Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-06 / 23. (971.) szám

6 Budapest. 1928.'június 6. Budapest Louvre-kérthez, múzeuma pedig méltó hajlékhoz ha a főváros megvásárolná a Károlyi palotát és parkját, amelyet megvételre ajánlottak Történelmünk emlékeinek megőrzése, megbecsü­lése, sajnos, sohasem volt nagy erénye fővárosunk­nak. így például ami a külföldi idegenforgalmi góc­pontokat. a német és az olasz városokat annyira vonzóvá teszi, a nagyszabású, érdekes és kulturhistó- riai szempontból mindennél beszédesebb városi mú­zeum nálunk úgyszólván hiányzik. Van ugyan városi múzeumunk, amelynek gyűjteménye annyira gazdag, sokoldalú, érdekes, értékes és becsülni való, hogy vetekszik sok külföldi városéval is. a benne felhalmo­zott kincsek elhelyezése azonban annyira alkalmat­lan, hogy ott egyáltalában nem érvényesülhetnek. A régi mílleniumi kiállítás idejéből való ideiglenes pavil­ion, künn a Városligetben, elsősorban nehezen köze­líthető meg. Annyira eldugott helyen van. hogy akad nagyon sok intelligens, érdeklődő budapesti ember, aki még nem látta a gyűjteményt, nem is tud a léte­zéséről. De alkalmatlan helyétől eltekintve, az épület annyira szűk és túltömött, hogy benne az összegyűjtött kincs egyáltalában nem áttekinthető, az újabb szerzemények jelen­tékeny része ládákba csomagoltan hever a padlásokon, a további fejlődés lehetősége pedig teljesen ki van zárva. A főváros múzeumi bizottsága már többízben foglalkozott ezzel a problémával és az egyik utóbbi ülésen az a vélemény alakult ki, hogy a múzeum szá­mára feltétlenül új épületet kell keresni. Ö9 millió pengőt kémek Különböző tervek elejtése után végre néhány héttél ezelőtt új megoldási lehetőség adódott. Az ígazságügyminisztérium, illetve az elkobzott Károlyi- vágyon ügygondnoksága, a fővárosnak megvételre ajánlotta az Egyetem uccai gróf Károlyi-palotát a parkkal együtt. A főváros tanácsa ugyan még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, az illetékes bizottságok sem tárgyalták az ajánlatot, de egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ajánlatot nem szabad egyszerűen visz- szautasítani, hanem alaposan megfontolandó, nem kell-e megsze­rezni a Károlyi-palotát a fővárosi múzeum céljára. Az 1832-ben épült, nemesen egyszerű, klasszikus épü­let a múlt század közepén élt. az utókor számára is hagybecsű alkotásairól emlékezetes Pollack Mihály, mások szerint Kofrichter egykori híres pesti építő­mester alkotása, maga is műemlék. Belső kiképzése, pompás termei, nagyszerű lépcsőháza: látványosság, nem is szólva a hatalmas parkról, ahol kis fáradság­gal és a meglévő művészeti anyag felhasználásával valóságos Louvre-kertet lehetne varázsolni a terek­ben amúgyis szegény főváros kellős közevébe. A Károlyi-palota terve ellen az egyik kifogás az, hogy nem múzeumi célra épült és nincs felső világí­tása. Ez a kifogás azonban nem helytálló, mert hiszen a párizsi, nápolyi, a lipcsei, a magdeburgi híres városi múzeumok is mind régi épületekben vannak, sőt Ró­mában is csaknem kivétel nélkül nem kimondottan múzeumi célra épült, hanem műemlékszámba menő régi palotákban kaptak helyet a múzeumok. Az ügy­gondnokság a Károlyi-palotáért 5,000.000 pengőt kér, ennek a becsértéknek azonban nagyobbik része a parkterületre esik, maga az épület nem kerülne többe, mint amennyibe a városligeti épület tervezett átépítése. Természetesen, a Károlyi-parktól elkülö­nítve a vételkérdést nem szabad perfektuálni, annál kevésbbé, mert városrendezési szempontból sem meg­engedhető. hogy a Károlyi-palota kertje spekulációs kezeidre kerüljön és beépítsék. Ez ellen esztétikai és »MINIMAX« a legtökéletesebb kézi tűzoltó készülék Független a vízhiánytól. Oltóereje óriási Mindenkor használatra készen áll s bárki által könnyen kezelhető Prospektussal és felvilágosítással szolgál a MAGYAR MINIMAX RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Rózsa u. 85 MARTON ÉS SZALKA építőmesterek Budapest, VII., Damjanich ncca 38 TELEFON: J. 380—19 közegészségügyi szempontból is tiltakozni kellene, annál is inkább, mert hiszen a belvárosi polgárság már évek óta sürgeti, hogy a Károlyi-parkot nyissák meg, ez azonban mostanáig a fővároson kívül álló okokból lehetetlen volt. A Belvárosnak nincs parkja Minden nagyváros büszke a parkjaira, de mi, bu­dapestiek, akik fürdővárosi babérokra és idegenfor­galmi sikerekre pályázunk, ebben vagyunk a legsze­gényebbek. Alig van zöld pázsitunk, nem nagyon ör­vendezhetünk a fák virágzásának. A főváros statisz­tikai hivatalának megállapítása szerint Budapest leg­nagyobb parkja, a Városliget is mindössze 972.838 négyzetméter, a Margitsziget 621.387 négyzetméter, utána az Orczy-kert következik, amely azonban csak 231.006 négyzetméter. Ezzel a nagyobb parkok száma ki is merül. A Kossuth Lajos-tér a legnagyobb a par­kok közül. 65.063 négyzetméterrel, a Szabadság-tér 42.860, az Erzsébet-tér 30.991, a Vörösmarty-tér 8460, a Tisza Kálmán-tér 84.442, Végül a legsűrűbben lakott Belvárosban egyetlen tér vagy park sincs. mert a Fővám-tér parkjellegét teljesen tönkretette a piaci bódék tömege. Föltétlenül meg kell ragadni tehát az alkalmat a fővárosnak, hogy ha kell. áldozatok árán is, megszerezze a Károlyi-palotát a fővárosi mú­zeumnak s a Károlyi-parkot a Belváros sétaterének. Minden valószínűség szerint a kormány részéről is megfelelő engedményekkel fogják kezelni ezt a kér­dést. úgy, hogy valószínűleg sikerül is megoldani a problémát. Mindenesetre kíváncsian, várja a fejlemé­nyeket a főváros közönsége, elsősorban a Belváros és remélhetően rövidesen konkretizálják is az ügyet, amellyel egy csapásra méltó otthont kaphat a fővá­rosi múzeum és üdülő kertet a Belváros friss levegő után vágyakozó lakossága és játszó gyermekei. WIHART FERENC ÉPÍTÉSZ — ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ViL, COLUMBUS-U. 5/b. TELEFON : JÓZSEF 350-97. 1CNIJTH K„ mérnök és gyáros Budapest, VII., Garay ucca 10. sz. Telefon: Jtfzsef 310-75 Vízvezeték Központi fűtés TAX KERTÉPIÍÖ ÉS NÖVÉNYKÖLCSÖNZŐ KERTÉSZET Cégtulajdonos TAX JULIA Budapest, VIL, István-út 50. Telefon: József 391—51. CSÁSZÁR IMRE LINOLEUM-, GUMMI- ÉS PARAFAPADLÓK SZAKSZERŰ KÉSZÍTÉSE Budapest, IX., Lónyay-ucea 11. Tel.: J. 325-58. Beton-, Estrich- és Asbest-aljzatok. SOLTY LÁSZLÓ KERYÉPjTÖ Kertészeti telepei: BUDAPEST telefon: SOLTSZENTIMRE II. PASARÉTI-ÚT 129 968 -92 PES T-MEGYE KRAUSZ LAJOS szobrászművész Épületmunkák, homlokzati díszítmény, specialista Stukkó menyezeti munkákban. Bronz- és famunkák. — Művészi síremlékek márvány, gránit, mészkő, műkőanyagbol. — Műterem: BUDAPEST, VI., LEHEL-U. 15. Telet^nh v6 t. 008-48. _______Elsőrangu referenciák. Alapítva 1898 LUDVIG JÁNOS mázoló- és fényező -mester Budapest, IX., Angyal ucca 34. Telefon: J. 302-76 NACrl CrTTUIiA LAKATOSÁRÚCYÁRA Budapest Vili, Köris-ucca 10. Tel,: J, 34-8-15 g MOOT G ész a éPííömesier fvl Budapest, VI, Reiter Ferenc ncca 103. sz. ftj 1 ele fon : Lipót 911-13 jg Kapuszta Gusztáv építőmester BUDAPEST, VIII., KISSTÁCIÓ UCCA 3. Telefon: József 693­BRUNDL JÁNOS Udvari szállító Egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor-ucca 34. Központi fűtés.— Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csa­tornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízmüveket, csatornázásokat és derftótelepaket. — TELEFuN: József 315—19 ÉPÍTŐANYAG darabos és oltott mész, tégla, cserép, nád, mák port- landcement, gipsz, kátrány- papír stb. vaggon és fuvar- tételben. Telefon : L. 999-75 LEGOLCSÓBBAN SZÁLLÍT SZABÓ MIHÁLY VL, BULCSÚ UCCA 20, SZ. JUSTUS SÁNDOR ES FIA GMOM taredényök, aoéllamozredönyök, bolt- pewyvák, váacon-, szövött- és faradöayök gyára Budapest, VL, Vörösmarthy-utca 24/B. AlapMztoft 1886-ba*. Telefon-Int erűrben T. 226-06. «SCHA — CO» a legújabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza István-u. 22 Tel. 230-86. TASÜTA GUSZTÁV LAKATOSÁRU ÉS MÉRLEGGYAR j audaposf, VRI., József-u. 79. Telefon: József 324-56 vízmentes ponyvák, zsákok, takarók, kötéláruk Zsák és Ponyvagyár r.-t. Budapest, Vilmos császár út 61. sz. Telefon: Lipót 916—35. sz. HASZNÁLT ZSÁKOK Fayence falburkolást és padlóburkolást keramit, mozaik és cementlapokból a legjutányosabban kivitelez KOCH iS SZILÁGYI építőipari vállalat Budapest, Vi., Székely Bertalan-u. 2/b. Telefon Teréz 296-51 és 290-78. Kecse Nagy Sándor ácsmester Budapest, X, Kerepesi-út 69. T eleiem : József 424-97 KERY LAJOS „ Budapest, VII., Dob-ucca 3. Telefon: J. 350-11. Zajtalan V/CMT|| ATflRflIf ®s ^khomotorok az ipar ősz­járású I Li» I ILh i 4>nUIV szes igényeinek megíelelően G. MEIDINGER & CIE., BASEL Képviseli: VIDOR I. oki. gépészmérnök, 11., Margit körút 48 Telefon : L. 988-51. Ajánlat és mérnöki látogatás díjmentes jKressalek Testvérek és Patyi 1 asztalosáru gyára Budapest, VI., Országbíró ucca 63 Telefon: Lipót 913—74. HUBERT & TSA 6. L SlfflLLfffl IIUuLK 1 Budapest VI. Liszt Fér enc tér 4 Efészségflgyi bereadcaéwk -Csövek -Húszaid dkkek-Fémgyáriái STAHLER ÉS POLGÁR ÉPÜLETBÁDOGOS Központi fűtés és csatorná­zás. — Hat. engedélyezett legszesz-, vízvezeték és vll- lanyberendezési vállalat. BUDAPEST VI., Óucca 8. Tel. T. 36-57. SZENi ESSY MiHALY re.eron ASZTALOS éS KÁRPITOSÁRU GYÁRA Jözsef BUDAPEST, IX., MÁRTON-U. 9 373 92 AUER IGNÁC PA PÍR OS ÁRÚK. ÜZLETIKÖNYVEK GYÁRA. VONALOZÓ- INTÉZET, KÖNYVNYO MDA — TELEFON JÓZSEF 386-02 Budapest, VIII., Mária Terézia tér 15. VStó* HANTAY ÉS GALAVITS okLmffiz‘ alaktroteehalkal vállalat Bad apóst, Vili, Sjlgony-uoo« 34. — Telefon J. 873—fin. Popper zsigmond és társa ÉPÍTÉSI VÁLLALAT V., Lipót-körút 15. I. 8. Telefon: Teréz 244—73.

Next

/
Oldalképek
Tartalom