Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-02 / 9. szám
Budapest, 1927 március 2. 9 Adminisztrációs reforms: síinél H tlsztlföoivos Tarfthatatfan a mai rendezetlen állapot Dr. Csordás Elemér tiszti főorvos most kiadott félévi jelentésével kapcsolatban egy mindenképpen tarthatatlan közigazgatási fonákságra hívja fel a közigazgatási bizottság figyelmét. A kérdés sürgős rendezése a főváros helyes egészségügyi adminisztrációjának érdekében halaszthatatlanul fontos. Most derült ki ugyanis, hogy a tífusz, kolera és vörheny epidémiák elleni védekezéseknél és legutóbb a spanyol influenza-járvány elleni hadjáratban, csak a kerületi orvosok belátásán és jóindulatán múlott, hogy végrehajtották a tiszti-főorvos egyes rendelkezéseit, mert hát a fennálló szabályrendelet nemcsak, hogy nem rendeli alá a tiszti-orvosokat és kerületi orvosokat a főorvosnak, hanem egyenesen megtiltja neki a rendelkezést. Dr. Csordás Elemér tiszíifőorv_QS erre vonatkozóan a következőket jelentette ki előttünk: — Az 1893. évi XXXIII. t. c. 4. §-a szerint a kerületi tiszti-orvosok főnöke a kerületi elöljáró. Az 1896. évi 3927. th. belügyminiszteri rendelet is kijelenti, hogy a tiszti-főorvosnak közvetlen rendelkezési joga nincs. Ugyanezt mondja a tanács érvényben levő 28171/1895. számú haározata, mely szerint: „A közegészségügyi adminisztrációban a tiszti-főorvosnak intézkedési, vagy végrehajtási jogköre sem első, sem másodfokon nincsen, a kerületi- és tiszti-orvosok felelt sem főnöki, sem rendelkezési hatalma nincs, a tisztiorvosokat ki nem küldheti, hivatalos eljárásra nem utasíthatja, magához be nem rendelheti.“ Ez annyit jelent, hogy a tiszti-főorvos a kerületi tiszti-orvosokkal csak a polgármester és a kerületi elöljáró útján léphet hivatalos érintkezésbe, vagyis amíg egy hivatalos ügyirat a tisztifőorvostól a kerületi tiszti orvosig eljut, számszerint 24 hivatalnok kezén megy át és legjobb esetben is több napig vagy hétig tart, amíg odaér. Hogy a közegészség- ügyi adminisztráció mindezek mellett is eddig kielégítő volt, az két körülménynek tulajdonítható. Egyik az, hogy a kerületi tisztiorvosok nagyobb része belátja, hogy a ma fennálló törvényes rendeletek intézkedései teljesen tarthatatlanok, miért is az orvosi irányítást a tisztifőorvostól várják és azt követik is; másrészt pedig az eddigi tisztifőorvosok is. éppúgy mint én, az idézett törvény és rendeletek figyelmen kívül hagyásával kénytelenek vagyunk eljárni a székesfőváros lakosságának igen fontos közegészségügyi érdekében. De ezt az állapotot rendszerré tenni nem szabad. Vájjon mi történt volna a háború alatt és a háború után, ha Budapest területén a kolera, a kiütéses tiíusz, a himlő és legutóbb is az influenza elleni védekezést nem a tisztifő orvos vezette és irányította volna? Mindezek után tehát a legsürgősebb revíziót igényli a mai, teljesen fonák és tarthatatlan helyzet. Szán tő Ferenc építőmester Budapest, II., Tölgy fa-u. 8. TELEFON: 125—37. SZÁM 0%I RP'OT oki. mérnök, építő és faipari vál- ,7.. lalat. Budapest, II., Margit-kőrut 26. Fatelep: VI., Máglya ucoa 76. Telefon : T. 119—36. MIM8C0VSTS, modern cimfestö Budapest, L, Horthy IMISklós-út 14. Főüzeni: Vili., VÍG-UTCA 24. SZ. TelsSon: József SS—52. % elektromos világítási és motórikua berendezések tervezés« é® szerelése. Szerelési anya- — „ s ■* «. « e<* é. **<* *,é,i (jabnei Antal ok!, gépészmérnök elektrotechnikai vállalata I Budapest, Vili.,Német-n. 43, Tel.: J. 114-14 Eternit-szerelem. Múltbeli számunkban ,,Eternit- szerelem“ cím alatt megjelent közleményünk téves információn alapult és szerzett értesülésünk szerint a következő helyreigazításra szorul: 1. Az Eternitművek által gyártott Eternit-pala azért örvend közkedveltségnek, mert egyesíti az építtetők két leglényegesebb kívánalmát: minőségben a legkiválóbb, ára a legjutányosabb. A vállalat a pala gyártásához szükségeit anyagokat a legelsőrangűbb minőségben szerzi be és használja föl és gyármányának kiválóságánál különös súlyt helyez a nemzeti érdekekre. 2. Meggyőződtünk arról is, hogy a nyergesujfalusi gyártelep korántsem fiókja a hasonló nevű külföldi cégnek. Az Eternit-művek kizáróan magyar vállalat, amely alapításakor. évtizedek előtt, állami iparpártolási támogatásban is részesült, senkitől sem függő, önálló adminisztrációval rendelkezik, itt fizet adót, kizáróan magyar munkásokat és alkalmazottakat foglalkoztat. a gyártási haszon itt marad, nálunk fektetik be nyerstermékekbe, így például nagymennyiségű aszbesztbe, amellyel nagyban hozzájárul a nemzeti vagyon gyarapításához. Mindezek után megállapítható, hogy az Eternit-müvek magyar vállalat, amelynek működése nemzeti szempontból a legkorrektebb és a gyártási haszon sehová külföldre nem vándorol, hanem teljes egészében hazánkban kerül fölhasználásra. AJaplttatoti 1S49 EJOtOflépítÖ i«iefon: J. 128-25 Uirliafócs@k József János pala-, cserép-, lemez-,facementépltésl és tetőzet |ókarbantartásl vállalata Iroda, műteiep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-« 20 Rövidesene kétezer szemétgyűjtő tartályt helyeznek el az uccákon. A főváros uccáinak tisztaságát a köztisztasági ügyosztály szemét- és hulladékgyűjtő kosarak, illetve tartályok felállításával is fokozni akarja. Mihelyt a fővárosnak ez a szándéka nyilvánosságra jutott, rögtön akadtak élelmes vállalkozók, akik ingyen szemétgyűjtőket ajánlottak fel a fővárosnak, ha azokon hirdetéseket helyezhetnek el. Több ilyen reklám-szemétgyűjtő tartályt föl is állítottak az uccákon, de azok olyan ízléstelenek és otrombák voltak, hogy maga a közvélemény követelte a legerélyesebben sürgős eltávolításukat. Az uccai szemétkosarak végleges felállítása ügyében szombaton S o 11 y Lajos tanácsnok elnöklése alatt az útépítési ügyosztályban ankét volt, amelyen résztvett B a 11 ó Alfréd, a Köztisztasági Hivatal igazgatója is. A szakemberek is alkalmatlannak találták az ucca képét csúfító reklámkosarakat és egyhangúan azt a típust fogadták el, amelynek modelljét Balló köztisztasági igazgató készíttetett el. Ezek a tartályok is a gázlámpa-oszlopokra lesznek felszerelve, de ízlésesek, erős, kovácsolt vaslemezből, zománcozva készülnek. A gömbölyű idomú, könnyen kezelhető és tisztítható tartályokból kétféle típus kerül bevezetésre, egyik a ikörutakra, az Andrú^sy-útra és egyéb föközlekedésű helyekre, a másik fajta pedig a kisebb forgalmú, keskenyebb uccákon lesz felszerelve. A jóízlést sértő próba- hulladéktartók eltávolítására már megtörtént az intézkedés. Lengyel Endre dr. ünneplése. A Józsefvárosi Kör szombaton este ünnepi vacsorát rendezett Lengyel tEndre dr., a Beszkár igazgatójának tiszteletére kormányfőtanácsossá történt kinevezése alkalmából. A vacsorán, amelyen a főváros közéletének számos kitűnősége és a Józsefváros több száz polgára vett részt, Kállay Tibor, Bárczy István, Rózsa Károly, Csécsi Nagy Miklós, Fejér Ottó, Usetty Béla, Dán Leó, Sajó János, Csitó Sándor és mások üdvözölték Lengyel Endrét, méltatva közéleti érdemeit. SCÜMDORFER JENŐ MÉRNÖK központi fűtési, szeilőztetési, vízvezetéki és csatornázási berendezések vállalata BUDAPEST, Vüll., GÓLYA UCCA 22. Telefon: J. 13S-72. MAGYAR WAGGON* ES GÉPGYÁR RT. GYŐR, Telefonok: 201, 232, 203. BUDAPEST, V., Deák Ferenc-utoa 18. Telefónok: T. 43-00, L .979-49. RABA 1, 3, 5 tonna hotdképességü Teherautók Pótkocsik ^ Autóbuszok fallá Spedáikocsik r A magyar utaknak A magyar utaknak legjobban megfelelő autó legjobban megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos üserca, előnyös árak és feltételek! Ajánlati felhívástik cégünkhöz clmzentlők, Képviseletünk nincsen. EÜT6ERS CtUIDO i fatelítő és faburkoi&ti vállalat * BUDAPEST, VSI., ERZSÉBET-KÖRÚT 38 • Telefon: Jósnál 110-81 _____________I Ki siparosok és kiskereskedők tömörülése. A különböző frakciókba tömörült kiskereskedők és kisiparosok eigy igen jelentős tábora legutóbb Kiskereskedők és Kisiparosok Központi Asztaltársasága néven új alakulást hozott létre és pedig azzal a célzattal, hogy a tagjait a még mindig tartó súlyos gazdasági viszonyok közepette a lehető legkedvezőbb hitelforrásokhoz juttassa, egyben pedig teljes .mértékben biztosítsa számukra a közszállítások és köz- munkálatokban való részvétel lehetőségeit. Az új alakulás elnökévé Bayer Antal fővárosi bizottsági tagot választották meg, aki Ígéretet tett, hogy miként a múltban, úgy ezután is törhetetlent fog küzdeni a kisemberek érdekeiért. Társelnökké Boda Sándor ny. ezredest és dr. Faragó Sámuelt, ügyvezető elnökké Révész Sándort, főtitkárrá dr. Faragó Dezsőt választották meg. Az új alakulás, mely minden csütörtökön este íéi nyolckor összejövetelt tart a Terézvárosi Egységes Párt Andrássy út 81. sz. alatti helyiségében, kiáltványban csatlakozásra szólította fel a kiskereskedőket és kisiparosokat. KORÓDY ÉS KOVÁCS építész, építőmester, építési vállalkozók Telefon: L. 986-66 BUDAPEST, VII, Fűrész-u. 90 D AT MER I. légszesz, vízvezetéki, egészségügyi berendezések és épületbádogos munkák vállalata Budapest, VI., Felsőerdösor ucca 56. sz. Telefon: Lipót 921-44. HELLENBRAND JANOS ÁCSMESTER Budapest, Egressy-út 27. sz. Telefon Jőzsei 92-70. * bIXd A Tel.: L. 906-37. Budapest, V., Vlsegrádi-u. 65. U5V Speciálisan műkővel foglalkozó üzem Hasonló céggel össze nem tévesztendő!! IiUKHSZ KHLVHHK fl ti6g30BBflK, LUKÁSZ LAJOS VI., TERÉZ-KÖRUT 22. TELEFON: 103-47. Telefonszám: L. 916-77 Alapíttatott 1902. évben FELBER VINCE UTÓDA FELBER RÉZSŰ Azelőtt: FELBER és RUMAN kályha-,épület-,mű-és vasszerkezeti lakatos üzeme Budapest, VI., Kartács-utca 23. szám fííflifT MilfffS bádogos, légszesz-, vízvezetek- ullilirt lÜIlljU és csatornázási berendező Budapest, V., Visegrádi"ucca 20. szám Telefon : íeréz 141—77 SZIEBER IMRE BUDAPEST, II, szobafestő", ércfényező- és BATTHYÁNY- mázolómester UTCA 59. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SP2EGLER SAMU Budapest, VII., Damjanich-ufca 47. szám. Telefon c Jóssal 49-37. HORVATH GYÖRGY Budapest, VII, Garay ucca 20. Alapíttatott 1899. Telefonhívó József 32—95. Egészségügyi berendezések Épületbádogos munkák Vízvezeték, Csatornázás MELQCCO PÉTER CEMEHTMPR ÉS ÉPÍTÉSI VflLLflLflT RÉSZVÉHVTflRSBSflG Budapest, IX., Ferenc-körút 41. szám MÁRV. MOZAIK ÉS CEMENTLAPOK, KARM. ÉS GYÖMÖSZÖLT BETONCSÖVEK, MŰKÖVEK, BETON- ÉS VASBETONÉPÍTÉSEK Telefonszámok József 40-86, 40-87, 41-54 10 tonnás Chenard & Walcker tehervontató-traktor képy^: Róka és Társa automobil rt. 60°/o megtakarítás teherautóval szemben — Kívánatra üzemben bemutatjuk — Kérjen ajánlatot Budapest, VI., Aréna-út 57. Telefon; L, 906-09, 916-71