Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-05-10 / 18. szám
8 Budapest, 1922. május KJ. £ TŐKE • •• McíérkezteR s mezei imdaK Tomboló hausse a tőzsdén Közel két év óta várnak rá s most. mikor itt van, alig akarják elhinni, s hétfőig, amikor már igazán tomboló formában jelentkezett, nem akarták fölismerni a tőzsdei haussét. Két éve, hogy alaposan kitombolva magát, elpártolt a pesti tőzsdétől, ahol azóta csak szalmalángszerii fölvillanások, egy-két napig tartó szilárd irányzatok voltak, melyek után az értékpapírpiac csendes letargiába merült. Most pedig, hogy itt van a hausse, nagyon megváltozott a régi arculatja, nem olyan, mint régen volt, egyáltalán nem bizalomkeltő, s talán ez az oka. hogy nagyon sokan, öreg tőzsdei eszkimók tétlenül szemlélték az árfolyamok rohanó dagályát. Nincsenek benne, nem szálltak be, mert féltek a magas kurzusoktól. --L 'IP* Egyáltalán a félelem a fő jellegzetessége ennek a most dúló, különös haussenak. Az is fél. aki benne van, aki nyereséggel realizálhatna. Fél, hogy korán, vagy későn „megy ki" az engagementjából. Aki korán’ „megy ki“, az rendszerint vérszemet kapva, újra „beszáll“ — magasabb árfolyamokon, esetleg harmadszor, vagy többször is. mig végül azon találja magát, hogy ő a „Fekete Péter“. Mert sokféle ám a tőzsdei veszteség. Nemcsak az vészit, aki a magáét, mondjuk „becsületes“ keresményét veszíti el. vagy aki a tőzsdén megkeresett pénzét bukja el. hanem az is vesztesnek érzi magát, aki nem mert, vagy nem tudott „beszállni“, aki kimaradt a játékból és csak „in-sich“ nyert. Ezek rendszerint a legbánatosabbak. * Bizonyos, hogy a „jószimatuak“ lázas mohósággal ragadták meg a Bécsből jövő alkalmat s ma már a tőzsde apraja-nagyja ott gyürközik, veszekszik a kuliszban, vagy a korlát-krecli körül, mirttha attól félne, hogyha „most elmulasztja az alkalmat“, az soha többé vissza nem tér. Beteges állapot ez. kórtüniete az ország nyomorúságának, melynek általános érvénye alól emancipálni szeretnék magukat azok a tőzsdei outsiderek, akik hol itt, hol ott tűnnek föl és jelenlétükkel növelik az érdeklődést, elmélyítik a meg-megnyilat- kozó irányzáti jelenségeket. A tőzsde nem annyira színes, mint inkább felszínes lepkéi ők. akik kitűnő érzékkel meglátják, hogy hol nyílik a legfrissebb virág s ha eddig a valutapiacon szívták tele magukat a haszon illatával, most már a bányapiac értékvilágai körül röpködnek és részegre nyerik magukat. A tőzsde mezei hadai ezek, vagy ahogy a tőzsdén mondják, az uj tagok, a cipőpertli-specialisták. £ De. azért mégis nyugtalanítja a kedélyeket ez a bécsi hausse, melyniök nyomán négyezer koronával tudott egy délelőtt emelkedni az Állam-Vasút. A tőzsde szerelmesei jól tudják, hogy amint föl, úgy le is mehet és nem kellemes elképzelni egy kisjáté- kosnak, vagy egy erején fölül angazsált „napi játékosnak“, hogy az egy kötés Államvasuton 100 ezer koronát is lehet veszteni és hogy a tomboló hausse-t szédült iramban követve, egy nap alatt el lehet készülni. * Az irányzat megszilárdulására, jellemző, hogy öt perc alatt ezer koronát meghaladó áremelkedések voltak egyes értékekben. Az Államvasutban például hétfőn az első kötést 14.800 koronával jegyezték, holott az előző szombati magánforgalomban a 16.000 koronás kurzust is elérte. Nem telt bele öt perc és már 16.100 koronáért kötöttek üzletet Államvasutban. * Lázas hangulat mindenütt. Az értékpapírok egész hosszú sorát magasabb árfolyamokon jegyezték a titkári táblákon s még a non-valeur-ök árfolyama is biztató módon emelkedett. A hangulat túlfűtött, a forgalom óriási. Szinte életveszélyes a közlekedés. Minden értékcsoportban eleven, mozgalmas üzlet kontúrjai bontakoznak ki s a kínálat és kereslet eredményesen mérkőzik egymással. Hatalmas arányú, tomboló hansise indult meg, amely, reméljük, hogy hasznára válik a magyar köz- gazdasági életnek. Nemzetközi Vida-ünnep. A Magyar Általános Kőszénbánya R.-T. tehát megtartotta harmincéves jubileumát, mely alkalomból a május 6-iki közgyűlésen, amelyen Vida Jenő gazdasági főtanácsos. vezérigazgató, meleg szeretettel és odaadó hűséggel ünnepelte önmagát, miközben előzékenyen, nemes önzetlenséggel megfeledkezett nemcsak a bányák felfedezőiről, hanem a MÁK. nagynevű megalapítóiról és felivirágoztatóiról is. A fi gye lm es utód tényleg nem kívánhatja, hogy a nagynevű elődök minden, a MÁK. életében újabban nagyon gyakran előforduló ünnepi alkalomkor megforduljanak a sírinkban. A közgyűlésen még legalább a MÁK. jubileumának ürügye alatt ünnepelte önmagát Vida Jenő, az ez't követő lakoma azonban már nyílt és leplezetlen Vida-, sőt főtanácsosi ünnep volt, amelyen egyelőre még nem leplezték le Vida szobrát. Hogy ez még mindig nem történt meg, annak oka az. hogy nem tudják, mit írjanak a szobor talapzatára. Nagy. népszerűségnek örvend azonban az az ötlet, amely szerint ez a felirat igy hangzanék: A kedvező halálozási konjunktúra diadala. A kétszázötven terítékes bankett- azonban, amelyet a Gellért-szállóban tartottak meg, föltétlenül fényesen sikerült, annyival is inkább, mert egy teríték — pezsgő nélkül — csekély ezerötszáz koronába került. Hogy a hetvenmiliiós évi nyereségen valamit ezenkívül is enyhítsenek, összehordták Budapestre - hiába, egy kis idegenforgalomra is van szükség — a külföldi igazgatósági tagokat, akiknek számára, mint a társaság vendégeinek, a Ritzben foglaltak le lakosztályokat. Itt voltak gróf R e n i e 11 e Henry (Páris), Honod Renee (Genf), Bi st égi Rudolf (Wien) és Rap pa port Alfréd (Wien). Megható volt az az egyértelműség, amellyel a felvonuló szónokok Vida Öméltósága érdemelt méltatták. A Gel- lért-szálló márványtermében rövid pályafutása alatt már sok tószt hangzott el. de azt mondják, hogy ezek a márványfalak még soha olyan izzadó, kínlódó szónokokat nem láttak, mint ezen a Vida-iinne- pen. És Vida főtanácsos ur a bankettet követő derűs hajnalon abban a boldog tudatban hajtotta álomra fejét, hogy végre van egy alkotása: a Gellértbeli bankett. Vájjon álmodott-e arról is, hogy abból a félmillióból, amibe ez a bankett pezsgővel együtt került, hány szegény családot láthattak volna el mérsékel t-ái u szénné)? A nemzetközi Vida-iinnep, amelyen Páris, Genf és Wien képviseltette magát, arany- betűs nap lesz a magyar közgazdaság történetében. Aranybetüs, mert arányvalutában kifejezve is sokba került. A Magyar-Német Bank uj érdekeltsége. A Fővár o s i Hírlap értesülése szerint a Magya r- Német Bank. amely a Nemzeti Hitelintézetnél éi dekkiapcsolatát már régebben megszüntette, ui nemzetközi összeköttetést keresett és azt Szász Dezső vezérigazgató közbejöttével legutóbb a berlini Raiffeisen-bankkal meg is kötötte. Értesüléseink szerint a német pénzcsoport részvételével a bank legközelebb 150 millió koronára emeli föl az alaptőkéjét. Uj tiizáiló agyagedénygyár Budapesten.. A téglagyárak, mióta az építkezés úgyszólván teljesen szünetel és igy a téglagyártás a minimumra redukálódott. üzemeiket a rokonszakmák köréből uj gyártási ágakra rendezik; be, hogy gyáraikat legalább részben foglalkoztassák, befektetett tőkéiket gyiimöl- csöz'tet'ni tudják és főleg, hogy bevált személyzeti apparátusukat ne legyenek kénytelenek elbocsátani. Legutóbb az István téglagyár r.-t. tűzálló agyagedények készítésére rendezkedett be. Értesüléseink szerint a próba-készítmények kiválóan sikerülteik és újlaki dr. M ü 1 1 e r Pál igazgató információja szerint már a tömeggyártás is megindult, és az uj tűzálló edények rövidesen piacra kerülnek. Lajstromozzák a „nyári szén“ részvényeit. A Fővárosi Hírlap már hetek előtt jelentette, hogy a MÁK. leányvállalata, a Borsodi Szénbányák R.-T., amely a legkiválóbb nyári szenet termeli, előbb a magánforgalomban 3600—3800 koronáért árusította a 200 korona n. é. részvényeket; majd a vállalat alaptőkéjét duplájára föl vizezte, most pedig, amit már szintén jeleztünk, kérvényt adott be a tőzsdetanácshoz, hogy a részvények hivatalos lajstromozását engedélyezze. A vállalat elnöke, a mél- tóságos címmel felruházott Vida Jenő. aki mezőgazdasági érdemeiért lett főtanácsos, úgy látszik, nemcsak a tökmagtermeléshez és . állattenyésztéshez ért, hanem ahhoz is. hogyan kell a részvényesek szindikátusát zsírosra hizlalni. Tőkét emel a Spódium. Az Első pesti spéci i uim- és enyvgyár r.-t.. amely tavaly 10 millió koronára emelte alaptőkéjét, a legközelebbi napokban igazgatósági ülést tart, ahol az alaptőke szaporítását fogják elhatározni. A kiszivárgott hírekre, hogy az uj részvények kibocsátási feltételei rendkívül kedvezők lesznek, a tőzsdén igen keresetté váltak a Spódium-részvények és árfolyamuk hétfó'n csaknem 700 koronával felszökött. Elkészült a Leszámitclóbank mérlege. A M a- g y a r L e, számitól ó- és Pénz v áltóba nk mérlegülését e hét végén tartja meg. Értesülésünk szerint a tiszta nyereség lényegesen meghaladja az előző év hozadékit és ennek megfelelően a legutóbbi 40 koronás osztalékot is mérsékelten emelni fogják. Uj gépgyári papír bevezetése a tőzsdére. A Herkules m ii v e k r.-t„ amely a Magyar-Olasz Bank patronátusa alatt a Langfelder-féle gépgyárból alakult át részvénytársasággá, üzletvitelének kétévi mérlegét már elkészítette és rövidesen közgyűlés elé terjeszti. Ennek megtörténte után a Magyar-Olasz Bank a mérleget benyújtja a tőzsdetanácshoz és kérni fogja a részvények hivatalos lajstromozását.. Értesülésünk'szerint a gépgyár bőségesen el van látva munkával és teljes üzeme hosszabb időre biztosítva van. Kinevezések a Moktárnál. A M a g y a r Országos Központi Takarékpénztár igazgatósága Adler Gyula, Krempels József, Strassnitz Gyula és^ Dános Marcel helyettes-igazgatókat igazgatókká, Dános Géza fiókigazgatót a központ helyettes-igazgatójává, Kárász Márton. Stolmár Géza, Schőja Antal, Neugröschl Lajos és Frommer Hugó cégvezetőket, dr. Méray Imre jogügyi titkárt, Dercsényi Bertalan és Gáspár Aladár iőtiszíviselőket helyettes- igazgatókká, Paulini Jenő és Forster Jenő fiókfőnököket, Fenyő Sándor, Korbuly Imre és Legányi Ernő főtisztviselőket cégvezetőkké, Pető Mór íőtisztvise- lőt fiókigazgatóvá, Dúl ez Géza, Koppány Andor. Holz Pétter, Berin'key Gyula. Ernyei Mihály. Andrényi Jenő, Eiszeit Antal és Schanda Károly íötisztviselö- ket osztályfőnökökké nevezte ki. Előléptetések a Központi Váltóüzletnél. A Kő z- pomti Váltóüzlet Részvénytársaság, igazgatósága Deutsch József helyettes-igazgatót igazgatóvá, Schletter Ferenc és Rád ó Pál cégvezetőket helyettes-igazgatókká nevezte ki. A Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. Kro n- berger Lipót udvari tanácsos elnöklete alatt tartott 40. közgyűlése Horváth Lipót dr. vezérigazgató előterjesztésére elhatározta, hogy a nyugdíjalapba intern beutalt 3 millió koronán - felül kimutatott 13,595.394.78 korona tiszta nyereségből (tavaly 10,879.523.06) a tartalékalapba 1 millió korona utaltassák, ami által az 57 millió koronára emelkedik és a részvényszelvény 1922. május 5-től kezdve 55 koronával = 11 százalék váltassák be. A LIoyd-Bank r.-t. megtartotta igazgatósági ülését, amelyen megállapították az intézet első mérlegét, amely az alig héthónapos csonka üzl-eitévben. 24.5 millió korona bruttó-nyereség mellett 5.6 millió K tiszta nyereséggel zárult. A mérlegben a váltótárca 164.2, a folyószámlaadósok 172, egyéb adósok 68, az idegen valutakövetelések 129.5 millió koronával, a- betétek 141, a hitelezők 97.3, az idegen valutakövete-- lések 149.4 millió koronával szerepelnek. Az igazgatóság a május 24-fki közgyűlésen javasolni fogja, hogs'- az egész tiszta nyereség uj számlára vitessék át. Az igazgatósági ülésen előterjesztették az idei' üzletév első negyedévi mérlegét is, amely az összes üzletágakban kedvező eredményt inukat. Urikány-zsilvölgyi magyar szénbánya r.-t. A május 6-án megtartott közgyűlés határozatának értelmében a társaság részvényeinek 31. számú szelvényei május 8-Eól 150 koronájával kerülnek beváltásra. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest, V. ker„ Ügynök-utca 8. s*. (Nyomda igazgató : Sziklai Pál). FŐYÁBQSI OBFEUM Kezdete este fél 8 órakor. Sérkads Aladár vendcgfellépte a GYERÜNK TOVÁBB cimü nagy revüber, _____ ^ * O S L 1 G 6^ Telefon-szám : 55-55 Naponta 1/s8 órakor a fényes májusi műsor. Csütörtök, szombat, vasár- es ünnepnap d. u. 4 órakor családi és gyermekelőadás ■ aBa&BBaBHn&BnQB&BHBRHBBRHaBKaaigBI § APOLLO-SZiNPAD I (APOLLQ-KAOARÉ) JU Blaha Lujza-tér 2. * Telefon: József 13—25. ®Go'hné Kertész Ella és Gcfh vendégíel éptével GAZSI és MERCEDES ndor m 01 vígjáték. Irta: Harsány! Zsolt, játszók Gothné Kertész Ella, Goííi Sándor, Faragó Sári, Ee;ki Kató, Pártos, Mészáros Kató £S Peti RÓZS AHüt Y* KÁLMÁN felléptével Ä D R Á M íli Karinthi Frigyes tréfája 5 Boross Géza, Kondor Ibolya, Békeffy László, Saástíy Alice, g, Álriori László. Uj magánszámckkal, kezdete 8 órakor. lijBISCBaHHHSIEfflHKeBHföBKHBBHaEHEii&ISEE. ARANYAT, gyöngyöket teljes értékben vesz és elad: Központi városház, főkapu mellett. BRILLIANST. SCHMELZER BENŐ SJZt&Z LUKACS VILMOS és FIA tőzsdeügynöki és bankbizományi iroda BUDAPEST, V., BANK-UTCA 5. FÉLEMELET TELEFON : 129-30. és 39-11 TŐZSDEIDÖ ALATT: 158-32 Sürgönyeim: LUKÁCSRA BUDAPEST. ÉRTÉKPAPÍROK, VALUTÁK ÉS DEVIZÁK VÉTELE ÉS ELADÁSA