Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-20 / 8. szám
Ara 800 kor. Tizenharmadik évfolyam Budapest, 1924 február 20. 8. szám. WroarfiiafliieiíiráigilanimnjanitiitittÉÉfctgiiÉQiigfcaigj&TiBPiÉigiilSiifiaiiilSítfliiiiiiiiipliItÉiiiiáiataiglaiigPigMOiiiniiiaiilc ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden szerdán, évre 40.000 korona. Félévre Szerkesztőség és kiadóhiva20.000 kor. Állandó mellék- tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. let: TŐZSDEI HÍRADÓ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon: 137—15. szám Veszedelem idején érzi meg az ember a demok- . amely konszolidációt biztosit és amely levezeti a rácia múlhatatlan szükségét Csak ez lehet az egyet- kirobbanásokat, bármilyen sűrű és veszedelmes is az len politikai eszköz, amely levezeti az indulatokat, | atmoszféra... A bukott kurzus ki akarja sajátítani a liberális rezsim alkotásait Gyötrelmes napok szabadtak reánk és becsületére legyen mondva a magyar közélet minden faktorának, de minden egyedének is, senki sem vonta ki magát a súlyos feladat alól, hogy gyenge, gyarló fegyverzetével kiálljon a korona frontjára védeni, ami még megvédelmezhető, menteni, ami még megmenthető. És a küzdelem hevében, az emésztő munka lázában elsorvad körülöttünk minden. Vigasztalan, szomorú a kép, amely elénk tárul és igen őszintén meg kell mondanunk, hogy félünk minden lépéstől, amely. lyel a jövendő irányában kell haladnunk. Féltő gonddal szemléljük az eseményeket, amelyek keserves tanulságokat tárnak elénk és amelyeknek neki szilajodott lángjában nem tudjuk miként pusztulnak el majd a kicsiny, becsületes rnunkásexisztenciák. Riadtan kell kérdeznünk, milyen lesz a magyar jövendő? Hiszünk, bízunk benne, hogy ki fogunk lábalni ebből a talán legnagyobb veszedelemből is, mert a nemzet összetartó ereje mindinkább kezd kifejlődni. A történelem ad biztatást nekünk, mert azt tanuljuk belőle, hogy a magyar mindenkor nagy volt, amikor a veszedelem is nagy volt. Hiszünk és bizunk, de megdöbbenve állunk meg a súlyos jelenségek előtt, amelyek azt az aggodalmat vésik a homlokunkra, hogy sok derék és tiszta megélhetés omlik össze és ki tudja, kiket, hogyan temet maga alá. Félős, hogy a hatalmas földrengésben, amelynek első lökései már érezhetők, minden fel fog borulni, ami nem áll szilárd, megingathatatlan talapzaton, önkéntelenül is a budapesti városházára kell gondolnunk, íelcsillannak szemünk előtt a görögtüzes költségvetések, az elégedetlen alkalmazottak sötét árnyai, a rosszul gazdálkodó üzemek összeomlással fenyegető rémei. Ellenfelei voltunk a rezsimnek, amely a maga telhetetlen bosszúvágyával és kielégíthetetlen ambícióval négy esztendőn át tombolt; de ebben a kritikus órában szeretnénk segítségükre sietni, mert a kurzus építményei összeomlásának nem szabad magával rántania magát a várost, nem szabad elpusztítania semmit abból, ami szilárd és tűzálló. Félő gonddal mondjuk: ne adj Isten, hogy a bosszúálló politika most önmagát bosszulja meg Hagy a veszedelem, de szálljanak magukba végre azok, akik legyengítették a testet, amelynek most nagy lázakkal kell megküzdenie. Szálljanak magukba végre és mea culpázzanak töredelmesen, mert be kell vallaniok, hogy gyűlölködésből és tudatlanságból szörnyű katasztrófákat idéztek fel. És be kell vallanunk, hogy nem vagyunk elragadtatva az interregnumtól sem, amely pedig pártat- faBságra törekszik, szakszerűen szeretné a dolgokat látni és kormányozni. Mindez nem lehet segedelem, mindez nem az igazi kivezető ut, mert ezt a várost nem ránthatja ki semmi, de semmi a végső romlás veszedelméből, csak az alkotmányos, odaadó és hozzáértő kormányzás, amelynek legelső feladata, hogy teljes mértékben képviselje a várost, amelynek elére áll. Nem lehetnek eredményesek és célravezetők a praktikák, a hamisítások, amelyek kiváltságos társadalmi osztályok érdekében máris megindultak. Csak a teljes demokrácia hozhat enyhülést, meg- ujhódást, hiszen csak egy teljesen, hamisítatlanul demokratikus választójog adhatja meg azt a köz- tyülést, amelyben Budapest népének minden rétege megtalálja a maga igazi képviseletét. Egy ilyen közgyűlés lehet csak az, amelynek munkájában megbízik mindenki. Egy ilyen közgyűlés lehet csak az, amely ellentéteket egyenlít ki, megbékít mindenkit és azt az érzést kelti a főváros minden polgárában, hogy érts dolgoznak a maga vérei, a maga testvérei, a maga fajtája. Négy esztendőn át abból éltek, símit a gyűlölt 'és agyonrágalmazott Bárczy-rezsim reájuk hagyott. Sokat megettek, sokat felfaltak belőle, de még mindig nejtn volt olyan étvágyuk, hogy mindent kipusztithat- tak volna. Most azután úgy látszik, végleg ki kell takarodniok a városházáról, ahol még ma is feltűnően sokat hencegnek a lehullásra ítélt csillagok Olyan szépen befészkelték itt magukat, hogy nem igen szívesen mozdulnának el. Uj választások előtt állunk és ők fázva, dideregve állanak a nagy víz előtt, amelybe félnek beugrani. A meleg fészek után a hideg viz tényleg nem lehet nekik kellemes. Négy meddő esztendő, amely csak a múlton élősködőit, s amely a gyűlöletet, az emberek között való különbségtételt avatta kormányzati elvvé, nem lehet eredményes ajánlólevél a választásokon. Eredményeket kell mutatni, s ha ilyeneket nem hoztak létre négy esztendős uralmuk alatt, akkor hazugságokból épit ilyeneket, vagy ami még csúnyább — egyszerűen eltulajdonítja a másét. Amilyen fantáziájuk van, még el is hiszik, hogy amit a Bárczy- rezsim rájuk hagyott, azt mind ők alkották. Mit? Nem is volt Bárczy-rezsim csak ők voltak, az ő érdemük minden, amiben a szem gyönyörködhetik Budapesten és ami a nép kulturális, szociális igényeit kielégíti. Bárczyék csak adósságot csiáltak, de építeni csak a kurzus, csak Wolff Károly, C s i 11 é r y András, C z i g á n y Sándor és V a s e k Ernő épített. Nem tréfálunk. Igenis idejekorán kiáltjuk oda a múlt kiváló szereplőinek akik ismét azon a ponton állanak, hogy a városházán átvegyék a kormányzatot: — Vigyázat, valaki, vagy valakik lopni akarnak. Hangosan mosdjuk, aimig nem késő, hogy a bukott rezsiin ki akarja sajátítani a l.berá- iis rezsim alkotásait és ezt az állításunkat a leghatározottabb bizonyítékkal támasztjuk rögtön alá. A kurzus egyik legkiválóbb publicistája, cikket irt a napokban arról, hogy „mit csinált a Keresztény községi párt?