Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-02 / 48. szám
Budapest, 1925 december 2. A Kereskedelmi Bank 9’5%-os pénzt off érái Az első lépés a hiteluzsora letörésére A közelmúlt napokban megtörtént az első komoly lépés abban az irányban, hogy a kondíció- feltételek eddigi aránytalansága 'a betéti kamattal szemben enyhüljön. Amint értesülünk, a Kereskedelmi Bank az intézet békebeli politikájának szolgálatában fővárosi komoly kereskedőknek, akikkel üzleti összeköttetésben áll, a legutóbbi napokban hosszabb időre is 9.5%-os évi kamattal ajánlott és folyósított kölcsönöket. Fz a lépés nemcsak azért jelentős, mert valóban fii van a lengyel kamarával? Báró íiyáry a leírtok érdekes nyilatkozata Két héttel ezelőtt foglalkoztunk a Magyar- Lengyel Kamara ügyeivel. Erre ;a cikkünkre vonatkozólag a Kamara alelnöke, báró Nyáry Albert dr. az alábbi levelet intézte hozzánk: Igen tisztelt Szerkesztőség! A Kamara ügyvezetését jelenleg az alelnök ur, Mauthner Alfréd bírálja' felül, aki legjobb tudomásom szerint sok szeretettel és áldozatkészséggel igyekszik életben tartani a sorsiildözött intézményt. Én magam legutoljára akkor folytam be a dologba, amikor a magyar-lengyel kereskedelmi szerződés megkötését sürgettem kormányunknál. Azokat a vádakat illetőleg, amelyek — nem tudom melyik oldalról különböző lapokban megjelentek, érdemleges véleményt adni nem tudok, mert az újabb ügyvitelbe betekintést nem nyerek, miután a Kamara sokszori sürgetésem dacára sem tart, nemcsak közgyűlést, hanem elnöki tanácsülést sem. Ilyen körülmények között a felelősség súlyát — kétségkiviil teljes megnyugvással —- Steiner Antal dr. viseli, aki mint ideiglenes főtitkár ellátja az számottevő előzékenységet jelent, hanem azért is, mert előreláthatólag a többi elsőrangú pénzintézet is követni fogja a Kereskedelmi Bank példáját, sőt valószínű, hogy a kondiciófeltételek egységes megállapítása esetén a 9.5% lesz az alsó határ. Tekintette! arra, hogy a békében 4%-os hivatalos kamatlábnál átlag 6—614% pénzt adtak a nagybankok komittenseiknek, a jelenlegi 7%-os bankkamatlábnál a 9.5%-os pénz a békeállapot nívója körül mozog. Mindenesetre örömmel kell ezt a mértéktartást. fogadni és: üdvözölni. igazgatói teendőket. Részemről őszintén szeretném, ha a Kamara vezetésében az ideiglenesség megszűnnék s az igazgatói tisztség közmegelégedésre, véglegesen betölthetnék. Ebből az alkalomból bizonyára megcáfolódnék az a vád is, hogy a Kamara egy kissé szorosabb viszonyban van a Lengyel Követséggel, sem mint kellene s előnyben részesíti a lengyel érdekeket, amit annál inkább sajnálnék, ■ mert a Kamara pártatlanságát, mint a Kamarát életrehivó Magyar-Lengyel Egyesület elnöke, feltétlenül szükségesnek tartom. Hallomásom szerint a Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamara elnöke, M a d.a r a s s y - B e c k Gyula báró ur a közel jövőben visszatér amerikai útjáról s bizonyára a nála megszokott energiával veszi kezébe .a Kamara vezetését, amelyet idáig, sajnos, nagy elfoglaltsága mellett, nem volt módjában kellő ódon ellátni. A kifogások tehát rövid időn belül tisztázódhatni fognak. .Tisztelettel: Ny áry Albert báró dr. a Mágyar-Len.gyel Keresk. Kamara társelnöke. VÁLLALKOZÁS A Soroksári-ut 31. sz. alatti épület udvarán létesítendő kocsiút kövezés! munkálataira hirdetett versenytárgyalás ajánlatait kedden, december hó 1-én bontották fel. A kertészeti telep részére szükséges facsemeték egy részének szállítására Petz Ármin cég kapott megbízást 13,600.000 korona összegért. A még hiányzó facsemete-mennyiség szállítására vonatkozóan a tanács szükebbkörü versenytárgyalást hirdet. A hat iskolaépületre történő emeletráépítés ügyében csütörtökön, december hó 3-án dönt a főváros tanácsa. SZÓRAKOZÁS Az Andrássy-uti Színház páratlan sikere. Túl az ötvenedik előadáson, még mindig zsúfolt házakat vonz az Andrássy-uti Színház megnyitó műsora, mert ma már köztudomású, hogy aki egy igazán kellemes mulatságos estét akar magának szerezni, annak meg kell nézni ezt a pazar műsort, mely a következő számokból áll: 1. Medgyaszaiy Vilma felléptével „Mezőkövesd“, Szép Ernő legendája 3 képben. 2. Radó Sándor. 3. Kökény Ilona Jankovich Magda, Boross Géza felléptével „Mi történt Kelemennel?“ Szenes Béla bohózata, 4. Boross Géza. 5 Medgyaszay Vilma, 6. Dajbűkát Ilona és Bársony Istvánnal „Lakodalom“, Török Rezső parasztkomédiája. 7. Ilosvay Rózsi, Boross Géza és Dénes György felléptével „Cica“, Fodor László vigjátéka. 8. Kökény Ilona. 9. Békefi László. 10. „Valutaankét“, Békeffi politikai tréfája. 11. Ilosvay Rózsi. 