Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-05-30 / 22. (970.) szám

Budapest, 1928. radius 30. 3 Herrmann Miizsa minis3íer sze­rint a főváros újabb auióbus30k rendelése élői Uossszul informálták Peyer Károlyt — A villamos Hovatovább íel/esen és mindenütt a föld alá kerül Peyer Károly úgy a főváros egyik bizottsági ülésén, mint a parlament plénumában is a leghatáro­zottabb formában vádat emelt a főváros vezetősége és a kormány ellen azért, mert — állítása szerint — a főváros által az Állami gépgyárban megrendelt 100 autóbusz- egy részét, illetve az alvázat külföldről szerzik be. Peyer Károlynak ezt a kijelentését — mindjárt annak elhangzása után — hivatalosan is megcáfolták, a Fővárosi Hírlap munkatársa azonban szükségesnek tartotta, hogy ebben az ügyben magá­hoz Herrmann Miksa kereskedelmi miniszterhez for­duljon felvilágosításért. Herrmann UeresKe&elmi minisster a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Hivatalba lépésem első napjától fogva állandóan hangsúlyozom, hogy importra a legkivéte- lesebb esetben szabad magunkat elhatároznunk. Ez a legkivételesebb eset úgy értelmezendő, hogy csakis akkor szabad külföldi gyártmányt megrendelnünk, ha az idehaza nem állítható elő. Ilyen értelemben többízben tettem erélyes kijelentéseket a képviselőházban is, sőt felszólítást intéztem az ország egész társadalmához, hogy a magyar ipart minden körülmények között is elsősorban támo­gassa. Éppen ezért — már ennél a közismert elvi álláspontomnál fogva is — kétségtelennek kellett tartania mindenkinek, hogy Peyer Károly adatai tévesek. Öt bizonyára helytelenül informálták. A helytelen információ onnan származhatik, hogy a főváros 100 autóbuszának elkészítéséhez mintára volt szüksége. Minthogy pedig ilyen autóbuszokat Magyarorszá­gon még nem készítettek, két mintapéldányt külföldről kellett hozatni. Ismétlem, kizárólag két minta- példányt rendeltek meg, ezek alapján fogja a Máv. gépgyár a többi 9S kocsit elkészíteni. A Fővárosi Hírlap munkatársa megkérdezte a kereskedelmi minisztert, hogy mi a véleménye a budapesti autóbuszkölekedés fejlesztésének sziiksé — Teljes mértékben átérzem az autóbuszközlekedés fejlesztésének szükségességét. Külföldi példák bizonyítják, hogy az európai metropolisokban mindenütt az autóbusz veszi át a villamos szerepét, amely hovatovább teljesen és mindenütt a föld alá kerül. Ha a főváros által megrendelt 100 új autóbuszkocsi elkészül, teljesen meg fog változni Budapest uccai képe. Annyi bizonyos, hogy ennek a 100 új autóbusznak a forgalomba való beállításával még nem teszünk teljes mértékben eleget a követelményeknek. A főváros nem térhet ki további autóbuszkocsik megrendelése elöl gességéről. Herrmann miniszter a főváros közlekedés­ügyének nagyfontosságú kérdéséről a következőket je­lentette ki a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Valóban felmerült ez a terv. A törvényjavaslattal az volt a célunk, hogy az építkezés fellendítésével kapcsolatos technikai problémákat rendezzük. Ügy látom azonban, hogy ezek a problémák más úton is megoldhatók. Egyelőre ez a javaslat lekerül a napirendről. Herrmann miniszter valószínűleg az 1925. XVIII. t. c. d) pontjára gondol, amely 30 éves adómentes­séget csak az esetben engedélyez, ha a lebontott objektum helyén a négyszeres terjedelmet meghaladó új épületet emelnek. Ezt a súlyos kikötést már Kozma Jenő dr., országgyűlési képviselő is kifogá­solta a Fővárosi Hírlap-ban és legutóbb az Egységes Községi Polgári Párt értekezletén Becsey Antal is sürgette e törvénynek a megfelelő revízióját, mert nagyobbszabású lakástermelésre a magánosok részé­ről gondolni sem lehet, amíg a korlátozó intézkedés meg nem szűnik. Herrmann miniszter tehát bi­zonyára arra céloz, hogy ezt a törvényt esetleg át­menetileg rendeleti úton is lehet hatálytalanítani. Pipálom Kállay Tiboriak $ Polgári Egység Klubjának tisztújító közgyűlése A Kdllay Tibor elnöklete alatt működő Polgári Egység Klubja csütörtökön, május 31-én délután 6 órakor tartja második évi rendes közgyűlését, amelyen a szokásos évi jelentések letárgyalása után a tiszújííásra is sor kerül. A közgyűlés napirendje a következő: Kállay Tibor elnöki megnyitója után a klub múlt évi működéséről szóló évi jelentést, majd a számvizsgálóbizottság jelentését fogják ismertetni és azután határozatot hoznak a felmentvények meg­adására vonatkozólag. A jövő évi költségvetés elő­terjesztése után a tagsági díjak újabb megállapításá­ról határoznak, végül a választmány részéről kikül­dött tizes bizottság javaslata alapján a megüresedett tisztségeket töltik be. A közgyűlést megelőzően az intézőbizottság és a választmány az elmúlt szerdán együttes' értekezle­tet tartott, amelyen Kállay Tibor szóvátette, hogy a Polgári Egység Klubjának megalapításánál az a cél vezette, hogy gróf Bethlen István politikájának, az Egységes Párt programjának minél számosabb hívet szerezzen a torosban. Úgy látja, hogy a tör­vényhatóságok újjáalakítása során most a községi A HENKEL-FELE ásványi festékkötő anyag a legolcsóbb és a célnak legjobban megfelelő máz Vezérképviselet és raktár Magyarország részére Szagtalan Hő* és tűzálló Előkelő matt fényű L. I Voith Gottlieb, Budapest, VI., Kartács ucca 26 TELEFON: LIPŐT 970-65 Eladási osztály .: ¥?, Teréz körút 43. szám politika kerül az érdeklődés homlokterébe és ezért a maga részéről szeretné, ha olyanok vennék át a vezetést, akik a községi politikában már eddig is te­vékenykedtek. Kállay Tibor beszédét, amikor a vár­ható személyi változásokról szólott, percekig tartó éljenzéssel és tapssal szakították félbe és egyhan­gúan a mellett foglalták állást, hogy még tárgyalni sem engedik azt a kérdést, hogy ő a Polgári Egység Klubja vezetésétől visszalépjen. A többi felszólalók is arra mutattak rá, hogy Kállay Tibor személye az egyhangú bizalom és szeretet tárgya, hajoljon meg tehát ennek a megnyilvánulása előtt. Az intézőbizottsági ülés végül is Kállay javas­latára Bacsinszky Vladimir, Becsey Antal, Bódy Tivadar, Gaár Vilmos, Dési Géza, Kozma Jenő, Schmidt Richard, Szilágyi Lajos, Ugrón Gábor és Usetty Béla részvételével tíztagú bizottságot küldött ki, hogy a megüresedett tisztségekre és helyekre a jelölést megejtsék. Általános az a vélemény, hogy Kállay Tibort si­kerülni fog szándékától eltéríteni, különösen ha látni fogja, hogy a közgyűlés bizalma egyhangúlag mel­lette fog megnyilvánulni. Standard-billentyűzettel, világszerte legjobban bevált irodá­ban, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington Erőgép Rt. Budapest, ¥3. kerület, Andrássy-út 12. szám. Telefon: Teréz 218-09, Lipót 975—20. chőntforfer Jenő mérnoü központi fűtési, szellőztetés!, vízvezetéki és csatornázási berendezések vállalata Budapest, VI9B., Gólya ucca 22. sz. Telelőn szám: József 431—72 VASÚT A GUSZTÁV LAKATOSÁRU ÉS MÉRLEGGYÁR Budapest, Vili., József-u. 79. Telefon: József 324-56 FfüŐ fesl° és mázoló á ** ___ Telefon: J. 371-08. Bu dapest, VII., Rottenbillei-u. 29\a. SCHÄFFER KÁROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó, kövező-mester Budapest Vili, Aggteleki ucca 17. Telefon Jézsef: 325-88 Fischer { városi építkezések kérdéséről törvényjavaslatot akar- I nak a Ház elé vinni. A következő választ kaptuk: Megemlítettük a kereskedelmi miniszter előtt azt a hivatalos részről felmerült tervet, hogy a fő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom