváros nekik adja oda a 100.000 pengős támogatást. A tárgyalások a Közmunkatanácsnál és a többi illetékes helyeken olyan előrehaladott stádiumban vannak, hogy a helyihajózás június végére megindul, ha mással nem, a vizi-taxikkal. Megkérdeztük Bossányi-Havas Rezsőt is, a vál­lalkozás egyik kezdeményezőjét, akitől a következőket tudtuk meg: — Már régen foglalkoztatott bennünket a helyi- hajózás kérdése és már korábban elővettük volna az ügyet, ha nem lett volna még mindig függőben a Mefterrel való megegyezés lehetősége. Miután most- már csaknem százszázalékig biztos, hogy a Magyar Folyam helyihajó járataiból nem lesz semmi, meg­tettük ajánlatunkat. A helyihajózás megindítására az érvényben levő vizi-taxi engedély segítségével külön részvénytársaság alakulna a Magyar Gazdasági Bank kötelékében. —■ Mi a helyihajózás kockázatáért egy fillérrel sem kérünk többet a Mefter szubvenciójánál, ezzel Vla&ár 1 ács- és építőmester Budapest, Greguss u. 12 _______________Telefon: Aut. 519-29 szem ben a legmodernebb, legbiztonságosabb üzemet garantálnánk. Ha a fővárossal létrejön a megállapo­dás, az üzemet néhány napon belül megindítjuk, ha nem is teljes keretek között. A forgalmat úgy kép­zeljük el, hogy mindenekelőtt a Vigadótól az Alsó-Mar- gitszigetig és vissza indulnak járatok, azonkívül a város 5—G különböző pontjáról bizonyos időközönkint. Ezek a haj ócskák 4—6 személyesek lesznek, de még az időn, legkésőbb junius végéig üzembe állíthatnánk néhány nagyobb 20—30 szemé­lyes motorost is, amelyek menetrend szerint közle­kedhetnek. Az' idő előrehaladottsága miatt s mert a hazai gyárakban kész hajók nincsenek, többre az idén képtelenek leszünk, jövőre azonban már leg­alább 10—15 nagyobb mpusú 50—60 személyes mo­toros hajót állíthatnánk üzembe a helyiforgalomban. A Margitszigeti helyihajó menetdíja egyelőre fel­nőtteknek 60 fillér, gyermekeknek pedig 30 fillér lesz. * A nagyközönség kétségtelenül örömmel látja a magántőke érdeklődését, ámbár megfoghatatlan előt­tünk, hogy a főváros miért nem pundoskodik maga a vizi közlekedésről, annál is inkább, mert a száraz­földi helyi közlekedés már úgyis csaknem kizárólag — és helyesen — hatósági jellegű. A magyar főváros a világ szemében lassanként mint igazi „Donau-Stadt” alakul ki, nekünk életbe­vágóan fontos kincsünk a Duna, amelyet dédelget­nünk kell és nem elhanyagolni, vagy magánérdekelt­ségek kezébe kísérleti nyúlnak átengedni. Sürgősen rendezni kell, közmegnyugvásra a helyihajózás kérdését. W E 1:1 E 3 GYULA Oki. g'péssmsrnBk Rádió, hal. eng. viiinfiyszerela vállalat BUDAPEST, II, MARGIT KÖRŰT 58. V eleien: fíu:omaia 604-48. STEINER MARK konyhabútorok, lsányszobák és előszobaszekrények éllan­asztalos üzlete és ablakredőny gyártás d<5an raktáron Budapest VI, Hegedűs vándor ucca 27, ( zabella ucea sarak) Telefon: Hut. 223-85. — Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény Radiátorokat ÉS KAZÁNOKAT köponii fűtésekhez gyárt a MAGYAR RAP1ATQRGYÁR R.