Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-04-12 / 15. szám
2 Budapest, 1922. április 12. A liberálisok, a szociáldemokraták és Andrássyék győznek a budapesti választásokon Mi a különbség az 1920 januári és az idei választások között? Viharzó vita folyt a héten a budapesti választók összeírásának eredményéről. Az eredmény tudvalevőleg az, hogy az I. kerületben a választók száma 76.687, a II-ikban 143.686. a Ill-ikban 151.498. A legutóbbi választás 468.207 választójával szemben ma Budapestnek tehát 371.871 választója lesz, vagyis a választójogi rendelet által felállított megszorítások révén 96.336 budapesti ember vesztette el választói jogát, ami 20 és fél százaléknak felel meg. A Fővárosi H i r 1 a p-nak sikerült megszerezni az 1920 januári választások pontos eredményét, amelyet módfelett érdekes lesz majd összehasonlítani a mostani választási eredménynyel, ma azonban kombinációkba bocsátkozni emez adatok alapján alighanem meddő kísérlet lenne. A'z 1920 januári választásikon nem szavazott 58.672 választó és érvénytelen volt 81.095 szavazat, úgy hogy ebből több mint százezer szociáldemokrata szavazóra lehet következtetni, akik részben távolmaradtak a szavazástól, részben pedig üres lappal szavaztak. Az érvényes szavazatok igy oszlottak meg az egyes pártok között: Keresztény Nemzeti Egyesülés 203.390 Nemzeti Demokrata párt (V., VI., VII., VIII. kerületekben) 68.009 Pártonkivíili 34.701 Középpárti (VIII. és X. kerületekben) 8.502 Függetlenségi párti (III., VI., VII. kér.) 7.570 Kisgazdapárt (IX. kér.) 4.180 Munkapárti (V., VI. kér.) 2.119 Ebben a szavazatmegoszlásban rendkívüli eltolódások lesznek. A keresztén y-p á r t i szavazók száma ugyanis minimálisan 50.000 fővel megapadt, az igy maradó 150.000 v á- lasztóból a legnagyobb rész az András s y—F r i e d r i c h-p árihoz csatlakozik, kisebb rész Wolffékkal, még kisebb az ébredőkkel szavaz; de igen tekintélyes az a szám is, amelyet az idők nagyon messze elsodortak a kommün utáni politikától. Egészen pesszimisztikus számítással élve, Hogyan kell szavazni? A belügyminiszter utolsó választási rendelete A hivatalos lap keddi számában megjelent a belügyminiszternek a lajstromos szavazásról szóló rendelete, amely minden valószínűség szerint az utolsó választójogi rendelet lesz Budapestre vonatkozólag. A Fővárosi Hírlap kérdést intézett a választói joggal összefüggő intézkedések egy kiváló ismerőjéhez, aki az uj rendeletről a következőket volt szives mondani: — A belügyminiszternek ez a rendelete már a végső intézkedéseket tartalmazza és pedig olyanokat. amelyeknek legnagyobb részét minden választónak ismernie kell és igy helyénvalónak tartanám, ha a sajtóorgánumok valamennyien és több ízben emlékezetébe vésnék ezeket az intézkedéseket a választópolgároknak. Lajstromon csak egy helyen lehet fellépni — A belügyminiszter rendelete egyébként valami rendkívüli meglepetéseket nem tartalmaz. Mindenesetre igen fontos, hogy elmaradt az a kellemetlen, de egyben képtelen szenzáció, amelyről a lapok már hirt adtak és amely abban állott volna, hogy aki valamelyik lajstromon szerepel, annak nincs módjában máshol is fellépni. Mindössze azt állapítja meg a rendelet, hogy lajstromon csak egy helyen lehet fellépni. Vagy másszóval az arányos képviseleti rendszer szerint választó kerületekben egy személy csak egy jelölést fogadhat el, emellett azonban általános többségi rendszer mellett választó kerületekben jelöltként felléphet. Ez azt jelenti például, hogy Bárczy István, aki a budapesti II. kerület liberális listáján fog jelöltként szerepelni^ nem szerepelhet jelöltként sem ugyanezen II. kerületben például a legitimisták listáján, sem az első és harmadik kerület, sem a környék egyetlen lajstromján sem; ellenben joga van a szegedi kerületben fellépni, ahol ugyan a választás titkos, de nem lajstromos, vagy egy falusi kerületben is, ahol se nem titkos, se nem lajstromos a szavazás. — Itt még csak pár érdekessége van a rendeleth a Budapest egyetlen kerület lenne, a következő választási eredménnyel lehetne számolni: A demokraták és Rassayék együtt . . . 