“ Egyszóval megkezdődik a választásokat megelőző sajtópropaganda, amelynek ez a cikk egyik legelső, de rendkívül jellemző terméke. Nem szólunk arról, hogy az „előkelő és komoly“ publicista kádárleheli eszközökhöz folyamodva, állandóan, „jerichói lármá“-t és „Judapesí“-et■ emleget; de a valótlanságoknak olyan tárházát vonultatja föl, amely már példátlannak mondható. A kiváló publicista — Túri Béla — soha sem foglalkozott kommunális kérdés:kitel. Nem is ismeri azokat. Tehát nem ő hazudik, — ezt lojálisán meg kell állapitanunk — hanem aljas módon infoirtmálták. Egy helyen cikkében hivatkozik! Petrovácz Gyula volt bizottsági tagnak egy valahol megjelent cikkére: de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megállapithatnók, ebből a cikkből csusztak-e át a Túri Béla cikkébe a hazug adatok. Akárhonnan kerültek is napfényre ezek a valótlanságok, sietve meg kell állapítani az igazi tulajdonosokat és le keli leplezni azokat, akik a máséhoz Byulnak. Az ilyen publicisztikai múlton pedig, amilyen a Túri Béláé, nem szabad foltnak esnie ilyen kicsinyes, orditóan feltűnő, mások által kiagyalt hazugságok révén. Túri Béla hosszan sorolja fel a kurzus-alkotásokban gazdag érdemeit. Nem akarunk kis örömeket megrontani, ám dicsekedjenek deficitmentes Potetm- kin-költségvetéseikkel, al.nelyek csak a vakokat kápráztathatják el. De ne dicsekedjenek el a baseli ^egyezménnyel, amelynek értéktelen és káros voltát már sajtóban és közgyűlésen bőven és kiadósán kimutatták. Menjünk azonban tovább. Azc mondja a városházi kurzus élet írója., hogy helyreállították a forradalmak és a román megszállás alatt tönkrement iskolákat és helyreállították a kórházak felszerelését. Az iskolákon tényleg végeztek némi tatarozást, de hol vannak ezek az épületek, még mindig attól, hogy ismét büszkeséggel tekinthetnénk rájuk. A kórházak felszerelése még mindig rengeteg kívánnivalót hagy, de ne méltóztassék elfelejteni, hogy csak akkor csináltak e téren valamit, amikor az ellenzéki Fábián óriási botrányt csapott a közgyűlésen. Nem lehetett akkor már elkerülni, hogy valamiképen gondoskodjanak a botrányos helyzet megjavításáról. Ha amit tettek, kielégíti őket, akkor igen szerények az igényeik, Inert mi sokkal, de sokkal többet követelnénk Budapest közegészségügye érdekében Elhisszük viszont a propaganda-iratnak, hogy az utak burkolására ötödfélmilliárdot költöttek, de kérdezzék meg F o c k Ede tanácsnokot, az ut- és csatornaépítő ügyosztály kitűnő vezetőjét, hogy ennek a nevetséges összegnek hányszorosára volna szüksége komoly eredmények bemutatása esetén? Az utak ma is siralmas állapotban vannak, amelyeken a jármüvek tönkremennek és szégyenletes tanúbizonyságot .tesznek Budapest visszaeséséről mindenki előtt, aki hajdan járt' Budapesten és aki most vissza kívánkozott oda. A gyalogjárókon viszont tócsákban á'l a viz és csinálja a lyukas cipőben járó budapesti középosztályban az influenza-járványt. Ha nem halt volna ki a pesti emberből a humor, újra meg lehelne csinálni azt a tréfát, amely fél évszázad előtt Megyeryt, a tintásüvegest, vallotta gazdájának, hogy a Nemzeti Színház előtt békákat lehetne a pocsolyába ereszteni, hogy amikor az elegáns közönség a színházba siet, kuruttyolva üdvözöljék. A továbbiakban azután az igazoló irásmű a leghatározottabban idegen toliakkal ékeskedik. Mert ki ne tudná, hogy a ferencvárosi kikötőt nem a főváros, hanem az állam építteti a francia Schneiderékkel? Bárczy István forszírozta, Déri Ferenc munkába vette, Fock Ede, Vita Emil óriási tevékenységet fejtettek ki a kikötő érdekében. Sikerült is amig uralmon voltak a főváros érdekeit nagyszerűen megóvniok és — most méltóztassék megborzadni — a „vörös“ Garami Ernő feledhetetlen megoldást biztosított a főváros számára. Aztán jött a kurzus és
