Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-03-14 / 11. szám

2 Budapest 1923 március 14. ötven méter hosszúságban kikapcsolták. Úgy képzelem, hogy e részt megfelelően befalazták és helyettesítették az ideiglenesen lefektetett vascsövekkel, amelyeken addig: folyik most a viz, amig az ikercsatornarészt kijavítják és visz- szakötik. Ha ez a csatornarész javítva elkészül, akkor a vascsöveket ismét elveszik s talán a vízszolgáltatás pár napon belül újra a legnormá- lisabban történik. Föltéve, ha másutt vagy újabb hibák nem következnek, újabb magas Dunavizál- lás hatására, más okból, együttes következmény­ként. S ebből következik a logikus tennivaló: meg kell keresni, alapjában véve mégis ml okozta a csatorna hibáját? Ez a lényege a dolognak. Mert tisztában kell azzal lennünk, hogy ha ez a baj, vagy az ilyen hiba ismétlődik, akkor az igen kellemetlen kö­vetkezmény volna . . . — Ezt kell tehát kutatni és precízen megál- lapitaniok az illetékes köröknek. Tudnunk kell, a kérdéses ikercsatornarészen kivid történt-e még több-kevesebb rongálódás? Lehet, hogy a talajkimosás hatott. Tudni kell, milyen a helyzet egészben véve, nincs-e kimo­sás a csatorna többi részén is, mert egy követ­kező dunai árvíznél a mostani baj másutt is megismétlődhetik . . . Még csak annyit, hogy a fővárosi vizmü- rendszer műszakilag olyan természetű, hogy Budapest újabb fejlődése esetén is megfelelő viz- szolgáltatásuvá válhatik, ilyenné fejleszthető. Riport a „lokál“-ból Van még Pesten könnyű pénz Dollárban, fontban, frankiban, sőt szokolban isj le­het ma mulatni Pesten; de! a kicsi magyar koronák­ban lumpolók vagy könnyűszerrel, vagy igaztalan utón szerzik a pénzt. Ez az oka annak, hogy a pesti újságírónak, aki valaha az éjszakai lokálokban pi­hente ki fáradalmait, aki éber ellenőre lehetett ilyen­formán az éjszakai életnek, nyoma veszett ezeken a helyeken. Nem frázis és nem hazugság az, .amit a múltról mondtunk. Hiszen az újságíró a lokálokban nem lumpolt 'és nem a félvilág lovagja volt, hanem a festett és csillogó, a borgözös és pezsgödurrogásos világban félrehuzódott valamelyik sarokba, a bohé­mek kis szigetére, ahol debreceni virsli és fekete­kávé mellett dőzsölt hajnaltól néha bizony kivilágos virradatig. Ezek a kis bohém-szigetek mindent láttak és őket nem vette észre senki. Ma nincsenek bohémek többé, csak lumpodé ma­radtak. És ha lennének mégis, azok apró kis 'korcs­mák, budaiak, józsefvárosiak, terézvárosiak hallgatag emigránsai. A régi „lokálokat“ is újak váltották fel, más természetűek, bohémek testének-ielkének idege­nek és ellenszenvesek. Ma csak a lokálok csak abból ismeretesek az ujságiró előtt, hogy igen sűrűn kell róluk botrányhineket Írni, anélkül, hogy azoknak belső életét saját tapasztalatából módjában lenne ismerni. Tartozom a vallomással, hogy a háború kitörése óta idegen nekem is ez a világ, amelyet megtapasz­talni még sem lehet közömbös annak számára, aki a közvéleményt informálja. A felfedező expedíció költ­ségei azonban olyan nagyok, hogy reportköltségne’k felszámítani lehetetlen, a zsebpénzből pedig bizony Isten nem telik. No meg a magunkfajta paraszti haj­landóságú ember szívesebben hallgatja végig kis korcsmaasztal és egy-két sp.riccer mellett a világot- járt globetrotter emlékeit, vagy a nagyrahivatott politikus jövendő álmait, mint bámul tizedrangú színházi csillagok kissé zavaros táncán. Hogy mégis futólagos beszámolót adhatok az uj pesti