Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-13 / 24. (972.) szám

4 Budapest, 1928. június 13. Elektromos vízállásjelzőket szereltetnek a főváros vízmüvei a medencékre EGY MILLIÓ PENGŐVEL EMELKEDETT A VÍZVEZETÉKI KIADÁS A vízmüvek jövő évre szóló költségelőirány­zata az ideivel szemben igen lényeges eltéréseket mutat. Az 1927. évi kiadások a zárszámadás szerint összesen 8,443.266 pengőre rúgtak, az idei költség- vetés összes kiadása 8,568.823 pengő, a jövő évi ki­adásokat pedig 9,444.125 pengőben irányozták elő. A következetesen emelkedő kiadások mellett a bevételek az 1927-es zárszámadással szemben visszaestek. A bevétel az 1927-es zárszámadás szerint tavaly 11,877.457 pengőre rúgott, az idei költségvetés már csak 9,475.379 pengőt irányzott elő, míg jövőre 9,564.735 pengő, tehát az ideinél valamivel több várható. Az 1929-re előirányzott bevétel az ideivel szem­ben összesen 89.356 pengővel több, amely főleg vízdíjakból származik. A kiadásoknál 1,005.302 P többlet mutatkozik, amely­ből személyi kiadásokra esik 136.450 P. Dologi ki­adásoknál 868.852 P ,a többlet, amelyből 215.111 P a 10%-os munkabér emelkedéssel áll elő. A fenn­maradó összegből a budaujlaki medencénél kettő, a krisztinai átemelőnél három elektromos vízállásjelző berendezést szereltetnek. 12.000 P költséggel kijavítják a krisztinavárosi me­dencét, Káposztásmegy er en a csőkütat és gépházat, Kőbányán pedig a víztornyot tatarozzák. Gépek ja­vítása vált szükségessé, mind a krisztinai, mind a gellértrakparti telepen. A többi kiadás szén, olaj és áramszükséglet fedezésére, szénfuvarozásra stb. ősz-' lik meg. A költségvetés természetesen nem tartalmazza a negyven milliós új beruházást, illetve bővítést és rekonstrukciót, amely az elektrifikálás költségeivel együtt a 20 milliós dollárkölcsön terhére történik. láncolni, vwni é a gyermekeket a „JÁTÉKOS TESTNEVELÉS“ A NAPKÖZI OTTHONOKBAN A főváros ifjúságának testnevelési ügye hatalmas lendülettel tör utat magának, hogy elérje azt a magas színvonalat, melyen ma már a magyar sport áll Azok a szép és elismerésreméltó sikerek, melyeket a fővá­ros ezen a téren az utolsó hónapokban elért, már nemcsak a fővárosban és országszerte ismeretesek, de a kiváló teljesítmények 'híre eljutott a külföldi álla­mokba is, ahol a lapok is elismeréssel emlékeznek meg a budapesti iskolák testneveléséről. A polgári iskolák páratlanul szép tornaünnepélyén, mint emlé­kezetes, jelen volt Rothermere lord fia, Esmond Harmsworth angol képviselő is, aki végignézte a 3000 iskolásleány pompás gyakorlatait és annyira meg­lepte a látvány nagyszerűsége, hogy külön levelet írt Purébl Győző tanácsnoknak, a legnagyobb elragadtatás hangján szólva a magyar kisleányok gyönyörű teljesítményéről. Ugyánezt az ünnepséget végignézték a külföldi cserkészleány csa­patok vezetői, mintegy hatvanam a világ minden tá­járól. Ezek mind elvitték a főváros ifjúságának és vezetőinek jóhírét hazájukba. A játék tanárai A fővárosi iskolákban meghonosodott testnevelés nagyszerű fellendüléséről beszélgettünk Dinich Vidor törvényhatósági bizottsági taggal, az ifjúsági sport lelkes propagátorával, aki a követ­kezőket mondta munkatársunknak: — A közoktatási ügyosztály testnevelési osztálya Purébl Győző dr. lelkes irányításia mellett, rövid né­hány hónappal ezelőtt óriási munkát végzett. A test- nevelési osztály fiatal, agilis vezetője. Hoddszy Mik­lós testnevelési igazgató mindössze féléve foglalta el mostani helyét s máris jelentőségteljes munkát pro­dukált. Felkerestük Hodászy testnevelési igazgatót is, aki a további programról így tájékoztatott ben­nünket. — Elkészült az elemi iskolai napközi otthonok játékos foglalkoztatásának tervezete, amit a közoktatási bizottság egyhangú el­ismeréssel fogadott. — A játékvezetők részére március hónapban há­romhetes tanfolyamokat tartottunk. Öt párhuzamos tanfolyam volt, amelynek előadói Quint József tanítóképezdei igazgató, báró Profi Kocsárdbé és Hor­váth Sándor testnevelési szakfelügyelők. Noszlopy Aba Tihamér testnevelési szakelőadó, Bexheft Ármin dr. orvos, egészségtanár, Bárczi Gusztáv dr., Szarvas Jenő dr., Baka Jenő dr. fővárosi iskolaorvosok és a fővárosi testnevelési tanári kar legjobbjai voltak. — E tanfolyamon több mint 300 tanítót és tanító­nőt képeztünk ki a napközi otthonokban való játék- vezetésre, úgy. hogy a játékfoglalkoztatás ma már minden napközi otthonban nagy sikerrel folyik. — A télen megszerveztük a téli sportokat. Szak­szerű vezetés és tanári felügyelet mellett ezt az idén is folytatjuk. Iskolásgyermekek tánc-matinéja — Tovább fejlesztettük az iskolai úszótanfolya­mokat és itt hatalmas eredmény a leányok úszóoktatásá­nak bevezetése. Az oktatás a /fadűís-uszodában folyik. — A testnevelési szakfelügyelők bevonásával sza­kadatlan élénk munka folyik ma is a testnevelési osztályban, ahol most csináljuk a jövő tanév munka- programját. Az idén figylemremélitó sikerrel lefolyt céllövő tanfolyamod a jövő évben tovább fejlesztjük■ — Üj tánctanfolyamokat állítunk fel a testnevelés és a ritmusérzék fejlesztése érdekében. —■ A tanfolyam után valamennyi növendék rész­vételével táncmatinét rendezünk. annak demonstrálására, hogy a tánctanítás terén is vezető helyen áll a főváros. A tanfolyamokon nemcsak tánctanítók, hanem testnevelési tanárok is foglalkoz­nak a tanulókkal. — Az úszótanfolyamokat tovább fejlesztjük s versenyeket is rendezünk. Nagy súlyt helyezünk a középiskolákban a vívóoktatásra is. Szakszerű fel- készültséggel indul neki a testnevelési osztály a jövő tanévnek; az eddigi eredmények és a külföldi tanul- má'nyút leszűrt eredményeit értékesítve halad iskolai testnevelésünk abban az irányban, amely felé haza­fias és lelkes vezetés mellett már ebben az évben oly nagyszerű lendülettel indult meg. Ötvenegy millió pengő közoktatásra 47 millió pengő a közoktatási deficit Most készült el a főváros 1929. évi közoktatási költségvetése. A tanügyi költségvetés szerint a fő­város a jövő évben 51,368.954 pengőt1 költ a közokta­tásra. Ezzel szemben a tanügyi bevételek mindössze 4,444.792 pengőre rúgnak. A tanügyi költségvetés látszólagos „deficitje“ tehát 46,924.162 pengő, tényleg azonban ez a hiány nem dccifit, mert hiszen az iskolaügy nem üzleti vállalkozás, amit nem szabad ilyen szemüvegen át bírálni sem. A jövő évi tanügyi budget 11,808.751 pengővel emelkedett az ideivel szemben• A különbözet nagy részét az illetmények és lakpénzek, szóval a személyi kiadások emelkedése idézte elő. A dologi kiadás alig több az ideinél és csak az iskolafentartásra szorítkozik. A költség- vetésben új iskolák építéséről egyáltalán nem esik szó. Letöbbet, közel 15 millió pengőt költ a főváros az elemi iskolákra. A polgári iskolák fentartása kereken 8 millió pengőbe kerül, az iparostanonc iskolák 1,879.897 pengőbe, a kisdedóvók 2,365.953 pengőbe, az ismétlőiskolák 334.000-be, a kereskedőtanonc iskolák pedig 143.000 pengőbe kerülnek. Törvényes kötelezettség nélkül fentartott is­kolákra 6,604.554 pengőt költ a főváros. Egyedül a felsőkereskedelmi iskolák kiadása 2,352.060 pengőre rúg. Egyéb közoktatásügyi intézmények és szükségletek céljára 17,083.779 pengőt irányoztak elő. A tanügyi költségvetés „Vegyes“ kiadásai 5,393.694 pengőt emésztenek fel, A tanszemélyzet vasúti iga­zolványai például egyedül 131.350 pengőbe kerülnek. A törvényhatósági testnevelési alaphoz 526.000 pen­gővel járul hozzá a főváros, az úszás oktatása 30.000 pengőbe kerül, a téli szánkópályák és játszóterek fentartására 20.000 pengőt irányoztak elő. A községi iskolák cserkészcsapatait 18.000 P-vel támogatják. A Budapesti Sport Egyesület 304)00 pengő segélyt kap, versenydíjakra pedig külön 95.000 pengőt vettek be a költségvetésbe. Három templom ének- és zene­karát is a főváros fizeti; a belvárosi főplébánia tem­plomét, a várbeli Koronázó-dómét és a Szt- István bazilikáét. A három ének- és zenekar fentartása 131.576 pengőbe kerül a jövő esztendőben. MAGYAR ÉPÍTŐ részvénytársulat Budapest, VI. kerület, Teréz-körút 34. szám Alapíttatott 1889. Sürgönyeim : Építő 272-64, Budapest. Tel.: T. 272-64 Mindennemű vízépítés, folyamszabályozás s csatornázás. Kotrások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és excavátorokkal. Dunai homoktermelés és kavicseladás és szállítás. Vizi szállítások és darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Út- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbeton­építés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. Hajő- és kotrójavítótelep, valamint téli kikötő Apostagon, Szava Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, 1., Budafoki-út 73. szám Telefon : József 416—07 «S C H A —C O» a legújabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza István-u. 22 Tel. 230-86. ASTUJl fuesillár-mü&ely Budapest, VII., Wesselényi ucca 41 Mintaterem: IV Váci ucca 39. sz. NÁDOR LAJOS TELEFONSZÁM: JÓZSEF 344-68 KRAUSZ LAJOS szobrászművész Épületmunkák, homlokzati díszítmény, specialista Stukkó menyezeti munkákban. Bronz- és famunkák. — Művészi síremlékek márvány, gránit, mészkő, műkőanyagbol. — Műterem: BUDAPEST, VI., LEHEL-U. 14. Telefonhivó L. S08-48. Elsőrangú referenciák. Kecse Nagy Sándor ácsmester Budapest, X, Kerepesi-út 69. Telefon : József 424-97 HAMBACHITTÚDA |_EUTWYLER FERENCI PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS PAPIRNEMŰ GYÁRAI Budapest Vili, Tisza Kálmán-tór 1.Telefon: J, 368-211 Oelsciilüger Mihály és Társa Utódai Cégtulajdonos : VÉRTES R. REZSŐ oki. gépészmérnök Budapest, VI, Váczi út 69. Telefon: Lipót 918—08 MÉRLEGGYÁR. Gyártunk: egyensúly-, tizedes- és told­súlyos mérlegeket, szekérhídmérlegeket. Gyorsmérlegek, önműködő mérlegek. FISCHER HENRIK Te^f0“: épületfakereskedő Budapest, III. kér., Szent Endrel-út 8189. tä: Kovőes oszkSr Ttp: B AD OGOS-BI ESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZITŐJE­BÜDAPEST, IX., GYEP UCCA 56. SZÁM. Tát íj Sándor gumtntvulUantzalo üzeme &21 7Q 11., Fö ucca 20. sz. Oil! A R T TET—Dó M U Lili 111 1 1 VI, Teréz körút 3 Eternit, cserép, kátrányletnez fedések A legtökéletesebben s legjutányosabban beszerezhető hézagmentes padozatburkoló a LINOLEUM Uj építkezéseknél, mindennemű átala­kításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál ELSINGER M. J. és FIAI Budapest, V. kér., Báthory ucca 6. Uj telefonszám: Teréz 232—58 Fekete Ödön mérnök Vízmüvek vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest II, Zsigmond u. 1. Tel. automata514-80

Next

/
Oldalképek
Tartalom