Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-17 / 16. szám
gyobb a kezdetleges kanálisok megterhelése. Különösen érezzük a bajt záporos esőzések idején, amikor egy-kettőre színültig telnek mindig vizzel a csatornák. — A nagy csatornázási program első része a Kelenföld csatornázása s ezzel együtt a Sárbogárdilés Horthy Miklós úti főgyűjtő építése az idén készen lesz, \ míg a főcsatorna építésére most kerül, a sor. — A Sárbogárdi úti főgyűjtő hatalmas alkotás. A csatorna boltozata két és fél méter átmérőjű és ebbe torkollik majd a budai Dunapart mentén épülő főcsatorna. A Kelenföldön e pilanatban az a helyzet, hogy a Sárbogárdi úton és a Horthy Miklós úton már kész a csatorna, a Budafoki úton pedig még épül. A budai főgyűjtő .tervei is készek. Rövidesen bemutatjuk a bizottságoknak. Ez a csatorna közvetlenül a Dunaparton fog haladni, •é az Erzsébet-híd—Margit-Md közötti szakaszon épül meg. Óbuda belső részén már kész a csatornázás, a külső területeken most kerül sorra. — A főgyűjtő csatorna megépítése igen komoly műszaki feladat. Az óbudai teleptől az Andor uccáig ■pontosan 7 kilométer és 800 méter a távolság. Ezen a hosszú úton nem lehet egyszerű lejtéssel elvezetni a vizet, hanem közbeiktatva legalább 3^—4 helyen mechanikai erővel kell továbbnyomni, átemelni. — A budai főgyűjtő eszerint négy szakaszra lesz osztva. Az első a Fii at őri-gátnál épülő szivattyú- teleptől a Zsigmond téri szivattyú-telepig terjed, a második az óbudai telep és Batthyányi tér között lesz, a harmadik a Batthyányi tér—Döbrentei tér közé esik, a negyedik végül a Döbrentei tér—Andor ucca között lesz. A főgyűjtő megépítésével megszűnik az a káros állapot, hogy a csatornavizek a város fölött és a városban közvetlenül és szűrés nélkül ömlenek a Dunába, szennyezik a folyam vizét. Az Andor uccai telep pandantja • lesz a Soroksári úti központi szivattyú-telepnek. A közbeeső, Batthyányi és Döbrentei téri új telepek, nemkülönben az óbudai és filatori-gáti csak átemelő állomások lesznek. A Batthyány téri számára most keresünk helyet s valószínűleg az ott lebontott malomépület telkének . egy részét szerzi meg a főváros, a Döbrentei téren pedig esetleg földalatti megoldásra gondolunk. A főcsatorna átmérője átlag 110—150 centiméter lesz. Mindezeken a munkákon kívül meg kell még építeni egy sereg mellék- gyűjtő és összekötő csatornát és külön kell gondoskodni a csapadék és hegyi vizek levezetéséről, mert ezt a szennyvíz-csatornába bevezetni nem lehet. — így a Hűvösvölgy és Zugliget vidékének vizét az Ördögárokkal, a Villányi út környéke vizeit a főgyűjtővel, a Szépvölgyit a Szépvölgy árokkal, a Sashegy vizeit pedig a kelenföldi állomásnál a Hát-árokkal fogjuk levezetni. A záporvizek levezetéséire több vészkiömlő is épül, amelyek mind automatikusan záródó zsilipekkel lesznek felszerelve. A budai modern csatornázás a sokat sürgetett közmunka program egyik legjelentékenyebb része lesz. GANZ-DANUBIUS BUDAPEST Szabadalmazott „Jm“ né!köí|eSSOr DIESELMOTOR a legtökéletesebb erőgép. Kárász Géza építőmester Budapest, VI!., Dohány ucca 16, Tel\ J, 370-38. NAGY-STADION az Árpádvölgyben A székesfővárosi levente-intézmény az utóbbi pár esztendőben, a kezdet első nehézségei után, csodálatra méltó fejlődésnek indult. A főváros levente-egyesületeiben több mint 15.000 levente részesül a testedzés és a szellemi továbbművelés áldásaiban. A leventeegyesületek számára a főváros gondoskodik foglalkoztató helyekről, amennyiben az iskolák tornatermeit bocsátja rendelkezésre, de szabadtéri gyakorló- helye, sporttelepe a levente ifjúságnak mostanáig egyáltalában nincsen, ami meglehetősen akadályozza bizonyos sportágak művelését és a szabadtéri kiképzést; A székesfőváros Testnevelési Felügyelősége erre való tekintettel, éppen a múlt héten kereste meg a főváros tanügyi ügyosztályát azzal a kérelemmel, hogy a régi Lóverseny tér területéből, a Postás Sporttelep mellett adjon át nagyobb darab földet a levente-egyesületeknek, hogy ott sportpályát, céllövő helyet, általában modern levente-stadiont létesíthessenek s ne legyenek ráutalva a jövőben, közös versenyek alkalmával különböző sportegyesületek vendégszeretetére. A leventék sporttelepének kérdésével