Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-03-29 / 13. szám

Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. március 29-én 13. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZQAZDASÁQI HETILAP Megjelenik minden szerdán. évre 300 K. Félévre 150 K. Itm. ..... Szerkesztőség és kiadóhiva­Eg yes számok kaphatók a tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. kiadóhivatalban<£)&<£><£><£><& FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Ti!efon 137—15. szám. a cleficitmientes költségvetés terhe alatt és bi­zony Wolff Károly uralma —- lesz még idő — amikor a sok-sok minden között, amire nem lesz büszke, talán éppen emiatt a maszlagolás miatt fogja legjobban,' szégyenleni magát. Vájjon ' hatalmas pénzügyi zsenijeink valamennyien tök- íilkók-e a kurzus bölcsei mellett és ezek a'pénz­ügyi zsenik nem jöttek volna rá arra az igen egyszerű tételre, amit most, mint ,a kurzus Ko­lumbus tojását hordanak körül. Hiszen mi kellene más egy deficites költségvetésnek a deficitmen­tessé tételéhez, mint a bevételeknek addig való fokozása, amíg a'zoknak összege eléri a kiadá­sok összegét. A bevételek fokozása, amíg az adózó, vagy közfogyasztónak a bőre reped meg, amíg összeroskad, vagy amig éhenpusztul. Is­tenem;, milyen egyszerű ez és mégis milyen szép. S lám, gondos atyánk, Csupor tanácsnok ur, amint halljuk, ismét uj adók Meszeléséin töri jobbra hivatott koponyáját. És mintha nem lenne véletlen. Szakadatlan sorban vonulnak fel egymás Utálni a Wolffizrnus orgánumai és mintha azt akarnák bizonyitani, hogy nincs itt semmi baj, a deficitmentes költ­ségvetés fogyasztó terheit is kibírja ez a publi­kum, amely minden,1 este színházba vándorol, amely kávéházban] ül és amelynek mulatozásá­tól minden éjszaka hangosak a legkülönfélébb bárok, pince-, padlás- és ki tudná máig milyen' lokálok. Ha ez igy lennie, tényleg igaza le­hetne annak a városi adminisztrációnak, amely, ha görbe bicskával is, de kivágja a polgárság zsebéből a deficitmentes költségyetés ellenérté­két. Sőt ott kellene megfogni a közönséget, ahol a legcbszkurusabb módon, a művészettől legtávolabb eső helyen tombolja ki szenvedélyeit. A kálvéház a legtöbb esetben pihenő, melegedő, dolgozó, tanácskozó helye a budapesti közön­ségnek, nem alkalmas tehát arra, hogy ennek vagyoni állapotát,' vagy erkölcseit ezen az ala­pon Ítéljük meg. A színház nemi luxus, persze akadnak, akik itt csak ruhájukkal akarnak pá- váskodni, de alighanem több az olyant ember, a magyar fővárosban, akit a kultúra, a művé­szet szerelme kerget ide, még ha véletlenül sült krumplit vacsorázott, vagy talán azt is el­felejtett. Ami azonban a többi, ezektől a kategóriák­tól eleső lokálitásokat illeti, ezeknek a publi­kumát nem tudjuk és nem akarjuk megvédeni se az alacsonyrendüség, se a pazarlás, de még a jómóduságí vádjával szemben sem. Azt a szédületesen’ pazar életet, amely az éjszakai Budapest e sötét kikötőállomásain folyik, eddig legalább időben korlátozta a belügyminisz­teri rendelet, amely tudvalevőleg éjfél utáni két órában! állapította meg a zárórát. De az énekes vendéglők és egyé'bb lokálok tulajdono­sait nem zavarja a belügyminiszteri rendelet, és nyílt titok, sőt nem is titok, mert a legtöbb le­bujbán, hatósági engedéllyel történik, hajnalig tart a pezsgőfogyasztás és a shimmy. Ez ellen semmi kifogásunk nem volna, ha a főváros jó­kedvének és bőségének természetes kicsapongá­sát jelentené csupán és ha nem állana olyan! riasztó kontrasztban Csonk am agyar ország és Budapest általános helyzetével. így azonban frivol dolognak kell minősítenünk az estétől reggelig tartó dorbézolást és veszedelmesnek is, mert vájjon kik azok, akiknek a mostani viszo­nyok között módjukban áll az élet hatványozott örömeinek lefölözése, sztircsölése? Nyilván­valóan a siberek hadárnak és a különböző kül­földi követségek és missziók jó valutájú sze­mélyzetének. Eszünk ágában sincsen, hogy ezt a két elemet egy kalap alá vegyük és minden tiszteletünk az entente budapesti reprezentánsaié. Meg kell azonban állapitanunk, hogy a pesti du­hajtanyák áfáit a sibereken, kiviil csakis ők tud­ják megfizetni és a budapesti entente-emberek alaposan ki is veszik a részüket a főváros éj­szakai életének az ő számukra annyira olcsó gyönyöreiből.