lokálról, ezt a szokolos embernek köszönhetem, aki olcsó porté­kával, olcsó haszonnal felszerelve indult volna vissza* Cseh-Szlovákiába, de előbb körül akart egy kicsit tekinteni az éjszakai Budapesten. Szemergő eső csepjei szaladtak végig az autó üvegablakán, amikor odaérkeztünk a ,,mulató”-nak kis mellékutcában levő obskúrus bejárata elé. Éj­szaka két óra volt. A szűk járdán ember ember há­tán tolongott és régi barátom Móric, aki valaha nap­pal újságot árult, éjszaka pedig minimálisan Szép Er­nővel pezsgőzött, ezúttal előkelő livrében igyekezett a százfejü tömeget távoltartani a bejárattól. ■— Mindenkinek jut hely uraim és hölgyeim, — mondta diplomatikusan — de méltóztassék elkerülni az életveszélyes tolongást. Valóban, az emberek liajbakaptak azért, hogy be­juthassanak a kissé bűzös, füstös, szűk, rothadásnak indult lokálitásba. Kamatozó ötletem -támadt és SrfŐmjZG&jtíi/ZMP Móricnak oldal-lökést adva tudattam vele, barátomat érintve, hogy: — Csinálj helyet — szokolos. Azonnal volt hely. Mi voltunk az első vendégek, ha ugyan nehány „dolláros“ meg nem előzött ben­nünket. Lent álltunk a pincegádorban és fejenként 500 koronákat vasaltak be rajtunk. Hogy miért? Ez örök titok maradt előttem. Legföllebb, ha egy-egy hölgyet meghódítottunk a magunk számára —- ter­mészetesen megfelelő vacsora, ital és zsebpénz árán — akkor jogunk, volt magunknak táncolni. De semmiféle produkciót a lokál-tulaj­donos nem szolgáltatott. Egy meglehetősen szőkére festett hölgyben megismertem a régi jó idők hatal­mas vonzóerejét, de ez a hölgy ma a parancsnoki hidon állott. A többi hölgy pedig dekoltálva tevé­kenykedett. Egy kedves, jó színész hadiözvegye a megalázásig meztelenül buzdította a többi szintén eléggé „őszintén“ öltözött hölgyeket a nagyobbsza- bású tevékenységre. Mi a régi idők lumpjai percek alatt megcsömör- löttiink a módszeréktől, amelyeket a mai ,.lokálod­ban alkalmaznak. Kárhozat és tékozlás itt minden lé- lekzetvétel és nem keil prűdnek lennie az embernek, hogy megundorodjék. Itt mindenkinek lenyúzzák a bőrét és az emberék dühödben tódulnak ehhez az előre ismert művelethez. Az ujságiró ked­vel kap hozzá, hogy lokálról-lokálra járva leleplezze ezeknek az ocs­mány helyeknek a borzalmas t i t ka i t. Ha szocialista képviselők megtudnák, hogy ilyen för­telmes odúkban koldusok laknak, botrányt rögtönöz­nének belőle a nemzetgyűlésen: Itt pedig úgynevezett előkelő társaságok szórják az ezresbankókat — semmiért. Kocsis-bort mérnek 800 koronáért. Legalább úgy van a „borlap“-on, mikor azonban fizetésre kerül a sor, a kártya alsó, eldugott sarkára mutatnak, hogy ott áll eldugva: éjjeli két órakor minden ital 200 koronával drágább. A pezsgő meg­fizethetetlenül drága és rabolnak olyan cimeken, amire az ember soha sem gondolt. A tömeg pedig, az éretlen, hitvány erkölcsű tömeg alacsony ösztönök által vezetve, tolong egy-egy ványadt, betegesen sárga éjjeli pillangó'körül. Eképzelhetetleniil megbot- ránkoztam azon, hogy neves színművészek tizével- huszával nyüzsögtek itt: úgy látszik számlálatlam pénz van a zsebükben. A „szokolos embert“ a pincérek siserehada vette körül: fizetett, mint a köles. Ebből élnek ma ezek a lokálok. Távozáskor, záróra urán még két üveg pezs­gőt bontottak fel tüneményes gyorsasággal, hogy azt még „rendelni tetszett.