Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-20 / 3. szám
Tizenötödik évfolyam Ara 5000 kor. Budapest, 1926 január 20. 3. szám. mmsmmm 20 pengőéiÖk000ekor.éFéf- VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP évre ÍO pengő= 125.000 kor. —————■fiam ÁLLANDÓ MELLÉKLET: ^ x „ . _r j GAZDASÁGI HÍRLAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÖ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Postaiak, csekk-számla: 40.424 Telefon: 137—15 szám A frankhamisifás szennyes huilárnai átcsaptak az iskola küszöbén is. Budapest ötvenéves történetében m.indig tradíció volt, hogy az iskolára) úgy kell vigyáznia a, városnak és a város minden polgárának, mint a saját szemefé- nvére. Budapest mindig sok gondot íorditott arra. hogy közoktatásügye előkelő nivón álljon. A háborút megelőző tiz esztendő volt azonban kulminációja annak a szellemnek, amely Budapest iskoláit és tanerőit mintaként tudta odaállítani az egész ország kul- turtörekréseinek. Nem célunk a múlt immár jótékonyon gyepesedő sírjait megbolygatni, de meg kell állapítanunk ebben a pillanatban, hogy a háborút követő esztendők, mint mindent. Budapest iskoláit is a hanyatlás útjára vitték. Most, hogy kirobbant a botrány. amely szerint Budapest tantestületében akadtak egyesek, akik a írankhomisitók szégyenletes bűnét az iskolában nemcsak pertraktálták. de menteni is igyekeztek, be kell látni, hagy ez csak úgy volt lehetséges, hogy több mint fél évtizeden át az iskola Budapesten nem volt nebántsvirág a politika számára. A háborút megelőző időben, de még a háború alatt is. nem hogy merészséget mertek volna venni Budapest tanerői egy framkhamisLás ocsmány bűnének meníegetésére, de mégcsak eszébe sem ötlött volna senkinek, hogy az ilyesmiről bármelyik tanterem katedrájáról megemlékezzék. De több mini fél évtizede annak, hogy a politika igenis megfertőzte az iskola levegőjét. A kom műn vörös szellemi terroristái kezdték el az iskolában való politizálást. Ök voltak azok, akik téritö gyűléseiket a tantermekben tartották meg. Itt terjesztették tanaikat, ide terelték azokat a néprétegeket. amelyek, véleményük szerint. me.ggyurhatók voltak a kommunista tanok számárai. És már a gyermek viasz-leikébe is belegyurták világfeifogásuk gyűlölködő csiráit. A kommiin után következő korszak pedig nem hogy tanult volna, nem hogy visszariadt volna a. kommiin hitvány eszközeitől, hanem egyenesen vállalkozott azok Utánzására és azoknak saját céljaikra való kihasználására. A vörös gyűlések után ébredőgyülések következtek és a fővárosi iskolák tornatermében ott puffogtak az ellenforradalom szélsőséges jelszavai és frázisai. A tanerőiket pedig a keresztény és nemzeti gondolat hódításának hatása alatt politikai célokra használták ki. Megingott az a, ritka szép kartársi szeretet, amely valaha minden tantestület kebelében uralkodott. Gyűlölködve ellenőrizték egymást: tanítók, tanítónők és tanárok. Vad hajszákat indítottak' egymás ellen és kéjjel törték ki egymás nyakát. Hányán, de hányán voltak, akik erkölcsi undor nélkül foglalták el a kommiin alatt és a kommiin után annak a helyét, aki politika nélkül, becsületesen dolgozott és aki fölött az éppen divatos politika révén győzedelmeskedtek. Csoda-e ilyen körülmények között, ha az iskolában tényleg felütötte fejét a politika? Amikor Ripka Ferenc elfoglalta a kormánybiztosi széket, legelső nyilatkozatától kezdve minden cselekedetében hadat üzent az iskolában való politizálásnak. Végét -vetette a tornatermekbéli ébredő- gyűléseknek és az ,a szellem, amely tőle eredően a politikamentes városkormányzás életszükségét hirdette, jótékonyan bevonult az iskolába a tanerők közé is és lehiggasztoíta a felkorbácsolt szenvedélyeket. Lassanként helyreállt a nyugalom és a béke a tantestületekben és ma már a tanítók és tanárok óriási többsége gondosan óvakodik attól, hogy ezt a béikét megzavarja és főként attól, hogy a gyermekek előtt a politikát mégcsak távolról is érintse. A politika és gyűlölködés szörnyű árvizét sikerült az