Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-06 / 23. (971.) szám

Budapest, 1928. június 6. 7 Húszmilliós kölcsönt vesz fel a főváros iskolaépítések céljára Iskolahiány a kültelkeken, düledező iskolák a belső részeken — A mai állapot tarthatatlan — mondja Purébl tanácsnok Közel évtizedes, de egyre hangosabb a panasz a fővárosban mutatkozó iskolahiány miatt. Tanerők és szülők egyaránt hangoztatják, hogy a mai hely­zet tarthatatlan, legalább is méltatlan egy^ kultűr- város viszonyaihoz. A legtöbb iskola túlzsúfolt, egyes iskolák olyan rossz állapotban vannak, hogy egészben vagy részben ki kellett őket lakoltatni, mert összedüléssel fenyegettek, más iskolákban pedig az a helyzet, hogy lassanként a manzard- helyiségekbe és a padlásra kell menni tanítani, már csak úgy tudják a jelentkező tanulókat elhelyezni. Különösen nagy az iskolahiány az elemi oktatás terén. , Szinte hihetetlenül hangzik, hogy Budapest területén még mindig 32 barak- iskola van. Ez azonban még a jobbik eset. mert a kültelkek nagyrészén egyáltalában nincs iskola és apró. 8—10 éves gyerekeknek kilométeres utakat kell tenni tél­ben, hóban, esőben, fagyban, hogy hazulról az isko­lába jussanak. A barakokat annakidején rövid időre, átmeneti használatra építtette a főváros, élettarta­mukat maximum tíz évre szabták, s ma már az a helyzet, hogy egyes barakiskolák húsz éve is állanak és legnagyobb részük összeomlással fenyeget és annyira korhadtak, hogy kijavítani sem érdemes őket. Különösen az Öhegyi és a Hunor uccai barakk­iskolák azok, amelyekre ez a megállapítás elsősor­ban illik. A főváros törvényhatósága ugyan évről-évre állított be összegeket iskolaépítésre, így az 1928. évben is egymillió pengőn felüli volt az összeg, amit erre a célra előirányoztak, de az egyeztetés során a tanügyi költségeket a háztartási egyensúly ked­véért szerencsétlen módon, szinte megismétlődően nagyrészben törölték, viszont a megmaradó összeg olyan csekély volt, hogy abból komoly építkezést el­kezdeni nem lehetett. A tanügyi bizottság az idén három kültelki iskola építését hatá­rozta el. de legalábbb ötre volna sürgősen szükség. iskolát sürget magának a Farkasrét, az Angyalföld, a külső Tripolisz, az óbudai hegyvidék és Kőbánya lakossága, de égetően kell az iskola a Kelenföldnek Meinl kávé Three Stars illatos keverék, a legnemesebb közép amerikai fajtákból összeállítva, hozzáértők számára V* kg P 3.20 is, nem is szólva a város belső területén lévő zsúfolt iskolákról s azokról, amelyek rozoga bérházakban vannak lehetetlen körülmények között elhelyezve. Mivel az eddigi tapasztalatokból nyilvánvaló lett, hogy a normális költségvetési keretek között soha nem lehet az iskolaépítési problémát radikálisan megoldani és a kérdés vagy évről-évre tovább húzó­dik, vagy örökös toldozgatásnál marad a főváros, most arról tárgyalnak, hogy egy nagyobb köl­csönt vesz fel a főváros, amelyből meg­építik az összes sürgősen szükséges iskola- épületeket. Felkerestük dr. Purébl Győző tanácsnokot, a közoktatási ügyosztály vezetőjét, és megkérdeztük, hogy mi a valóság a szóbanforgó iskolaépítési meg­oldásról. Purébl Győző dr. tanácsnok •a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka­társának: — Az iskolaprobléma annyira égetővé vált, hogy haladéktalanul szükséges valamilyen radikális és vég­leges megoldást talátni. A közoktatási bizottság, de a törvényhatóság minden tagja átérzi annak a szüksé­gességét, hogy iskola kell s érzi, hogy a mai állapot tarthatatlan. Mivé! a folyó bevételekből, a költség- vetési keretek között sohasem tudunk megfelelő összeget erre a célra előirányozni s mivel a húsz­millió dolláros külföldi kölctsön felételei is lehetet­lenné tették a külföldi kölcsönpénzen való építést, lévén az iskola nem „lukrativ beruházás“, most azon tanácskozunk, hogy a főváros vegyen fel egy húszmillió pengős belföldi kölcsönt iskolaépítés céljára. Ennek a kölcsönnek a fedezetét azokban a 2—3 mil­lió pengős összegekben találnánk meg, amelyeket a törvényhatóság évenként be szokott állítani iskola- építésre. Ezeknek az összegeknek a felhasználásával 6—10 év alatt amortizálhatjuk a kölcsönt, viszont az összes szükséges iskolaépületeket egy-két éven belül rendelkezésre bocsáthatjuk. — Természetesen elsősorban elemi iskolák, főleg kültelki elemi iskolák építése sürgős, de a belterületen is vannak olyan iskolák, amelyeknek pótlásáról gon­doskodni kell. Nem szólva az egészen rossz karban lévő és egyszer már mérnökileg kilakoltatott Mes­ter uccai iskoláról, elég ha rámutatok a bérházban elhelyezett Üllői úti polgári iskolára, amelynek a háztulajdonosa, mint ismeretes, felmondott, továbbá a Várban lévő leánygimnáziumra, amelynek olyan rozzant, közel száz éves az épülete, hogy a menye- zetét vastraverzekkel kell alátámasztani. Termé­szetesen ezeknek az iskoláknak is új otthont keli teremteni. Ami a várbeli leánygimnázium jövőjét illeti, ennek természetesen nem a Várban építenénk új hajlékot, hanem legjobban szeretnénk a Koronaőr és Mészá­ros ucca sarkán, a krisztinavárosi templom szom­szédságában lévő telket megszerezni, amelyet a fő­város eredetileg piacnak szánt, de később erre a célra alkalmatlannak bizonyult s most már régebb idő óta üresen áll. Az iskolaépítési kölcsön ügyével a legközelebbi közgyűlés foglalkozik és lehetőleg még a nyári szünet előtt a közgyűlésnek is lesz alkalma ebben a nagy­fontosságú kérdésben véleményt mondani. SCHEIBER HIKLÚS GÉPÉSZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII, Vörösmarty ocsa 19. Teleti»: József 415—98. UADÁSIKÜRT SZÁLLODA átalakított kertje fesíjeles„zvédve a Segkeilemesebb vacsorázóhely CIGÁNYZENE A LAKÁSPROBLÉMA A KÖZGYŰLÉS ELŐTT A nyári szünet előtt még két közgyűlés lesz A törvényhatóság nyári szünete előtt már csak mindössze két közgyűlést tart a főváros. Értesülésünk szerint a legközelebbi közgyűlés 13-án, a következő rá kéthétre, 27-én lesz. Ilyenformán az úgynevezett „nagy problémák“ csaknem kivétel nélkül az őszre maradnak. A tanácsnak egyrésze is megkezdi nyári szabadságát és e hó közepétől kezdve már csak fél tanács inspekciózik, az ügyvitel a halaszthatatlan folvó ügyekre szorítkozik és a két utolsó közgyűlés napirendjét is ezek fogják természetszerűen kitölteni. Egy nagyon fontos kérdés azonban mégis a nyári szünet előtt kerül a közgyűlés elé és ez a lakás­probléma. A lakásügyi bizottság legutóbbi ülésén Becsey Antal ajánlatára ugyanis szükebb albizottsá­got küldtek ki Betsey Antal és Harrer Ferenc részvé­telével a vitális fontosságú és a milliós főváros min­den rétegét egyaránt érintő kérdés megvitatására, előkészítésére és azzal az utasítással, hogy még a nyári szünet előtt tegyenek konkrét javaslatot a köz­gyűlésnek. A bizottság, melynek tagjai pártkülönbség nékül átérezték, hogy a lakáskérdés egyúttal életkérdés is, mert az otthon, a család léte, az existencia és az egészség problémáival függ szorosan össze, a legna­gyobb odaadással feküdt neki a munkának és Liber Endre tanácsnokkal együtt csaknem permanensen tárgyalnak. így előterjesztésük hamarosan el is ké­szül és azt a június 27-i közgyűlés fogja tárgyalás alá venni. Felkerestük Becsey Antalt, a lakáskérdés egyik legalaposabb ismerőjét, az Egy­séges Községi Polgári Párt szociális érzéssel átfűtött alelnökét, aki erről a kérdésről így nyilatkozott mun­katársunk előtt: — Az albizottság állásfoglalásának lényege az, hogy szabad forgalomról, általános felszabadításról mindaddig szó sem lehet, amíg bizonyos mennyiségű újabb lakás el nem készül, amíg a normális fejlődés­sel arányos, állandó, rendszeres lakástermelés meg nem indul, amíg el nem érjük a békebeli állapotot a lakáspiacon, vagyis azt. hogy a kínálat arányban lesz a kereslettel, a lakásbér a keresettel, amíg a lakások összeségének legalább 2%-a üresen, rendelkezésre nem áll. Ehhez körülbelül még 12—-15.000 lakás épí­tésére van szükség. Ez a háztulajdonos és bérlő kö­zös érdeke. Úgy értesülünk, hogy a kérdés közgyűlési tár­gyalása során Beösey nagy beszédet fog mondani, rámutatva a lakásépítés gazdasági, szociális, morális és pénzügyi fontosságára, azokra a lehetőségekre, mikép siethet a hivatalos hatalom a magánépítési tevékenység segítségére, külöínös tekintettel a szö­vetkezeti, illetve a társasházépítkezésekre is. ÍÍM ÄKOVSKY FERENC i Budapest, VII. Abonyi-u. 4. Ffilőp Szász-Coborg Góthai herceg Ő királyi Fensége uradalmi építésze TELEFON: J. 381-171 MAGYAR ÁLTALÁNOS GÉPGYÁR R. T­MÁTYÁSFÖLD GYÁRTÁSI ÁGAK : Szeméiyaufomobilok, teher* automobilok, autóbuszok Gyári eladási központ: Méray Motorkerékpár-Gyár r, t, IV„ Váci ucca ], I cusroDss I mérnöki iroda és építési 1 VÁLLALAT IPARI BERENDE- 1 ZÉS RÉSZÉRE 1 BUDAPEST, V., | NÁDOR UCCA 19 I Telefon: Térés 120-07 ALPHONS ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyérkéményépítés Gőtkazánbefaiazás Ipari kemencék épí­tése és tervezése Gőz és motor isfiihengerlök bifiimenező hengerek zuzalékszórókkai Magyar gyártmány John Fowler & Co. Budapest-Kelenföld 11. sz, postahivatal. Telefon: J. 382-11

Next

/
Oldalképek
Tartalom