Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-05-16 / 20. szám
2 Nem hivatásunk Ereky Károlyt megvédeni, annyival is inkább, mert azt nálánál jobban úgy sem tudnánk; de jogunk van megnézni azoknak a fogsorát, akik igyekszenek beleharapni. Igazán nem csodálkozunk, ha Wolffék kigyót-békél -kiáltanak a távozó Ereky után és nem lenne számunkra meglepetés az sem, ha egy szép napon ezüstkanál lopáséival vádolnák meg. Hiába, ez igy szokás a magyar politikában. De irnitt- amott kezdenek sárt freccsentem feléje azok is, akik kilépését legjobban sürgették. Az arany középút nyolcórai harsonása például azon áruul el, hogy Ereky „ilyen gyorsan teszi meg az utat az egyik szélsőségtől a másikig." Lehet, sőt bizonyos, hogy a Wolffék oldala szélsőséges; de hogy az a hely, ahova most Ereky leült, szélsőséges lenne, azt azután igazán nem mernénk állítani. Azt a szélsőséget, amelyet a demokraták, a liberálisok képviselnek, igen nyugodt szívvel elviselheti a kormány „liberális" orgánuma is; de még akkor is, Ereky Károly ma pártonkiviUi, nem tartozik sehova és önmaga fogja megszabni önmagának, hogy meddig maradjon a Wolffék utján és mennyire haladjon a liberalizmus vagy a demokrácia utján. Egyelőre nem történt más, csak tengelyt akasztott azzal az emberrel, akinek az uralmát mi is és a kormány liberális oldala is veszedelmesnek tartja, aki tehát ma Erekyt támadja, az Wolffot ünnepli. Hármacskán üldögéltek a napokban megint a szociálpolitikai bizottságban, de úgy voltak még hárman is, hogy az elnöklő Buzáth János alpolgármestert is hozzájuk számítottuk. Kern tudjuk, hol van az a vasfegyelem, amelyet a Wolff Károly pártjában otthonosnak mondanak; de ez nem is érdekel. Sokkal érdekesebb lenne megtudni, hogy nem szégyen- lik-e ilyenkor az urak, hogy mandátumot vállaltak Budapest népétől? Tessék elhinni, még senkit sem csuktak be, még csak pénz- büntetésre sem ítéltek azért, mert nem akart városatya lenni. Lehet az ember kitűnő mázolómester, virágkereskedő, hajóács és kereskedősegéd is, anélkül, hogy a város ügyeit irányítaná. De aki arra vállalkozott, hogy polgártársaival azon a címen siive- geltes'se magát, hogy ő a közért dolgozik, annak meg kell tennie ezt a kötelességét is. Az ellenzéket kiszorították a bizottságokból minden parlamentáris forma megcsúfolásával és magukhoz ragadtak mindent, mint valami kapzsi uzsorás, csak azért, hogy még a bizottságokba el se járjanak. Nincs ma Európának olyan nagy városba, ahol a vezető pártok alkotásokat tudnának felmutatni. Ezt a kissé könnyelmű mondatot a többségi párt vezére kockáztatta meg, amikor kedden Ereky Károly többségi pártiságát parentálta el. Ez a mondat lehet védekezés olyan emberek előtt, akik Soroksáron túl nem voltak még és lehet nagyszerű narkotizáló szer az olyan pártnak, amely akkor legboldogabb, ha ideig-óráig el tudja altatni a lelkiismeretét. Összeültek egy szép estén• es várták, hogy a vezér majd — mint megannyiszor — megnyugtatja őket, hogy mindent jól csinálnak és nincs Európában még egy olyan párt, mint az övék, amely Petrováczokat és Bibereket tud felmutatni. Nagy megnyugvás ez a pártnak és nagy megnyugvás a vezérnek is, ha viszont a párt is biztosítja őt, hogy nálánál nagyobb Napóleonja a háború, sújtotta országok városainak nem lehet. Mindez oly szép és oly felemelő, hogy az embernek kedve lenne megtapsolni az önimádók eme tiszteletreméltó szektáját, ha az alaptétel, amelyből kiindultak, nem tenne hamis. Mert a tény az, hogy nincs ma Európának városa, amely az alkotások terén úgy elmaradt volna, mint Budapest. .................i ^ ^ Bu dapest, 1923. május ló. A Madách-szoba, meg a hollandi szerenád A ffváros a kultúráért — Három centennárium és egy aranylakodalom Tudjuk nagyon jól, hogy a főváros ma nagyon szegény. Tudjuk azt is, mire kötelezték magukat Wolff Károlyék odakint Baselben és tisztában vagyunk vele, hogy a lakosság teheirb íróké pességét túlfeszíteni nem szabad. De csak a minap hallottuk Folkusházy alpolgármestertől fejtegetni azt a gondolatot, hogy nemcsak takarékoskodni kell, de ki kell elégíteni a kulturigényeket is. Igaz, hogy ezúttal csak az alsó és felső villamosvezetőkről volt szó; de mi bátrak vagyunk‘ezen túlmenően is felállítani némely kulturigényeket. Különösen olyan nagy esztendőben, mint aiz 1923-as év, igazán illenék Budapest székesfővárosnak valami nagyot, valami maradandót cselekedni a kultúra szolgálatában, az irodalomért, művészetért, tudományért. Mert ne felejtsük el, hogy az idén három centeunáríiiniot ünnepiünk. És pedig Petőfi Sándor, Madách Imre és gróf Andrássy Gyula születésének évfordulóját. A főváros sem ötletben, sem áldozatkészségben nem tett ki magáért. A legelismerésreméltóbb, legkomolyabb ünnepi aktus volt még az, amely Petőfi költészetének népszerűsítése tekintetében tényleg jelentett valamit; Petőfi összes költeményeinek igazán olcsó és igazán szép kiadása. A pályázatok, amelyeket a Petöfi-centennárimn alkalmából tűztek ki és amelyeknek sorsáról — bevalljuk — semmit sem tudunk, jelentéktelenek. Bágyadt és léleknélkiili volt az az ünnep, amelyet gróf Andrássy Gyula emlékezetére rendeztek, dacára annak, hogy Andrássy a magyar históriának már ma is igen kimagasló alakja. A többségi párt valószínűleg Petöti költészetét is szeretné parcellázni és ennek a hatalmas világzseni- nek alkotásait — ha tehetné — felerészben alighanem tűzhalálra ítélné. De hogy Madách Imre nem lehet valami nagy kegyeiben S t a d 1 e r-Z r i n yi Nándor- éknak, az egészen valószínű. Mégis fölmerült a Madách-szoba ötlete, amelynek megvalósítása érdekében most látunk bizonyos lépéseket, amelyektől azonban nem vagyunk teljesen elragadtatva. Madách Imre menye már busz esztendő előtt felajánlotta a Madách-szoba berendezését, de annak elhelyezéséről mindezideig nem történt intézkedés. Most azután tárgyalások folynak egy Kőnek Ida nevű festömüvésznővel, aki idősebb hölgy és van egy háza a Petőíi-ház szomszédságában. Ezt a házat most felajánlotta a fővárosnak. Az ajánlat szerint, amig Kőnek Ida és a nővére élnek, a ház zavartalanul és teljes egészében tulajdonukban és korlátlan használatukban marad. Haláluk után azonban ingyen a fővárosra száll, amig azonban a hölgyek élnek, minden esztendőben száz mázsa búza árén d át kapnak. Ebben a házban tervezik a Madách-szoba felállítását, majd tudniillik akkor, ha a Két idős hölgyet magához szólítja az Ur. Bevalljuk őszintén, hogy a százmázsás búza-járandóságot igen nagy árnak tartjuk, hiszen annak a mai árak szerint is hárommillió korona körül van az értéke. A főváros nem spekulálhat két tiszteletreméltó hölgynek a halálára és bármily idősek is, igazán szívből kívánunk nekik még vagy egy negyedszázadot, ami a fővárosnak vagy hetvenmilliót kóstálna. Az épület emeletén van két műterem, amelyek közül a nagyobbikhoz külön lépcső vezet. Itt. tényleg kitünően el lehetne helyezni a M a d á c h-szobát, éppen ezért most a főváros azt a kikötést tette, hogy megadja a száz mázsa búza évi járadékot, de a t u 1 a j- donosnak a nagyobbik, teljesen elkülönített műtermet a Madách-szoba elhelyezésének céljára azonnal át kell engednie. De nemcsak centennáriumok vannak az idén, hanem az ősszel kell megünnepelni Budapest ötvenéves jubileumát, a báróm város egyesítésének napját is,. Az arany* lakodalom előkészítésére ki is küldtek már egy ki- gondoló-bizottságot, de az eddig semmi néven nevezendő érdemleges munkát nem fejtett ki, ötleteket nem termelt. Pedig ezt a nagy dátumot nem szabad nyomtalanul elmúlni engedni. Tiszteletreméltó gondolat, hogy ebből az alkalomból megiratják két kötetben és ötmillió költséggel Budapest székesfőváros blbliogranáiát; de nem szabad ezzel az aktákat lezárni. Ugyancsak elhatározta a tanács, hogy a nagy alkalomra megiratja Budapest székesfőváros ötvenéves történetét és statisztikáját. Kicsit fűresáljuk, hogy amig a statisztikából 2000 példányt akarnak nyomni, addig a nagyobb rétegeket érdeklő történelemnek kiadását csak ezer példányban határozták el. A két mii összesen — a mai tervek és árak szerint — 5,700.000 korona költséget emésztene fel. A történelmi munkát előbb egy bizottság fogja felülbírálni, amely egyrészt ki való tudós szakemberekből, másrészt „a politikai és társadalmi élet kitűnőségeiből“ fog áiiani. Szóval: Wolif Károly cenzúrájának fogják alávetni azt a munkát amelynek minden kitűnőségén felül még objektiv nek is kelle,ne lennie. A kultura-cselckmények között kell megemlite- nünk a derék Budai Dalárda amsterdaml útját, amire a főváros tanácsa ötszáz holland forintot szavazott meg. Erre a célra az állam 1000, a Tőbe pedig 1500 holland forintot szavazott meg. Nemi tartjuk ugyan ezt az utat valami világrengető eseménynek, de a 800.000 magyar koronás áldozatot mindenesetre meg fogja érni. A Budai Dalárdának ez a három összeg lehetővé teszi, hogy résztvebessen a júniusban tartandó am- sterdami nemzetközi da'losversienyen. A programmban szerepel az a kedves gondolat is, hogy a holland királynőnek magyar szerenádot fog adni a Budai Dalárda, hogy igy köszönje meg a jóságot, amellyel a hollandok immár a magyar gyermekek ezreit látták vendégül. Nem zárják be o „Krisztináit Mi van a budai állandó színházzal? A Krisztina-váirtosi nyári színház ügyében nagy deputáció-já,rás vám mostanában a polgármesternél. Egyes lapokban, már olyan hirek is jelentek meg, hogy a tanács be akarja záratni a színházat. A hir ebben a formájában természet eisien nem igaz, bálr az egyik előkelő napilap ékes nekrológban el is parental ja már a Horváth-kétti bájos, emlékekben gazdag. Budának gazdaságilag oly fontos színházat amelyben oly hosszú ideig viharzó tapsok között játszottak Krecsányiék és játszik ma Sebestyén Géza pompás müyésztársasága. Nem zárják be a „Krisztiná“-t, pardont kapott ismét. amint pardont kap már minden esztendőben egy évtized óta. A zavart tudniillik a tűzoltók csinálják, akik közmondásos lelkiismeretességükkel minden esztendőben nem javasolják a megnyitási engedély megadását. A tűzoltók nem ismernék tréfát, a szin- ház-vizsgáió bizottság pedig engedelmeskedik nekik. Végül azután a tanács megfontolva a megfontolandó- kat, kiadja a megnyitási engedélyt. Az idén is eljutottunk idáig és szerencsésen átestünk a krízisen. Közben azonban két budai depuítáció is tisztelgett S i p ő c z Jenő polgármeíSiten előtt, akinek kifejtették, hogy a kuItnrmisszió mellett, amelyet Sebestyének kifejtenek, elsőrendű gazdasági érdekei is fűződnek Budának a színház életéhez, amely előidézője a pestiek népvándorlásának és a fiatal libákban való nagy pusztításnak. A budai deputációk nagy szeretettel támogatták- a színház érdekét, de egyben a budai állandó színház építésének lehetősége felől is érdeklődtek a polgármesternél. Ez év őszén jár le ugyanis úgy a várbeli, mint a Krisztina-téri színház szerződése. Sipöcz Jenő polgármester kijelentette a de- putációnak, hogy a tanács a legteljesebb jóindulattal van a Krisztina iránt. — Ami azonban az átépítést illeti — mondta a polgármester — az urak tudják milyen helyzetben van a főváros. Sajnos, ezzel ni é g vagy tíz esztendeig v á r h a t u n to. A jó budaiak megdöbbenve hallották a tiz esztendős várakozási időt és most odaát nagyarányú propaganda indult meg abban az iránytan, hogy ha már a főváros, nem tud építeni, valami más uton-mó- don próbáljanak célt érni. — Színház nélkül csődbe jut a Krisztinaváros — mondják elkeseredetten és abban bizakodnak, hogy' megvalósulhat Ex-ner Kornélnak a Fővárosi Hírlap legutóbbi számában kifejtett ötlete. A csendes, jóerkölcsü budaiak, akik sohasem fogják oda betenni a lábukat, lelkes agitációt fejtenek ki a franciák játékíbankja mellett, amely nekik színházakat. stadiont, szállodákat, hidat és még a jó Isten tudja mi mindent hozna. Amerikai irodaberendezések szÄbTgtola IV.. Magyar-U. I., Kossuth L*Jos-u. Bárok. Telefoo: 26-31.