iskolából is lecsapolni. Nem lehet azonban csodálkozni azon, hogy amikor az árvíz elvonult, a helyén még mindig marad egy kis iszap. Ennek az árviz után hátramaradt iszapnak a szerepe jelentkezett most, amikor a főváros egyik-másik iskolájában, alig néhány tanerő a fra.nkhamisitók ocsmánv bűnének védelme- zésével kísérletezett. Maga az affér különben körülbelül most már be is van fejezve. A tanügyi ügyosztály .szigorú körlevélben szólította fel az összes tanerőket, hogy még az eddiginél is fokozottabb mértékben tartózkodjanak a politizálástól. Egyben pedig a legszigorúbb vizsgálat is megindult azok ellen, akik még nem tudják, vagy akik pillanatnyilag megfeledkeztek arról, hogy a forradalmi idők. amelyekben az iskola is a politika prédája volt, már elmúltak. Úgy érezzük, ennek a forradalmi mentalitásnak, amely a tantestületet is megfertőzte, utolsó íellobbanása volt a frankhamisitók ínegféve- lyedett pedagógiai védelme. De éppen azért, mert gyökeresen ki kell irtani a szomorú múlt utolsó csö- kevényeit is, jogos volt mindenkinek az a követelése, hogy a legszigorúbban, a legpéldaadóbb módon meg kell torolni az oktalan, de veszedelmes kísérletezést. A mi számunkra ebben a tekintetben elegendő garancia az, ami a közoktatásügyi bizottságban történt. Ha volt is e kérdés körül némi összecsapás, tény az, hogy végeredményben az összes pártok egyetértettek és megegyeztek abban, hogy az iskolából most már végérvényesen és örökre száműzni kell a politikát. Ha vannak is még kótyagosfejü, a hosszú részegségből még ki nem iózanodott egyedek, ebből az állásfoglalásból azoknak is tudomásul kell venniük, iogy nincs módjukban többé arra számítani, hogy bármely oldalról védőik akadjanak. A város kormányzását ma különböző világnézetű elemek végzik. A szülők százezrei azt kívánják, hogy ezek a különböző világnézetű városatyák szoros együttműködésben küzdjenek Budapest jobb sorsáért, de ugyanakkor nem árt az sem, ha féltékenten ellenőrzik egymást. nem akad-e védője akár jobbról, akár balról olyan pedagógusoknak, akik az iskolában akár jobboldali, akár baloldali, vág-" kármilyen politikát merészelnek hirdetni. A választási urnánál és mindenhol, ahol a polgár politikai meggyőződéséről tehet tanúságot, legyen meg a legteljesebb szabadságuk a pedagógusoknak éppen úgy. mint a tisztviselőknek. De sem a hivatali szobába, de legkevésbbé a tudást hirdető katedrán ne legyen többé hangja a legszelídebb. a legjámborabb politikának se. Ha ez igy lesz, akkor megvan Budapest nagyszerű pedagógusaiban a tehetség és az erő, hogy Budapest iskolái ne csak Magyarország mai szűk határai között, de messze azokon túl is mintául szolgáljanak. Nem lehet panasz arra, hogy a főváros önkormányzatában kevés a bizottság. A nemrég megjelent kimutatás szerint ma az igazoló választmánytól _a „Hordójelző hivatal“-ig összesen 102 különböző bizottsága, albizottsága és választmánya van a törvényhatóságnak; azt hiszem olyan szá’ii ez, amely rekordot jelent a kulturnépek önkormányzatának történetében. Ebből a megállapításból a közviszonyainkat madártávlatból tanulmányozó barátságos idegen nyilván két következtetést tudna levonni a városkormányzás javára. Az egyik az, hogy a főváros ön- kormányzatának hagyományos tisztelete a város- igazgatás minden vonalán, a pénzügyi gazdálkodástól a hordójelző hivatalig erőteljes és intézményes befolyást tudott biztosítani az autonómiának; a másik az, hogy nyilván nincs olyan, a fővárost érintő kérdés, amely a városigazgatás részéről jelentőségét megillető elbánásban ne részesülne. Hogy az önkormányzati elv érvényesülése szempontjából nem éppen rózsás a helyzet, arra Ereky Károly barátom e lap hasábjain is ismételten rámutatott. Hogy azonban a hordójelző hivatalon túl is vannak még nagyjelentőségű városproblémák, amelyekre a bizottságok gondoskodása nem terjed ki, azt a kikötői problémák esete bizonyítja. A dunai kikötő ügyeivel intézményesen foglalkozó sem fő-, sem al-, sem házibizottságunk nincsen. Távol ál! tőlem az az ambíció, hogy a meglevő 102 bizottság tetejébe még egy bizottságot segítsek világra hozni; nem is állítom, hogy a kikötő kérdését bármiféle szükebb, vagy tágabb körű bizottság létesítésével meg fogjuk oldani; csupán a helyzetkép megvilágítása kedvéért mutattam arra a képtelenségre. hogy egyik, a székesfőváros és az ország egyetemes szempontjaiból legnagyobb horderejű problémánk kellő gondozásban nem részesül. Nem akarom azt a naivságot elkövetni, hogy a dunai -kikötőnek jelentőségét fejtegessem. Ha akadna valaki, aki a kérdés részleteit és gazdasági vonatkozásait kellően nem ismeri, az rettenetes bő anyagot találhat az „Adatok a budapesti kereskedelmi kikötő építkezéséhez“ című több kötetes, hivatalos kiadmányban, valamint abban a sok bizottsági és közgyűlési jegyzőkönyben, amelyeket a Tóvárosi Közlöny utolsó két évtizede összegyűjtött; nem is szólva a sok mindenféle egyéb röpiratról, újságcikkről és előadásról. Azt sem lehet tagadni, hogy úgy az állam, mint a főváros a háború alatt és azóta figyelemreméltó beruházásokat eszközölt a kikötő fejlesztése érdekében. Amit hibáztatok, az, hogy a kikötő fejlesztése nincsen szerves kapcsolatban gazdasági életünkkel; / „ sőt mintha gazdasági érdekképviseleteink ingeren- ciája intézményesen lenne kizárva ennek a nagy problémának a megoldásából. Pedig az sem nem pusztán vizszabályozási, vagy építkezési, sem pusztán közlekedésügyi, vagy forgalmi probléma, hanem a közgazdaság országos, sőt nemzetközi vonatkozásaiból összeszövődő nagy kérdés, amelynek megoldására az illetékes szakhivatalokon kívül és azokon felül a közgazdasági élet képviseleteinek is irányitó befolyással kellene lenniük. Nyilván ezek a megfontolások vitték a kormányt 192i2-ben arra az elhatározásra, hogy az illetékes gazdasági szervek bevonásával kikötőépítö nagy bizottságot létesítsen; amelynek tagjait a minisztertanács nevezze ki. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az egyik tagsági tisztre én is meghivattam. És most, éppen 4 év múlva őszinte sajnálattal Kell megállapítanom, hogy ezt a minisztertanács által kreált bizottságot egyetlen egyszer sem hívták össze. Végeredményben tehát a helyzet az, hogy van egy országos kikötőépítö nagybizottság, amely — nincsen; ezt a megállapítást harmonikusan egészíti ki az a tény, hogy a másik érdekelt fél: a székesfőváros a maga 102 bizottsága között a kikötőépítö bizottságnak még csak helyet se tudó itt szorítani. Csak itt-ott bukkan fel a kikötő ügye a bizottsági tárgyalások során, mint valamilyen, a háttérben szerényen meghúzódó -részletkérdés; a középitési bizottságban egy- egy tervbe vett raktárépítés, vagy a pénzügyi bizottságban az e célra szükséges fedezet biztosítása kapcsán; avagy a közraktári vám-szabadraktárak és esetleg a partbérletek során történik e kérdésre valamelyes allúzió. Hát legyünk tisztában vele, hogy a kikötő ügyével a legbeiiatóbban és a leg- energikusabban kell foglalkoznunk. Fiume elvesztése óta ez az egyetlen természetes kapcsolatunk a tengerrel. Budapestnek Európa folyamrendszeréhez való viszonya oly gazdasági fixpont, amelyhez céltudatosan kell hozzákötöznünk gazdasági hivatásunk érdek-szálait. Nem elég csak panaszkodnunk, hogy az állammal nem bírtunk végleges megállapodásokat létrehozni a kikötő kérdésében; s hogy a csehek pozsonyi kikötője elhalássza elölünk a dunai forgalmat; nem elég kritizálnunk tarifapolitikánk hibáit; nem elég sírni a külkereskedelmi szerződések késedelme miatt és közben a forgalmi statisztika bánatos számoszlopaival bizonyítani, hogy vizi forgalmunk törvényszerűséggel sorvad. Ez tisztára defetizmus, lemondás arról is, ami még birtokunkban maradt. A céltudatos, pozitív alkotás útjára kell lépnünk. Hogy melyek ennek a pozitív munkának előfeltételei és hogy mily koncepcióban kell a fővárosnak ezt a nagy horderejű problémáját felkarolni, arról még lesz alkalmam bővebben szólni. Budapest jövője: a magyar kikötő sürgős megépítése A FŐVÁROSI HÍRLAP számára irta: BECSEY ANTAL, mérnök, törv. biz. tag