110.000 A szociáldemokraták .................................... 100.000 An drássyék és Hallerék együtt.................. 90.000 Wo lffék és Huszárék .................................... 25.000 Heinrichék .................................................. 32.000 Az Ébredők ........................................................15.000 sz avazatot kapnak. Miután 372.000 szavazónál egy mandátum elnyeréséhez körülbelül 15.000 szavazatra van szükség, a 25 mandátum megoszlása ebben az ‘esetben hozzávetőleg a következő lenne: A demokraták és Rassay.ék ... 7 mandátum, a szociáldemokraták ..... 6—7 „ Andrássyék és Hallerék .... 6 „ Wolffék és Huszánék ..... 1—2 „ Heinrichék .................................... 2 az Ébredők ................................ 1 „ A kérdés ezek után csak az. hogy a három kerületre való io- 's z t á s mily 'e n v á II t o>- zásokat fog eredményezni? Kétségtelen azonban, hogy ez sem fogja lényegesen befolyásolni az eredményt, amely a liberálisok számára ennél rosszabb semmi esetre sem lehet. A választók összeírásának eredményével szemben felhozott argumentumokra egyébként a következő választ kaptuk: — A Friedrich-íéle rendelet szerint Magyarországon pontos összeírás mellett 3,550.000 választónak kellett volna lennie, holott tényleg csak 3,042.000 választót írtak össze. Eszerint az ország választói közül 500.000, vagyis az egésznek 14°/o-a kimaradt a jegyzékből. A mostani összeírás országos eredménye ugyan még nem ismeretes, de következtetni lehet erre is a budapesti eredményről, amely igen megnyugtató képet mutat. A statisztikai hivatal előzetes számításai nyomán ugyanis a népszámlálás eredményei alapján Budapesten most legfeljebb 365.000 választóra lehetett volna kilátás. Ezzel szemben tényleg összeírtak 371.871 választót, ami a remélt eredményt mintegy hétezerrel haladja meg. nek. Például az, hogy a lajstromos jelölteknek közjegyző, vagy községi (kerületi) elöljáróság által hitelesített nyilatkozatot kell adnia, hogy a jelölést elfogadja. A másik fontos dolog, hogy az ajánlásban meg kell állapítani a sorrendet és hogy az egyes pártok nem tartoznak minden mandátumra jelöltet állítani. Ha tehát például a III. kerületben 10 mandátum van, a függetlenségi és 48-as pártnak, vagy a másiknak joga van akár egy, akár hat, akár tiz jelöltet ajánlani. A pótképviselő nr — A szavazásra vonatkozó intézkedések a legfontosabbak a közönségre vonatkozólag. Szavazólap minden kerületben csak egy lesz, amelyen sorshúzás utján állapítják meg az egyes pártok lajstromainak helyét. A lajstromok mindegyike fölött a szavazásra üres négyszög szolgál és a szavazás megtörténte után a szavazólapot zárt borítékban kell beadni. A közönségnek legfontosabb tudnivalójai, amire már felhívta a Fővárosi Hírlap a figyelmet, hogy a szavazók által a lajstromon tett változás a szavazat érvénytelenségét vonja maga után. —■ Uj fogalom is vonul be a politikába: a pótképviselő úr. ö lesz az majd, aki állandóan a parlament folyosóján botorkál és várja, hogy „behívják.