Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-04-14 / 15. szám

6 Efmzmmrjl/mfTP Budapest, 1926 április 14. Hét sz idén üzemMeiyezik oz ni viz-Mírnt A pesti oldalon 20 millió aranykorona költséggel uj gázgyár épül A többtermelés fedezni fogja a beruházási költségeket A Gázmüvek rekonstruálására a főváros uj be­ruházási programmja 20 millió aranykoronát irá­nyoz elő. A gázgyár igen nagy problémákat kíván megoldani ebből az összegből. Ezeket a problémákat a legutóbbi előadásában igen behatóan és rendkívül plasztikusan ismertette Rózsa Károly vezérigazgató, akinek előadása az illetékes bizottság tagjait tökéle­tesen meggyőzte arról, hogy a gázgyár hivatása magaslatán áll. Nem titkolta azonban a vezérigaz­gató azt sem, hogy sürgős és nagyfontosságu beru­házásokra van szükség. Természetes ez, hiszen az óbudai gázgyár ma egymaga látja el Budapest gáz­szükségletét. A háború és a gazdasági romlás azon­ban lehetetlenné tették az óbudai gázgyár fokozatos kiépítését. Ilyenformán a mutatkozó bajokon a kő­széngáznak generátorral való keverése utján kellett segíteni. A gázgyár által tervbevett és még ebben az esztendőben üzembe helye­zendő ui viz-gázgyár lehetővé teszi majd a 4000 kalóriás kevert gáz ter­melését. Ez azonban csak átmenetileg segít a bajo­kon. Okvetlenül gondoskodni kell tehát arról, hogy 1930-ig, vagy 1931-ig vagy az óbudai gázgyárat bő­vítsék ki megfelelő módon, vagy pedig akkorra egy uj gázgyár kezdhesse meg üzemét. A gázgyár igaz­gatósága a pesti oldalon nj gázgyár építése mellett foglal állást és szeretné elejteni az óbudai gázgyár kibővítésének tervét. Ennek az ul gázgyárnak a felépítése 20 millió arany­koronába kerül és ezt az összeget irányozta elő tervezetében a pénz­ügyi ügyosztály is. Az uj gázgyárnak 250.000 köbméter teljesítő ké­pessége lesz, amelyet majd napi 500.000 köbméterre lehet fokozni. A befektetendő 20 millió arany­korona törlesztését és kamatait a mai egységárak mellett is fedezni tudja majd a gázgyár, mert meg­felelő propagandával jelentékeny többtermelést vél elérni. Erre a propagandára pedig bő terület nyílik ma még Budapesten. A gázgyár egyelőre nem igen mozog, aminek az az oka, hogy a szükségleteket nem tudnák kielégíteni, amig az uj gázgyár meg nem épül. Hogy a propaganda milyen óriási területet ölelhet fel, azt néhány számadattal illusztrálni lehet. Budapestnek van 17.600 lakóháza, amelyből mind­össze 11.958 házban van gázvezeték. A gázvezetékes házakban is a lakások többségében nincs bevezetve a gázvezeték. 11.958 gázvezetékes háznak 142.999 lakása közül csak 67.924 lakásban van gázvezeték, de 75.075 lakásban nincs gáz, bár az épületben a csatlakozóvezeték megvan. A gázgyár tehát rendkívül óvatosan bánik ma a propagandával, figyelemmel kiséri azonban a szük­ségletet. A beérkezett jelentések azt mutatják, hogy­ha elegendő gázt tudnánk termelni, akkor két éven belül 12.000 takaréktiizhelyet és ugyanannyi vasaló­készüléket lehetne elhelyezni, ami évi 12 millió köb­méter többfogyasztást jelentene, vagyis csak a háztartási gáz iobb kihasználása révén 12 százalékos emelkedés várható. Ha a gázgyár termelni tud, akkor megkezdődhetik a propaganda is, amelynek Budapesten még nagyobb sikere lehet, mint amilyen Bécsben volt. Bécsben ugyanis 1922-ben már 91.05 köbméter volt a fejen­ként való fogyasztás. Az egyik évben mégis sikerült a fogyasztást 23 százalékkal, a második évben pe­dig csaknem újabb 16 százalékkal felemelni. Ezzel szemben Budapesten még 1925-ben is csak 80.44 köbméter volt a fejenként való fogyasztás, vagyis Bécsben az átlagos fogyasztás kereken 50 százalék­kal nagyobb, mint Budapesten. Hogy a propaganda mit jelent, arra még egy adat van: és ez az, hogy Bécsben, amikor a propaganda megindult, egy év alatt több mint ötvenezer lakásba vezették be a gázt. Az uj gázgyár üzembehelyezéséig gázleadást évi 135 millió köbméterre, teljes propaganda mellett pe­dig 148 millió köbméterre lehetne fokozni. Egyedül ez a 12—15 millió köbméter többlet­fogyasztás elegendő lesz arra. hogy a 20 mil­lió beruházásnak annuitását fizetni tudja a gázgyár. A gázgyár már azt is kiszámította, hogy ez az ösz- szeg, amelyet ilyenformán az annuitások törleszté­sére lehetne fordítani, évenkint 2,069.000 aranyko­ronát tenne ki, ami körülbelül 8.6—10 százaléka a befektetett tőkének. I Április 21-én közgyűlés. Értesülésünk szerint a főváros törvényhatósága legközelebbi közg yü- lését április 21-én tartja. A közgyűlés előre­láthatólag több napon át fog tartani, mert a napiren­den a költségvetés és a beruházási programra szere­pelnek. Ripka Ferenc főpolgármester negyedik po­litikamentes vacsorája. Szombat este negyedik sorozata volt azoknak a politikamentes vacso­ráknak, amelyeket Ripka Ferenc főpolgármester az utóbbi hetekben rendezett a különböző városi pártokhoz tartozó törvényhatósági bizottsági tagok tiszteletére. A főpolgármester vendéglátó házánál ez alkalommal megjelentek: Battenberg Lajos nyug. postaigazgató, Becsey Antal, Bedő Mór dr., Csécsy-Nagy Miklós, Gaúr Vilmos nyug. kúriai biró, Hajdn Marcell, Kakujay Károly, Nagy Andor tőzsdetanácsos, Némethy Béla tanácsnok, Polónyi Dezső, Pompéry Ele­mér a Szabadalmi Hivatal elnöke, Sajó János, Schmiedt Richárd, Simanek Emil műegyet. ta­nár, Sümegi Vilmos, Wenzky János építész és Vértes Emil a Fővárosi Kereskedők Egyesületé­nek elnöke. A vacsora résztvevői a fehér asz­talnál kedélyesen eldiskurálgattak az aktuális városi ügyekről, mindenről szó esett, de politika egy pillanatra sem zavarta meg a jó hangulatot. fcHKOS tflSOS TflKBRéKTÜZHeüVSVÁR R.-T. BUDAPEST VÁROSI ÜZLET: IV., VÁCI-UTCA 40. SZ. Irányi-utca sarok. Telefon : József 153—52. IRODA ESGYAR: VIII., BEZERÉDY-U. 8. Telefon : Józset 21—34. BUDAPESTI | ECSET-, MESZELŐ- ÉS KEFEG9ÁR \ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vili., Mária-u. 46. Telefon: J. 106-97. ^ T«U: J. 50-45 SCHÜTZ EDE Tel-: 80'48 épülő»-, mü- és vasszerkezet lakatos Budapest, VII. kér., Thököly-ut 23. szám. Ajánlani (pilisi célokra szolgáló kovácsolt vastárgyak szál­lítását, készítek Upoa6- és erkélyrácsokat, kapukat, kert és slrkerilésekel saját terv vagy beküldött minta utón. Továbbá kovácsolt vasszer keketeket, ablakvázakat készítek. Előadás a fővárosi problémákról. B. V i r á g h Géza főv. bizottsági tag és a „Független Budapest“ főszerkesztője a Kispolgárok Városi Pártjában szer­dán este fél 8 óra’/or előadást tart „Aktuális város­házi kérdések“ címen. Halálozás. Bernauer Izidor, a Gázművek műszaki igazgatójának felesége hétfőn, 64 éves korá­ban meghalt. A jószivéről ismert uriasszony el­hunyta városszerte nagy részvétet keltett. Nagyszabású előkészületek a nemzetközi köz- tisztasági kongresszusra. A tavaly lezajlott esseni nemzetközi köztisztasági kongresszuson tudvalévőén úgy határoztak, hogy a szokásos évi kongresszust az idén Budapesten tartják meg. A kongresszus iránt, amely különben julius elsején kezdődik és előrelátha­tóan háromnapos lesz, rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg a külföld részéről. Értesülésünk sze­rint a svéd, dán, holland, norvég, finn, lengyel és német köztisztasági hivatalok igazgatói már be is jelentették résztvételüket. A rendezőség meg­hívta az összes környező államok Köztisztasági Hi­vatalainak igazgatóit, valamint a különböző köztisz­tasági bizottságokat és érdekeltségeket. A kongresz- szus serényen folyó előkészületeiről Édes Endre tanácsnok különben a következő felvilágosításokat adta aFővárosi Hírlap munkatársának: — A nemzetközi köztisztasági kongresszus az eddigi jelekből ítélve rendkívül