Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-30 / 44. szám

5 Budapest, 1929 október 30. EeeaHEBMBffísagem! sTuxBsiuwinMiranamsfaK* rar iram hm in ........ Táv beszélő: Automata 879—65, L. MŰVÉSZI AUKCIÓ KIÁLLÍTÁS: 1929. október 27-től november 3-ig hétköznapokon délelőtt és délután, ünnep- és vasárnap csak délelőtt. ÁRVERÉS: 1929. november hó 4., 5., és 6-án délután 1/2^ órától. ÁRVERÉSRE KERÜL: Krausz Simon bankár képgyűjteménye és berende­zési tárgyai, valamint más gyűjte­ményekből származó tárgyai, zzzzzz Az új szeretetotthon Tavasszal feltételiül elkezdik az építését A törvényhatóság négy évvel ezelőtt határozta el az új központi szeretetotthon megépítését, látva azokat a szomorú állapotokat, amelyek az elaggottak gondozása terén is uralkodnak. Az építkezés azóta — sajnos — évről-évre elmaradt, jóllehet a nehéz­ségek egyre nagyobbak lettek. A hajdani „vidám” és „boldog” Budapest odajutott, hogy ma már befo­lyásos protektorokat kell szerezni ahhoz, hogy valaki a szegényházba bejuthasson és papíron százával van­nak felvéve elaggott, elszegényedett polgárok, akik türelmetlenül várnak arra a „boldog” pillanatra, hogy megürül egy ágy a szegényházban, amit elfog­lalhatnak. Ez azonban csak akkor következik be, ha a szomorú intézet öreg lakói közül egy-egy, a leg­hosszabb útra, a rákoskeresztúri nagy virágos kertbe költözik. Csak egy-egy élet árán lehet ma bejutni a szegényháztéri csendes kaszárnyába. A főváros pénzügyi helyzete folytán a nyáron már-már attól lehetett tartani, hogy az építkezés el­marad, sőt olyan hírek is voltak forgalomban, hogy a maglódiuti megoldás terveit végleg el­ejtette kényszerűségből a tanács. Ezek a hírek szerencsére alaptalannak bizonyultak. Annyi mindenesetre igaz volt, hogy az építkezés megkezdésének időpontja a legutóbbi napokig bi­zonytalan volt. A pénzügyi bizottság legutóbbi ülé­sén meghozott határozat óta a helyzet annyiban ja­vult, hogy ha a közgyűlés elfogadja és a kormány jóváhagyja a javaslatba vett újabb 400.000 pengőt, akkor az építkezést a tavasszal meg lehet kezdeni. Mivel ezt a jóváhagyást lehetetlen nem biztosra venni, úgyszólván befejezett ténynek tekinthető a maglódiuti szeretetház építkezésének mihamarabbi elkezdése. Felkerestük liber Endre tanácsnokot, a szociálpolitikai ügyosztály vezetőjét aki a szeretet­otthon ügyéről az alábbiakban nyilatkozott: — Sajnos, napról-napra inkább érezhető az új szeretetotthon hiánya. Egyre nagyobb azoknak az el­szegényedett polgároknak a száma, akik hatósági gondozásra szorulnak. A jelentkezőket a legnagyobb jóindulattal sem tudjuk elhelyezni. Protektorokat, magas közbenjárókat mozgatnak meg gyak­ran e szerencsétlen öregek érdekében. De ez sem segít. Nincs hely. Pedig már a folyosó>- kon is állítottunk fel pótágyakat. — Az építkezés megkezdésének időpontja és az egész komplexum megépítése szoros összefüggésben van azzal, hogy milyen összegeket tud a főváros erre a célra a költségvetésbe beállítani. A pénzügyi bizottság legutóbbi javaslatának elfogadása módot ad arra, hogy az építkezést a tavasszal elkezdhessük. 1,700.000 pengő már korábbról tartalékolva volt e célra, az 1929. évi költségvetésben 300.000 pengő szerepel szegényházépítésre. Ha a javasolt 400.000 pengő az 1930-iki budgetben bennmarad a szeretet­otthonra, a népjóléti kormány megígért 480.000 pen­gős hozzájárulásával együtt 3—31/2 millió pengőnk lesz e célra, amivel az építkezésbe már belefogha­tunk és az intézet jelentékeny részét meg tudjuk épí­teni. Annak idején a közgyűlés 64 milliárd koroná­ban kontemplálta az építési költségeket. Kétségtelen, hogy azóta az építési költségek valamivel drá­gultak, de azt hiszem, még ma sem kerül többe nyolcmillió pengőnél. — A tervpályázat, mint tudjuk, igen szép ered­„IDEAL PAPLAM SÁNDOR M. FERENC BUDAPEST, IV, KAHERHA9ER RÁR0L9 UCCU 1 Állami, városi és közintézmények szállítója ÚVAm ÉS MAY építész, építőmester, építési vállalkozók BUDAPEST, V., SÓLYOM UCCA 22. SZ. TELEFON' H. 209—24 MINDEN HÁLÓZATI KÉSZÜLÉKESE EGYENIRÁNYÍTÓ CSŐ SZÜKSÉGES! Tökéletes vétel csakis PHILIPS EGYENIRÁNYÍTÓ CSŐVEL érhető el. EGYENIRÁNYÍTÓ CSÖVEK ménnyel végződött és a tanács az első két pályadíj nyertesét, Maróthy és Szabolcs műépítészeket bízta meg a részletes tervek kidolgozásával. A két mű­építész dolgozik a terveken és úgy tndom, hamarosan készen is lesz. Amint ezek beérkeztek, a középítési és szociálpolitikai ügyosztály fogja megállapítani, mennyibe kerül pontosan az építkezés és annak meg­felelően új előterjesztést fog készítem. Kétségtelen, hogy az építkezést egy turnusban nem fejezhetjük be, mert ehhez nincs együtt a fedezet, hanem két, vagy három évre elosztva. Ezért, szerintem, bizonyos sorrendet kell megállapítani. — Tavasszal, illetve jövőre valószínűleg a fel­vételi épület, gazdasági pavilion és az egészséges ápoltak pavilion ja készül el. Későbbi feladat marad a házastársak, a betegeskedők pavillonjának meg­építése, valamint a szeretetotthon tüdőbeteg- és kór- ház-pavillonja, a parkírozás, stb. Az első három pavilion megépítésének költségeit már biztosítva látjuk. — Az új központi szeretetotthon, mint ahogy már a Fővárosi Hírlapban nyilatkoztam, nem lesz kaszárnyaszerű, rideg épület, hanem valóban otthont nyújtó hajlék, ahol az öreg polgárok szeretetteljes bánásmód mellett jól fogják érezni magukat. Nagy termek helyett aprói)!) lakószobákat rendezünk be, külön ebédlők, nappali szobák lesznek, lesz könyvtár, rádió és azoknak, akik valamivel foglalatoskodni akarnak, módot fogunk nyújtani arra, hogy régi szakmájuk szerint folytathassák korábbi életüket. Különös gondot fordítunk az elaggott házas­párokra, ezek a jövőben nem lesznek egy­mástól elválasztva, hanem külön szobácskákban éldegélhetnek zavartala­nul. Egészen modern gyógyintézet lesz a szegényház kórházpavillonja is. Arra törekszünk, hogy a szép elgondolás minél előbb valóra is váljék. ÁRUDUL KÜLÖNLEGES ANGOL ÉS SKÓT GYAPJÚ­SZÖVETEK GYÁRI LERAKATA jbBraanraBm ® Budapest, IV., Váci ucca 5. sz. @ Bejárat Tűit István u, 3. I. em. © Telefon : Automata 878—14. sz. KÖZALKALMAZOTTAKNAK KEDVEZMÉNY Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X. Korponai u. 11. Tel.» Kőbányájáig Alapítva 1904. .HUNNIA ti Alapítva 1904. MAGYAR GÉPTÖMÍTŐANYAG GYÁR RT. Saját gyártmányú géptömítőanyagok, tőmítőlemezek, autófék és kuplungbetétek — MŰSZAKI NAGYKERESKEDÉS — TELEFON : AUT. 281-48. BUDAPEST, V, SZEKERE U. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom