Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-15 / 24. szám
j/övdm^JhüßMP Budapest, 1927 június 15. a közlekedési ügyek rendezésének problémáját is. Erre vonatkozóan a következő választ kaptuk: — A főváros autóbuszközlekedésének, valamint általában a közlekedésnek a kérdése, sürgősen megoldandó probléma. Ez a kérdés is azok között a kérdések között szerepel, amelyeknek tanulmányozása az illetékes ügyosztályokban folyamatban van. A villamosközlekedés és az autóbusz közlekedés kérdésével kapcsolatban ugyanis rengeteg mellékszempont vetődik fel es arra való tekintettel is, hogy ezekben a kérdésekben különböző érdekek összeegyeztetéséről van szó, a kérdés tanulmányozása hosszabb időt igényel. Az Egységes Községi Polgári Párt értekezletén súlyosan elitélték Folkusházy alpolgármester állitélagos amerlkázását Hétfőn rendkívüli közgyűlésen tárgyalják a közlekedésügy problémáit — A rossz gazdálkodás miatt nem lehet a vireldijat leszállítani — Rosszalás a tanács iránt Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Kozma Jenő elnökletével pártértekezletet tartott, amelyen jelen voltak: Bohn József, Dorner Gyula, Rónay Károly, Hohenburger Antal, Szombathelyi»Kiú- mán, Németh Béla, Holczer Nándor, Diniek Vidor, Farkas József, Harrer Ferenc, Zsiross István, bibitől Horváth János, Csilléry Béla, Bódy Tivadar, Wellisch Andor, Stern Sándor, Hubert Vilmos, Éber Antal, Scheuer Róbert, Dósa Ottó, Becsey Antal, Bal- kányi Kálmán, Bittner János, Nagy Antal, Usetty Béla és Rásó Lajos. A napirenden elsősorban a BESzKÁRt és az autóbusz kérdésben öszszehívandó rendkívüli közgyűlés anyaga szerepelt. Elsőnek Scheuer Róbert szólalt föl és, rámutatott arra, hogy Folkusházy Lajos alpolgármester mellőzte a pártnak azt a kívánságát, hogy a megoldásra váró közlekedési kérdésekben sürgősen hívja össze a közlekedési bizottságot. Erre a kívánságra Folkusházy alpolgármester még csak nem is válaszolt, ezért a párt a rendelkezésre álló egyetlen megoldáshoz kíván folyamodni: a sürgősen megoldásra váró problémákat rendkívüli közgyűlés elé fogja vinni. Ezután Scheuer foglalkozott azzal a nyugtalanító híreszteléssel, mely szerint a tanács, egy öt év előtt hozott közgyűlési határozat alapján, az autóbuszüzemet puccsszerűen most beakarja a Beszkártba olvasztani. Ezt helytelennek tartaná, mert a BESzKÁRt igazgatósága főleg csak politizál és nem alkalmas arra. hogy közlekedésügyi kérdéseket szakszerűen és a közönség érdekében megfelelően intézzen el. Rónay Károly felpanaszolta, hogy a Beszkárt eddig még a fogaskerekűt sem elektrifikáíta. Utána bibithi Horváth János szólalt föl és ennek során Folkusházy eljárása fölött rosszalását fejezte ki. Szerinte Folkusházy a Széchenyi-fürdő építési botrányáról és a spanyol-nátha megszűnéséről csak félévvel később szerzett tudomást. (Közbeszólás: Algírban és a városi autón tett balatonfüredi kirándulásain nem közölték vele!) így nem lehet egy várost adminisztrálni, már pedig köztudomású, hogy Folkns- házy nélkül semmi sem történik a fővárosnál. Becsey Antal kívánja, hogy a rendkívüli közgyűlésen az összes közlekedési kérdéseket tűzzék napirendre, annál is inkább, mert ezen a téren tendenciózus amerikázást lát. Meg kell mondani, bár nem szokása személyeskedni, hogy Folkusházy alpolgármester rendszeresen amerikázik és amerikázni fog mindaddig, amíg ott marad a helyén. Elamerikázza a főváros legfontosabb problémáit: a lakáskérdést, a közlekedési és üzemi ügyeket, mert ezek az életbevágóan nagy kérdések nem szimpatikusak előtte. Solthy tanácsnok közölte vele, hogy mai személyzetével nem tud komoly útépítési programot lebonyolítani. Junktimot kíván teremteni az autóbuszok útirányának megállapítása, a kocsibeszerzés, az útépítés és a garazsirozás biztosítása között. Ezután részletesen foglalkozik a közszolgáltatások díjának leszállításával és rámutat arra, hogy a Beszkárt drágán termeli az áramot és a kocsijai rosszak. A párt a közszolgáltatások kérdésében ezideig látszólag népszerűtlen álláspontot foglalt el, ha azonban megmagyarázzuk a közönségnek, hogy miért RAGACSNÉLKÜLÍ szab Szent István hét kiállításai. Vas, Gép és Háztartási Ipari Kiállítás I. Nemzetközi Reklám Kiállítás Olcsó polgári bútor bemutató Városligeti iparcsarnok-Fővárosi Csarnok jk Augusztus 18—szeptember 15 nem lehet ma a villamos viteldíját leszállítani, akkor egyszerre más színezetű lesz a dolog és a közönség nekünk fog igazat adni. A BESzRARt négyszer drágább áron termeli a villamos áramot, mint lehetne, a rossz elavult kocsik motorjai kétszer annyi áramot fogyasztanak, mint egy modern mechanizmus. így aztuán, ha négyszer drágább áramból kétszer annyit fogyasztanak, természetesen nem lehet a viteldíjat leszállítani. Két főműhelyben 1000 motoros kocsi javításánál 2800 embert foglalkoztatnak, egy motor javítására közel három ember esik, míg más modern üzemekben ugyanazt a munkát nem egészen egy ember végzi. Ez a lehetetlen gazdálkodás okozza azt, hogy a viteldíjakat nem lehet leszállítani. Ezeket a kinövéseket le kell faragni, akkor majd olcsóbb lesz a tarifa, de ezt a gazdálkodást így folytatni lehetetlenség. Tűrhetetlen állapot az is, hogy a Beszkártnál nincs felelős vezető. A vezérigazgató egy év óta teljes fizetéssel és autóhasználattal szabadságon van. Helyteleníti a készülő ikerkocsika^ amelyeket szakemberek megkérdezése nélkül készítenek. Bohn József, Dinien Vidor, Harrer Ferenc, Bódy Tivadar, Éber Antal, Balkányi Kálmán és Bittner János felszólalása után Kozma Jenő összegezte a pártnak a június 20-i (hétfői) közgyűlésen kifejtendő álláspontját, amelynél a sorrendi felszólalásra vitarendező bizottságot küldtek ki. Ezután Becsey Antal újból foglalkozott a tanács önkényes eljárásával, ezúttal a Kertváros Szövetség telkeivel kapcsolatosan. A telektulajdonosok ugyanis önként lemondtak a nekik megítélt telkekről annak ellenében, hogy a főváros másutt biztosít nekik pénzért, vagy örökbérlet formájában megfelelő telket. Ehhez az illetékes tanácsnokok és Buzáith János alpolgármester hozzájárultak, ellenben Folkusházy három hónap óta megakasztja az ügyet, mely miatt a tisztviselők el fognak esni a 30 éves adómentességtől. A legsúlyosabb szavakkal helyteleníti ezt az eljárást, ami ellen ő is meg a, párt is akciót indít. Harrer Ferenc beszámolt az értekezletnek a Gel- lért-szálló hullámfürdő építésének a felülvizsgálására kiküldött zárszámadási bizottság megállapításáról. A bizottság, mondotta, egyöntetűen megállapította, hogy a legnagyobb hanyagságok történtek az egész vonalon, főleg, mert az építési munkákat részletes .tervek és költségvetések nélkül adták ki a vállalkozóknak. Ami ott történt az a költségvetési jog legpregnánsabb megsértése és épp ezért úgy hiszi, hogy igen enyhe álláspontot foglal el, amikor azt javasolja, hogy a párt is vegye tudomásul, hogy a bizottság a tanácsnak ezen eljárásáért rosszalását fejezte ki. illetve azzal a javaslattal megy a közgyűlés elé, hogy a törvényhatóság fejezze ki rosszalását. i Kozma Jenő kéri, hogy a párt tekintsen el ettől. Éber Antal a történtek után a legmesszebbmenő előzékenységnek tartja a bizottság részéről, hogy csak rosszalását fejezte ki és nem fegyelmit indítványozott. A párt csatlakozott a bizottság álláspontjához és a Gellért-hullámfürdő ügyében szintén rosszalását fejezte ki a tanács iránt. Rásó Lajos azt kívánja, hogy a komolytalan közgyűlési indítványok ne is adassanak ki a tanácsnak. Kozma Jeiíő erre nézve megnyugtató ígéretet tett. Usetty Béla a Fuvartelep ügyével foglalkozva, azt kívánja, hogy a Fuvartelep felülvizsgálására kiküldött bizottságban az ös'szes pártok képviselői résztvegyenek. Balkányi Kálmán kívánságára a párt elhatározta, hogy napirendre tűzi és foglalkozni fog a tervezet autóadóval ép úgy, mint a tervbe vett luxus-lakás- adóval. Mindkét adónemet a közönség új és igazságtalan megterhelésének tartja, miért is javaslatára a párt elhatározta, hogy a polgári érdekeket ezen a téren is meg fogja védeni. Ezután Kozma Jenő összegezte az elmondottakat, majd 9 órakor az értekezletet berekesztette. Csonka Ferenc volt királyi m írnok J magas-, mély- és víz- JJ építő vállalat R építési anyagkereskedő |J Saját lakatos, bádogos, asztalos és vízvezetékszerelő\ üzem Budapest, /., Baranyai-u. 29 ^ Telefon : J. 458-17és], 391-84 POPPER ZSIGM0ND és TARSA ács- és építőmesteri cég BUDAPEST, V., LIPÓT-KQRÚT Telefon: Iroda T. 244-73, Telep L. 916-63. 15. MOHAROS JÁNOS épület- és díszmü bádogos, gőz-, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási vállalata Budapest, IX., Telepi-u. 27 Telefon: József 413-20 Épületasztalosüzem ajtó, ablali állandó raktár Agrlcola Építési-anyag vállalat Budapest, VI., Váci-út 15. Telefon : T. 138—05 CZEMES JÁNOg tetőfedő mester tetők jókarbantartás! vállalata Budapest, VII., Nefelejts ucca 53 Telefon: J. 349—43 __________________________ KA POSZTASMEGYERI MÉSZHOMOKIEGLAGYAR ÉS MÉSZÉGETŐ BÉRLÉTÉ RÉSZ*ENYíARSASAG Szállít azonnal, a hatósági előírásoknak megfelelő minőségű kis- és nagyméretű mészhomoktéglát. Központi iroda: Budapest, V., Béla ucca 8. Telefon : L. 915-71. Gyártelep : Újpest, Váczi-út 95. szám. Telefon: L. 920-16. FORGÁCS ES SEBESTYEN FAKERESKEDÖK Budapest, X. kér. Rákosfalva. Telelőn: József 355-78 Telefon: József 355-78 SZEIDL KAROLY ércöntö gyára I., Alkotás ucca 9. (Déli vasútnál)! Reinisef) és Wof) 1 oki. mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VII., István-út ói. szám. Telefon : József 380—02. RÉZMŰVES ÜZEME SODRA SÁNDOR és FIA Szesz- és vegyészen gyárberendező vállalat i BUDAPEST, IX., GRÓF HALLER UCCA 4j Uj telefonszámunk : József S78 43 SOMOGYI SOMA kőfaragómester ALAPÍTTATOTT 18 67-IK ÉJVBEN Budapest, VIII., Fiumel-út 9 SttArt kétaragóiminkák ktoitfeéi