Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-04 / 1. (949.) szám

Budapest; 1928. január 4. elmúlt esztendőben, de legnagyobb részük az új évre , esik, úgy hogy erőteljes gazdasági föllendülést vár­hatunk ezen a réven. Kislakások foanképítkezéssel A beruházások sorában egyedül a kislakások építése volt olyan, amely nem számítható a jövedel­mező beruházások közé. Ez az argumentum eh is hangzott többször a közgyűlésen, de végeredmény­ben mégis győzött a többség tiszteletreméltó szo­ciális érzéke. A kislakások építésének ügyében mégis páratlan huza-vona ütötte föl a fejét. Erre az adott okot, hogy a kislakásépítések terén eddig egészen ismeretlen megoldást talált a főváros tanácsa és ez az úgynevezett banképítkezések metódusa volt. Január közepén fogadta el a közgyűlés egy izgalmas éjszakai ülésen a tanács előterjesztését, amely sze­rint ezer-ezer lakást évit a Kereskedelmi Bank és a Pesti Hazai Takarékpénztár, hasz ázat a fővár as házikezelésbén. háromszázat a Belvárosi Takarék- pénztár és ötszázat az Angol-Magyar Bank. Az építkezések a legnagyobb rendben mentek véghez, a vállalkozók. — elsősorban a Kereskedelmi Bank vállalkozója: a Fejér és Dános cég — teljes megelégedésre, szerződéses kötelezettségeiknek min­denben megfelelően, hiteltúllépések nélkül teljesítet­ték kötelességüket és ma már a bécsiúti ház kivéte­lével mindenütt bent vannak az új lakók, akik ezre- [ vei ostromolták meg lakásigényeikkel a kitűnő Liber tanácsnok ajtaját. A kislakásépítési programból ma már mindössze három bérháznak a fölépítése van hátra, amelyet a főváros házikezelésben kíván fel­építeni. A kislakások építésére különben a főváros 65.617 négyszögöl telket vásárolt 3,432.290 pengő vételárért. A hite!3ú!fépések A bankaiánJatcik elfogadásának nagv jelentősége volt. de várospolitikai körökben különösen 'akkor örültek ennek a megoldásnak igazán, amikor már­cius elején kitört a hiteltúllépések botránya. Becsey Antal kormányfőtanácsos, az Egységes Községi Polgári Párt tagja, valami csodálatos megérzéssel a Fővárosi Hírlap hasábjain ekkor már hetek óta cikkezett a főváros műszaki adminisztrációjának csődjéről. És valóban kitört ez a csúnya botrány, amelyről a jószemüek és a józanok rögtön megálla­pították. hogy csak hivatali mulasztásokról és hatáskör túllépésekről. tálán jóindulatú lelkiismeret­lenségekről van szó. Azok azonban, akik a látszatok után indultak, teli harsogták a várost és az országot is a legszörnyűbb panamavádakkal és gyanúsítások­kal. Izgalmas jelenetek voltak a bizottságokban és a ' közgyűléseken, amelyeknek nyomán becsületsértési és rágalmazási perek tömege indult. Közben az egyik köztiszteletben álló főtisztviselőt más ügyosztály élére helyezték át, ahol még mindig működik, pedig j időközben a vizsgálóbizottság és a törvényhatóság teljes elégtételt szolgáltatott neki. A Széchenyi- fürdő strandfürdőjének, valamint a Gellért-fürdő szállodájának és hullámfürdőjének hiteltúllépése ügyében közben megindult a szigorú vizsgálat több oldalról is. Ezek a vizsgálatok egész nyáron tar­tottak, míg végre teljes igazságot szolgáltattak, a hibás tisztviselők elvették büntetésüket, egyben azonban kiderült, hogy anyagi énlek senkit sem vezetett. Fájdalom, a hangos botrányok, a sajtóban megjelent, objektivitással nem dicsekedhető cikkek a közvélemény igen nagy részét a városháza ellen for­dította és hosszú időbe fog telni, amíg az alaptalan panamavádak szomorú árnyéka elvonul majd a városháza fölül. A városházán esett szomorú hibák közé kell számítani a központi szivattyú-telep és a ferencvá­rosi kikötő esetét is. Mind a két esetre a Fővárosi Hírlap hasábjain világítottunk rá, és akciónknak meg volt az az eredménye, hogy mind a két ügyet h -.marosan és közmegelégedésre elintézték. Az év júniusában történt mind a két eset. Először az derült ki, hogy nyár közepén az illetékes műszaki ügy­osztálynak be kellett szüntetnie a ferencvárosi kikötő építését, mert az 1927-es költségvetésből a pénzügyi ügyosztály törölte a 750.000 pengős fedezetet. A ferencvárosi kikötő után a szivattyú-telep építkezését is be kellett szüntetni, ugyancsak azért, mert a költ­ségvetésbe beállított 655.000 pengőt a pénzügyi ügy­osztály az illetékes műszaki ügyosztály megkérde­zése nélkül törölte. A Fővárosi Hírlap alarmjára a törvényhatóság sietve reparálta a hibákat és a Fővá­rosi Hírlap éppen a mai számában számolhat be arról, hogy mind a két helyen teljes erővel folynak a munkálatok. Küzdelmek, harcok, sikerek Ebben az esztendőben egyébként két költség­vetést tárgyalt le a közgyűlés. Az 1927-es költség- vetés 4835 pengő felesleggel végződött, a bevételek összege 154,271.851 pengő, a kiadásoké1 pedig Golvóscsapágyalc Kartellen Icivül! Legtökéletesebb anyag — legprecízebb kivitel! FERRONOVA KERESK. VÁLLALAT BUDAPEST, VI., JÓKAI UCCA 28. TELEFON: T. 130-56. TELEFON: T. 130-56. Szélmalomban: a Talbot-centrálé körül A városházán még mindig van egv kis ideges­ség, helyesebben még mindig csinálnak egv kis ide­gességet, a Talbot-ügy körül. Kénytelen, kelletlen csak szélmalomharcnak lehet nevezni, mert a Talbot- centrálé kérdése végérvényesen befejezett ügy. A kormány döntött, hogy a Talbot-kölcsönt felveszi és megkezdi abból a nagyarányú beruházást, megépíti a centrálét, amelynek székhelye végérvényesen és megfelebb.ezhetettenül: Bánhida. Még meg lehetne valahogy érteni a dolgot, ha a főváros tanácsa és a főváros pártjai keményen opponálnának a kormány befejezett szándékai ellen, de itt nem opponálásr'ól, hanem fölösleges harcról van szó. Mert nem oppo- nálás az, amikor még a tanács is azt ajánlja, hogy a főváros a Bánhidán felállítandó cehtródéból sze­rezze be a szükséges elektromos áramot. Hogy a fő­város nem akarja a centrálé kezelését vállalni, ahhoz joga van. De ha a centrálé Bánhidán épül és ha a centrálétól a főváros áramot vásárol: akkor itt már minden befejezett dolog és n:em történik egyéb, csak postumus vita folyik az állami szakértők és a főváros szakértői között, amely vitába azonban a laikusok is beleszólnak. Egyelőre azonban még ez a szélmalomharc is elnyugodott és a harc utolsó etappja az a nagy mérkőzés volt. amely a világítási bizottságban Simanck Emil professzor és Buzáith János alpolgármester között végbement. Ez a vita sajnálatosan túl élesnek bizonyult, de viszont mind a két fél férfiassali védte a maga áláspontját. illetve Buzáith János esetében az alpolgármester egész mel­lel állott oda a maga szakértőinek védelmében. Az ügy kétségkívül Kozma Jenő dr. bölcs indítványának elfogadásával részben megnyugváshoz jutott, rész­ben pedig a leghelyesebb megoldási útra terelődött. Ez a megoldás pedig az, hogv üljenek össze egymás között a főváros és az állam kiváló szakértői: ők majd csak megértik egymást, majd csak megtalál­ják a hibát, amelynek kiküszöbölése már nem is annyira az elintézett ügy. mint inább a békesség kedvéért is olyan fontos és olyan sürgős. Udvari szállító Egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, Vil., Péteriíy Sándor-ucca 34. Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csa­tornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízmüveket, csatornázásokat és derítótelepeket. — TELEFON: Jtpef 315—19. NEUMANN ÉS TÁRSA fatelítö és ifaburkolafii vállalat Városi iroda: Budapest IV, Muzeum-körút 27. Telefon: J. 881-59 Gyártelep és gyári iroda: VII, Egressy út 84. Telefon: J* 892-70 I Tudor Akkumulátorgyár R.-T. BUDAPEST V., Váczi-út 137-139 TeBefon : L. 923-09 STAHLES ÉS POLGAR ÉPÜLETBÁDOGOS Központi fűtés és csatorná­zás. — Hat. engedélyezett g légszesz-, vízvezeték és vil- | lanyberendezési vállalat. BUDAPEST VI., Ó ucca 3. Tel. T. 36-57. GYORFI EBE oki. mérnök Budapest, IV., Múzeum-körűt 21. Teleíon: József 381-99 , 154,267.016 pengő voll. Az 1928. évi költségvetés, ' amely már Lamotte Károly tanácsnok müve, 200,161.146 pengő bevételt és 200,158.475 pengő ki­adást tüntet fel és így a fölösleg 2671 pengő. Nagy problémája volt ennek az esztendőnek az üzemi kérdés megoldása is, amely azonban közmeg­elégedésre sikerült. Összesen öt üzemet szüntetett meg a közgyűlés, amelyek a következők: _ a Szállít­mányozási r.-t.. a Faánigyár r.-t.. a Konyhakerti gazdaság, a Zöldségüzem, valamint a Ruha- és cipö- j üzem. A másik hatalmas probléma, a villamos- \ centrálé megépítése körül a kormánnyal való tár­gyalások során merült fel. Ezt a kérdést, amely az egész esztendőn át foglalkoztatta a városházi életet véglegesen valószínűleg csak a közeli napokban lehet megoldani., Küzdött a főváros a dr masáé ellen és itt hatal­mas segítőkezet nyújtott az a nagyszerű munka, amelyet a megoldás érdekében Vass József népjóléti miniszter és államtitkára, dr. Dréhr Imre végeztek. Az az ankét, amelyet sok sikerrel tartottak meg a drágaság kérdésében, véglegesen felszínre vetetté a vásárcsarnokok ügyét. A főváros ezévi program­jának egyik legfontosabb témája lesz ez. Nagy lendületet vett az a törekvés, amely Buda­pest idegenforgalmát akarja megsokszorozni. Elévül­hetetlenek azok az érdemek, amelyeket ennek a [ kérdésnek felszínen tartásával és praktikus gondo­lat cik termelésével Ripka Ferenc főpolgármester szerzett. Bekapcsolódiik az idegenforgalom kérdé­sébe Budapest fürdővárossá való emelése is. ami — bár a iövő zenéje, de egyik legszebb álma a mai pesti embereknek. Sokat jelent ezen a téren az is. hogy Budapest egyik büszkesége- a Margitsziget ki­került a magánvállalkozás kezéből és az a rész­vénytársaság, amely a Fővárosi Közmunkák Taná­csának égisze alatt alakult, páratlan áldozatkészség­gel akarja szépíterji és modernizálni. Budapest közéletének és társadalmi békéjének egyik súlyos töviséit is sikerült éppen az Egységes Községi Polgári Párt tagjainak buzgólkodásával ebben az elmúlt évben megoldani. Végleg elült az a sok keserűség, amely a fővárosi tanerők elbocsátása körül a kommunizmus utáni esztendőkben keletke­zett. Sikerült sok mindent reparálni. sok elégtételt szerezni és az egész ügyet megnyugvásra vinni. Természetesen tavaly is élénken szerepeltek azok a harcok, amelyek évtizedek óta folynak a kor­mány és a főváros között az ápolási dijak körül. Ezeknek a harcoknak mégis volt némi eredménye, mert megszületett be öle a közkórházak adminisz­trációjának reformja. A közegészségügy ápolása | terén egyébként sok jzép sikert ért el a főváros új j tisztifőorvosa, Csordás Elemér dr.. aki páratlan lel- j kesedéssel buzgólkodiW. fia megemlítjük még. hogy tavaly született meg a főváros nagy útburkolási programja, hogy nagy sikert ért cl Purébl tanácsnok gyenncknyaraltatása. hogy Balló igazgató köztiszta­sági csodagépek beszerzésével foglalkozik és hogy a sokat vitatott Tubán-probléma még nagyon messze van a megoldástól, akkor át is térhetünk arra a nagy harcra, amely Budapest polgársága terheinek enyhítéséért és a közlekedés megjavításáért folyt és folyik ma is. A kösszálSítások árának leszállása A közterhek csökkentéséért. és a közszolgálta­tások árának leszállításáért az Egységes Községi Polgári Párt indította meg a harcot. Június 20-án volt az a nevezetes rendkívüli közgyűlés, amelyen a párt szónokai kimutatták, hogy a közszolgáltatások üzemeinek gazdaságossá tétele mellett új adók be­hozatala nélkül is le lehet szállítani a tarifákat. Ezzel kapcsolatban megindult a harc az autóbuszközleke­dés fejlesztéséért is és ezen a téren az Egységes Községi Polgári Pártnak sikerült elérnie, hogy a be­ruházási programban ervezett negyven autóbusz helyett száz új autóbuszt rendelt meg a főváros. De megindult az akció a villanyáram egységárának le­szállításáért. az egységes és olcsó BSzKRT tarifáért, valamint a húsforgalmiadó megszüntetéséért, végül pedig azért, hogy Budapest közlekedéséi egységesít­sék és azt egy közlekedési diktátor hatalma alá ren­deljék. Az 1928-i költségvetés vitája során teljes mér­tékben érvényesült az Egységes Községi Polgári Párt álláspontja, amennyiben sikerült üz antiszociá­lis húsforgulmiadót megszüntetni és kimondani a villany egységárának lényeges leszállítását. A BSzKRT tarifájának leszállítása kétségkívül útban van, annyival is inkább, mért a párt konkrét javal­latokat tett és megjelölté azokat a fedezeteket is, amelyekkel a BSzKRT előálló veszteségeit pótolni lehet, ____* _____ KL EIN ZSIGMOND építési vállalkozó I Budapast, V. kerülőt, Borzenczey ucca 23. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom