Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-09 / 14-15. szám
7 %ttdaps£st,: T92S'április' 9. A magyar nótahöltfi a koporsónak dolgozik Már virág se nyílik a magyar nóta sírján, — mondja Pintér Imre Az öregur, Pintér Imre gyönyörű szál alak- ián nem látszik az idő, amely elsuhant fölötte azótá, hogy búcsút mondott a váci nagykapunak, hajóra szállt és lejött ide Pestre, hogy t i z e n h a t es z- ‘t end ős korában beálljon a Népszínház kóristái közé, v Mert én bizony nem voltam színésznő vendék mondja Pintér Imre, — nem voltam szinitanodás diák, csak úgy születtem tirre a pályára. Vácott szállodája volt boldogult édesapámnak: a „Fehér hajó“, itt mulattak csténkint a pesti nemtesurak, akik feljöttek Vácra egy kis vigságra, egy pohár borra, itt muzsikált az ezeresztendős Magyarország legjobb cigánya: Banda Marci és bizony néha-napján az öreg József főherceg fogatának négy lova is megtorpant a vendégfogadó ajtaja előtt, mert József apánk is szerette az apámat, meg a Fehér hajó-t, meg a kompániát, amely ott összegyülekezett. , _ Egyszer eljött a váci színházba vendégszerepelni Tamás s y, meg Szántó Bandi. A Duna fölött már hajnali vörösségbe borult az ég boltozatfa, ők ketten még mindig ott ültek a vendégfogadó ía- ióeáján, de bizony már nem tudtak danolni, mert a bor, amelyből jókorákat ittak estétől fogyta; nem akarta megoldani a nyelvüket. — Édes öcsém, d a n o 1 j á 1 valami m a- ■jg.yar szomorút — szólott hozzám Szabó Bandi — mert mink ketten már nem bírjuk a j n ó t a s z ó t. — Jól van — mondtam — és elkezdtem énelkelni a „Kidőlt a fa m;andolástól“-t. Amult-bámult Tamássy, amikor (meghajlottja a • hangomat. | . —. Hallod-e, gyerek? Úgy énekelsz, lm int jómagam. Reggel iilj hajóra, (gyere be ■] Pestre, menj e! Blaháné nemzetes asszonyhoz a Jó- kai-házba, mondd meg neki, hogy én küldtelek, fa- | rágjon belőled kórusfujót a Népszínházban. A szerződés-stambüja 1 Reggel fölcihelödtem és búcsúszó nélkül otthagytam a sáros várost, felkéredztem a hajóra és pestre jöttem. A délelőtti utcán álmosan és fáradtan kocogtam üégig, mígnem az árvalányhajas rendőr szives útbaigazítására eltaláltam Blaháné asszonyhoz. — Instálom alássan, Tamássy ur küldött., hogy tessék engem behozni a. Népszínház kórusába. ■ A gyönyörű asszony mosolyogva simította meg hajfürtjeimet. — Hát komédiás akarsz lenini, édesöcsém? — mondta szelíden. — Az én, tekintetes asszony, mindhalálig. H a a z nem lehetek, nekimegyek a váci kotrónál a habos Dunámnak. — Jó van hát kisfiam, majd meglátjuk mit tu- -dok belőled faragni. Dalolj el hamarjában egy nótát. — Instálom alássan, dalolnék én — mondtam, —• nlv"n száraz a torkom, az úttól, hogy beszélni se tudok. — Akkor igyál egy kortyot., — szólt a nemzetes asszony és megkínált egy pohár borral. Leült a pamlagra, én meg elébeállfem. egy kicsit megköszörültem a hangomat, aztán eldaloltam, hogy „A C s a p-u teán vége s-v égé s-y égig1’ nótát A nagyasszony összecsapta a kezét: — Gyerek, te kész színész vagy! Ülj ie a pamlagra, én meg majd elküldök Puks Ferenc, meg Erkel Elek karmester urakért és előttük is eldanolod a nótát. Ha nekik megtetszel, holnaptól kezdve már a Népszínház tagja vagy. Nem telt. bele, csak egy fertályóra, a két szigorú ur ntár kocogott az ajtón. — Imhol vagyunk, tekintetes asszony — mondták a karmesterek, — eljöttünk meghallgatni a lurkót, Tamássy már annyit beszélt róla a színházban, hogy már valami uj csodától kell tartanunk. Erre én megint kiálltam a szoba közepébe és .elénekeltem: A csap-utcán végestvéges-végig Minden kiskapuban virág nyílik, Minden kiskapuban kettő-három, Hej, csak az enyém hervadt el a nyáron! — Eszem a sziveid, lelkem-aranyom, de gyönyörűen énekelsz — szólott Blaháné és megcsókolta a homlokomat. — Délben bementem a színházhoz. Kézen vezetett Blaháné, a patrónusom. Mindjárt szerepet is kaptam, este már én játszottam a -.Comevillei ha- rangok"-ban a csőszt. Ez amolyan néma szerep. Azt mondják neki: .Nyisd ki 'az ajtót. Enne ő kinyitja, meg szó né 1 k ü 1 becsukja. Igen ám, 'de én nem álltam meg szó nélkül és mikor azt mondták nekem, hogy nyissam ki az ajtót, imigyen szóltam: —: Kinyitom én szívesen. A népszínházi szépnapok L u k á c s y Sándor, a rendező, dult-fult mérgében. — Te 1 ó k ö t ő, hiszen ez nincs benne a szerepben Hogy mertél akkor megszólalni? — K é r e m a 1 á s s'á n — mondtam megrémülve, csak nem kezdhetem szótlanul a pályámat. Ezt a mondásomat mindjárt elbeszélték szanaszét a színház világában és este, amikor a színészek átvittek engem a mai Keszely-vendéglő helyén levő „S v á b*‘-kocsmába, már ujjal mutogattak rám az emberek: I — Ez a C o r n e v i 11 e i harangok némája, aki megszólalt. E város akkor jókedvben és dalban úszott 'és Pekáry kapitány ur boldog volt, ha a sudár termem rendőr részeg embert cipelt be a kóterbe. — Hadd múlás sia nak az én derék m a- g y a r j a i m — mondta és abban az időben csend- háboritásért vagy botránytokozó részegségért senkit meg nem bűntetteik a rendőrök. De nem is lehetett, mert mintha az egész város virágba borult vol.ru.; mindenki kacagott itt nálunk és a gondnak, meg a bűbáuatnak még a hírét se ismerte senki és harminc forintos fizetéssel olyan büszke volt a kó- risiía, mint manapság a vicispán. Odaát a „Sváb“-kocsmábnn esténkint összegyülekeztek a színház halhatatlan nevű művészei, meg néhányan a kóristák öreigebbjied: Makó Lajos, Barna Izsó, Tiszui Dezső, Hatvani Ede, meg én, a gyerek. Odajárt aztán hozzánk a boldog emlékezetű K 1 é h István városatya, akinek szive melegen izzóéit a színészekért, meg Márkus József, a polgármester, aki minden bemutatóra egészbe, sütött pirospozsgás malacot küldött a primadonnának,, Pekáry, a rendőrkapitány, Batthyány Elemér gróf, meg Károlyi Pista, és néha beköszöntött a kis kompániába odaátról, Aszódról Podmaniczky Erigy.es. a pepitaruhás báró, akinek gomblukában tólen-nyáron piros szegfű díszelgett. Itt mulattunk mi néha hajnalig s amikor a kávéházakat, meg az éttermekéi: bezárták, ide jött el hozzánk űz öreg R a d i c s, meg az öreg Berkes, nreg R á c z Pali, me® Banda Marci, aki akkor már úri, pesti cigány lett, hogy megtanítsuk őket az uj magyar nótákra. Délelőtt próba- volt a Népszínházban, éjszaka meg a cigánybandákat tanítottuk azokra az örökszép nótákra, amelyek a halhatatlanságéi s melyeket soha, de soha nem fognak elfelejteni. Ebből a kiskocsmából indult el hóditó írtjára a „Magosán repül a daru, szépen szól1’, a „K alapom s z e m e in ,r e vágó m“, a „C s e r ei b o ® á r, sárga cserebogar“, a „Megérem én azt az időt, meg a' „Feketeszáru c s c r e| s z u y e“, .itt. tanultak meg a cigányok minden magyar nótát, amelyet az országban énekeltek alig néhány nap múlva. Nem kellett akkor kotta, meg zeneiskola, eleven kották segítségével terjedt a nótaszó. Tíirr tábornok es Rudolf trónörökös — Egyszer-másszor eljött hozzánk Tíirr István generális is. Az óriási fröccsöí szerettei. Hat krajcárért mérték. Megevett hozzá egy pörköltet tizenhárom krajcárért, azután fölállt az asztalfőnél és kijelentette, hogy minden színész, aki öt ven forintnál kisebb gázsit kap, az ö költségére ehe t-ii hat mindent, amit s z e m e- szája ni e g k i v á n. Akár libacombot is, meg idei salátát. , — Egy alkalommal a palotai erdőben majálist rendeztünk népszínháziak. Reggel felé bepityókázva jöttünk be Palotáról, mind akik ott voltunk, hatalmas csoportban, végig a széles pesti utcákon és a Hatvanil-utcán át igyekeztünk Budára, a Rác-fürdő felé. Amint a Mágnás-Kaszinóhoz értünk, megnyílik az épület nehéz tölgyfakapujá és kilép azon Károlyi Pista gróf egy katonatiszttel, aki bizony kerek jókedvében lehetett, miért sapkája fordítva pihent a fején. A rendőr, aki velünk jött. hogy baja ne essék, oda is ment hozzá és nagy reverendával arra kérte, hogy fordítaná meg sapkája sildjét, mert i g y mégse i 11 q n d ö a nemes főváros utcáján mutatkozni. — Hagyjon