Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-07-20 / 29. szám
j/ovÁEo^Títl^mp Budapest, 1927 július 20. jön számításba. Előnye az, hogy lűgroszkopikus anyag lévén, magába szívja a levegő nedvességét és a vele öntözött úttest sokkal nehezebben szárad fel. Bécsben a chlorcalciumos oldattal öntözött ucca 4—5 napig nedves marad, míg az alpesi klímájú alsóausztriai, steierországi városok uocáin több hétig elegendő egy-egy ilyen öntözés. — Budapesten ezek a kísérletezések egyáltalában nem váltak be. Több napon át a Hunyadi János utat öntöztük, de eredménytelenül. Negyedórával a locsolás után száraz volt az úttest, mintha közönséges vízzel locsoltuk volna. Az eredménytelenséget annak tulajdonítjuk, hogy a budapesti levegő nedvessége, páratartalma olyan minimális, hogy abból még a vegyszer sem tud elvonni semmit. Az utak olajozása — Amíg a 'közönséges makadámos utakat kátrányozással, vagy egyéb burkolattal nem pótolják, természetesen nagy erővel folytatjuk az olajozást. Az idén egymillió négyzetméter úttestet portaianí- íottunk ásványolajjal. Jövőre legalább kétmillió négyzetmétert olajozunk. Az idei munkálat már be is fejeződött. Az olajozott utak zöme Budára, főleg a kirándulók által sokat látogatott útvonalakra és a pesti perifériákra esik. A Budakeszi út első szakaszát és a Kerepesi utat az idén nem olajoztuk, mert ezek kátrányos burkolatot kapnak. — Befejezésül csak annyit mondhatok, hogy mindent elkövettünk, hogy a port is legyőzzük. s hogy Budapest uccái méltóak legyenek a leendő fürdővároshoz is. Ballá igazgató egyébként nemrég tért vissza külföldi tanulmányútjáról, amelyről nagy megelégedéssel beszél. A külföldön tapasztalta, hogy a mi primitív berendezkedésünk, szegényes eszközeink mellett sincs jogunk arra. hogy Budapest tisztaságát kétségbevonjuk. Ucédánk, tereink vannak olyan tiszták, mint Berlin és Bécs terei és uccái, Párizson azonban határozottan túlteszünk, pedig ott a legmodernebb köztisztasági apparátust viszik harcba, sőt különleges berendezésük van az ucca kövezetének rendszeres mosására is, amelyet bármelyik utcaseprő elvégezhet egyetlen csavar elfordítása által. Budapest köztisztasága messze fölötte van a párizsinak, pedig az eszközeitől nagyon el vagyunk maradva. TELEFON : J. 395-78 HLATK9 JÓZSEF TELEFON : J. 395—78 OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA Magasépítés, út, vasúi, hídépftés, vasbeton BÚD \PEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 77—79, I. EM. 17 Saját anyagtelep : I., FEHÉkVÁRI-ÚT 78. Telefon : József 395—78 —— A legtökéletesebb és legjutányosabban beszerezhető padozatburkolat a LINÓLEUM új építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál ELSINGER M. J. es FIAI Ssentessy Mihály Asztalos- és kárpitos áru gyára Budapest, IX., Márton ucca q Telelőn : J. 373-92 Müller Rezső asztalosáru gyára BUDAPEST, VII., RONA-UCCA 31. szám Telefon: J. 381—58. Versenytárgyalási hirdetmény a Budapest székesfőváros autóbuszüzeme számára szükséges gépkocsik szállítására Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet autóbuszüzeme részére 100 teljesen új. e célra készült gépkocsinak szállítására. A szállításra vonatkozó feltételek a tanács köz- gazdasági és közlekedési ügyosztályában (Budapest, IV., Központi városháza. II. pavilion. I. emelet 9. ajtó) szerezhetők be, együttvéve 5 pengő lefizetése ellenében. Ajánlat csakis írásban, a kiszolgáltatott mellék- j letek alapján és azok csatolásával tehető. Az ajánlatokat ívenként 1.60 P állami okmány- I és 1.60 P fővárosi, előírt mellékleteiket pedig ívenként 16 pengőíilléres városi bélyeggel kell ellátni. Az ekként bélyegezett, szabályszerűen aláírt ajánlatot lepecsételt, sértetlen borítékban legkésőbben 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 óráig a tanácsi V. ügyosztály (vezetőjénél, dr. Lobmayer Jenő tanácsnoknál vagy helyettesénél személyesen vagy megbízott útján kell benyújtani, avagy postán oly időben feladni, hogy az a kitűzött határidőig rendeltetési helyére beérkezzék. Budapesten lakó vagy itt cégiegyzett vállalkozók ajánlatukat postán nem nyújthatják be. Az ajánlat borítékja a következőképpen címzen dő : ..Budapest székesfőváros Tanácsának. Ajánlat az autóbuszüzem részére szükséges gépkocsik szállítására az 1927. évi június hó 9-én 65853/V. szám alatt közzétett versenytárgyalási hirdetmény alapján.“ Az ajánlattevőnek nemcsak az ajánlatot kell saiátkezü'leg aláírnia, hanem k.üíön-külön minden egyes mellékletét is és pedig a szállítási feltételeket, a műszaki leírást, a terveket, rajzókat, árjegyzékeket stb. Bánatpénzül az ajánlati végösszegnek felfelé teljes 100 pengőre kikerekített 2 (kettő) %-a teendő le, mely összeg a szerződés megkötésétől számított 8 napon belül 5 (öt) %-ra egészítendő ki és biztosíték gyanánt szolgál. A bánatpénzt a) készpénzben, b) a fővárosi közpénzek elhelyezésére alkalmasaknak elfogadott, illetőleg a m. kir. pénzügyminiszter által ilyenekül megállapított fővárosi pénzintézetek által kiállított olyan takarékbetéti könyvecskékben, amelyekre a ‘kiállító pénzintézet által rávezetett nyilatkozatban az intézet tudomásul veszi, hogy az elhelyezett pénzösszeg a székesfőváros javára szerződési biztosítékul szolgál és hogy a székesfőváros abból magát szerződéses követeléseire nézve legelsősorban van jogosítva kielégíteni, c) állampapírokban, d) székesfővárosi kölcsönkötvénvekben. vagy _ e) fővárosi pénzintézetek zálogleveleiben, legkésőbben a versenytárgyalást megelőző napon déli 12 óráig E\AIIT új hathengeres, 3 literes a.iió- typusa nyitott és csukott karosszériákkal raktáron «Ö e i m a n BUDAPEST V, VÖRÖSMARTY TÉR 3 a székesfőváros központi pénztárába kell letéti nyugta ellenében letenni. A fővárosi kölcsönkötvények a névért ék erejéig a budapesti árú- és értéktőzsdén jegyzett árfolyamuk teljes összegében, más értékpapírok azonban csak a tőzsdei árfolyamok 90%-a erejéig, de sohasem a névértéken felül jönnek figyelembe. A bánatpénz a központi pénztárba, ennek a hirdetménynek számára való hivatkozással postán is beküldhető. Ebben az esetben a bánatpénznek legkésőbben a versenytárgyalást megelőző napon déli 12 óráig már a központi pénztárban kell lennie. Az ajánlathoz magához sem készpénz, sem ta- karékbetéti könyvek vagy értékpapírok nem mellé- kelhetők. A letett bánatpénzről szóló letéti nyugtát, illetőleg a postai feladóvevényt vagy ezeknek közjegyzőileg hitelesített másolatát az ajánlathoz csa- lolni kell. A szállítási feltételek I. Általános rész 3. szakaszának 1. pontja részletesen tartalmazza mindazokat a vagylagos módozatokat, amelyek szerint az ajánlattevők vagy teljesen felszerelt komplett kocsikra, vagy csak az alvázra, vagy csak tetszőleges számú kocsiszekrényre tehetnek ajánlatot. Az ajánlattal együtt a szállítási feltételek 4. §-ában felsorolt mellékleteket is be kell nyújtani. Ajánlat csak az 1927. évi 65.853/V. tanácsi számú határozatban előírt braunschweigi H. Büssing, vagy Fross-Büssing. vagy Renault, vagy Benz- Meroedes (német Daimler) gyárak gyártási engedélye alapján Magyarországon gyártott és a szállítási feltételek II. „Különleges részében“ megadott követelményeknek mindenben megfelelő autóbusz- alvázakra, továbbá az ezen alvázakra felszerelhető, tisztán hazai gyártmányú és a II. „Különleges részben“ tett előírásoknak mindenben megfelelő komplett autóbuszokra tehető. Ajánlattevő ajánlatában igazolni tartozik, hogy az ajánlatba hozott autóbuszok alvázának lehetőleg helybeli munkásokkal leendő hazai gyártására nézve az illető külföldi gyártóval kötelező írásbeli megállapodást létesített. Ajánlattevő köteles, ajánlatában kijelenteni, hogy az ajánlati és szállítási feltételeket ismeri s azokat magára nézve kötelezőkul mindenben elfogadja. A szállítandó autóbuszok alvázának és kocsi- szekrényének, továbbá a tartozékoknak és felszereléseiknek gyártási, valamint .a nyersanyagoknak származási helyét az ajánlatban meg kell jelölni. Olyan ajánlatokat, melyek az ajánlati és szállítási feltételeknek nem vagy hiányosan telelnek meg, a versenytárgyalásból ki lehet zárni. A fent megjelölt határidőig beérkezett ajánlatokat az 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 órakor a Központi városiháza tanácstermében (Városházutcai rész. I. emelet 91. szám) bontják fel. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők vagv azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikat legKésőbb 1927. évi december hó 31. napjáig bekövetkező döntésig vissza nem vonhatják. A tanács fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok -közül szabad belátása szerint választhasson, vagy hogy valamennyit visszautasíthassa anélkül, hogy az ajánlattevők a köz- szállítási szabályrendeletnek akár az eljárásra, akár pedig az odaítélésre vonatkozó határozmányai megsértése miatt a székesfőváros, vagy annak közegei ellen kártérítési, vagy bármiféle más igényt támaszthatnának. Budapesten, 1927. évi június hó 29-én. A székesfőváros tanácsa. SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, légszesz-, vizvezetek- és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület és diszmü bádogos munkák gyártelepe BUDAPEST, V,, Visegrádi-utca 29. sz. S Telefon : Lipót 904-50. BIELE KI LÁSZLÓ TELEFON — -----------------—— POSTAIAKJÓZ SEF ÉPÜLETÜVeGEZÉSI VÁLLALKOZÓ p^fouf sz * vqT 78 ÉS TÁBLAÜVEGKERESKEDŐ " “ Iroda: BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-U. 45 57^ 8 _________LAKÁS: IX., ÜLLŐI-ÚT 119. SZÁM Na gy Testvérek fémárúgyára VII., Zugló. Telep-utca 31. Telefon: L.992—31. ÉpüSeibátiogosmumkák, húzóit, préseit, nyomott, hor- 11 gonyoíl tömegcikkek bármely fémből. •****—m OTT vízvezeték-, légszesz-, csatorna és mi dennemű bádogos-munkák vallalata, valaíhinf állandó sírlámpa-raktá.* Budapest IV, Eskü-tér 1, TeL: T. 289-27 KALL1NA GRAFIKAI SZAKÜZLET Budapest, VllLj Tavaszmezö-u. 16. Telefon: J. 314-16. ——— Telefon: J. 314-16. PlIST LÁSZLÓ (Omnia mn-zcróval I E S " elektrotechnikai és műszaki vállalat BUDAPEST, Vili., 3EKES UCCA 1.SZ. (Omnia mozgóval szemben) K&acssn Telefon : József 350—18 Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és égők raktáron. FLESGH GÉZA ÉPÜLETEAKERESKEDÉSE Központi iroda és telepBUDAPEST, X., BELSŐ JÁSZBERENYÍ-ÚT 31—33. SZÁM TELEFONHiVÓ : JÓZSEF 359-04. SZÁM RÄTSCH SÁNDOR és FIA bádogos, légszesz, vízvezeték berendező vállalat BUDAPEST, Iroda : Fe. enc József rakpart 11. Tel.J. 153-59. Műhely: József-ucca 28. szám. éCHIIik ISTVftN épülőt bádogos, légszesz- és vizvezetékberendezö Budapest, I., Krisztina-körút 79 Telefon: K. 502—is moharos János! épület- és díszmű bádogos, gőz-, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási vállalata Budapest, IX., Te5epä"U„ 27 Telefon: József 413-20 T70RREIDER JÓZSEF Budapest Jn aranvkoszorás műlakatos-mester IX, Dandár ucca 24 Telefon: J. 343-60 iFKISTEXi, GirORÖYj aj Szab biológiai EzenyvizUszfit5 berendezések r.-t. H H Budapest, VI , Aréna-út 84. SZ. Tel.: Teréz 222—12 | non jen Telefon: József 249-43. oki. mérnök, építőmester építési vállalkozó W BUDAPEST IV., Váczl-ucca 85 Kövező és útépítő Részvénytútsasóí Kövez, csatornáz, utat épít és bérhengerlést vállal Budapest, Vili., Kisfaludy ucca 40. sz. Tervez ós kivitelez speciális épftósl munkákat Telefon : Jóssef 302—66.