12. Kabos Gyula, Vaszary Piroska, Kökény Ilona és Békeffi László felléptével „Rebeka néni“, Zágon István bohózata. Jegyekről előre kell gondoskodni. Az ORION-szinház holnap, szerdán, irodalmi nevezetességű premiert tart, amelyen HUGO BETTAUER a tragikusan elhunyt modern és különleges egyéniségű osztrák iró legsikerültebb regényét, A BÁNATOS UTCA című realisztikus korrajzot mutátja be. A film főszerepeit Asia Nielsen, Greta Garbo, Elnar Hauson, Werner Kraus, Eszterházy Agnes játsszák. Aki a regényt ismeri, tudja, mit várhat a filmből, iáméi!yet a cenzúra érthetően csak 16 éven felülieknek engedélyezett. A Vígszínház e heti műsorát természetesen a legfrissebb újdonság, Heltai Jenő vigjátékciklusa dominálja. Az „Arcok és álarcok“-at (I. Karácsonyi vers. II. Az orvos és ai halál. III. Menazséria.). adják két estét kivéve mindennap. Pénteken az „Uriemberek“-et ismétlik. Vasárnap délután a „Színésznőt“ játsszák. A „Miámi“ egyedül tölti be a Fővárosi Operett- szinház műsorát. Minden este a nagyszerű operettet játsszák. Jacobi Viktor zenéjéről, valamint Bródy István és Vlajda László mulatságos és érdekes librettójáról elragadtatással beszél mindenki. KAMARA Molnár Ferenc vi’ághirU színmüve 8 fe vonásban December 3-tól december 9-Ig A TESTŐR Főszerepben : Alfred Abel és Maria Corda A lélekrombolck First National attrakció 8 felvonásban Főszerepben : MARY ASTOR Előadások naponta 5, 1lt7, 8 és 10 órakor. Szerda kivételével egész héten a „Marika“ a Renaissance-Szinházban. Szerdán a „Nagyvilági lányok“ cimű pompás francia vígjáték Somlayval és Székely Lujzával. Nemzeti Színház. Szerda, péntek: A hid. Csütörtök: Az aranyember. Szombat: Nóra. Vasárnap délután: A kaméliás hölgy; este: A hid. Vígszínház. Szerda, csütörtök. Szombat és vasárnap: Arcok és álarcok. Péntek: Úriemberek. Vasárnap délután: A színésznő. CORVIN Sz INHáZ December 3-tól december 9-lg, Az élő plakát a szerelem gyermeke Főszerepben : NATALIA LISSENKO A TCCTÄD Molnár Ferenc világhírű színmüve 1 1 8 felvonásban. Főszereplők: ALFRED ABEL és MARIA CORDA Előadások : hé k. 5, i/2S, >/4i0, vasárnap V.,5, h, 10 órakor Királv-Szinház. Egész héten minden este: Alexandra. Vasárnap délután: Anna-bál. Városi Színház. Szerdai, csütörtök: Marica grófnő. Péntek Rikett (először). Szombat délután: Ludas Matyi (gyermekelőadás). Este: Rikett Vasárnap délután: A nóta vége; este Rikett. Renaissance-Szlnház. Szerda: Nagyvilági lányok, Snkharoff-pár táncestje. Csütörtök, pénteki, szombat: Marika. Vasárnap délután: őszi szerelem; este: Marika. Royal Apolló Telefon: József 118—94. A Metro-Goldwyn reprezentatív filmje Marion Davies legújabb világattrakció a FihnreSény 2 részben, lOfe- ® 9 wH jezetben. December 3-tól Előadások : 1:i6, i/i8 és V2tO órakor Fővárosi Operetíszinház. Egész héten es.te Miami. Vasárnap délután Az orlov. ; minden Ma és minden este , MINDEN SZÍNPADON AT Roll és Steinéardt „tf“; szenzációs uj mikor KIS KOMÉDIÁBAN Kezdete 8 órakor. Telefon : 14 - 22. Andrássy-uti Színház. Egész héten minden este: Mezőkövesd, Mi történt Kelemennel, Lakodalom, Cica, Valuta-ankét. Rebeka néni, tréfák, magán- Számok. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Társszerkesztő: dr. Kosa Miklós. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) Hirdetmény A Magyar Kereskedelmi Hitelbank—Schopper J. G. Részvénytársaság igazgatósága közhírré teszi, hagy — az 1925. április 29-én tartott közgyűlésen elhatározott egyesülés a Budapesti Kir. Törvényszék 1925. VI. 24. Cg 1495/54, 8054/34 sz. végzésével jogerőre emelkedvén, — a bank tulajdonában volt Schopper J. G. részvénytársasági részvények helyett az egyesüllés folytán az intézet tárcájába került 500.000 darab intézeti részvényt a már forgalomban lévő 1,500.000 darab részvényre minden befizetés nélkül a részvényesek között kiosztja, úgy, hogy 1925. november 28-tól december 15-ig minden 3 darab intézéti részvény alapján 1 darab ugyanily részvény vehető át az intézet pénztáránál. Telefonszám: Iroda- 74-83 Raktár: 191—18 PALLOS Sürgönyeim PERALLOS épitőanyagkereskedelmi és ipari r.-t. Ügyvezeíő: PALLOS IENŐ. Budapest, IV. Deák Ferenc-u. 17. Gyári árakon alul azonnal legkedvezőbb ieltételekkel szállítunk kartellen kívül meszet, téglát, tetőcsere- pet, gipszet, palát, vasat és minden építőanyagot. Gipsztáblagyár t válaszfalkészités, kátrány- és tetőfedés. Oltott mész saját Üm 3-es vaskocsikban. Árajánlat és költségvetés díjmentes. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme = HAR MATYI Z a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize ^ Kapható mindenütt 1 **■*■ Telefon: József 112—59. |t