Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-20 / 8. szám

10 Az Angol-Magyar Bank Rt.-nak gróf Károlyi j Imre elnöklete alatt tartott rendes közgyűlése jóvá­hagyta az 1928. üzletév mérlegét és az igazgatóság összes javaslatait elfogadva, elhatározta, hogy a ki­mutatott 3,477.339.46 P tiszta nyereségből osztalékul 2,520.000 pengő, vagyis 50 pengő névértékű részvé­nyenként 7 pengő (14%, a tavalyi 13%-kal szem­ben) fizettessék ki február 18-ától kezdve, a tarta­lékalap gyarapítására az alapszabályokban eflőírt 121.557.43 pengő dotáció helyett 250.000 pengő, a nyugdíjtartalék növelésére pedig 300.000 pengő for- díttassék, míg az alapszabályszerű levonások után fennmaradó 164.224.60 pengő az 1929. üzletév szám­lájára. vitessék át. A közgyűlés elfogadta az igaz­gatóságnak a kötelező aggkori biztosításról szóló 1928. évi XL. t.-c. szerint megalakítható elismert vállalati nyugdíjpénztár tárgyában előterjesztett ja­vaslatát is. A felügyelő-bizottság új tagjául a köz­gyűlés Thorotzkai Miklós grófot választotta meg. A Hazai Bank Rt. gróf Wenckheim Dénes v. b. t. t. elnöklete alatt tartotta meg közgyűlését. A Szécsi Pál alelnök-vezérigazgató által előterjesztett évi jelentés szerint a bank érdekköréhez tartozó ipar- vállalatok általánosságban kedvező eredménnyel zárták üzletévüket, így a Fővárosi Sörfözö rt., a Pannónia Sörfőző rt., a Dreher-Haggenmacher Nagyváradi Sörgyár rt., a Kühne mezőgazdasági Gépgyár rt., az Első Békéscsabai Gőzmalom Rosenthal Márton rt. és a Borsod-Miskolci és Debreczeni István Gőzmalom rt., ez utóbbi főként külföldi érdekeltségeinek kedvező üzleteredménye folytán. Különösen kiemeli a jelentés az Union des Usines et des Exploitations Forestieres de Nasic üzletmenetének állandó és teljes megelége­dését keltő fejlődését. A bank újabb alapításai: a Drávavölgyi Villamos Áramszolgáltató rt. és a Hazai Árúhitelintézet rt. első üzletévüket megfelelő ered­ménnyel zárták. A közgyűlés az igazgatóság jelenté­sét egyhangúlag elfogadta, a mérleget az igazgatóság javaslatának megfelelően állapította meg és elhatá­rozta, hogy az 1,535.199.45 pengő nyereségből a fel­emelt alaptőke után részvényenként 4.50 pengő osz­talék fizettessék a 34. sz. szelvény ellenében február 18-tól kezdve a társaság pénztáránál. Elhatározta to­vábbá a közgyűlés, hogy a rendes tartalékalap az alapszabályszerű 30.409.34 pengős javadalmazáson | felül további 83,589.28 pengővel, a nyugdíjpénztár j 80.000 pengővel és a Szilágyi Ödön-alap 25.000 pen- 8 gővel dotáltassék. Ezekután a közgyűlés megejtette j az igazgatóság és felügyelő-bizottság újraválasztását. ] Az eddigi tagokon kívül az igazgatóságba dr. báró Kohner Adolfot, a felügyelő-bizottságba pedig dr. Kühne Lóránt felsőházi tag választatott meg. Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank. A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank folyó hó 18-án tartotta báró Madarassy-Beek Marcel elnök­lete alatt 59. rendes közgyűlését. Az igazgatóság ál­tal előterjesztett 1928. évi mérleget a közgyűlés el­fogadta és elhatározta, hogy a kimutatott 2,508.144.66 pengő tiszta nyereségből az 59. számú részvényszel­vény darabonként 7 pengővel (14 százalék), az előző évi 13 százalék, azaz 6.50 pengővel szemben, kerül­jön folyó hó 19-étől kezdődőleg beváltásra. A to­vábbi határozat szerint a tiszta nyereségből a rendes tartalékalap javára 150.000 pengő, a nyugdíjalap javára 400.000 pengő, a báró Madarassy-Beck Miksa-alap javára 50.000 pengő