-T. Budapest, X., Gyömrői út 76. sz, Telefon J. 390-34 és 350-88 » VULKÁN CC GÉPGYÁR RÉSZVÉNY! ÁRSASÁG j BUDAPEST, V., V Á C I - Ú T 66. { Telefon; Llpót 006-02. SZERSZÁMGÉPEK fém- és famegmunkáláséra Közíőmüvek (Transmlssió) Vasör.tvónyek, Saras! [FrS3er; munkák MOOT Gésza építőmester ff Budapest, VI., Reiter Ferenc ucca jS Telefon: Llpót fill—13 ster « ... Helmicf» Dezső clelcirotecßnikal- és rááióüxeme Budapest. VI, Csángó ucca 6/b. Telefon: C. 992-83 ff Telefon: C- 992-83 M&T9ÁSS9 flilTAt Él FIA mázoló és festő-mester BUDAPEST, X., FÜZÉR U. 17a Te!.; j. 358-48 JEGYŰD GYULA IRODABÚTOR KÜLÖNLEGESSÉGI OYÁRA BUDAPEST, //.. FÖ UCCA 68. és GYOBSKOCSI UCCA S3. Telefon se ám: Auto mal a S30-.23. Fif-OHER HENRIK épülstfakereskedö Budapest, III. kér., Szent Endrel-út 8189 Telefont J. C23—03. FEIST REZSŐ KISPEST, EÖTVÖS UCCA 24. SZ. VÁSZONREDÖSIY,- viaszosvászonredőny,- SZÖVÖTT FAREOÖMYöK GYÁRTÁSA PECSEK ISTVÁN MŰASZTALOS Te!. József 438-34 BUDAPEST,x ., Liliom ucca 52 Gálfi József, cipész mester, vállaikozó Budapest, VII. Szövetség ucca 25. Telefonhivo: J. 305-13 Lote PHEtfix Állami- és egyéb közintéz­mények évtizedes szállítója BudupestV.Vises;£űi u.17 TELEFON: Aufomaia 123—70 VEGYÉSZETI és MOSÓPORGYÁR KYILA GYULA Telefon: Auf. 516-55 bádogos, viz, gáz és köz­ponti fűtés berendezési vállalata Budapest, II, Török ucca 8. szám HORTHflHíl is CSÁSZÁR ELEKTROTECHNIKAI, MECHANIKAI ÉS RÁDIÓ TÖMEGCIKKEK GYÁRA BUDAPEST, V, KÁDÁR-U. 6 ALAPtTTATOTT: 1889-BEN Gyengeáramú és Rádíéfolszerolésl cikkek Préselés, csiszolás, ezüstözés, aranyozás, nik- kelezés és egyébb színezések ÁGI ESTVAN BUDAPEST Vili, — Gyulai Pél ucca 9 Tűzhely- és épüleÜakatosmesfer aR(JUus_k(5rh(ÍI meiiett i^Í¥á SÁMDOE Tóth lajos Telefon: József 351 — 01 EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, I., Budaffoki-űt 73. ssám Telefon : József 416—07 Pala és cserépledőmesler eternit, cserépfedés, facement- és bőr- BUDAPEST I lemezfedés, tetők jdkarban p „ J 0 í „ i .*■ » tartása és tats/ozása B U u 31 O K I Űt fcJ Kárász Géza építőmester Budapest, VÜ„ Dohány ucca 16. Tel: J, 370-38, Felső-mnraitsziaeti éttermünket DANIOBIA MŰSZAKI VÁLLALAT IX., Csont ucca 3. Telefon : J. 340-82 J. 322-79 Sheet-, topeka-aszfalt, bitumac valamint ma- kadamutaknak átitató eljárású ésfeSületi keze­lése. — Utak pormenfesítése egyidejű kon­zerválással, szabadalmazott olajos kátránybitumen kompozícióval megnyitottuk! KNUTH K. mérnök és gyáros Budapest, VII., Garay ucca 10. sz. Telefon: József 510-78 Vízvezeték Központi fűtés Asztalrendelés: Llpót 971-84 I A New-Vork igazgatósága és személyzete BETA JANOS építési vállalkozó BUDAPEST X., Füzér ucca 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom