Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-18 / 11. szám
«laitlnillBiTTifiiiMTEfflmtBnignTEirifmiraiirniiilSHibiiidutaniDHiPitldliläiiiaiiläiTminaiiiHnmTiri: Ara 3000 kor. Tizennegvt dk évfolyam Budapest, 1^25 március 18 11 . szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP/ Megjelenik minden szerdán, évre 150.000 korona. Félévre _ Szerkesztőség és kiadóhiva75.000 kor. Állandó mellék- fal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz let: TŐZSDEI HÍRADÓ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon: 137—15. szóm Tele van a város szóvirágokkal, tele van a hordók teteje szónokló politikusokkal és csak úgy röpködnek a levegőben a sértő és bántó szólamok, fis minden oldalról, jobbról és balról a kormánybiztos felé szórják elkeseredett nyilaikat. Az egyik oldalon a terézvárosi vezér tesz szemrehányásokat, mert még mindig nem adják ingyen az élelmiszert Budapesten, a másik oldalon pedig Wolffék keserű kiszólásai veszélyeztetik a levegőt. A politika olyan terület, ahol a támadások tulajdonképen megtiszteltetés számba mennek, mert akit az ellenfél még arra sem érdemesít, hogy támadásban részesítse, az nyugodtan bevallhatja önmaga előtt, hogy a politika számára elveszett ember. Ha ezt a tételt megfordítjuk, azt kell mondanunk, hogy R i p k a Ferencnek kivételes nagy sikerei vannak a választási küzdelemben, mert minden nyíl feléje röpül, minden agyar feléje vicsorog. Ha Ripka Ferenc jön és, amint ellenfelei mondják, nincsenek sikerei a választópolgárságnál, akkor semmi ok nem lenne arra, hogy ádáz haraggal támadjanak rá azok, akik jobbról és balról a saját pozíciójukat féltik és akik jobbról és balról Ripka Ferenc elmélete előtt abban bíztak, hogy az övéké lesz a városházi hatalom. Ezek az urak még ma is széltébcn-hosszában hirdetik, hogy korlátlan urai lesznek, azaz hogy maradnak, a városházának, Wolffék és Vázsonyiék maguknak vindikálják a jövőt, közben azonban mind a két oldal kétségbeesett féltékenységgel szemléli a középtábor előtörését. Csodálatos dolgok történnek ebben a mostani községi választási küzdelemben és ez mutatja azt, hogy milyen rendkívüli fontossága van az egész ország érdekében annak, ami ma gyűléseken, kerületi klubokban, a polgárság és munkásság között történik.Vannak harci területek, hol mintha valami átok folytán hályog borulna a harcosok szemére, mintha egyiptomi sötétség avatkoznék be a harc kimenetelébe: ahelyett, hogy az ellenféllel szállnának szembe, egymásnak esnek és egymást gyilkolják. Három táborra oszlik ma Budapest. Az egyik a színtiszta liberalizmust hirdeti, a másik polgárokat és munkásokat akar összeterelni a demokrácia jelszava alatt és a harmadikban a legvegyesebb elemek ölelkeznek a reakció köpönyege alatt. A bárom tábor közül csak a tiszta liberalizmus hirdetői azok, akik öntudatosan, egymás megbecsülésével, tisztán látható célok egyenes követésével küzdenek. Itt nincs visszavonás és nincsenek ellentétek, ezért kell hinni, hogy ennek a tábornak juthat osztályrészül a győzelem. A másik két tábor katonái egymásra rontanak és egymást ölik. 'Elvi és osztálykülönbségek, személyi érdekellentétek az az egyiptomi sötétség, amely elborítja szemük előtt a világos látást. Nincs ezek között az emberek között összhang abban a tekintetben, hogy személyi és pártérdekek fölött messze kimagaslik Budapest székesfőváros érdeke. Ez a két tábor nem törődik Budapest polgárságának és munkásságának jólétével, csak politikát csinálnak és a politikai jelszavak hínárjával szeretnék megkötözni mozdulatlanra a szavazók lábait. Nehezen megy azonban ez is, mert Budapest lakossága nagyon kezd tudatában lenni annak, hogy politikai jelszavakból nem lehet megélni és akik csak ennyit hirdetnek, önmagukban is összekülönböznek a politikai célok és politikai érdekek körül. A baloldalon a polgári és munkásérdekeket szeretnék összeházasítani, de az egyetértés minden reménye nélkül. Ugyanakkor pedig e két városi párt prüszkölve vesz tudomást arról, hogy a harmadik és negyedik párt, amelyek csenevész gyökereiket vidéki talajba eresztették, szintén részt akarnak kérni Budapest kormányzásából. Nagy a méltatlankodás, nagy az irigykedés az osztozkodásnál, pe'dig még egészen bizonytalan, hogy milyen mértékben válnak be reményeik. Az azonban máris egészen bizonyos, hogy a baloldal között megingott az egyetértés és a polgárságnak végeredményben észre kell vermie, hogy ezek az urak nem a Budapesten való életet akarják megkönnyíteni és szebbé tenni, hanem kizárólag a maguk politikai céljait szolgálják. De nincs másképen ez a reakció táborában sem. Ott is. olyan elemek akarnak betörni és hegemóniát kezükbe venni, amelyeket eddig talán még Wolffék- nál is kevésbé érdekelt, hogy él-e, hal-e és ha él, hogyan ét a budapesti polgár. A Gömbösök és Eck- hardtok akarnak az élen lovagolni, ugyanazok, akiknek bajtársai eddig csak nyugtalanságot és zavart okoztak a békés budapesti polgárok soraiban. Még Wolff Károly és barátai is berzenkednek az ellen, hogy ezekkel kelljen megosztani majd a közgyűlési teremben az ellenzékiség száraz kenyerét. Ám jól teszik jobbról és balról, ha tovább folytatják ezt a játékot, mert még a liberális eszmék A Wolíf-pártban látszólagos egyetértés uralkodik, ezzel szemben azonban, akik a párt belső életét ismerik, nagyon jól tudják, hogy a Keresztény Községi Párt széttöredezőben van. Elsősorban is mérhetetlen vérveszteség az, amelyet Ripka Ferenc kormánybiztos fellépése okozott nekik. Még legkonzervatívabb polgárai közül is óriási tömegeket vesztettek, akik valamennyien a kormánybiztos zászlója alá csatlakoztak. Wolff Károly legbiztosabb pozíciói inogtak meg, legerősebbnek hitt várai kapituláltak, s ma már igazát el lehet mondani róla, hogy még a saját hazájában sem próféta. A belső pártvillongásnak azonban vannak újabb tünetei is, amelyek szintéi; aggodalommal töltik el a pártvezért, akinek mindeuképen leáldozóban van a Í csillaga. Ez a legújabb tünet az, hogy a keresztényszocialisták tudatára ébredtek annak, hogy a keresztény községi párt keretében ők sokkal, de sokkal erősebbek, mint Wolffék és Friedrichék. Eleinte csak féltékenykedésben nála tkozott az meg, ma azonban a kérész tény s2oé*aH«íák teljes joggal követelik azt, hogy a községi választások alkalmával a listákon ők vezessenek és ők kapják a mandátumok lényegesen nagyobb felét. Teljes jogot éreznek ehhez, mert — amint mondják — tömegeik csak nekik vannak, Wolffék mögött pedig nem áll senki. A párt belső villongásai lassan kikerülnek a nyilvánosság elé is, amint az nemrégiben egy, a Gellért-fürdőben tartott gyűlésen történt epizódból is látható. Ezen a gyűlésen úgy volt, hogy Platthy György, Wolff Károly hűséges mamelukja fog elnökölni, a keresztényszocialisták azonban elég érthetően kifejezést adtak annak a nézetüknek, hogy a gyűlés vezetéséből ők is részt kérnek. Nem volt mit tenni, Wolfféknak be kellett adni a derekukat és társelnökül megválasztani a keresztényszocialista Rakovszky Iván belügyminiszter felesége betegsége miatt nem jelenhetett meg a Ripk a-párt múlt vasárnapi nagygyűlésén, a Fővárosi H i r- 1 a p azonban legutóbbi számában, legfőbb vonalaiban jelezte, hogy mi lett volna a belügyminiszter beszédének szenzációs tartalma. A belügyminiszter elmondta voina már & múlt vasárnap a lelkes budaiaknak, hogy a kormány akkor, amikor a létszámapasz- tási törvény alapján elhatározta a főváros alkalmazottainak újabb létszámredukcióját, semmi körülmények között sem tekinthet d attól az eltökélt szándékától. hogy az ügyosztályok számát tizenhatról tizre szál- Iltsta le. Ismeretes, hogy a főváros tanácsa szembehelyezkedett ebbqn a kérdésben a belügyminiszter akaratával. A kormány leiratára ugyanis a tanács egyik memorandum után a másikat gyártotta, a tanáccsal szövetségben lévő Wolf f-párt pedig a parlamentben hangoztatta állandóan, hogy szó sem lehet a városházán redukcióról, mert a főváros tisztikara nem eshetik az alá a megítélés alá, amely alá az államhivatalnoki kar esik, mert ha Magyarország területe egy harmadára redukálódott is, Budapest ez- idő alatt lélekszámban csak szaporodott. Mindzek ellenére) a kormány nem