Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-04-14 / 15. szám

Budapest, 1926 április 14. 7 Gt/JHYÍU lllIILU» SZERKESZTI: D». KÓSA MIKLÓS Jönnek az aranymérlegek! Egy hét alatt megjelennek az összes aranymérlegek — A hivatalos lap nem győzi a munkát A TEBE vezetősége vasárnap reggelre hivata­los nyilatkozatot adott ki, amelyben bejelenti, hogy az aranymérlegek közreadását megkezdi, abban a feltevésben, hogy a már létrejött elvi megegyezések a nyugdijvalorizációt illetőleg a nemzetgyűlési tár­gyalások során a pénzintézetek terhére nem fognak eltolódni. Meg kell állapítanunk, hogy a nyugdijvalorizá- ciós kérdés elhúzódása és az aranymérlegek kapcso­latos kitolása érzékeny veszteséget okozott egyfelől a részvényeseknek, másfelől maguknak a pénz­intézeteknek is. A bankok, takarékok és vállalatok ugyanis hivatko­zással a gazdasági helyzet időközben való rosszab­bodására, általában kisebb osztalékot fogyak most fizetni, mint amilyeneket két hónap előtt terveztek, viszont maguk a pénzintézetek is nehezebb viszo­nyokra találnak külföldi főrészvényeseiknél és érde­keltjeiknél, mint az év elején, amikor aranymérlegeik már készen állottak. A huzavonából tehát mindenki­nek kára volt, épp ezért legfőbb ideje, hogy a felér­tékelt mérlegek végre nyilvánosságra jussanak. Elsőnek a Magyar-Cseh Iparbank publikálta mérlegét, amellyel külön cikkben foglalkozunk s a fíe$menietie Mell vagyonát a Magyar-Cselt ManK Az első Tébe-banki mérleg1 igen kedvező — A részvényesek 7% osztalékot kapnak A hivatalos lap vasárnapi száma közli a M a- g y a r—C seh Iparbank aranymérlegét, amely­ről hivatalos közlemény számol be. Meg kell állapí­tani, hogy a Magyar—Cseh Iparbank vezetősége ko­molyan és szolidan dolgozott, mert az egész békebeli vagyont meg tudta meríteni, amit igen kevés ma­gyar intézet mondhat el magáról, A részvényesek 7 százalékos osztalékot kapnak, ami 'körülbelül meg­felel a legmagasabb tervezett bankosztaléknak és emellett töredékrészvények sem fognak szerepelni és legközelebbi napokban a Pesti Hazai Takarék, Álta­lános Takarék és Moktár következik, a Kereskedel­mi Bank, Hitelbank cs Lcszámitolóbank pedig a hét második felében adja ki mérlegeit. E hét végén a Ha­zai Bank, a Magyar-Olasz és Angol-Magyar, vala­mint a Földhitelbank is összehívja közgyűlését s alig egy-két nevesebb pénzintézet lesz, amely halasztást fog igénybe venni. Napok kérdése a Salgó és Mák, valamint az Urikányi és Ganz mérlegpublikálásának, a kisebb iparvállalatok pedig tömegesen fognak ki­rukkolni mérlegeikkel. Érdekes, hogy < a hivatalos lapot máris megrohanták a ban­kok, takarékok és vállalatok mérlegeikkel, amelyeket három nappal előbb kell beiktatás céljá­ból benyujtaniok, igy is kétséges azonban, vájjon a Budapesti Közlöny el fogja-e bírni ezt a felszaporo­dott munkát. Lehetséges, hogy a héten külön kiadást is fog adni a hivatalos lap, hogy a 14 napos határidővel összehívható közgyű­léseket biztosíthassa, de technikai akadályai nem lesznek annak, hogy az április 30-i terminus betart­ható legyen. zavarólag hatni. Érthető ennélfogva, ha a közgazda- sági világban igen kedvezően fogadják a Csehbank mérlegét. A hivatalos közlemény igy szól: Az intézet igazgatósága Novotny János el­nöklésével megtartott ülésén elhatározta, hogy a fo­lyó évi április hó 22-re összehívandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogv az intézet részvénytőkéje 3 m i il 1 i ó pengőben, tartalék 1 millió pengőben, részvényeinek névértéke pedig 15 pengőben állapíttassák meg. Evégből 25 részvény összevonása utján egv 15 pengő névértékű részvény fog azok ellenében díjtalanul ki­szolgáltatni. Az elmúlt üzletév 6.165,009.573 K tiszta nyereséggel zárult, melyből részvényen­ként 1000 korona, összesen 5 milliárd kerül osz­talékképpen kifizetésre, 1 milliárd pedig a tartalék- alapra és 100 millió korona tisztviselői segélyalapra fog fordíttatnj. Tűzifa-tröszt készül Három cég akarja kisajátítani a főváros tüzifae’Bátásá! — Gáspár Fülöp veszedelmes akciója — A fővárosnak kell szembeszállani a tervvel A fővárosi tüzifakereskedöket és gőzfiirészeket egy igen érdekes akció foglalkoztatja, amelyet Gás­pár Fülöp, az egyik legnagyobb budapesti gőzfürész tulajdonosa kezdeményezett és amelynek jelentős következményei lehetnek. Gáspár Fülöp hetek óta tárgyalásokat folytat egy angol érdekeltséggel 20—25 milliárdos fontkölcsön fölvétele ügyében. A kölcsön fedezetéül a három vezető fővá­rosi gőzfürész, a Gáspár-, a Winter- és Vágó-cég le­kötné összes ingatlanait és a kölcsönösszegéből összevásárolnák a többi, kisebb-nagyobb fő­városi fűrésztelepeket, .amelyek száma ezidőszerint meghaladja az ötven­ötöt. A főváros keményfaszükséglete mostanában napi 60 vaggonra mg, amiből a Gáspár-féle telep egymaga 22 vaggont, a Winter és Vágó céggel együtt pedig közel 35 vaggont tud előállítani, mig a többi kisebbfajta telep Vi—2 vaggon napi termelés­sel alighogy tengődik. A három vezető cég épp ezért a felveendő kölcsönnel meg akarja szerezni vala­mennyi telepet, nagyrészt be akarják szüntetni a telepek üzemét, illetve egy részüket mint eladási helyeket tartanák fenn. Fia ez a terv sikerül, akkor a triumvirátus olyan monopóliumhoz jutna, amivel — feltevésünk szerint — a főváros tüzifaellátását diktálni tudnák és az árakat tetszésük szerint szabnák meg, illetve emelnék fel. Közgazdasági és szociális szempontból Gáspá- rék koncepcióját igen veszedelmesnek tartjuk, mert egyfelől egy csomó vállalat és több ezer kereső csa­lád menne tönkre, másfelől pedig az árak olyan emelkedésével kellene számolni, amit a fapiac mostani nemzetközi hely­zete egyáltalán nem indokol. Tekintettel arra, hogy a fővárosnak saját tüzelőszer-raktára van, épp a fő­város vezetőségének kel! és lehet védekezni a tervbe­vett trösztszerü vállalkozással szemben, elsősorban a tüzelöszerraktár megfelelő kiépítésével, másfelől a kis gőzfiirésztelepek kisajátításának megakadályozá­sával. Remélhetőleg a fővárosi pártok épp úgy akcióba fognak lépni az tüzifatröszt ellen, mint a kereske­delmi érdekképviseletek, valamint maga a kereske­delmi miniszter is, mert a mai viszonyok közt elkép­zelhetetlen. hogy ez a brutális terv egyoldalú érdekek szolgálatában valóra válhasson. Sírnak a gyufagyárak. Az utóbbi napokban fel­tűnően egybehangzó hírek jelentek meg arról, hogy a szegény magyar gyufagyárainknak milyen rosszul megy, alig tudnak megélni és a nyolc magyar gyár valósággal haldoklik. Minden részvétünk a senyvedő magyar iparé, úgy látszik azonban, hogy a magyar gyufakartell tudja, hogy miért sir. Az ilyen jól meg­szervezett sirámoknak rendszerint az a céljuk, hogy egy burkolt áremelést készítsenek elő, legalább is a gyufakartell mindig gyászfátyolba burkolva nyúj­totta át a közönségnek, illetve a viszontárusitóknak a megdrágított, de rosszabb gyufát. Attól tartunk, hogy most is igy lesz és rövidesen a gyufa is drá­gább lesz, anélkül, hogy a gyárak mérlegén és az igazgatók tantiéinjcin kívül másnak is haszna volna abból, amit a magyar fogyasztó a siró nyolcaknak juttatni fog. Újabb gépgyári fúziók lesznek. Tudvalevő, hogy hónapok előtt fuzionált a Roessemann és Kühncmann az Épp és Fekete-gyárral és már akkor szó volt ar­ról, hogy ez a tranzakció csak bevezetése lesz an­nak a sorozatnak, amelyet épp érdekelt helyeken sürgettek. Információnk szerint rövidesen három­négy jelentősebb gépgyár közt jön