“ Felbontották a megihatás minden reménye nélkül . . . Kint az utcán, ,a, csatjakos aszfalton az autók, íiakkerek és konflisok légiója: bizonysága annak, hogy van még Pesten könnyű pénz. Lp erkölcsű ember pedig nem azt határozza el a haj­nalodé tisztaságban, hogy nem jön többé ebbe a rablóbandába, hanem azt, hogy börtön árán is küz­deni fog a förtelmes biinfés’zkek ellen. Ha más fegy­vere nincs: a kis acéltollával1. (p. b.) Amerika szívhez szóló remekműve: Az édes fájdalom, a boldog boldog­ja lanság: az anyai szeretet filmje Mindenki találkozik benne önmagával, édes jó anyjával, gyermekevet E hét végén bemutatják: Corvin Színház Helikon Mozgókép-Otthon Tivoli TI/Z£7jY£TOJZ • • • Beszélni kell végre arról az anomáliáról, hogy egy idő óta az iskolák tornatermét és egyéb helyiségeit is az uralmon levő pártok valósággal kisajátít­ják politikai meetingek számára. Most ol­vassuk példának okáért, hogy a józsefvárosi keresztény községi párt a Mária Terézia-téri Pedagógiai Szemináriumban tartja meg zászlóbontását. Máskor bizonyos egyesüle­tek vonulnak be az iskolába és néha olyan hangon csinálnak propagandát a maguk el­veinek, amely hangnak a durvaságától és káros voltától mi őszintén féltjük a gyerme­keinket. Az iskolát a kommunisták kezdték politikai célokra felhasználni és folytatták ezt azok az elemek, amelyek a kom műn után a hatalmat magukhoz ragadták. Félel­metes és veszedelmes dolog az, ha a poli­tikusok iskolában prelegálhatnak, ami a kommunizmus előtt soha sem volt divatban. Lehet, sőt valószínű, hogy csak az üres te­remről van szó, gyermekek nincsenek jelen ezeken a meetingeken; de az iskola, amely­ben a hatalom birtokosaiként terpeszked­nek, mindnyájunké, a politika pedig, ame­lyet képviselnek, csak az övéké és — ne \ feledjék el — mind kevesebbjüké. A napilapok fővárosi rovatvezetőihez lenne néhány szavunk. Nem szoktunk bele­avatkozni a dolgaikba, ezúttal is csak a túltengő jóindulatuk miatt hibáztatjuk őket. Mert azt meg kell állapítani, hogy a buda­pesti napilapok rovatvezetőinél jobbhiszemü embereket lámpával kell keresni; csak az a baj, hogy a nagyközönség előtt kissé való­színűtlennek tetszik, amit ők jóindulattal kezelnek. Hiszen ha az ember elolvassa a vízellátás javulásáról szóló híreket, egészen Európába képzeli magát. Csak ott van aztán a bibi, hogy miután az ékesen megirt hirt elolvassuk, kedvet kapunk egy pohár friss vízre, a vízvezeték azonban tovább is reni­tens marad és a világ minden kincséért sem hajlandó az újsághíreknek engedelmeskedni. Pedig, ha egy kis szív lenne az ilyen elvete­medett vízvezetékben, akkor még folyni is megtanulna, olyan gyönyörű ódákat imák róla nap-nap után. Szabadságharcának sikerével március idusán talán senki, de senki sem dicsekedhetik el, hacsak a buda­pesti kávésipart estidet nem. Ők a boldogok, akik eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy ki­szabadultak az Árvizsgáló Bizottság karmai közül, dacára, hogy addig sem volt valami rossz dolguk, amíg az OKÁB tutorsága alatt éltek. Most azonban szabad a vásár és nem protestálnánk egy pillanatig sem az el­len, hogy ha csak egy icikc-picike lépéssel is, de közelebb jutottunk a normális állapo­tokhoz, ha a borról, sörről, pezsgőről, pá­linkáról és a szintén luxusszámba menő fe­ketekávéról lenne szó. De szó van arról a csésze kávéról is, amelyet olyan valaki iszik meg vacsorára, aki az utolsó százasát váltja fel, A kávésok szabadságharca győzött, de félünk, hogy sok szegény embernek a regge­lije és vacsorája bukott el a diadalmas küz­delemben, _____'

Next

/
Oldalképek
Tartalom