- Ez rendjén is volna, legalább itt marad a pénz, csakhogy tudni kell, hogy a legaktuálisabb probléma ma —- sajnos — a jóvá­tétel; az entente megbízottai most mindent a jóvátétel szemüvegén keresztül néznek. És ha azt látják, hogy Budapesten káprázatos éjszakai élet folyik, hogy itt nincsen sem időbeli, sem pénz­beli korlátja a mulatozásnak, akkor nem fogják elhinni nekünk, hogy koldusok vagyunk és hogy m;i. jóvátétel alatt a mi szénánknak rendbe­hozását érthetjük csak, mert fizetni nem tudunk. Ezeket a szempontokat nem s’zabad mellőzni akkor, amikor az állam1 és a főváros belenyúlni készül a mulató Budapesthez címzett darázs­fészekbe. A íibbségi párt bomlását nem telist megakadályozni © Wolff Károly nagy kockavetése — Nem lehet megcsinálni a keresztény egy­séget — Huszár Károly sem mehet együtt Csilléryékkel Ami eiz.ideig nem következett be a többségi párt rossz városi politikája, a pártvezérek különböző túl­kapásai, a mai hangulatnak többé meg nem felelő makacs jelszó-politikája miatt, most bekövetkezik a párt vezérének feléledt politikai ambíciója nyomán. A többségi párt bomlását — ahogy a mai szituáció mutatja — többé megakadályozni nem lehet. Amikor Szmrecsányi György és Homonnay Tivadar, mint az Andrássy-Friedrich- párt megbízottai, óva intették Wolff Károlyt, hogy bele ne elegyedjék a pártpolitikába, már akkor meg­írtuk, hogy ha ez mégis bekövetkezik, akkor a ke­resztény községi párt darabokra fog töredezni. Mi­után Wolff Károly azt a követelést sem hajlandó teljesíteni, hogy városházi pozícióját más;, a politi­kában indifferens férfiúnak adja át, elérkeztünk a ponthoz, amikor a bomlás kezdetét veszi. Ma azonban már nemcsak az Andrássy—Friedrich, frakció, hanem ffaüer István híveinek kiválásával is számolni kell, mert hiszen egészen bizonyos, hogy Hallerék ma már az országos politikában egy nyomot követnek And- rássyékkal és naivaknak kell mondanunk Wolff Ká­roly reményeit, amelyek arra áhítoznak, hogy Halle- rékat le tudja majd kapcsolni Andrássyék társaságá­ból. Ez egészen felesleges fáradozásnak látszik és azi országos politikában való sikertelen akaródzások a városi politikában magukkal fogják hozni a községi politikában való teljes szétesést. Ma már csak az lehet kétséges', hogy ez a szét­esés milyen mértékű lesz? Azt kell hinnünk, hogy Wolff Károly még akkor is kellemetlenül fog csa­lódni, amikor pesszimisztikusan számit. Mert ha megmaradnak is személyes hivei, ha erősebbre ko- vácsolódik a lánc, amely E r n s z t Sándorral és an­nak elvbarátaival összefűzi őt, mindenesetre megla­zulnák a kötelékek, amelyek eddig nagy erővel kap­csolták hozzá azi ébredő csoportot. A Huszár- Wolff-féle paktum ugyanis egyenesen feltételezi a Wolff-politika lénye­ges megenyhüíését, ami Huszár Károly egész egyéniségéből természe­tesen következik. Tudjuk nagyon jól, hogy Wolfínak nem lesz módjában az intranzigens elemeket dédel­getni a választásokon és a Huszár-féle lista nem fogja megbirni, hogy egyebeket ne említsünk, pél­dául C s i 11 é r y Andrásék nevét. Hogy ez a nagy­nevű alvezér miként fogadja majd a hirt, hogy még nagyobb nevű fővezére elalkudta őt, erre igazán ne­héz lenne ma még feleletet adni; de hogy Csilléry- berkekben nem gyújtanak örömtiizeket a Huszár Károlylyal való megegyezés alkalmából, azt! könnyű megállapítani abból az egyszerű tényből is, hogy ép­pen C sill ér y András volt az, aki Ereky Károly erőteljes asszisztenciájával a főváros közgyűlésén a legvehemensebb támadásokat intézték Huszár Károly ellen. Ha ezekre a meleg közgyűlési délutánokra visszaemlékezünk, nem is szükséges a régebbi fájdal­mas sebeket íeltépni és utalni arra, hogy a nagynevű kurzus-ikreket, C s i 11 é r y-E r e k y t, éppen Huszár Károly hagyta ki kabinetjéből, feláldozván ezzel minden jogot, hogy a jövőben bárhol és bármikor kereszténynek és magyarnak vallhassa magát. Ha tehát W o 1 í f Károly most ezzel, a plakátokon »járulónak“ bélyegzett Huszárral szövetkezik, akkor meglazítja azokat a kötelékeket, amelyek az intran- zigensekhez fűzték. Hogy ezek helyett Wolff a maga politikája szá­mára se Andráss y-F riedrichéket, se Hal- lerékat megnyerni nem tudja, az egészen természe­tes akkor, amikor tudjuk jól, hogy Wolff Károly az ezek által támasztott követelések egyikét sem haj­landó magáévá tenni és se a feltétlen ellenzékiséget, se a feltétlen legitimistaságot nem vállalja. Enélkül pedig nincs alku. Andrássyék, Friedrichék és Hallerék hajlandók a válasz­tásokon mindenkivel közreműködni, aki keresztény politikát csinál, de senkivel nem mennek együtt, aki nem legitimista és nem ellenzéki. Ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat Írjuk, még nem szakadtak meg a tárgyalások, de kétségtelen, hogy nem lehet sikert remélni tőlük, mert kizárt dolog, hogy áthidal­hatók legyenek azok az ellentétek,' amelyek a ke­resztény ellenzéki pártok és a kormányt támogató keresztény párt között fennállanak. Más kérdés az után, hogy Wolff Károlynak lesz-e annyi elhatáro­zottsága és annyi önfeláldozása a sikertelen tárgya­lások után, hogy a keresztény községi párt egysé­gének megóvása érdekében bevonja az országos po­litika lobogóját. Ha ezt nem teszi, akkor két, de esetleg három részre szakad a városháza többségi pártja és amit nem tud megnyerni Wolíí az országos politikában, annál sokkal, de sokkal többet vészit a községi poli­tika területén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom