Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-09-05 / 36. szám

2 Jiovdk^jß5£& Budapest, 1928 szeptember 5. Mb küzd o huszfilléres Mum villamos­tarifáért uz Egységes Községi Paisári Párt A viteldíj leszállítása mellett biztosítani kell, hogy he lehessen szedni az emelkedő bevétele­ket — Scheuer Róbert nyilatkozata Kozma Jenő dr., az Egységes Községi Polgári Párt elnöke a. Fővárosi Hírlap legutóbbi számában közölt nyilatkozatában a főváros jövő évi költség- vetéséről szólva újabb harcot jelentett be a fővá­rosi közszolgáltatások árának leszállítása érdekében. Azoknak a tárgyalásoknak a során, — mondotta Kozma Jenő —, amelyek a főváros jövő évi költ­ségvetésének megalkotása . tárgyába« fognak meg­indulni. az Egységes Községi Polgári Párt tagjai minden befolyásukat iatba vetik, hogy a közszolgáltatásoknál a lehetőség szerint minél nagyobb ármérséklést érjenek el. Az Egységes Községi Po^lgári Párt ezt az akciót1 már tavaly megindította, nem kortes célokat szolgáló taktikázásról van tehát szó, amelyet a választások közeledése vetett föl. A párt erélyes megmozdulása már az akció megindításakor azzal a sikerrel járt, hogy á villany árát sikerült 10 százalékka)! mérsé­kelni. Szerrel járt a húsfogyasztási adó eltörlését célzó akció is, amennyiben a költségvetés tárgyalása során minden fórum megszavazta az Egységes Köz­ségi Polgári Párt javaslatát, az eredmény gyakorlati érvényesítése azonban a belügyi kormányzatnál ma­gasabb szempontok miatt akadályokba ütközött. Ezek a felmerült nehézségek azonban rövidesen kiküszö­bölhetők lesznek. Alapos ugyanis a remény, hogy a húsfogyasztási adó eltörlése nemcsak papyros-ered- mény marad, hanem a jövő költségvetési eszten­dőben gyakorlati hasznát is látni fogja a főváros kö­zönsége. Az új költségvetés tárgyalásával kapcsolatosan aktuálissá vált a Vdlamosviteldíjak leszállítása is. A viilamosviteldíjak leszállítását is az Egy­séges Községi Polgári Párt szorgalmazta elsőnek és pedig ugyancsak a múlt évi költségvetési tárgya­lások során. Ezt az akciót a párt tagjai az új költ­ségvetés tárgyalásánál is a legerélyesebb eszközök­kel folytatií' készülnek. Ennek az akciónak vár­ható eredményéről beszéltünk Scheuer Robert törvényhatósági bizottsági taggal, az Egységes Községi Polgári Párt közlekedési szakértőjével, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka­társának : — Az Egységes Községi Polgári Párt elsőnek tett komoly javaslatot a Bszkrt. tarifájának revízió­M AKOVSKY FERENC Budapest, VII. Abonyl-u. 4, Fülöp Szász-Coburg Géthai herceg Ö királyi Fensége uradalmi építésze TELEFON: J. 881-17 I jára. Az ezévi költségvetés tárgyalásának már a kezdetén határozott javaslatot nyújtottunk be a tarifa leszállítá­sára a 20 filléres egységes jegyrendszer be­vezetésének formájában. Ma is azon a nézeten vagyunk, hogy ez az egyedül helyes megoldás. Baba tesszük ugyanis egészen ol­csóvá a villamosjegyet, mert ezzel viszont olyan hatalmas rönnek tesszük ki a kocsikat, hogy a kalauzok számára lehetetlenséggé válik a viteldíj beszedése. Ma is tömve vannak a villamosok. A leg­nagyobb veszteséget az ingyen utazók, a bliccelők okozzák a Bszkrt-nak. Nekünk nemcsak arra kell törekednünk, hogy a villamos viteldijat leszállítsuk, hanem arra is, hogy a forgalom megnövekedésével az emelkedő bevétel beszedésének a lehetőségét is biztosítsuk. Nem azokat kell védenünk, akik az egyik ucca sarkon felszállnak és a másik uccasaro- kig utaznak, hanem azokat kell védelmünkbe ven­nünk, akik messziről sietnek munkahelyükre. Azon a nézeten vagyok tehát, hogy ha ér is sérelem egye­seket a szakaszjegy eltörlésével, a nagy tömegeknek óriási előnyt fog jelen­teni a 20 filléres egységes jegyrendszer be­vezetése. Az én elgondolásom szerint a 20 filléres egységes jegy érvényes minden korlátozás nélkül egy órán bőiül bármilyen irányban váló utazásra többször való átszállással is. Ezzel olcsóbbá tesszük az uta­zást', emeljük az utasok számát, de megkömnyit- jük a kalauz dolgát is, akinek nem kell majd fillérek visszaadásával és a jegy négyszeri lyukasztásával bajlódnia. A kalauz pillanatok alatt fogja