nagyszabásúnak ígérkezik. A programmot ugyan még részletesen nem állítottuk össze, az azonban mindenesetre fel fogja ölelni az összes köztisztasági vonatkozású kérdése­ket. Feltétlenül be fogjuk mutatni a kongresszus résztvevőinek az utak olajjal való portalanításának eljárását, a portalan szemétfuvarozást, a kísérleti szeniétégetőtelepet, természetesen csak abban az esetben, ha idejében felépül, a különböző köztiszta­sági berendezéseket, szállítóeszközöket és egy egész sereg idevágó dolgot. A kongresszus résztvevői kü­lönben egy sereg felolvasást fognak tartani. Így egy drezdai műegyetemi tanár az autónak a köztisztaság szolgálatában való használatáról, a kölni köztiszta­sági hivatal igazgatója, Gustav Adolphs a sze- métértékesitésé'ől és az e téren szerzett tapaszta­latokról, Balló Elemér, a budapesti köztisztasági hi­vatal igazgatóia pedig a budapesti szemétégetés és szemétfuvarozás reformterveiről tart előadást. Több szakfilm is előadásra kerül, többek között egy igen érdekes és tanulságos film arról, hogy hogyan törté­nik a szemétszétválasztás és a szemétértékesités. A nemzetközi köztisztasági kongresszussal kapcsolato­san nemzetközi köztisztasági kiállítást is rendezünk, amelynek keretében a legmodernebb köztisztasági eszközök kerülnek bemutatásra. A kiállítás nemzet­közi anyaga, az eddig beérkezett jelentések szerint, minden várakozásunkat meghaladja. Kanyar Gépgyár R. T. . tsjos utca 115. sz. TELEFON: L. 991-28. — -Szállít:-------­Gőzmosödaí és Eözfüzőkonyhűk berendezése­ket, körneznk, szünetük és intézetek részére. Mérnöki kiküldetések és tervek ingyen. stumpf testvérek kocsigyára Teherautó- karosszéria- gyártás Kovácsmüiiely. Lópatkolda. Tel. : J. <58 65. Alapittatott: 1871. évben. Budapest. IX., Vágóhid-t tea 4. Mihalik Sándor 1900. óta fennálló különleges (speciális) vizmentesitési vállalata Budapest, Vili., Kálvária-tér 4. sz. Elvállal Jótállással saját találmányu anyagokból: UJ és régi felül­világítók, badogtetők, repedt üvegek stb. vizmentesitését praepe- rált vízhatlan vászon ragasztó szalaggal. Épületek, szobrok, sír­emlékek, vlzmedenoék stb. kö-, márvány-, vas-, üveg- stb. héza­gainak vízmentes tömítését „Arloid“-kittel. Bádogtetó'k, vasrá- osok, hidak stb. festését „Arloid ‘ festőanyaggal. Ajtók, ablakok, légmentesitését ,,Arloid“-kittel. Szállítás dobozokban saját fel­dolgozásra. Díjtalan költségvetés. CzSgler János vörösrézáru- és vegyipari gépgyáros Kórházak és laboratóriumok felszerelése. Vörösréz- edények és készülékek, vörösrézmosóüstök készítése és ónozása. Alumínium-hegesztés. Budapest, Vili. kor., Koszorú-utca 12. sz. Telefon: József 68—24. Gabriel és Társa mérnökök MŰSZAKI ÉS ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALATA Budapest, Vili., Német-utca 43. szám Telefonszám : József 114—14. Elektromos világítási és motorikus berendezések tervezése is szerelése Szerelési anyagok és égők gyári raktára. FESTŐ és MÁZOLÓ ZAFOUREK FERENC Budapest, II., Margit-körut 73. sz. Alapítva : 1860. FOCK MARTON nyerges és szijgyártó Budapest VII. kér., Rottenbiller-utca 11. Elvállal e szakmába vágó nyerges és szijgyártó munkákat. M«CYAB SZOBOBBNTgDE SZILI ISTVÁN BUDAPEST X., Bolgár-utca 8. Telefon J. 91-38. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, minta vagy rajz szerint Szálloda, kórház, szanatórium berendezés legolcsóbban ELBERT VASBUTORGYÁ3TÓNÁL Budapest, Vili. kér., Bezerédi-utca 4. sz. I ÜTZENKIRCHEN WALTER TECHNIKUS, MŰSZAKI VÁLLALKOZÓ Egészségügyi központi fűtés, gáz- és villanyberendezés Budapest, V., Nagykorona-utca 21. szám inem Telefonhívás 38—46 GASSNER DÁVID FIAI | Budapest, VI., Vilmos császár ul 15. Telefon: T. 27-73,T. 109-49. 1 Szőnyeg Bútorszövet. Kárpitos kellékek. Kezfertötlenitésre nélkülözhetetlen a

Next

/
Oldalképek
Tartalom