“ Eddig a pótképviselő szerepe tisztázatlan volt, a belügyminiszter mostani rendeletéből azonban kiderül, hogy ugyanazon műfaj a pótképviselő is, mint a főváros törvényhatósági bizottságában a póttag. Ha ugyanis valamely képviselő megbízatása bármely okból megszűnik, a jelöltek a lajstromon feltüntetett sorrend szerint a képviselők sorába hivandók be. Nincs intézkedés azonban arról, hogy mi történik akkor, ha a pót ké'p visel' ők idők f oly amá n m i n d igazi képviselőkké lettek és újabb behívásra lenne szükség. A mandátumok kiosztása az úgynevezett svájci rendszer szerint történik, amelynek vannak ugyan igazságtalanságai, de szolgáljon vigasztalásul, hogy minden eddig alkalmazott és minden ezentúl feltalálandó mandátum-kiosztó rendszerben lesz több-kevesebb igazságtalanság, vagy legalább meg lesz annak a látszata. «»• Tomeghalállal múltak ki azok az indítványok, amelyeket a budget- vita sorún az ellenzék részéről terjesztettek elő. Léim, azokat, amelyek, ha kellemetlenek is a vezérkarnak, de hithü muzulmánoktól származtak, odaadták a tanácsnak, hogy igy megkülönböztetett temetésben részesüljenek. Az ellenzéki indítványok fejüket vesztve hullottak a tömegsírba. Meg kell vallani, hogy nem azok az indítványok az érdekesek, amelyeket elfogadtak, de még azok sem, amelyek elsőosztályu tanácsi temetést kaptak, hanem azok, amelyeket a tisztelt többség szemhunyoritás nélkül nya- kazött le. Vagy nem érdekes-e, hogy ugyanakkor, amikor a vezér magából kikelve tiltakozott intim bizottsági ülésen a vizdijak további emelése ellen, ugyanakkor az in- * ditványt, amely tahin nem is volt ilyen szigorú, dühösen a papírkosárba vágták? Vagy miért félnek a közigazgatás egyszerűsítésétől, amikor egy olyan szakember tett erre vonatkozólag indítványt, mint Márkus Jenő? És a tanügyi személyzet statisztikáját miért titkolják? Misztikus, nagyon misztikus dolog ez. Elhisszük, hogy a fegyelmi eljárások terén még mindig nem találták meg a szivüket, de miért nem akarnak olcsóbb szenet? De sok mindent kellene felsorolnunk, de sok válasz nélkül maradó kérdést kellene még feladnunk, ha végigmennénk az elvetett indítványok sorozatán, Pedig ezúttal együttes munkára hívták fel az ellenzéket. Bizony, nem is lehetett sejteni azt a ravasz furfangot, hogy ők úgy képzelik az együttes munkát, hogy az ellenzék beterjeszti az indítványt, ők pedig — elvetik. Mert ez is együttes munka. Tehát mégis lesz szép, kellemes, boldog május elseje a pesti embernek; tehát még sem múlik el tőlünk az örömpohár, hogy már május elsején fizethetjük a nemcsak úgy egyszerűen, hanem hatalmas lendülettel fölemelt házbért. Isten mentsen, egy pillanatig sem akarunk a háziurak ellen lázadni, de ebben ciz esetben igazán nem tartjuk helyesnek a kormány radikális eljéirását. Jó, emelni lehet és ebben az esetben kellett is, de egyszerre olyan emelést csinálni, amit három - szorra is nehéz lett volna kibírni, igazán nem mutat valami nagy szociális érzékre. Hát a mi tisztviselőink, magánhivatalnokaink és minden fix fizetéses alkalmazottunk olyan tőkeerős lett már, hogy már a 300 százalékos házbéremelést is kibírja? Valaha forradalmi hangulat kerekedett egy tizpercentes házbér emelésből is, most pedig, amikor minden időknél nyomorultabbak vagyunk, a csodatevő május megháromszorozza a házbérünket. Hogyan gondolkodhattak azok, akik ezt ilyen egyszerűen, ilyen simán elhatározták? Forgalmi adóemelés, vasúti tarifa-emelés, a korona katasztrofális lecsúszása, az élelmiszeráraknak az öngyilkosságig való emelkedése után még a házbérnek egyszerre nyakló nélkül való emelése: ezzel, azt hisszük, most már végleg beleestünk abba, amitől eddig legjobban féltek a pénzügyminisztereink. Igen, ezzel beleestünk az osztrák pénzügyi politikáiba'. $ ÍAPÖLL0"SZ.NPAD j ” (APOLLO-KABARÉ) H Blaha Lujza-tér 2. Telefon: József 13 26. S A NAGYSZERŰ FOGÁS forró pál tréfája ■ a ZENÉLŐ FOGORVOS ■ Irta ANDRE IW0U0ZY-E0N, fordította BÁLINT LAJOS g ti A KINEMATOLOKOTEMPOQRÁF 31 Ábrándos revü. irta WELLS ötlete után HARSÄNYI ■ Sä ZSOLT, zenéje L0S0NCZI DEZSŐTŐL b Szőllősi Rózsi, Kondor Ibolya, Boross Géza, Saásdy Alice, g 2 Sándor József uj magánszámokkal. KI Kezdete ‘/28órakor. Pénztárnyitás: 11-től 1-ig, d. u. 4-től6-ig. jjj