elvégezni azt, amire most percek kellenek. Ott, ahol a villamos elhagyja a főváros területét, már nem tartom helyes­nek a 20 filléres jegyet, Budapest székesfőváros nem adhat kedvez­ményt azoknak, akik másutt fizetik az adót. — Ami terveink megvalósítását illeti, az akciót a Bszkrt igazgatóságában kell elkezdenünk.. Tavaly ugyanis a főváros vezetősége azzal utasította el ja­vaslatainkat, hogy a Bszkrt igazgatóságában ferjesz- szük elő terveinket. Az Egységes Községi Polgári Pártnak a Bszkrt igazgatóságában helyet foglaló tagjai minden más párt javaslatától függetlenül a 20 filléres egységes jegyrendszer tervét fog­ják forszírozni. Arra törekszünk, hogy minél előbb konkrét javasla­tot nyújthassunk be és ez a javaslat a Bszkrt igaz­gatóságán keresztül végre a döntésre hivatott közle­kedésügyi bizottság elé kerülhessen. Scheuer Róbert nyilatkozatából kitűnik tehát, hogy az Egységes Községi Polgári Párt tagjai a jövő évi költségvetés vitájában megújítják tavalyi akciójukat. A 20 filléres egvséges jegyrendszer ter­vét a szakértők körében általános helyesléssel fo­gadják. A terv elfogadásának előreláthatóan nem lesznek különösebb akadályai. Széchy Endre oki. mérnök, építési vállalkozó Budapest. | VI. Bulyovszky ucca 12. Telefon : T. 269-65. HOLLÓS FERENC oki. mérnök, út és mélyépítő vállalkozó Budapest, V. ügynök ucca 22/b. Telefon: l. 960—34 s t t : i n e n A k o s MECHANIKAI ÉS VILLAMOSSÁGI ÜZEME Készít és raktáron tart: emeltvűs kapcsolókat, lamsllás biztosítókat, olvadóbetéteket BUDAPEST, VII. KMETTY UCCA 17. ___ Telefon: Lipót 902—40 __________ A T JJEK IGNÁC PAPIRGSÁRÚK. ÜZLEITKÖNYVEK GYÁRA. VONALOZÓ­intézet, könyvnyomda _ telefon József ss6-o2 Budapest, Vili., Baross ucca 80. szám. GABOS OSZKÁR OKL. ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER TELEF0I: Tvél 289-68. BUDAPEST, V., ÚJPESTI RAKPART 4. örnerJ.ésTársa Gépgyár Részvénytársaság Malomberendezések — Nyomdagépek — Láncgyár Vasöntöde Telefon L 90>74, 905 75 BUDAPEST, V., Váczi út 48 Alap. 1867. W ASTMA facsillár~mül>ely Budapest, VII., Wesselényi ucca 41 Mintaterem: IV Váci ucca 39. sz. NÁDOR LAJOS TELEFONSZÁM: JÓZSEF S44-68 LINOLEUM ÉS GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE Budapest, IX., Lónyai-u. 11 Telefon: automata 887-49 Ajánlatok díjmentesen. ELEKTROMüTORSVAR RT. BUDAPEST, V, DRÁVA U. 5 TELEFON: L. 909-88. ELEKTROMOTOROK, DINAMÓK,ÁRAMÁTALA- GYAHTMANYUK: KÍTOK, M0T0RDINAM0K ÉS GENERÁTOROK LUSZTIG MIKLÓS ÜVEGKERESKEDŐ KÉPKERETÉZÉS, ÉPÜLETÜVEGEZÉS, ÜVEGTETŐK KÉSZÍTÉSE JÓKARBflNTRRTÁSH BUDAPEST. VII., SÍP ÜCCA 6 TELEFON: J. 335-30 KERY LAJOS Budapest, VII., Dob-ucca 3. Telefon: J. 350-11. CSUftGAI ISTVÁN BÚTOR-ASZTALOS BUDAPEST, VI., LEHEL UCCA 14.--------------------- TELEFON: L. 908—53. --------------------­HA MBACH UTÓDA LEUTWYLER FERENC papirnagykereskedése és papirnemü gyAka Budapest Vili, Tisza Kálmán-tér l,T8lßfon: J. 388-211 g*anv*y Viktor V., Perczel Mó ucca 4. Telefon: Automata 104-69 Eleki omos-műszakí cikkek, BONDRAT csapágyfém stb. KLOSE V. F. FELVONÓGYÁR saját gyártelepünkön VI., Gömb-u- 44. Teleíon L. 860-24. Mindennemű felvonónak leqtökéletesBbb kivitelben való gyártás'. I SEITZ ICÁUOLY ÉS MIHÁLYI I GÉPTÖMÍTÖ-ANYAG GYÁtt I BUDAPEST, IH., SIMÁD UCCA 13. ss I Telefon: Automata 623— 41. sz^____________§ HO RVÁTH LAJOS R. T. GÉPGYÁRA BUDAPEST, III. FÉNYES ELEK UCCA 4 VÁLLAL M NDENNEMŰ GÉPJAVÍTÁST, TELEFON VASESZTERGÁLYOS, MARÁSI ES GÉP- AUTOMATA LAKATOS BÉRMUNKÁKAT IS_______________624—68 Hauer J ój Háztatarozási és tetőfedési vállalkozó I. Vár, Ország(}ás-ucca 25. sz. Telefon automata 608-23 erdélyi m$intezete udvari fényképész HL, Semmelweis ucca 2. sz Moor Gésa é»»”roester j* ^ Budapest, VI., Reifer Ferenc ucca 103. ss. £ JN Telefon : Lipót 911-13 tó|< Ngiugí3 Vilmos építési vállalkozó II u cl apa s í, Bajza ucca 4 sz. Telefonszám: Automata 229 —11 FELD OLY tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöl­tőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény! Telefonhívásra minőén tételért elküldünk! Gvár: VIL, Thököíy-út 33. Telefon: J 394-41 és j. 440-72.

Next

/
Oldalképek
Tartalom