fog fordíttatni, míg 78.157.63 pengő a folyó 1929. üzletév számlájára vitetik elő. A fenti 40Ó.000 pengőn kívül a jövedel­mekből már a mérlegben 600.000 pengőt utalt a bank a nyugdíj tartalék javára, úgy hogy az 1928_. évben összesen 1,000.000 pengő fordíttatott a nyugdíjellátás céljaira. A felügyelőbizottság mandátuma lejárván, a közgyűlés Biró Gyula, Györössy-Csepreghy István, Heller Béla, Kelemen Sándor, Kern Imre, Körössy K. Albert és Kühnemann Pál urakat három év tar­tamára a felügyelőbizottság tagjaivá megválasztotta. A Belvárosi Takarékpénztár Rt. most tartotta Székely Ferenc m. kir. udvari * tanácsos elnöklete alatt rendes közgyűlését, amely az igazgatóság által előterjesztett összes javaslatokat egyhangúlag elfo­gadta. A kimutatott 1,941.720.66 pengő összegű tiszta nyereségből az elmúlt évre a takarékpénztár 6 pengő (12%) osztalékot fizet, 150.000 pengőt a tar­talékalapra, 30.000 pengőt az egyéb alapok javadal­mazására fordít, 56.474.70 pengőt pedig az 1929. üz­letévre visz át. A közgyűlés dr. Ofner Oszkár fővárosi háztulajdonost és Eberlmg Antalt, az intézet ny. igazgatóját, a felügyelő-bizottság új tagjaivá megvá­lasztotta. Az osztalék február 18-ától kezdve kerül kifizetésre. A. Magyar Forgalmi Bank Részvénytársaság igazgatósága a báró dr. Madarassy-Beck Marcel el­nöklete alatt f. hó 12-én megtartott ülésén megálla­pította az 1928. üzletévről szóló zárszámadást, amely a 2 millióra felemelt alaptőke után 748.224.19 pengő tiszta nyereséggel zárul, szemben a multévi 443.047.83 pengővel. Az igazgatóság elhatározta, hogy az 1929. február hó 21-én megtartandó közgyű­lésnek javasolni fogja, miszerint részvényenként 6.50 pengő osztalék (tavaly 6 pengő) fizettessék ki és a rendes tartalékba 70.000 pengő, a nyugdíjtarta­lékba pedig 75.000 pengő helyeztessék. Az első Budapesti Gőzmalmi Részvénytársaság az e hó 14-én tartott rendes közgyűlésen megállapí­totta az 1928. évi mérleget és ennek alapján részvé­nyenként 2.50 pengő osztalék fizetését határozta el. Az igazgatósághoz új tagként Domború Árpád vá­lasztatott meg. ; Budapest, 1929 február 20. VÁLLALKOZÁS Építési engedélyek A főváros magánépítési bizottsága 1929. évi feb­ruár hó 18-án tartott ülésében a következő építési engedélyek kiadásához járult hozzá: A) Nagyobb és kisebb építkezésekre: 1. Dr. Mohr Béla L, Németvölgyi út 8578. hrsz. a. 2 drb II. em. bérvilla, terv.: Lobi Ferenc VII., Király u. 3. 2. Dr. Zilah István I., Csörsz u. 7852. hrsz. a. TV. cm. ház, terv.: Fészek családiház építő szövet­kezet VII., Rákóczi út 72. 3. Részvénytársaság ingatlanok értékesítésére V., Árpád u. Í2. em. ráép., terv.: Vágó László I., Attila könít 2. 4. Özv. Hegyessy Lászlóné VIII., Vas u. 14. IV. em. lakóház, terv.: Szentgyörgyi Gyula IV., Szervita tér 3. 5. Özv Gál Károlyné I., Csermely út 18526/3. hrsz. a. fsz. ház, terv.: Biró Imre I., Győri út 2. 6. Weisz Ármin VIII., Nagytemplom u. 34. tol­dalékok, terv.: Somogyi György VII., Izsó u. 8. 7. Müller Leó II., Névtelen u. 21614. hrsz. a. mansardos fsz. ház, terv.: Kovatsek Ferenc VII., Amerikai út 7. 8. Győri József III., Aranyhegy dűlő 22553/1. hrsz. a. családi ház, terv.: Csányi Pál I., Tarcalliu. 6. 9. Földváry Ferenc VII., Mexikói út 2521/79. hrsz. a. II. em. toldalék, terv.: Lindwurm György VII., Damjanich u. 25. 10. Klein Ernő VIII., József u. 72. ráép., terv.: Jónás Ferenc VII., Columbus u. 27. 