Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-03-02 / 9. szám

8 Budapest, 1927 március 2. GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ Erősen javul a hosszúlejáratú infiatlan-mnfiH Kurzusa Nemzetgazdasági szempontból igen örvendetes jelenség, hogy az ingatlanfedezettel bíró jelzálogos kölcsönök árfolyama az utóbbi hetek alatt további lényeges javulást mutat, amennyiben a 10.000 dol­lárnál nagyobb kölcsönöknél a kibocsátási kurzus már eléri a 95-öt is. Néhány hónappal ezelőtt még a 88-as kurzus a ritkaságok közé tartozott. Viszont az annuitások mérséklődése iránt táplált remények egyelőre még koraiaknak mutatkoznak s részben ez magyarázza meg az ingatlantulajdonosok állandó húzódozását még mindig a hosszú lejáratú kölcsö­nöktől és a rövid lejáratú váltó-kölcsönök követke­zetes favorizálását az előbbi típussal szemben. „Mercur“ Váltóüzleti Részvénytársaság. A for­galomba hozott hírekkel ellentétben illetékes helyről közük velünk, hogy Berger Mór vezérigazgató kivá­lása az intézet kebeléből teljesen barátságos meg­egyezés alapján, kizárólag személyi okokból történt. Aáinden ehhez fűzött kommentár, épúgy, mint egy más inézettel kapcsolatos fúziós hírek, nem felelnek meg a valóságnak. A budapesti „Mercur“ további ve­zetésében semmiféle változás nem fog beállani. A Hazai Takarék közgyűlése és tőkeemelése. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület Biró Zsigmond udvari tanácsos, alelnök elnöklése alatt tartott közgyűlésén az igazgatóság valamennyi ja­vaslatát elfogadták és ennek megfelelően elhatároz­ták, hogy a 22.840,187.500 K-át (1.827.215.— P) tevő tiszta nyereségből fizettessék f. hó 28-tól kezdődőleg osztalékul minden részvény után 125.000 K, vagyis 10.— P (tavaly 100.000 K). a rendes tartalékra for- díttassék 2000 millió K (160.000 P), a tisztviselői nyugdíjalapra 2000 millió K (160.000 P). a tisztviselők külön jutalmazására 1000 millió K (80.000 P), 507,130.000 K (40.570:40 P) pedig vitessék át az 1927. évi nyereség- és veszteség-számlára. Az 1926. évi igazgatósági jeentés megelégedéssel állapítja meg. hogy úgyszólván az összes üzletágak igen je­lentősen fejlődtek. Elfogadta továbbá a közgyűlés az igazgatóságnak az egyesület alaptőkéjének fel­emelésére vonatkozó azon előterjesztését is, mely szerint az intézet alaptőkéje 12.500.000 pengőről 16.000. 000 pengőre fog felemeltetni 35.000 darab új részvénynek kibocsátása útján olyképpen, hogy az elővételi jog egy oszhatatlan töredék kivételével, amely szabadkézből, de csak a kibocsátási árfolyam­nál magasabb áron kerül értékesítésre, a régi részvé­nyeseknek ajánltatik fel 4:1 arányban. Az új részvé­nyek 1927 január 1-től osztalékjogosultak. Minden új részvényre 170 pengő fizetendő be és ezen összeg­nek f. évi január 1-től járó 6%-os kamata és állatni illeték címén 5.50 P. de gondoskodás történt arról is, hogy a befizetés részletekben is történhessék, melyek közül az első 100 P-s részlet járulékaival együtt, az elővételi jog gyakorlásakor február 28-tól március 11-ig, a második 70 P-s részlet és a folyó kamat május 2-től 10-ig fizetendő be. A most elha­tározott tőkefelemelés keresztülvitele után az egye­sület alaptőkéje 16,000.000 pengőt, tőketartaléka 6.502.209.35 P-t, rendes tartalékalapja 2,690.004.19 P-t. nyugdíjalapja 1,294.083 P és az egyesület saiat tő­kéje összesen 26,486.296.54 P-t fog tenni. A közgyű­lés végül 8 igazgatósági tagot, akiknek mandátuma lejárt újra és Förster Aurél személyében új vá­lasztmányi tagot megválasztott. A Hazai Bank Részvénytársaság igazgatósága megállapította a március 5-ére kitűzött rendes köz­gyűlés elé terjesztendő mérleget. E mérleg az előző évi 8.940,194.250 korona = 715.215.54 pengővel szem­ben 10.479,561.625 korona = 838.364.93 P nyereséggel zárul. A nyereségből a közgyűlés elé terjesztendő javaslat szerint 7.200,000.000 K, tehát 576.000 P for­dítandó osztalék fizetésére, úgyhogy minden egyes 40 P n. é. részvény után 3.60 P (az előző évi 8000 koronával szemben 9000 korona) osztalék fog fizet­tetni. A tartalékalap alap szabály szerű 617,531.375 K = 49.402.51 P javadalmazásán felül ezen alap további gyarapítására 632,468.625 K — 50.597.49 P fordí­tandó. Az igazgatóság továbbá a nyugdíjalapnak 1.000. 000.000 K — 80.000 pengővel, a Szitán Ödön- alapnak 125,000.000 K = 10.000 pengővel való java­dalmazását és 255,780.250 korona = 20.462.42 pengő­nek az üzletévre való átvitelét javasolja. A Magyar Őstermelő Részvénytársaság igaz­gatósága dr. Horváth Lipót elnöklése mellett folyó hó 23-án tartott ülésén megállapította a tár­saság 1926. évi mérlegét és úgy határozott, hogy a folyó évi március hó 12-én egybehívandó közgyű­lésnek javasolni fogja, hogy az osztalékot új részvé­nyenként 5 pengőben, azaz 10%-ban állapítsa meg. A Brassói ceílislosegyár rí. igazgatósága meg­állapította az 1926/26. üzletév mérlegét, mely 481.426 P 63 f nyereséggel zárul és javasolni fogja a már­cius 11 -éré egybehívandó közgyűlésnek, hogy 10 százalékos osztalék fejében a lefolyt üzletévre részvényenként 3 pengő (előző évben 2.56 pengő) fizettessék. A cellulose nagyobb kereslete és fo­gyasztása következtében a termelés az utóbbi évek­ben állandóan fokozódott, ami az üzemi berendezé­sek és gyártási anyagok beszerzésére nagyobb, tő­kék igénybevételét vonta maga után, miért is az igazgatóság ajánlani fogja a közgyűlésnek, hogy ezek részbeni fedezésére az alaptőke 4'A millió pengőről 100.000 darab, a régiekkel azonosan 1927. évi osztalékjogosultságú új részvény kibocsátásával 7A millióra emeltessék fel és az új részvények elő­vételi joga teljes egészében 3: arányban a régi részvényeseknek ajáinltassék fel. VAGO ES KOVÁCS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Budapest, V., IVeker/e Sándor-utca 4. szám. TELEFON: T 90-59. ■r I | Fliegl Béla bádogos mesier ™ A légszesz, vízvezetéK, csatornázás, egészségügy1 fürdöberendexések „ vállalata — Telelőn : József 135-07 | fii ffr S Budapest, IX., Ferenc-lcörut 18. sz. Iá ^Zuzan Béla Budapest S díszlet-, cin- is szobafestő különlegességi mázoíő osztálya Telep: X., Füzér-u. ö. Iroda: Maríinovics-tér 4fb jj ^ TELEFON: JÓZSEF 60 OS. j, Szrsnényi Msiíal VIII., üllöi-út 70. és IX., Vlala-u, 47. Épület- és diszmübádogos, egészségügyi be­rendezési vállalat. Telefon: József 2-52, he Neuchatel Asphalte Company Limited lUDAPESTEN. Iroda: VI, Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T. U—«6. Gyár : VI., Váci-út 35. Telefon : L. 914—88 Gyárt és elad : Val de Traversl mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot. Cészít: Traversi természetes tömöritett aszfalt utakat és öntött asz­faltból járdákat és kocsiutakat. Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója. MELOCCO PÉTER VI.ZPNae Iroda: . VI., Nagrymezö-n. 51 Telefon : Lipót 966—52 -. -------- ElváUal mindennemű be tonmunkát, ralamint terazzó-, műkő- és lapburkolatot bei mm r icfon ÉPÍTÉSZ ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ 122-08.' Budapest, IL, Lövőház ucca 16/a. SCHEIBER MIKLÓS GÉPÉ 5ZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VI!., Vörösmarty-utca 19, Telefon: Józs. 52-92, “TJsLas T nine* Budapest, VI., Aradi-u. 29 J- ULLIIT l^áUjUS Telefonszám-. 183—32 épület és diszmübádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés és csatornázási vállalata. "ftAATHAUZER ÁRPÁD Budapest, IX.,Öliöi-út 115b Épület- és bútorasztalos üzeme Bejárat : Ernő-utca 36. ■ ---- Hivótelefon József 145—67. £E ÍSEN flUOCF szobafestő és mázoló VII., Alsóerdősor-u. 36. Telefon: József 21-29. •KW»--» 1 MARGITTÁ! GYULA li fi EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK, I| m = BÁDGG0S ÉS SZERELŐ = L-l i BUDAPEST, I., VeRPehéTMÍT 5. i| ll TELEFON; JÓZSEF 65-32 SZ. Ili Csak eredeti 99 KRISTÁLY“ vízét igyunk Szent Lukácsfürdö Rt, „Kristály“ Kútvállalata üli., Zsigmond-utca 25—27. Telefon 43-90. delhAb béla oki. mérnök, építőmester BUDAPEST, VI., EÖT¥ÖS-U. 21. Telelőn : 63-40. 1 1 mficRHi zokefin i 1 (@ mű- és épííő-Iűkaíosdrú gyára 1 1 (ji budhpesü, diil, szieony-u. 13. ©) 1 * ÜEhEFOfl : 3ÓZSEF 101—93. I képkeretezésl váUalata, üveg- és porcellánkereskedő Budapest, IX., Ferenc-körut 19-21. Telefon: J. 33-95 HORVÁTH JÓZSEF BflÜASZTALOS Raktáron tart kész lakberendezéseket. A Műasztalosmesterek Szövetkezetének kiállító tagja BUDAPEST, VII!., MADÁCH-UTCA 5. SZÁM. litJ&OVA LAJOS H ™r=ras5Ka: ™"S,£S Budapest, IX,, Lónyay-utcfl48. sz. telefon:József 63-75. fCUP-MH JÓZSEF BiJdapet, X , Óhegy-ufca 41. Telelőn : 124—46. LOttINCZ PAL ES VINCZE ÉPÜLET- Éá TÜZHELYKÉSZITŐ LAKATOSOK BUDAPEST; VIII., FUTÓ UCCA 43■ Telefon József 42-65. Telefon József 42-65. BÄLINTH IMRE Telefon : lózsef 135-34. elektrotechnikai vállalata Készít és javit villany világítási, erős- és gyengeáramú berendezéseket, csillárok, főzők, vasalók raktáron Főv. tisztv. havi törlesztésre is. Budapest, Vili., Kún-utca 13. Népszínház u. sarok j HAJDÚ TESTVEREK Egészségügyi berendezések vállalata ? BUDAPEST, Vii!., BAROSS UCCA 103.! j Bejárat a Kemény Zsigmond uccából. * Telefon: J. 28-03. j GODRA SARD OR és FIA RÉZMŰVES üzeme Szesz- és vegyészeti gyár berendező vállalat BUDAPEST, IX., GRÓF HALLER UCCA 4 Uj telefonszámunk : József 78-43______________ f ransformátorok Szénkefék. Motorok Farkasyöigyi-féle Villamossági és Műszifki R.-T, Budapest, VI., PodmanSczky-ufca 35. TELEFON : 77—59, 147—75, József 95—IC. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Cöi'däiö taredönyök, acéllamezredönyölc, bolt- ponyvák, vászon-, szövött- és íareöőstyök gyára Budapest, VL, Vörösmarfhy-uíca 24 B. AlapiUatott 1886-ban. Telefon-lnterurban 23-06. LANDOB JÓZSEF épület és mübútor asxiaics Budapest, VíIL, Orczy-út 16. TELEFON: József 41—31 '“‘““Sí EICHLE8 IZ1D0B S-~Sg" Mintaraktár : Budapest, VI.} Síp- I Műhely telep : Budapest, Vili., utca 5 szám. T.: J. 22-18. _____| Tisza Kálnián-tér 22.______ j L ÉGSZESZ-, VÍZVEZETÉK- ÉS CSATORNÁZÁSI VÁLLALAT j SZABADOS ÁRMIN Budapest, VI., Eötvös-u. 26 c. Telefon 88-56 j ! VÁLLAL: Légszcsz- és vízvezeték-berendezéseket, gőzfűtések és angol klozetíok készítését és bádogos munkákat wTmmerTerenc épület, gép és műlakatosmesler II., Tölgyfa-u. 8. sz. Tel.. 125-57 h. SRAEtSO LAJOS ácsmester készít mindennemű ácsmunkákat BUDAPEST, GARAS-UTCA 44. SZÁM Telefon : Józsei 48—99, c Budapest, Y68.f Peíerdy-ufca .:4. i-a 5 Telefon: József 20-13. Stiriai léméiből készült görredönyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonr&dönyök. Bostwlgh-rács, a tócsukók és mindennemű alkatrészek. Alapittatott 1896-ban. Vidékre díjmentes csomagolás. Álapittatoit ISÍIS-ban. Kondor Rezső, lakatosáru és redőnygyái

Next

/
Oldalképek
Tartalom