Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-06 / 1. szám

Tizenötödik évfolyam Ara 3000 kor. Budapest, 1926 január 6 " ^ r il i * f rf I» liíl * 1]>1 *1 í llVi ^ 1 í ! Ltí Jíl? i I r 1 Vílj! 1 Előfizetési árak: Egész évre 20 pengő = 250.000 kor. Fél­évre 10 pengő = 125.000 kor. ÁLLANDÓ MELLÉKLET: GAZDASÁGI HÍRLAP VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP f* ——* rSLELŐS szerkesztő DAC SÓ EMIL ■ni — ~r——~i ii—■» tmmm i»i m >i.i i in>i— ii~iil rtrTr^M----ír—1—— Me gjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Postatak. csekk-számla: 40.424 Telefon: 137—15 szám Az uj esztendő komoly, szép és boldog reményekkel indul. Valahogy úgy érzi ennek a városnak minden lakója, hogy be­fejezése felé közeledünk a hosszú szenvedésnek és kemény nélkülözéseknek. Ha szemiigyre vesszük az eseményeket, 'az idők pulzusán tartva kezünket, érez- nünk kell, hogy ezek a reménységek nem szűkölköd­nek realitások nélkül. Egy esztendő tanulságai álla­nak előttünk és ezek a tanulságok arra mutatnak, hogy Budapest vezetői és Budapest népe egyformán lehi-ggadt kedélyekkel, szivében az alkotó munka vá­gyával, megtisztult az elmúlt, rut idők minden be­tegségétől. Több. mint egy évtizede annak, hogy jött a pusztítás szele, azután jött a vihar, jött a fergeteg és több, mint egy évtizede nem alkottunk, nem te­remtettünk semmit. Ember, vagyon, intézmények és ideálok pusztultak ez alatt az évtized alatt, de volt miből pusztulni, mert Budapest gazdag és bol­dog város volt. Most, hogy lezáródni láttuk a szen­vedések és nélkülözések szomorú decenniumát,-álma­inkban azok az idők elevenednek meg, amelyeknek szép és gazdag napjait derékbetörte a pusztítás. Amikor ez a város boldog ujesztendőt kíván önma­gának, nem kívánhat szebbet, minthogy az alkotó és épitömunkának ama napjai elevenedjenek meg újra, amelyeket akkor éltünk, amikor a háború ki­tört. Vágyó szemmel és vágyó lélekkel tekintünk ■vissza ezekre az időkre. Segítségünkre van ebben a visszaemlékezésben az a tizennégy vaskos kötet, amelynek utolsó oldalait a múlt héten irtuk tele. Ez­zel az újságszámmal, amelyet most kap az olvasó kezébe, a Fővárosi Hírlap tizenötödik évfolyamát nyitjuk meg. Nem a magunk munkájáról akarunk most beszélni, de ebből a tizen­négy kész kötetből az emberi érzések páratlanul változatos skálája zeng felénk. Budapest félszázados történetében ez a tizennégy esztendő a legmozgal­masabb és legváltozatosabb. A boldog haladás önbi­zalomtól nyugodt szava mellett, a szenvedések jaja és a nincstelenség fogcsikorgása váltogatják egy­mást. Amikor tizennégy esztendővel ezelőtt elkezd­tük írni ezt az újságot, azt mondhatnánk, Budapest fejlődése a kulminációs ponton állott. Az a gyö­nyörű lendület, amelyet egy nagy polgármester va­lóságos költői fantáziája dirigált, az alkotások egész sorával vitte előre ezt a várost. Az a pár esztendő, amely a háborút megelőzte, Budapesten az ásó és n kalapács zenéjétől volt hangos. És amikor ezeknek a napoknak az alkotás, az építés napjainak történe­tét felütjük a Fővárosi Hírlap lapjain, el- ámulva látjuk és elcsodálkozunk magunkon, hogy még ezeknek az időknek számára is volt kritika és gáncs a városházi krónikás tollában. Milyen furcsa, hogy felelőssé kellett tennünk a városházát, mert drága volt a tojás, amelyet két krajcárért adtak. Felelőssé kellett tenni az illetékes tényezőket, mert tíz esztendőben egyszer negyedórára kialudtak a vil­lanylámpák. Kemény szavakkal követeltük a közle­kedés, az egészségügy, a városrendezés, az ut- és a csatornaépítés, meg a többi munka tempójának meggyorsítását. Ma megcsóválja az ember a fejét és nemi tudja, hogyan lehetett ilyen telhetetlen a múlt, amely dúskált a boldogságban és a gazdagságban. De jött a keserű decennium. Az ásó nem ásott többé fundamentumot, a kalapács nem vert be szö­get és lehullott a munkáskézből a vakolókanál is. Vér, nyomorúság és áldatlan gyűlölködés lett az em­beriség uralkodó planétája. Elmúlt a háború is, de megfertőzte az emberi lelkeket, mert az. ami a há­ború elmúltával kezdett pusztítani, förtelmesebb és szégyenteljesebb volt, mint maga a háború szörnyű vérontása. Nem az elvek harca volt az,, amely for­radalmakat, zavarokat, kilengéseket és a gyűlölet or­giáit hozta ránk. Az elvek küzdelmét szavak és, be­tűk csatáin intézi el a kulturált emberiség. Ami itt folyt, az nem volt más, mint a gyilkos háború által megfertőzött emberi lélek elvadult őrjöngése. És nem volt elég, hogy akadtak orvosok, akik ennek a szörnyű betegségnek gyógyszerét megtalálták. Ezek­nek az orvosoknak bánni is kellett tudni a beteggel. Szerencsére ilyen férfiak is akadtak és az utolsó esztendők alatt sikerült is Budapest népének kihe­vernie szörnyű nyavalyáját. Joggal mondhatta el Ripka Ferenc főpolgármester a kor­mányzót üdvözlő beszédében, hogy a ma jobb, mint a tegnap volt és még szebb lesz a holnap. Jólesett szájából hallanunk, hogy Budapest törvényhatósága komoly megértéssel ter­melő munkához fogott, ezt a munkát egész erejével Az. ujesztendö alkalmából a Fővárosi Hir- 1 a p munkatársa felkereste Ripka Ferenc főpolgár­mestert és megkérte, hogy nyilatkozzék az 1926. esz­tendő kilátásairól. Nagyfonío,sságunak tartjuk a főpol­gármester válaszát, mert hiszen ez az esztendő az, amelyet a főváros most már minden melléktekintet nélkül, teljes egészében az alkotómunkának szentel­het. Az elmúlt esztendőben a választási harcok után rá kellett szoktatni a pártokat arra, hogy Budapest érdekében a legszélső lehetőségig kikapcsolják a kommunális életből a ■ politikát. Azt mondhatnánk, össze kellett hangolni a közgyűlés pártjait arra, hogy alkotómunkát végezzenek Budapest érdekében. Ez a munka sikerült és Budapest minden polgára őszinte szívvel reméli, hogy ez a,z összehangolódás, ez a1 közös munkára való készség az elmúlt év végén csakugyan meg is született. Most már az 1926. esz­tendőben sem a politika, sem a világnézeti harcok, sem a gyűlölködés átka nem lehet akadálya annak, hogy végre Budapest törvényhatósági bizottsága megoldja mindazokat a nagy kérdéseket, amelyek­nek élén az építkezés megkezdése, a munkaalkalom teremtése és a költségvetés rendbehozatala állanak. Az alkotó munka megkezdésének előfeltéte­leit legnagyobb részben Ripka Ferenc főpol­gármester teremtette meg. Ezért fordultunk hoz­zá azzal a kérdéssel, hogy mi a prognózisa az ujesztendö számára. A főpolgármester a követke­zőkben válaszolt: — Prognózisom: a munka. A teendők óriási halmaza vár megoldásra, mégpedig olyan teen­dőké, amelyek túlnyomó része gazdasági' ter­mészetű. Ezeknek a kérdéseknek előterjesztése és megvitatása most folyik egyrészt a tanácsi ügyosztályokban, másrészt a tizenkettes bizott­ságban és főleg az egyes szakbizottságokban. — A gazdasági élet szempontjából, termé­szetesen azok a kérdések a legfontosabbak, ame­lyek a munkanélküliséggel vannak összekötte­tésben. Azokat a