Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-06 / 45. szám
14 Budapest, 1929 november 6. Versenytárgyalási hirdetmény j Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a székesfőváros iskolái részére szükséges bútorok készítésére és szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. ^ . A vonatkozó ajánlati feltételek és költségvetési nyomtatványok a székesfőváros gazdasági hivatalánál (VIII., Dologház u. 3. sz.) naponta d. e. 8—10 órák között díjtalanul kaphatók.^ A kellően felbélyegzett és zárt, lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatok 1929. évi november hó 11-én (hétfőn) d. e. 11 óráig a tanácsi VII. (közoktatási) ügyosztály II. em. 222. ajtószámú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugya.nazon napon és ugyanazon helyiségben d. e. 11 órakor fognak múlván osan felbontatni, ahol a vállalkozók vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. Budapest, 1929. évi október hó 23-án. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet a IX., gubacsiúti kislakásos telep lakásai részére szükséges 200 darab takarék- tűzhelyszállítási munkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként —.80 P-ért kaphatók 1929. évi október hó 31-től kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 3-12. számú szobájában. A szükséges felvilágosítás megszerezhető Frischfeld Ede műszaki tanácsos előadónál, a Központi városháza, III. em. 328/b) ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi november hó 19-én (kedden) délelőtt fél 10 óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi október hó 26-án. A székesfőváros tanácsa. h sz-eaikesztésért és kiadásért felelős: Dacsó EmlL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadó-vállalat Révai Irodalmi Intézet Nyomdája Budapest, V., Ügynök-u. 8. Nyomdaigazgató: Linzer M. BETA JÁNOS ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST X., Füzér ucca 7 ÁMON ANTAL és FIAI KÖVEZÓMESTEREK, ÚT,- CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLDMUNKA, VÁGÁNY- FEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó ucca 10. Telefon: J. 303-85. GOMBOS ANORAS MŰÁSZTALOSM BUDAPEST, VII , BESNYÖ1 UCCA 5 SZ K1SSEBESI és KORLHTI I KŐBÁNYÁK KÉPVISELETE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG V. GRÓF TISZA ISTVÁN UCCA 2 TELEFON: flUTOMSTH 820—51. TELEFON: J. 370-70 NAG9JM TELEFON: J. 370-70 ÉPÍTŐ RÉSZVÉHyTŐRSOLAT BUDAPEST, X, KERÉKPÁR UCCA 2. SZ. ALAPIITATOTT 1889-ben Mindennemű vízépítés, folyamszabályozás és csatornázás. Kotrások csatornakotrókkal és excavatárokkal. Darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Ütés vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbetonépítés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezetékek Hajó- és kotrójavító telep Apostagon. TÓTH LAJOS Telefon: Lágymányos 11—36 pala- és cserépfedömester. Eternit- cserépfedés, facement- és bó'rle- mezfedés, tetők jtíkarbantartása és tatarozása. BUDAPEST, 8., Fehérvári út 106 KOVÁCS OSZKÁR BÁDOGOS MESTER ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJE BUDAPEST, IX., TELEPI UCCA 14. SZÁM. Ludovikával szemben.) TELEFON : J. 4SI—93 DooMcsot és Diinnhomgkoi szállít kocsifuvarban és vasúton saját iparvágányról Budapestről, Adonyból, Bajáról, és Mohácsról FLEISCHMANN ANTAL Diinakntrási é> gS:hajózL«-i váfa'at Budapest,-VII, Károly körút 17. Telefon: József 465-62 és 465-63 PAOOZATI MUHitiH ELSŐRANGÚ KIVITELBEN slavoniai tölgy- és bükkparkét, téblaparkét egyszerű és diszes kivitelben, aszíallpaikét és hajópadlók Pestszentlőrinci Parkétgyár ős Gözfűrész Részvénytársaság, Budapest, V, Izemélynök-utca 16. I. em. Telefon: Aut 212—44. MAGYAR ALTALANOS GÉPGYÁR R, T. MÁTYÁSFÖLD GYÁRTÁSI AGAK : Szemólyautomobilok, teher- automobiiok, autóbuszok Gvárt eladási központ: Méray Motorkerékpár-Gyár r, t, IV„ Váci ucca 1, Telefon: J. Mi—W. 4** _ ^ — ^ r--------CONSTANS ^ É PÍTŐ R. T. Budapest, VII., Erzsébet kitart 12. félen 8. Anyagtolep: VI. Mohács ucca 8/a VÁLLAL: neps , Tasút-, M-, híd- és vízépítési mkilatrtat JEGYŰD GYUL IRODABÚTOR KÜLÖNLEOESSÉOÍ OKÁRA BUDAPEST, II., PC UCCA 68. ée OYORSKOCSI UCCA S3. Telefon s s á m : A a 10 m a 1 a 830—23. REICH LAJOS ÉPÜLET- ÉS MÚLAKATOS BUDAPEST, VI., ARADI UCCA 62 TELEFON: AUT. 291-76. (Székely Bertalan ucca 1) GŐTE AUTAL Mindennemű PÄRKETTÄ, padozat készítése 4s javítása Telefon: Aut. 507-34. W Budapest, I, Bors n. 24 DÁVID ES BCiUTESZ kasán- és gépgyár r. I. Budapest, V9.f Máglya ucca 75—77 Telefon 1 Upól ŐI4-48. í” Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X-, Gergely-utca 30. — Telefon : J. 361—7*. E = q cm B a« o x*< Épít, javft, alakít szivattyútelepeket 1000 lőerőig, bál mely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfelszIváss&L TASY JÓZSLF-ép0let^ buior> por_ *1 0ZP.ML Llpót 865—46. szám (SAJÁT HÁZÁBAN) Széchenyi Gyógyfürdő a modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljárások- hoz szükséges fölszerelésekkel ellátva A város minden pontjától könnven megközelíthető. CORDATIC 8 tökéletes autópneu Főelárusítás: Budapest, VI., Mozsár-u. 9. VARGA JAMOS KŐMŰVESMESTER pirESi VÁLLALKOZÓ BUDAPEST X., GERGELY UCCA 53. SZ. M0NTANIT RENDSZERŰ hőszigetelő stabil, transportabllls vasbeton és montanit aszbeszt építkezések Budapest székesfőváros elvi engedélye és elismerő levelei ÓLÁRA ÉPITÖVÁLLÁLAT, P0LLÄK LIPÖT Budapest, VII., Wessolényl ucca 33. Telefon: József 366-26 VoitWellisch Náthán Utóda Fischer Zslgmond ópületfakereskedö Ajánlja dúsan felszerelt raktárát állvány fa és asztalosáruban stb. X., asztalos Sándor-utoa 5. Tataion i J. 310-89. FISCHHOF OSZKÁR villamossági berendező és javító műhelye Budapest, I., Lágymányos ucca 2. szám Telefon: Lágymányos 19—30. Telefon: Lágymányos 19—30. THE NEUCHATEL ASPHALTE COMPANY LIMITED BUDAPESTEN, Iroda: VI., Vilmos császár-út 31. sz Telefon Téréi 212—46. Gyár: VI., Váci-út 85. Telefon. L, 614—88. Gyárt és elad Val de traversi mastixot, rafíinált bitument, falszigetelő aszfaltot. Készíti Traversi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. Budispest szókosíővároa szerződéses véttaikes-1!®Egyesült f égía- és Cementgyár B. Budapest, V., Sas ucca 25. szára 1 Telefon; 230—71, 100—59, 141—52 12,000 vagon cement ÜÜIIÜ* 5,000 ,, mész £0.000,000 darab iégia 8.000,000 „ cssrép Portlasidcementgyár: Lábatlan. — Mészégető: L Téglagyárak : Buda, Köbám'a, nyergesujjta>u I képesség; Hirmastn Ferenc fémöntöde és rézárugyár Budapest, VII., Csúnyi ucca 7—9 sz. Gyártmányai : Permetezők és esek összes alkatrészei, rézsúlyok, háztartási mozsarak, gyertyatartók, habüstök, stb, íováhbá ,,PAX“ szab. kézi tűzoltókészülék stb. Telefon: J. 450-46 (Az 1926. évi kézműipari tárlaton aranyéremmel kitüntetve. RGZEK KAROLY szobor-, mű- és ércöntöde Budapest, VII. Kor., Hungárla-körút 201. sz. (Saját ház.) Egressy-út sarok.) — Ezelőtt: VII., Tábornok ucca 12. szám. Öntetnek : Szobrok, domborművek, életképek, piacettek stb. homok és cera-perduta mód szerint. TE UDLO FF—DITTRICH ARM A TÚRA BZ! VA TTYÚ ÉS GÉPGYÁR R. T. TELEFON: JÓZSEF 463-92 463-93 KISPEST, ÜLLŐI Ül 216—222 Budapest Székesfőváros Á s v ányviz-üzem e HURMJl X A Hungária gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Tel: Autóm. 530-03. KORHŰI G5HJLA TETÖFEDOMESIER PESTÚJHELY, MOLNÁR VICTOR UCCA 33. SZ. Elvállal minden e szakmába vágó tetőfedő munkákat Csütörtökön szenzáció* közgazdasági riportokkal SZERKESZTI: KALLÓS JÁNOS Szerkesztőség é* ktadóidrstal: IV, Várorhdr «*oca 4 SCHÖNTHEIL RICHARD Budapest,!., Villányi-út iO Telefonszám: Lágymányos 19—36