kapcsolatban ismét felvetődött a budapesti nemzeti stadion terve is, amelynek megindítója két évvel ezelőtt Dinich Vidor és Folkusházy Lajos alpolgármester voltak és amely tervhez a törvényhatóság is hozzájárult. A nagyszabású koncepció a rákosi katonai gyakarlótér egy részére tervezte a sportligetet és a nemzeti stadiont, de időközben különböző okokból ez a terv elaludt. A közelmúltban azután más irányban újraéledt a nemzeti stadion terve, amellyel rokonszenveznek a különböző testnevelési fórumok is. A sportkörök a főváros észak-nvugati medencéjét, a hajdani Árpád-völgyet tartanák alkalmasnak erre a célra. Az Árpádvölgy a Filatorí-gáttól északra terül el a Duna és az alpesi lanlcásókkal rokon óbudai hegyvidék gyönyörű környezetében, növényzettel dús helyen. Ez a terület mind talajviszonyok, mind vízellátás szempontjából ideális. Az ottani Árpád-forrás percenként 2700 liter 21 fokos vizet szolgáltat, amellyel az úszómedencéket is meg lehet tölteni. Szakemberek véleménye szerint az aténi stadionnal vetekednék szépség dolgában az árpádvölgyi stadion, holott tudvalevő, "hogy az aténi a világ egyik legszebb stadionja. Úgy értesülünk, hogy a főváros rövidesen megteszi a szükséges lépéseket a megfelelő területek és a források vízjogának mielőbbi megszerzésére. AZ 1929 ÉV ÚJ TSPUSAI SZÓRAKOZÁS Sarobe Celestino, a híres spanyol baritonista, három este lép fék a Városi Színházban. Vendégjátékának sorrendje: Április 22-én: Szevillai borbély (D. bérlet). Április 26-án: Rigoletto (Bérletszünet). Április 29-én: Álarcosbál (A. bérlet). Jegyek mérsékelten felemelt árban a Városi Színház pénztáránál és az összes jegyirodákban. Legdrágább hely 9 pengő 44 fillér. Legolcsóbb hely 1 pengő. Teiko Kiwa, a világhírű japán énekesnő egyetlen fellépése a Városi Színházban csütörtökön, április 18-án: Pillangókisasszony. Legdrágább hely 9 pengő, legolcsóbb hely 1 pengő. Jegyek Teiko Kiwa egyetlen fellépésére már válthatók a Városi Színház pénztáránál és az összes jegyirodákban. A bérlők kedvezményes jegyeit kedd délután 6 óráig válthatják ki. V RÁBA-KRUPP RÁBA A. F. A A NEHÉZTEHERAUTÓK GYORSTEHERAUTÓK I ÜZLETI GÉPKOCSIK Betegszáilitóautók j TŰZOLTÓAUTÓK LOCSOLÓ AUTÓK I Szemétgyűjtő autók AUTÓPöTKOGSÍK \ AUTO SZOIC MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR R.T. AUT0108!LGYÁRA GYŐR Kérjen ajánlatot a központi igazgatóságtól: Budapest, V. Deák Ferenc u. 18 Telefon : 818—50 Minden pillanatban rendelkezésére áll javítóműhelyünk és alkatrészosztályunk : Budapest, X. Kerepesi-úi 2 6 Telefon : József 153—81 PUDUSERNŐ építési vállalkozó Budapest, VI., Jász ucca 73 Tel: l. 980-15 CORVIN SZÍNHÁZ Április 18 — 25-ig r jr BflLUflHy (Főszereplő: RAM3N NOVARHO) cíükos ErnanAK (Főszerepben: FLORENCE VIDOR) KAMARA MOZGÓ Április 18 —25-ig gyere ulssza Kohlt (Vígjáték 8 felvonásban) A Bálvány Főszerepben: Ramon No varró Hangszerek, Zongorák, Harmoniumok legjobbak, legolcsóbbak REMÉNYI MIHÁLY hsngszerlelepén Őfensége Dr. Jozsel Ferenc kir. herceg szállítója és a Magy. kir. Zenemdvé- >zeti Főiskola házi hangszerkészítője Budapest, VI Király u. 58-60. Telefon: 28? 84 UITSiT I Á Ál elektrotechnikai ás műszaki rállalat rUtJl BUDAPEST Vili, BÉKÉS UCCA I. sz. (Omnia Mozgóval szemben) Telefon: J. 350-13 Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése, Szerelési anyagok és égők raktáron. B OGTO ISTVÁN ÉPÜLETÜVEGES ÉS KÉPKERETEZÓ BUDAPEST, Vili., JÓZSEF UCCA 9 TELEFON : JÓZS. 355-03 SOLTY LÁSZLÓ Kertészeti klrpel: KERTÉPÍTŐ BUDAPEST, II., PASARÉTI-ÜT 129. TELEFON: AUTOMATA 644—51. S C LT SZEM T IMRE P E S T-M EGYE Vitéz HÄNTÄY ÉS GALAVITS °^éu' elektrotechnikai vállalatai Budapest, Vili., Szlgony-uoo« 34. — Telefon : i. 373—59. FELVONÓGYÁR (saját gyártelepünkön) Ái BUSAPEST, V?., GÖMB U. 44 M ndennemű felvonónak legtökéletesebb kivitelben való gyártása Telefon: Lipót 960-24. FARKAS LAJOS MÉRNÖK TeUfon; J. 396-78 magas-, mély-beton és r*s- > beton építési vállalkozó Budapest VII, Kolumbus u. 41 Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében HIKKER réz-, vasbutorgyár készítményeit. Ágybetétek, kárpitos áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány ucca 1. sz. Károly körút mellett. Tel. J. 422-12.