tágít álláspontjától, most már a Fővárosi H i r 1 a p n ak határozottan módjában van jelenteni, hogy a belügyminiszternek a tanácsi ügyosztályok összevonására vonatkozó rendelete igen rövid időn belül megjelenik. világhódító ereje sem képes arra a kiábrándító hatásra, amit ezeknek az uraknak belső civódásai Budapest polgárságára gyakorolni fognak. És bizonyos, hogy ez a polgárság hálával fog megemlékezni az ö harcmodorukról, amely biztos sikerhez, győzelemhez juttatja a középút liberális zászlóját. B e n á r d Ágostont. Ilyen epizódok azonban most inár bőven adódnak, mert a keresztényszocialisták többé nem engedik magukat háttérbe szorítani, mert biztosak benne, hogy ha Wolfféktöl különállóan, ők maguk egyedül veszik fel a harcot a választásokon, akkor sokkal nagyobb eredményt fognak elérni, mint ha Wolff Károly pórázán engedik magukat vezetni-. Wolffék hiúságát és érzékenységét súlyosan sérti a keresztényszocialisták öntudatra ébredése, de ameddig csak lehet, lenyelnek minden bosszúságot, mert ők maguk is nagyon félelmetesnek látják a helyzetet, hiszen tudniok kell, hogy ha a keresztény- szocialisták elszakadnak tőlük, ők maguk alig néhány embert tudnak majd beküldeni a közgyűlésbe. Ezt a csúfságot szeretnék elkerülni, vannak azonban tüzesfejii és vérmes alvezérek a pártban, akik talán öntudatlanul, de talán elbizakodottságból nem egyszer elhamarkodottan keztyiít dobnak az amúgy is elkeseredett keresztényszocialistáknak. így példának okáért C s i 11 é r i Andrással van a keresztényszocialistáknak egy még mindig elintézetlen és nagyon nehezen elintézhető átférjük. A kitűnő fogász ugyanis egy alkalommal kifejtette, hogy a keresztényszocialista munkásság teljes egészében megbízhatatlan. Szerinte azok a munkások, akik ma keresztényszocialistáknak Vallják magukat, csak alkalmi hívei a pártnak, mert az egyik zsebükben ott van a keresztényszocialista, a másikban pedig a szociáldemokrata igazolvány, fis ahogy az érdekük kívánja, hol keresztényszocialistának, hol szociáldemokratának vallják magukat. A keresztényszocialisták Csillérinck ezért a definíciójáért nagyon megharagudtak, de a rossz nyelvek azt mondják, hogy a harag igazi oka az, hogy Csilléri András ezúttal, életében talán először, fején találta a szöget. A rendeletet a miniszter a főváros tanácsához intézi’ s a leghatározottabban követeli benne, hogy, a főváros állítsa vissza az adminisztráció, terén azokat az állapotokat, amelyek 1910-ben uralkodtak. 1910- ben történt ugyanis az, hogy a tanácsi ügyosztályok számát tízről tizenhatra emelték, s azonkívül rendszeresítették az úgynevezett „alpolgármesteri címmel és jelleggel felruházott tanácsnoki állást“, vagyis a harmadik alpolgármesteri állást. A miniszter rendeleté hivatkozni fog arra, hogy a tanács az ügyosztályok összevonására, illetve megszüntetésére a* ő határozott felhívása dacára sem tett előterjesztést A tanácsnak ez a viselkedése természetessé teszi, hogy most már az ügyosztályok összevonása és megszüntetése tekintetében maga a miniszter döntsön. A belügyminiszter értesülésünk szerint meg fogja nevezni azokat az ügyosztályokat, amirlyekat össze kell vonni, vagy be kell olvasztani más ügyosztályokba. Sőt olyan értesülésünk is van, amely Szerint névszerlnt fogja felsorolni a miniszter leirata a harmadik alpolgármestert és o hat tanácsnokot, akiket nyugdíjba kell küldeni. Kifejezésre jut azonkívül a miniszteri leiratban az is, hogy mindezt előbb el kell végezni, mielőtt! a főváros uj törvényhatósági bizottsága összeül. A belügyminiszter minden valószínűség szerint elsősorban a harmadik alpolgármesteri állás megszüntetését) követeli. EzenkivüL kívánni fogja, bogy vonják össze egy ügyosztályba a három ügyosztályt, amelyek valaha a mérnöki ügyosztályból rajzoltak ki. i Már a keresztényszocialisták is unják Wolffékat Csöndélet a túlsó parton — Csilléri véleménye a munkásokról Zilühi-Kluék lelett megkoadult a lélekharans A belügyminiszter leiratában felsorolja a megszüntetendő ügyosztályokat és valószínűleg névszerint sorolja fel a nyugdíjazandó tanácsnokokat
