Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-07-27 / 30. szám

Budapest, 1927 /úlius 27. 5 GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A talíR örökölök 610.000 dollár építkezési kölcsönt nettek fel Mi az igazság az építkezési köicsönök körül Az »többi napok során meglehetősen ellentétes hírek torültek forgalomba, arra nézve, hogy a ban­kok a jflagánépítkezések finanszírozását milyen elvek szerint óhajtják a közeljövőiben eszközölni. Egyes irnfomációk szerint a jövőben a bankok csupán abban az estben folyósítanak építkezési kölcsönt, ha már az új épület falai elkészültek; míg egyéb híradások szerint ia bankok határozottan elzárkózna,k oly építkezések finanszírozása elöl. melyek a kiilső-Lipótvárosban mennek végbe. miután nehéz bízni abban, hogy az itt folyamatban lövő nagyarányú építkezés miatt a, lakásokat ki lehet-e majd adni. A vezető pénzintézetek köréiből nyert értesülé­seink szerint, egyelőre mindössze arról van szó. hogy a bankok a nap-nap után beérkező tömeges hiteligényléseket kénytelenek egyre szigo­rúbb osztályozásnak alávetni, s így elsősorban azt követelik meg, hogy az épít­kezni szándékozók az építési költségeknek 50 % -iá felett feltétlenüül rendelkezzenek, illetve a kölcsön­ként igényelt további 50% mák mindenképen reális fedezete legyen. A feltétlenül komoly és jó kezek, azonban A MM Általános TaRnréRpénztőr tőkeemelése A tőzsdén és általában pénzügyi körökben már hetekkel ezelőtt korportáltak különböző híreket arról, hogy a Magyar Általános Takarékpénztár nagy tranzakciót készít elő. A tranzakció részleteiről azon­ban egy-két héttel ezelőtt még meglehetős tájéko­zatlanság volt észlelhető, de mivel arról mindenki informálva volt, hogy Horváth Lipót dr. elnök Lon­donban kitűnő eredménnyel biztató tárgyalásokat folytatott, természetesen tudatában voltak annak, hogy csakis olyan tranzakcióról lehet szó, amely az intézet újabb hatalmas megerősödését jelenti. Az el­múlt napokban azután a tranzakció részletei is is­meretesekké váltak és ebből is beigazolódott, hogy a külföldi tőkéscsoportok tényleg érdeklődnek a ma­gyar pénzpiac iránt és hogy az olyan elsőrendű pénz­intézet iránt, mint a Magyar Általános Takarék, akkoris a legteljesebb és legkorlátlanabb bizalom nyilvánul meg, amikor egyébként meglehetősen bi­zonytalan a külföldi pénzpiacok helyzete. A nagy­szabású tranzakció lényege különben, hogy az Álta­lános Takarék 8,000.000 pengőről 12,000.000 pengőre emeli fel alaptőkéjét, és pedig olyan alapon, hogy 80.000 darab új részvényt bocsát ki, amelynek felét a világhírű hazard Brothes & Co. Ltd. londoni bank­cég veszi át és ami a legérdekesebb, ezzel a tranz­akcióval kapcsolatban arról is kolportáltak híreket, hogy az intézet részvényeit a londoni tőzsdére is be­vezetik. Az intézet ez ügyben különben a következő közlést bocsátotta ki: A Magyar Általános Takarékpénztár Részvény - társaság igazgatósága folyó évi július 30-ára rend­kívüli közgyűlést hivott egybe, amelynek javasolni fogja az alaptőkének 8,000.000 pengőről 12,000.000 pengőre való felemelését olyképpen, hogy 80.000 drb, darabomként 50 pengő névértékű új részvény bocsát­tassák ki, amely részvények 1928. évi január hó első napjától kezdve részesednek a társaság üzletered­ményében. Az új részvényekből 40.000 darabot az igazgatóság javaslata szerint a régi részvényeseknek ajánlanak majd fel és pedig 4 darab régi részvény után 1 darab újat, a következő feltételek mellett: Az új részvényekre vételár fejében befizetendő 80 pengő, bélyegilleték és költség fejében 5 pengő, összesen tehát 85 pengő. Minthogy pedig az új rész­vények nem részesednek az Idei év osztalékában, a takarékpénztár visszatérít az egész befizetett 85.— pengő után a'befizetés napjától 1927. évi december hónap 31. napjáig számított évi 6% kamatot, amely kamattérítés a befizetési vételárból levonandó lesz. Az igazgatóság a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az elővételi jog gyakorlásának határideje gya­nánt az 1927. évi augusztus hónap 1. napjától augusz­tus 6. napjáig bezárólag terjedő időt állapítsa meg. A többi kibocsátott 40.000 darab részvényt a Lazard Brothers & Co. Ltd. londoni bankcég veszi át. amely ezeket a részvényeket részben állandó megtartásra, részben az angol_ piacon ügyfeleinél állandó befek­tetés céljára való 'elhelyezésre szánja. A vásárolt részvények befektetési jellegét az egyéb kikötéseken kívjl megfelelő időre szóló lekötés is biztosítja. Az igazgatóság végül javasolni fogja a közgyű­lésnek, hogy új igazgatósági tag gyanánt válassza meg nemes Rapp Miksát, a volt Osztrák-Magyar Bank vezértitkárát. A tőkeemelés keresztülvitele után a Magyar Ál­talános Takarékpénztár alaptőkéje 12,000.000 pengő, tartaléktőkéje 8,000.000 pengő, összes saját tőkéje te­hát 20.0.00.000 pengőre fog rúgni. minden akadály nélkül juthatnak építkezési kölcsönhöz, bárhol is akarjanak építkezni. Másrészről viszont a bankok vafóbaut nem csinálnak titkot abból a nézetükből, hogy a Lipótváros külső részeiben folyó építkezések nagy száma folytán ez a városrész jelenleg már telítettnek látszik. Figyelemreméltó egyébként, hogy az amorti­zációs terhek az utóbbi napok során valamivel emel­kedtek s míg néhány héttel ezelőtt a komoly kezek 8.40-es amortizáció mellett kaphattak kölcsönöket, addig most a legkedvezőbb esetben is 8.90-es amor­tizációval hajlandók megkötni a hiltel ügyiletet a bankok. A pénzintézetek körében utalnak arra, hogy az amerikai pénzpiacon mostanában meglehetősen .nehéz a záloglevél elhelyezése s a bankok egyelőre túl­nyomórészt saját erejükre vannak utalva. A hazai pénzpiac mindienképen impozáns teljesítőképességére vall ilyen körülmények között, hogy a hitelintézetek körében fennakadások nincsenek, sőt az egyik vezető pénzintézetünk a Kereskedeíuini Bank éppen a napokban bocsátott 610.000 dollár kölcsönt a Kaszelik örökösök rendelkezésére, hogy végrehajthassák a Damjanich uccában terve­zett nagyszabású építkezési programjukat. Az állami pénzverde egyelőre elejtette kohóépi- tési tervét. Néhány hónappal ezelőtt az állami pénz­verde vezetősége azzal a tervvel kezdett foglal­kozni, hogy a nemesfém hulladékok feldolgozását is felveszi az üzemébe s erre a célra külön kohót állít fel. Mint értesülünk, ezt a tervet most egyelőre elej­tették, mert az eszközölt számítások szerint a kohó a meglevő magánüzemek mellett nem volna felhasz­nálható kellő rentabilitással. „Mi lesz. ha a külföldi gyárak nem adják el a szabadalmukat? A kereskedelmi minisztériumban a napokban ankéton vitatták meg a gyáripar ismeretes memorandumát az autóbuszok ügyében kiadott pá­lyázati feltételiekkel kapcsolatosan. A hivatalos kom­müniké szerint azzal végződik az ankét, hogy a gyáripar és a főváros egy külön értekezleten fogják megkísérelni az ellentétek kiegyenlítését. Az ankét- nak egyik igen érdekes epizódja volt az a jelenet, miikor a gyáripar egyik exponált személyisége azt a meglepő kérdést szegezte a jelenlevők mellének: — És mi lesz a pályázati feltételekkel, amelyek kö­telezően a négy külföldi típus gyártását írják elő, ha a külföldi gyárak valami okból egyszerűen meg­tagadják a szabadalmak eladását? Állítólag ez a kér­dés volt az, mely az ankét sorsát eldöntötte s a jelenlevőket az ismeretes állásfoglalásra késztette. A Kereskedelmi Bank félévi mérlege. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank folyó évi június 30-ára lezárt félévi mérlege a folyóüzletek további erős fejlődését mutatja és az 1926 december 31-re mérleg­szerűen kimutatott 3,672.102.69 pengő összegű egész évi tiszta nyereséggel szemben az 1927. év első fe­lére —- a nyereségáthozat figyelembevétele nélkül — 2,651.261.78 pengő tiszta nyereséget eredményezett, olykép, hogy több lebonyolított üzletnél elért ha­szonnak elszámolása későbbi időpontnak tartatott fenn. A bank státusza 1926 december 31-óvel szem­ben a következő emelkedést mutatja: A váltótárca 47,894.655.63 pengővel szemben 67,736.060.16 pen­gőre, az adósok összege 68,398.593.16 pengővel szem­ben 84,139.920.27 pengőre, a jelzálog és községi köt­vényüzletben kihelyezett összeg 7,948.663.03 pengő­vel szemben 25,306.747.58 pengőre emelkedett, míg a takarék- és folyószámlabetétek 128,673.443.81 pen­gőről 161,996.446.64 pengőre növekedtek. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár igazgatósága augusztus elsejére rendkívüli közgyű­lést hívott össze, amelyen felhatalmazást fog kérni arra, hogy az intézet alaptőkéjét 143.105 drb új részvény kibocsátása által 1,293.150 pengőről 5,586.300 pengőre az év végére fokozatosan felemel­hesse. Az intézet az új részvényeikből 100.000 drb-ot Amerikában helyezett el oly feltételek mellett, ame­lyek biztosítják azt, hogy azok állandóan Ameriká­ban maradnak. Ezenfelül az amerikai' részvények utáni szavazati jog kérdése is oly megoldást nyert, WILHELM FÜLÖP KÁROLY — LIFTKÉ6ZÍTŐ, JAVÍTÓ ÉS KARBANTARTÁSI VÁLLALATA — Budapest, IV., Vármegye-ucca 7. szám Telefon : Lipót 682—62. ■» Telefon : Lipót 982—62. amely mellett az intézet függetlensége és magyar jellege érintetlen marad. A fenmaradó 43.105 drb új részvény a részvényesek és a Takarékpénztár iizlet- barátai körében fog elhelyezést nyerni. Heiniscl} és Wo ifi oki. mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VII., István-út ói. szám. Telefon : József 880—62. E U * ©: «5 ifi < CB­» ÉSÁásai hatóságilag angedólyazott vllla- IKsNS»™ mos berendezési vállalata BUDAPEST, V. Bank-utca 6 Telefon: T. 258-63 EIEMEE MIKSA központi tfltós, egészségügyi berende­zések és bádogos munkák vállalata BUDAPEST, IJ-, Batihyány-ucca 18. Telefon : L. 970—82. KOCSWER A3MTML épület és diszműbádogos, légszesz, vízvezeték-, closet-, fűrdóberendezó cs csatornázási vállalkozó, valamint gőzfűtési berendező Budapest, 15., Retek ucca 2 TELEFON T. 216-76 iPsBiékwíSii viHanyberendező 1 vg«gj8 v»» A fel és műszaki vállalat Budapest, Vili., Mikszáth Kálmán-tér 4. Tel.: J. 42-35 KLOSE V. F. FELVOMR Telefon : Lipót 960—24. BUDAPEST, V., ViSEGRÁDI-UCCA 64. SZ. ÄT MINDENNEMŰ FELVONOK LeimdörffGr és Révész fakereskedők Budapest, 1,, Horthy Miklós-út 849, — Teleton J. 40 -99 Épületfa, gömbfa, asztalosáru, késs ha.ópaS? . — állandóan raktáron ---------------------------­Bérsyalulá? KISZELY GÉZA festő-mázoló Vili., Vas-utca 7. Yeleforchlvó: I. 14-91 DUNÁNTÚLI MESZ-, TÉGLA- SS KŐIPAR R.-T. KÖZPONT: Budapest, IV., Mária Valéria ucca I. szám. Telelőn: Lipőt 985—07. Sürgöny cím : Dunmész. Szállít: Meszet, mészkövet és bazaltkavicsot. ZfflZ • állal mindennemű kőfaragó munkát. fhlerifirfner és Stöhr egészségügyi és fűtöberende­zések gyártása és felszerelése Budapest, I., Budafokiét 9-11. Telefon : József 388—24 Oziolek János vörösrézáru- és vegyipari gépgyáros Kórházak felszerelése. Vörösréz- edények és készülékek, vörösréz­mosóüstök készítése és ónozása. Aiuminium-hegesztés. BUDAPEST, Vili. kér., Koszorú ucca 12 MIHÁLYI LAJOS építőmester, építési vállalkozó Budapest, VII. kerület, Osengery ucca 20 Telefon : József 430—-20 HIKKERGYULA Réz-, vasbutor-, sodronyágybetét gyára. Szálloda, kórház és penzió teljes berendezések Budapest, VII. kér., Holló ucca 3. Mintaraktár: VII., Dohány-ucca 6. (Izr. templom mellett) Telefon : Gyár: József 424—12, Mintaraktár : József 361—97.

Next

/
Oldalképek
Tartalom