problémákat kell legelőször megoldani, amelyekkel a munkanélküliségen se­gíteni lehet, amelyekkel munkaalkalmat nyújt­hatunk. Természetszerűleg legelsősorban az épít­kezésre gondolok, mert ez a legsürgősebbben megoldandó feladat. támogatja a kormány és igy hat gyógyítóiig a fő­város egészsége iaz egész nemzetre. Boldogok vagyunk, hogy az ujesztendö alkal­mával a Fővárosi Hírlap tizenötödik köteté­nek első lapjára odaiktathatjuk a főpolgármesternek ezt a vigasztaló, megnyugtató, minden reménységre feljogosító megállapítását. Szebb ujesztendőt nem le­het ennek a városnak kívánni, mintha csakugyan egész hittel hisszük, hogy újból elérkeztünk az al­kotó és épitőmunka ama kapujához, amelyet egy év­tizeddel ezelőtt rideg és durva kézzel csapott be előttünk a pusztítás. A kard. a puska, az ágyú ma már csak egy fájdalmas múlt emlékei. A mérgezett tőr, a fertőzött szó és a gummibot helyett pedig Bu­dapest népének kezébe újra odaálmodjuk az ásót, kalapácsot és vakolókanalat. Budapest népének ezen az ujesztendőn azt kívánjuk, hogy a Fővárosi Hírlap eme tizenötödik kötetében ugyanolyan kri­tikával illethessük Budapest vezetőit, mint amilyen kritikával illettük abban az első kötetben, amelyet tizenöt esztendővel ezelőtt kezdtünk meg irni. Úgy legyen! — Ezeket a terveket és készülődéseket min­den párt a legnagyobb komolysággal és eréllyel támogatja, amiből arra következtetek, hogy ennyi akarással, ennyi buzgalommal és a szükséges harmóniával minden akadályt el tudunk majd hárítani az útból. — Serényen folyik az uj költségvetés elő­készítése is és ezek a tárgyalások fogják lefog­lalni az időt az év elején, úgy a pénzügyi bizott­ságban, mint a közgyűlésen. Ezzel kapcsolatosan a legfontosabbnak tartom azt a kérdést, amely a főváros gazdasági politikájának szempontjából úgyszólván életkérdés: és ez a deficitmentes költségvetés biztosítása. Azt remélem,, hogy ez a példátlanul fontos kléídés még ennek a hónap­nak folyamán ki fog alakulni. — A pártok megértő együttműködése tekin­tetében nincsenek aggályaim, mert a közgyűlés valamennyi pártját a közönség érdekeinek bölcs mérlegelése vezeti. Ezután megkérdeztük a főpolgármestert a kenyérgyárban folyó vizsgálatról, aki ebben az ügyben a következőket mondotta: — A kenyérgyári vizsgalat egyelőre folya­matban van és igy annak eredményéről termé­szetesen csak akkor nyilatkozhatok, ha már ma­gam is ismerni fogom ennek a vizsgálatnak az eredményét. Egyelőre azonban nyomatékosan hangsúlyozom, hogy ez a vizsgálat nem az ügy­osztályt vezető tanácsnok személye ellen irá­nyult. A vizsgálat tulaj donképeni célja a gyár adminis’ztráoiójának felülbirálálsa, mégpcdiigl ab­ból az alkalomból, hogy 'az ismeretes vonatko­zásban panaszok tétettek a gyár ellen. Megemlítettük a főpolgármesternek hogv a státusrendezés ellen bizonyos kategóriákban pa­naszok merültek fel. — A státusrendezés — mondotta a főpol­gármester — most van tárgyalás alatt a belügy­minisztériumban ési a pénzügyfminisztériumban. Remélhetőleg a jövő héten ezek a tárgyalások befejezést nyernek. — Az elégedetlenségről nincs tudomásom és egyébként sem tartoznak rám az egyes kategó­riák speciális ügyei. Ripka Ferenc: „Az ujesztendö prognózisa: a munka“ dsf’atftrAnles költségvetése Sesz Budapestnek — Ripka Ferenc főpolgármester tsz építkezésről, a költségvetésről, a pártok együtt- működéséről, a kenyérgyári vizsgálatról és a siátusrendezésről —

Next

/
Oldalképek
Tartalom