Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-25 / 52. szám
Budapest, 1929 december 26. a kormány, a főváros és A MUNKAHIANY A Fővárosi Hírlap számára írta: YÄSS JÓZSEF dr. népjóléti és munkaügyi miniszter A főváros különböző fórumait élénken foglalkoztatja a munkahiány problémája. A főváros autonóm hatóságai dicséretreméltó buzgalom- inai igyekeznek ezt a problémát közelebb vinni a megoldás felé. Ama vita során, amely a munkahiány kérdéséről a főváros pénzügyi bizottságában elhangzott, utalás történt a kormányra, mint amelynek segítsége nélkül ezt a bajt enyhíteni nem lehet. A képviselőházban e tárgyban mondott beszédemben foglalkoztam a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdésével, amelyet úgy állítottak a probléma tengelyébe, mint hogyha egy ilyen törvényjavaslat megteremtése kardinális megoldást hozhatna. Ismertettem az akadályokat, amelyek a munkahiány esetére szóló biztosítás törvényjavaslatát gátolják. Elmondottam, iiogy a magyar gazdasági élet ezidőszerint és a közeli jövőben líjabb terheket nem bír el. En azonban a magam részéről továbbra is előkészítem a törvényjavaslatot, mert nyilvánvaló, hogy szociális biztosítási rendszerünk a munka- hiány biztosítása nélkül csonka s ennek következtében a betegségi ágazatra indokolatlan és oda nem való terhek is hárulnak. Az elénk meredő kérdés, ha bonyolult is, leegyszerűsíthető három mondatra: munkahiány van, vagy megteremti tehát a törvényhozás az új biztosítási ágazatot, vagy a gazdasági élet megfelelő dotálásával csökkenti a munkahiányt. Teljesen logikus volna ugyan az a kívánság is, hogy a kormány valósítsa meg az alternatíva mindkét oldalát, súlyos helyzetünk azonban azt parancsolja, hogy egyelőre az alternatíva második oldalával foglalkozzunk, mert valójában ez adja a szociális tünet leggyorsabb és legbiztosabb enyhülését. Amint ugyanis a gazdasági élet abnormitása szüli, éppen úgy a gazdasági élet normalizálása fogja megszüntetnivagy enyhíteni a munkahiányt, mint szociális problémát. Az egyik oldalon konstatálnunk kell azt, hogy a magyar gazdasági élet nem tud tökéletesen meggyógyulni azért, mert hiszen nyersanyag forrásaitól elszakították és piacait elzárták vagy szétrombolták. A másik oldalon meg kell állapítanunk, hogy a polgárság nem bírja el az állami terhek növelését, aminek következtében állami költségvetésünk csökkentésére kényszerülünk. Nagyobb beruházásokat tehát költségvetési keretek ke :ött nem eszközölhetünk. Egyetlen járható út ír -rád: hitel igénybevétele — beruházások céljaira. A hitelviszonyok azonban kedvezőtlenek. A kormány emiatt kénytelen olyan beruházásokat is elhalasztani, amelyek már régebben esedékesek volnának. Ilyen például az egész államvasúti bem9 © & E?ff PÁRIZS R OZLEKEDESEROL liázási komplexum, amelynek a munkálatai nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki munkahiányosoknak is jelentékeny százalékát foglalkozáshoz és kenyérhez juttathatná. A Máv. azonban nem bocsátkozhatok bele nagyarányú invesztícióba, ha a hitel igénybevételének feltételei súlyosak, mert hiszen a többletköltségeket a magyar gazdasági életből kellene kiszivattyúzni. Én mégis reménykedem, hogy a kormánynak sikerülni fog e téren is eredményt elérnie, úgyanúgy, mint a sokszor emlegetett két dunai híd megépítésénél. A kormány mindkét dunai híd megépítését elhatározta s rövidesen ki is adjuk az építési munkálatokat. Felfogásom e téren az, hogy az égetően szükséges beruházások céljára még a bizonyos mértékig drága hitelt is igénybe kell vennünk, ha hosszú lejáratú és konvertálható, mert a drágaság fogalma igen relatív valami. Lehet valami drága most, amit, ha igazán gyümölcsöző módon használtatik fel, játszva tud elviselni a későbbi erőteljesen lüktető gazdasági élet. Annak ellenére, hogy sok szó esik mostanában a kedvezőtlen hitelviszonyokról, meg kell állapítanom, hogy olyan tapasztalatokat is szereztem, amelyek e téren enyhülés bekövetkezését jelentik. Legutóbb építési kölcsönajánlat ügyéIrta: KARKAS REZSŐ, székesfővárosi műszaki tanácsos Mi pestiek büszkén szoktuk magunk is nézegetni, vagy vidéki barátainknak mutogatni azt a forgalmat, amely a Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésnél bonyolódik le, a csúcsforgalmak idején és besötétedés után, a villamos reklámok fényözönével. Igazi világvárosi képnek véljük ezt, mindaddig, míg a sors ki nem vet bennünket a „vilié de la lumiére”-be, Párizsba, ahol kábultan szívjuk magunkba a párizsi ueca benyomásait. Hiába olvastunk könyvekben, vagy láttunk álló- és mozgófényképeken mégannyit a külföldi ucca forgalmáról, ennek nagy- szerűségéről csak személyes átéléssel lehet meggyőződni. Elsősorban a főútvonalakon hömpölygő autófolyamok ragadják meg figyelmünket, amelyeken a kocsik sokszor négyes, sőt hatos sorokban igyekeznek céljaik felé. A kocsivezetők is, a járókelők is általában fegyelmezettebbek, mint nálunk, ez az oka annak, hogy Párizsnak 600 főből álló közlekedési rendőrszemélyzete, a „brigade de la circulation” általánoságban nagyobb torlódásoknál, idegeskedés és káromkodás nélkül símán bonyolítja le a forgalmat. Paradoxonnak látszik, de biztonságosabbnak éreztem magamat itten az uccán, mint odahaza. Ennek a'szubjektív érzésnek az lehet a magyarázata, hogy egy hét leforgása alatt magam nem láttam közlekedési balesetet, vagy karambolt,' pedig azóta olvastam olyan statisztikát, amely szerint Párizs első helyen áll ezen a téren. A fegyelmezett vezetők és közönség ellenére azonban a csúcsforgalmak idején mégsem ritka tünet az, hogy az autó folyam megmerevedik, s a forgalom percekig szünetel. Egy-két percnyi türelmes várakozás után aztán fölhangzik a megbénult kocsitábor tülkeinek kísértetiesen panaszos hangja. Ezek a forgalombénulások késztették Párizs város tanácsát. arra, hogy jelenleg a legintenzívebben foglalkozik az autóforgalom föld alá süllyesztésének problémájával. Ezzel egyidejűleg szóba került egy, a Szajna fölött létesítendő földfeletti autóút alternatívája is, valószínűbb azonban, hogy a város alatt elvonuló autóút kerül megvalósulásra, amelyet az utóbbi években a földalatti villamosok építésénél dívó olyan rendszerrel akarnak létesíteni, hogy az építés útvonalán a felszíni járóműforgalmat ne zavarják. Körülbelül hat esztendőre kontemplálják az építkezést, amelynek költsége mintegy 10 milliárd frank volna. A párizsi rendőrségen a közlekedési ügyek „commis- saire-speeiel”-jét, a lekötelező szívélyeségű Mr. Wur//•w;;-----------***%*. S**--------FONT Ob: FERIKNEK ES F1ANÄK LEGSZEBB ÉS LEGÉRTÉKESEBB AJÁNDÉKA PHILIPS RÁDIÓ CIKKEK .............. PHI LIPS HÁLÓJÁT! KE52ULEKEK, HANGSZÓ PÓR 5 TQ. ó' 12 'Iß havi RÉSZI E rQ£L RAD 10 KERES K EDŐJÉNEL BESZEREZHETŐK ... f ben járt a kormánynál egy idegen tőkecsoport olyan feltételek, alapján, amelyeket elfogadhatóknak tartok. Természetesen az illetékes tényezők bírálata alá kerültek az ajánlatok s én a tőlem telhető erővel sürgetni fogom, hogy minél előbb meghozassék a végleges döntés. Kívánatos, hogy kora tavasszal nagyarányú építkezés induljon meg. Kora távasszal induljanak meg a földmunkálatok, a tavasz végén és a nyár elején pedig kezdődjék meg az építkezési munka, hogy így az építőiparral kapcsolatos iparágak alimen- tálhatók legyenek. Nekem erre megvan a reménységem. Budapest székesfőváros úgy határozott, hogy a munkahiány fokozódása következtében rendkívüli pénzbeli segélyt ad az érdekelteknek. Nem vagyok híve a pénzzel való segítésnek. Ezúttal azonban kivételesen nem akartam megakadályozni a székesfővárosnak ezt az akcióját és megadtam a belügyminiszter úron keresztül a hozzájárulásomat, meggyőződésem ellenére, mert honoráltam a rendkívüli viszonyok égetően sürgős aktualitását. Konklúzióként csak annyit mondhatok, hogy a segítés munkája folyamatban van, természetesen a rendelkezésre álló eszközök határain belül, — s hogy nem indokolt a túlzott gazdasági pesszimizmus. Indokolt belőle annyi, amennyi a helyzet adottságára vonatkozik, a többi nem, mert közgazdasági életünk alapjai egészségesek, s ha Trianont és a tőlünk független gazdasági világjelenségeket nem tudjuk is kikapcsolni, még mindig van annyi erőnk, hogy takarékosság, szívós munka, a gazdasági lehetőségek ügyes kihasználása és előreszámító gazdasági politika révén lendületes életet teremtsünk maradék földünkön.