létre fúziós meg- állupodás és ezekben a tárgyalásokban a Vas- és Gépgyárak Szövetsége is résztvesz, hogy a koncen­trációs folyamatot elősegítse. Valószínű, hogy a fu­zionáló gyárak már az aranymérlegmegállapitó köz­gyűlésekkel szankcionáltatják egybeolvadási tervei­ket is. Ki lesz az Egyesült Fővárosi vezérigazgatója? Napok kérdése, hogy az Egyesült Föv. lak. reor­ganizációja befejezést nyerjen, illetve Szécsi vezér- igazgató és három ügyvezető igazgató társa, a Pénzintézeti Központ kifejezett kívánsága szerint nyugdíjba menjen. Az uj vezetőség eddig csak Gratz Gusztávból és Baumfeld Gézából, mint ügyvezető igazgatókból áll, a vezérigazgatói állásra vonatko­zólag azonban csak tapogatózások folynak. Szó volt Sebesta Kolosról, Drehr Imréről és legújabban egy kisebb intézet vezérigazgatója van előtérben, de vég­leges döntés még nincs. Pénteken szindikátusi ülés volt a főrészvényesek közt, amelyen a részletkérdé­sekben is megegyeztek, csak a nyugdijak összege körül van még vita. Frischmann Frigyes halála, ötven évi becsüle­tes és érdemes munka után meghalt Frischmann Fri­gyes, a Salgótarjáni Kőszénbánya nyugdíjas vezér- igazgatója, aki rendkívüli érdemeket szerzett a válla­lat felvirágoztatása körül. Temetésén dr. Chorin Ferenc elnök fejtette ki különös szolgálatait és bú­csúzott el tőle az intézet nevében. A Trust és Phöbus fúziója A villamos Trust ma­gába olvasztja a Phöbust részvénycsere utján. Erről a műveletről az alábbi jelentéseik számolnak be: A Részvénytársaság villamos és közlekedési vállalatok számára (Trust). 1925. évi mérlege 9.267,044.668 ko­rona 83 fillér tiszta nyereséggel zárul és az igazgató­ság az április 17-ére egybehívott közgyűlésnek 18.000 korona osztalék kifizetését (a múlt évben 12 ezer korona) javasolja. Ugyanezen közgyűlés fogja megállapítani az 1925 január 1 -iki megnyitómérlegét és határozni fog a Phöbus villamos vállalatok rész­vénytársaságával ez utóbbinak beolvadása által történendő fúziója iránt, kicserélvén 5 Phöbus-rész- vényt 2 Trust-részvényre. A iPhöbus villamos válla­latok részvénytársasága 1925. évi mérlege 3 milliárd 712,802.116 korona 60 fillér tiszta nyereséggel zárul és az igazgatóság az április 17-ére egybehívandó közgyűlésnek 7000 korona osztalék kifizetését (a múlt évben 4000 korona) javasolja. A Magyar Pamuiipar Rt közgyűlése. A Ma­gyar Pamutipar Rt. igazgatósága március 29-iki igazgatósági ülésén elhatározta, hogy az április 12-ére összehívott közgyűlésnek az 1925 január 1-i meg­nyitómérlegét 3,975.000 pengő részvénytőkével és 2,650.004 pengő tőketartalékkal való megállapítását javasolja, ami által egy-egy részvényre 15 pengő névérték és 10 pengő tőketartalék esik. Részvény- összevonás nem történik. Az egyúttal bemutatott 1925 december 31-ével záruló évi mérleg alapján az igazgatóság elhatározta, hogv a közgyűlésnek az 1925. évi május hó 1-től kezdödőleg részvényenként 20.000 korona osztalék fizetését javasolja. ZONGORÁK DEHMA L-nál VII., Rákóczl-ut 19. s:ém. Előnyös fizetési feltételek. Kölcsönzés, hangolás, javítás. Telefon: József 121-04 Cégtujajdonoa WEIDEMANN KONkÁD Memann ás Társa Budapest, Vili., Gólya-utca 7. Telefon : József 75-04 Központi fűtések, szellőztetések, bádogos, légszesz-, vizvezetókberendezési vállalat és műszaki iroda. Széchenyi Gyógyfürdő a modern orvosi tudomány minden esz- |j közével és a különböző győgyeljárások- hoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjától könnven megközelíthető. MmymunkáKat vállal ProcophTestvéreH Budapest VI., Szlnnyel Hlerse Pál u. 30 (Ezelőtt Felsőerdősor u.) CONTINENTAL PNEU Budapest, V, Személynök-utca 25. kéSZÜjékek Telefon 12-69 Gummijavitas

Next

/
Oldalképek
Tartalom