békében, édes jó barátom. Jó ez nekem így is. — De az áldóját, nem jó ez igy, mert a főkapitány ur engem csuk be érte Kicsoda az ur? A katonatiszt elmosolyodott és szerényen szólott: — Hagyj a csak bátyám, ha baj lesz, majd elintézem. Én Rudolf trónörökös vagyok. — A szinészség, ahogy megtudta, hogy' a Jókedvű katonatiszt Rudolf trónörökös, olyan éljenzésbe csapott, hogyr csakúgy rengtek az öreg város régi falai!. — A Népszínház egyébként ekkor virágkorát élte. A „Boccacció“, ,A sárga csikó“ hatalmas diadalokat arattak s a diadalok középopntjábam mint egy királynő állótt a minden idők legkiválóbb művésznője: Blaha Lujza. De szeretnék a királlyal beszélni... — Ezt is el kell még mondanom, mart kikiván- kozik belőlem és nagyon hozzátartozik a régi Pest már-már egyre halványuló fotográfiájához. Egy időben határtalan izgalmat keltett Magyarországon, hegy a przemysli várban egy őrmestert, aki kutyául bánt a magyarokkal, lekaszaboltak a huszárok. A .huszárokat a katonai biróság hí-lálra itéltie s az egész ország felzudult a kegyetlen ítélet nyomán. Minden megmozdult a huszárok érdekében, de a katonaság hajthatatlan maradt. Egy alkalommal, amikor a Népszínházban „A piros b u g y e 11 á r i s“ ment és I. Ferenc József is megjelent páholyában, a birónéc Blaháné játszotta, aki híven ragaszkodva a szöveghez, odaállott a rivalda szélére s a kiirályr felé fordulva elénekelte: „ ... de szeretnék a királlyal beszélni... Adjon pardont az én kedves rózsámnak, Meg annak a tizenhárom huszárnak...“ Mint a hangyaboly mozdult meg az egész nézőtér. A közönség felugrált heilyeiről és k e n d ő lobogtat áss a 1 adták tudtára Blaháné- nak, hogy megértették a dal célzatát. A király maga Is meghatódott és páholyából kihajolva tapsolta B 1 a h á n é t, aki talán soha életében nem játszott jobban, mint ezen az estén, amikor a przemysli vértanuk életéért könyörgött. A másnap reggeli lapok már hírül hozták, hogy őfelsége a király a legkegyelmesebben megkegyel mezeit azoknak a Przemyslben állomásozó huszároknak; akik megtámadták cseh őrmesterüket, mert az a szenvedő magyar katonákat szakadatlanul üíötte-veríe. A Népszínház után vidékre kerültem, végigjártam az egész országot, majd Kolozsvárról újból feljöttem Pestre a Népszínházhoz és ott is maradtam addig, amig be nem csukott a nemzetnek ez a temploma, Meghalt a magyar nóta — Nékem az a szerény véleményem, hogy a magyar nóta innen Pestről indult ki az ország négy sarka felé, a1 Népszínház volt a bölcsője a nótáknak, amelyek aztán a vidék városaiban, meg falvaiban öregedtek meg. Amikor meghalt a Népszínház, a szemfödő ráborult a magyar nótára is. és ha most a vidék egyikmásik fatvában születik te egy-egy uj nótái, egy-egy uj hallgató, vagy egy-egy uj csárdás, az már nem kerül föl Pestre, mert ezek a mai kacskaringós nóták nem engedik keresztül a vámon. Itt Pesten a magyar nótaköltők szorgalmasan dolgoznak ugyan, egy-két szép nóta születik is, de én mégis iazt mondom, hogy a magyar n ó t a k ö 11 ö a koporsónak d o i g o z i le, m ért amikor a nótáját megírja, már rászabhatja ia halotti inget is. A mai miidal nem örökéletii. Egy-két hónapig, egy-két évig él csak, aztán elfelejtik és sohasem beszél róluk többet, senki, mig a régi népdalok, amelyekre mi ia Sváb-ban tanítottuk hajdanában a cigányokat, öirökéletüek, halhatatlanok. A magyar nóta nem is támad föl soha többé, ha csak fel nem támasztják a népszínműveket is, hiszen ma már angol tánc kell, meg sírni, meg a jó isten tudja micsoda, ma már v i r á g s e nyiiik a magyar nóta sírján. Könnyezni kezd az öregur. Pintér Imre. csendesen siratja a régi Pestet. , Kardos István. MAGYAR ŐSTERMELŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, V., SZÉCBENYI-UTCA 1. Telelonszámok: 154-44, 154-45, 87-82, 153-25. MIS1ALKÄ TESTVEREK RESZELŐ- ÉS SZERSZÁMGYÁR R.-T. BUDAPEST, V., ZÁPOLYA-UTCA 34, TELEFON : 184—71. telefon: 48-21, 191-46 Sürgönyeim, LUXAUTÓ MERKÚR RÉRAUTÓÜZEM íüsj=