11. Kalmár Lajos VII., Szugló u. 1992/60^ hrsz. a. családi ház, terv. Németh Sándor VI., Forgách u. 73. szám. 12. Haasz Gyula III., Vérhalom u. 32, 2 drb. nyaraló, terv. Kiss Béla V., Klotild u. 4. B) Nagyobb és kisebb átalakításokra: 1. Özv. Hegyi Ferencné I., Szent János u. 4. 2. Schwarcz Géza III., Szentendrei u. 55. 3. Máté József I., Sasad dűlő 2203. hrsz. 4. Moshammer Ottó VII., Gyarmat u. 86. Versenytárgyalás! döntések A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű versenytárgyalások alapján a különböző közmunkák végzésére és közszállításokra a következő cégek kaptak megbízást. Kazánkicserélési munkára az Aréna úti iskolá­nál: Szepessy Gyula 18.585; Gőzfűtőberendezési munkára a Bakács téri templomnál: Gabler J. 35.994; Cipőszállításra a fővárosi alkalmazottak ré­szére: Berák János 9050, Blaskó, Grandist, Kosz- tándi és Bárány 11.900, Swetz Mihály 21.000 Csá­szár Károly 9850, Gálfi József 17.740, Csompó Imre 6000, Márkus Pál 3100; Kályha és tűzhely javítási munkára a Harmat úccai bérháznál: Nagy Gyula 2237 pengő vállalati TE LE FO N: József 368-87. TOROK. SG^AC ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, VASBETONÉPÍTŐ, ÉPÍTŐMESTER Budapest, I, kér., Ballag! Mór ucca 6 sz. A Böhler-rendszerü A € É L IS A Z ma az ország szenzációja. Gyors, szolid és olcsó építkezés A jövő ideális lakóháza 1 Magyarországon gyártja: Márkus Lajos vasszerkezeti gyár Budapest, VI. Hun u. 4. Telefon: L. 920-4920-4! ffaíÁlCmflházáz. I * <2 *3/&.y ' 03. TELEFON : J 395—78 HIATIW JÓZSEF TELEFON: J. 395—78 OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA Magasépítés, út, vasút, hídépítés, vasbeton BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 77—79, I. EM. 17. Saját anyagtelepi I., FEHÉRVÁR1-ÚT 78. Telefon: József 395-78 | Moor Gésza építőmester ft Budapest, VI., Reiter Ferenc ucca 103. sa Telefon: Lipót 911—13 VAITS SÁNDOR építőmester, é p 11 é a l-v á II a Ikozó Budapest, VIII., Baross ucca 77. Telefon: J. 425.-01 TELEFON: fí. 251—43 / TEFKOVICS SÁNDOR KŐMŰVES MESTER BUDAPEST, VI., IZABELLA UCCA 44-b Kárász Géza építőmester Budapest, VI!., Dohány ucca 16. Tel: J, 370-38. SCHWEIGER REZSŐ ÉS KULÁS JÁNOS kövezőmesterek és útépítési Budapest, Ili, ürömi ucca 41 véllalko7Ók Vitéz HANTAY ÉS GALAV1TS °ké'^éu elektrotechnikai vállalalat Budapest, Vili., Szlgony-uooa 34. — Telefon : J. 373—59. SZVETICS JÓZSEF építési vállalkozó BUDAPEST, TELEP UCCA 8. KVILA GYULA Telefon: Aut. 516-55 bádogos, viz, gáz és köz- lg] ponti fűtés berendezési vállalata Budapesi, II, Török ucca 8. szám Radiátorok, Fűtőtestek, Hoallo zomancozas 25 ÉVES GYAKORLATTAL niED £ ZCAHG£h! Budapest, VII. kerület. Hársfa ucca 57. szám TELEFON: JÓZSEF 451—43 Az 1925. évi kiállításon ezüstéremmel kitüntetve. Az 1927. évi országos kiállításon nagyezüstéremmel. Hermann János Telefon : Aut. 505—82. Az iparosok legolcsóbb beszerzési forrása az iparosok Orsz. Közp. Szövetkezet© Központja: Budapest V, Nádor ucca 22. III. emelet Bőrosztálya: VII, Klauzál tér 5. Telefon: J. 428-77 Háziipari oszt.: ÍV, Kecskeméti u. 13. Tel.: J. 448-30 Texíiioszt.: IV, Kecskeméti u. 13. Telefon: J. 425-95 Csütörtökön PE/TE iOZ/DE szenzációs közgazdasági riportokkal SZERKESZTI: KALLÓS JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal : IV, Városház ticca 6 Fűtés Víz G(íz Szentgyörgyi és Társa Telefon: József 8-97 Budapest Vili, Baross-u HERZ TESTVÉREK —— fOŰZLET: Budapest, VI.,Király ucoa 13. linóleumíiurKoldsIszakuállalat --~9­Fióküzlet: Budapest, IV.. Kálvln-tór 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom