Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-09-05 / 36. szám

Budapest, 1928 szeptember 5. 3 MESÉS KINCSEKET TALÁLTAK az Aranyárok-menti ősi római temetőben ti agy sikerre! és meglepő eredménnyel folytatja a főváros az aquincumi ásatásokat — Kibővítik a múzeumot A sors keze — amely hajdan olyan tékozló bő­kezűséggel ontotta gazdagságát, kincseit, ajándékait a magyar földre —, úgy akarta, hogy a letűnt ezre- dek ritka emlékeiből nekünk is maradjon egy rész. Aquincumot juttatta nekünk, s ezáltal olyan kincset kaptunk, amely megsokszorozza a természeti szépsé­gekben amúgy is gazdag magyar főváros vonzó ér­dekességét. Az Ister mellett őrtálló büszke légiók hajdani városának kiásott kincseit, ritkaságait beszé­des köveit nem igen ismerik a bédekkerek, nem lá­togatják a világjáró idegenek, ahogy érdemes volna, hanem nagyon sokan vannak autochton budapestiek is, akik még soha nem szánták magukat a fárad­ságra, hogy kiutazzanak Óbudára a klasszikus Róma itthagyott maradványainak meglátogatására. Talán sokan mit sem tudnak arról, hogy az aquincumi ásatások anyaga, a múzeum gyűjteményei sok tekintetben érdekesebbek a pompei-nél is, hogy az aquincumi amfiteátrum egyike a legépebb ilynemű emléknek, s még kevesebbet tudunk arról, hogy az Aranyárok mentén íolvó ásatások a Krisz­tus utáni első század legritkább leleteit hoz­zák felszínre, sőt akadtak olyan darabokra is, amelyek páratlanok az egész kontinensen. Nem akarunk szemrehányást tenni senkinek az aquincumi kincsek véka alá reitéséért, mégis lehetet­len rá nem mutatni annak a módszernek a helytelen­ségére, amellyel a főváros illetékes tényezői az aquincumi múzeum gyűjteményeit kezelik. Elismer­jük, hogy muzeális és tudományos tekintetben az ásatási terület jó kezekben van. de helytelen kizárólag archeológiái szempontok szerint és tudományos elzárkózottsággal in­tézni a kérdést. amikor kis áldozatokkal Budapest világraszóló atrak- ciójává varázsolhatnánk Aquincumot és a sokat han­goztatott idegenforgalmi propaganda egyik leghatá­sosabb tényezőjévé lehetne beállítani. Reméljük, hamarosan rájönnek ennek a felfogás­nak a helyességére a székesfőváros illetékes körei is, legalább erre vall mindaz, amit illetékes helyről, a kérdéssel kapcsolatban a Fővárost Hírlap munka­társa előtt elmondottak. A Múzeumi Bizottság nemrégiben megtartott ülése után alkalma volt munkatársunknak a kérdés legalaposabb ismerőjével beszélgetni, amelynek során a következőket hallottuk: Nyolcvan sirt tártak fel — A múzeumi bizottság most állapítottta meg a székesfővárosi múzeumok 1929. évre szóló költségve­tését. A költségelőirányzat általánosságban az idei keretek között mozog, csupán a múzeumok fejlesz­tése és elsősorban Standard-billentyűzettel, világszerte legjobban bevált irodá­ban, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington Írógép Rt. Budapest, Vi. kerület, Andrássy-út 12. szám. Telefon: Aut. 212-85, 218-09. a folyó évben megkezdett ásatásaink terén elért nagy eredmények fokozása érdekében hajlandó nagyobb támogatásra. Az idén ugyanis megkezdtük újból az aquincumi fel­táró munkálatokat, amelyek máris oly nagysikerüek, hogy szinte páratlanok eddigi kutatásaink terén. Az ásatások az Aranyárok mentén folynak, s egy Krisztus utáni I. századból való temetőt tártak fel, ahol az aquincumi letelepülés legelső korszakából való legrégibb emlékek egész halmazát hozták nap­világra. Eddig körülbelül nyolcvan sírt tártak fel, amelyekben nagyszámban leltek ékszereket, haszná­lati tárgyakat és pénzérmeket. Ezeknek különösen a temetkezés időpontjának meghatározásánál vették hasznát. Az újabb leletek között van egy félméteres átmérőjű, gyönyörű művű üvegtál, amely nagyságá­nál, méreteinél és anyagánál .fogva unikum, számba megy. — Az ásatásoknak tehát nemcsak Aquincum tör­ténetének feltárása, a múzeum anyagának gazdagí­tása tekintetében nagy a jelentősége, hanem általá­nos kultúr históriai vonatkozásban is. A múzeumi bi­zottság erre való tekintettel újból javasolja az Aauincumi Muzeum kibő­vítését. A toldalékcpiítkezés a múzeum mostani klasszikus stílusának szigory. jnegőrzése mellett fog történni. A kibővítéssel lehetővé válik egyrészt a jelenleg sza­bad ég- alatt álló kőemlékek múzeális elhelyezése, másrészt a termek részben felszabadulnának az újjabb, nagyértéldí, sokszor egészen páratlan sírlele­tek elhelyezésére. Mondain élet 2000 év előtt — Van egy másik igen érdekes és igen figye­lemreméltó terv is, amely a római fürdő újjáépíté­sére vonatkozik. A mai „Római fürdő“-telek helyén tudvalévőén a. rómaiak idején pompás fürdő állott az ottani melegvízforrásók természetes thermal vízé­nek felhasználásával. Az aquincumi katonaváros szép asszonyainak, daliás ka­tonatisztjeinek. gazdag kereskedőinek ez a fürdőhely volt a mondain-mulaíója, ez volt az akkori Margit-sziget, vagy mondjuk „Gel- lért-hullám“ fürdő. — A hajdani fürdő rekonstrukciója Jeszenszky Sándor elgondolása szerint a klaszikus Róma építési stílusában történne, s megvalósulása esetén kétség­telenül olyan látványossággal gazdagítaná Budapes­tet, amely nagyon nagv mértékben járulna hozzá az idegenek idevonz ás ához. — Mindez azonban csak a jövő zenéje, s a tör­vényhatósági bizottság áldozatkészségétől függ, lesz-e, s mikor lesz a szép tervekből válóság. Minden­esetre évek telnek el odáig, már pedig kár addig is, nem jobban poentírozni idegenforgalmi propagan­dánk során az aquincumi ásatásokat. Ha rajtunk múlna, külön könyvecskét íratnánk róla, úgy hívnánk fel rá a külföld érdeklődését művésziesen megfestett plakátokkal csalogatnánk ide az óceánjáró gőzösök szalonjaiból, a Cook-irodákból a kuriózumokat kereső globetrottereket. Tudósítunk ebben az irányban érdeklődött az Idegenforgalmi Hivatalban is, ahol Zilahy Dezső igazgató a következő választ adta: Aquincum és a külföldiek — Tökéletesen igaz. hogy az idegeneknek nyúj­tott látnivalók sorában alig jut szerep az aquinctimi múzeumnak és az ásatásoknak, jóllehet mi is tisztái­ban vagyunk a hely páratlan érdekességével és látni­valóival. Hogy ez mégis így van, hogy alig merjük oda kivinni vendégeinket, annak az az oka. hogy — sajnos —• hiányoznak ott a legelemibb követelmé­nyek is, amelyek az idegenforgalomnál elengedhetet­lenek. — Elsősorban nehezen lehet megközelíteni. Vil­lamossal sehogy, helyiérdekűvel igen körülményesen. Ha hajóval akarunk kijutni, akkor is járatlan utakon, homokbuckákon kell áttör­tetni, amíg megtaláljuk. Még gépkocsival sem egvszerü a dolog, s éppen nem vonzó, rozoga palánkokkal sze­gett. zegzugos sikátorokon kocsiztatni azokat az ide­geneket, akiket megszédített a Duna, vagy a János- hegy panorámája. Attól félünk, hogy ez az út a Római fürdőig — bármily párajtlan is Aquincum Eladási osztály: VI, Teréz körút 43. szám kollekciója — kissé kiábrándító lenne. Nincs az ása­tás közelében egyetlen európai nívójú vendéglő, vagy kávéház sem, ami szintén fontos követelmény. Az Idegenforgalmi Hivatalnak tökéletesen igaza van. Amit kíván, nem elérhetetlen, s nemcsak idegen­forgalmi, hanem általános érdek is. Jó autó-útat, közvetlen villamosvonalat, végig a Dunaparton, utat a hajóállomáshoz, s egy jól vezetett modern pavil- lont, amelyet akár házikezelésben is vezethet a fő­város valamelyik.vendéglő, vagy hotel-üzeme! Ez az egész, ami sürgősen kell. hogy Aquincumot megmu­tathassuk a nagyvilág előtt, s mielőbb meg kell való­sítani a Múzeum kibővítését, a „Római-fürdő“ rekon­strukcióját is, — ha komolyan akarjuk „Budapest fürdővárost“, s nem üres jelszó az idegenforgalmi propaganda. ____________________________(d.) az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre........................................12 pengő. egész évre ...............................24 pengő. A k özponti melegvízellátás gázkészülékekkel a legkényelmesebb és legtakarékosabb Prof. JUNKERS önműködő átfoiyóvízsnelegítői (autogeizer) ilyen célra a legmegbízhatóbb és legmegfelelőbb legelsőrendű minőségű készülékek Minden szerelőnél kaphatók. Gyár: JUNKERS E C°- DESSAU Felvilágosítással szolgál a vezérképviselet: Ungái László, Bpest Víl, Damjanich-u. 26lb. Telelőn: József 419-92. Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatók és pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ! Li ngel Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár BUDAPEST, VIE, Rózsa ucca 4 — 6 férjük I20 szobából álló állandó kiállításunk megtekinlését! Kapuszta Gusztáv építőmester BUDAPEST, Vili., KISSTÁCIÓ UCCA 3. Telefon: József ' Q3—08.

Next

/
Oldalképek
Tartalom