Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-03-29 / 13. szám
Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. március 29-én 13. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZQAZDASÁQI HETILAP Megjelenik minden szerdán. évre 300 K. Félévre 150 K. Itm. ..... Szerkesztőség és kiadóhivaEg yes számok kaphatók a tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. kiadóhivatalban<£)&<£><£><£><& FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Ti!efon 137—15. szám. a cleficitmientes költségvetés terhe alatt és bizony Wolff Károly uralma —- lesz még idő — amikor a sok-sok minden között, amire nem lesz büszke, talán éppen emiatt a maszlagolás miatt fogja legjobban,' szégyenleni magát. Vájjon ' hatalmas pénzügyi zsenijeink valamennyien tök- íilkók-e a kurzus bölcsei mellett és ezek a'pénzügyi zsenik nem jöttek volna rá arra az igen egyszerű tételre, amit most, mint ,a kurzus Kolumbus tojását hordanak körül. Hiszen mi kellene más egy deficites költségvetésnek a deficitmentessé tételéhez, mint a bevételeknek addig való fokozása, amíg a'zoknak összege eléri a kiadások összegét. A bevételek fokozása, amíg az adózó, vagy közfogyasztónak a bőre reped meg, amíg összeroskad, vagy amig éhenpusztul. Istenem;, milyen egyszerű ez és mégis milyen szép. S lám, gondos atyánk, Csupor tanácsnok ur, amint halljuk, ismét uj adók Meszeléséin töri jobbra hivatott koponyáját. És mintha nem lenne véletlen. Szakadatlan sorban vonulnak fel egymás Utálni a Wolffizrnus orgánumai és mintha azt akarnák bizonyitani, hogy nincs itt semmi baj, a deficitmentes költségvetés fogyasztó terheit is kibírja ez a publikum, amely minden,1 este színházba vándorol, amely kávéházban] ül és amelynek mulatozásától minden éjszaka hangosak a legkülönfélébb bárok, pince-, padlás- és ki tudná máig milyen' lokálok. Ha ez igy lennie, tényleg igaza lehetne annak a városi adminisztrációnak, amely, ha görbe bicskával is, de kivágja a polgárság zsebéből a deficitmentes költségyetés ellenértékét. Sőt ott kellene megfogni a közönséget, ahol a legcbszkurusabb módon, a művészettől legtávolabb eső helyen tombolja ki szenvedélyeit. A kálvéház a legtöbb esetben pihenő, melegedő, dolgozó, tanácskozó helye a budapesti közönségnek, nem alkalmas tehát arra, hogy ennek vagyoni állapotát,' vagy erkölcseit ezen az alapon Ítéljük meg. A színház nemi luxus, persze akadnak, akik itt csak ruhájukkal akarnak pá- váskodni, de alighanem több az olyant ember, a magyar fővárosban, akit a kultúra, a művészet szerelme kerget ide, még ha véletlenül sült krumplit vacsorázott, vagy talán azt is elfelejtett. Ami azonban a többi, ezektől a kategóriáktól eleső lokálitásokat illeti, ezeknek a publikumát nem tudjuk és nem akarjuk megvédeni se az alacsonyrendüség, se a pazarlás, de még a jómóduságí vádjával szemben sem. Azt a szédületesen’ pazar életet, amely az éjszakai Budapest e sötét kikötőállomásain folyik, eddig legalább időben korlátozta a belügyminiszteri rendelet, amely tudvalevőleg éjfél utáni két órában! állapította meg a zárórát. De az énekes vendéglők és egyé'bb lokálok tulajdonosait nem zavarja a belügyminiszteri rendelet, és nyílt titok, sőt nem is titok, mert a legtöbb lebujbán, hatósági engedéllyel történik, hajnalig tart a pezsgőfogyasztás és a shimmy. Ez ellen semmi kifogásunk nem volna, ha a főváros jókedvének és bőségének természetes kicsapongását jelentené csupán és ha nem állana olyan! riasztó kontrasztban Csonk am agyar ország és Budapest általános helyzetével. így azonban frivol dolognak kell minősítenünk az estétől reggelig tartó dorbézolást és veszedelmesnek is, mert vájjon kik azok, akiknek a mostani viszonyok között módjukban áll az élet hatványozott örömeinek lefölözése, sztircsölése? Nyilvánvalóan a siberek hadárnak és a különböző külföldi követségek és missziók jó valutájú személyzetének. Eszünk ágában sincsen, hogy ezt a két elemet egy kalap alá vegyük és minden tiszteletünk az entente budapesti reprezentánsaié. Meg kell azonban állapitanunk, hogy a pesti duhajtanyák áfáit a sibereken, kiviil csakis ők tudják megfizetni és a budapesti entente-emberek alaposan ki is veszik a részüket a főváros éjszakai életének az ő számukra annyira olcsó gyönyöreiből.- Ez rendjén is volna, legalább itt marad a pénz, csakhogy tudni kell, hogy a legaktuálisabb probléma ma —- sajnos — a jóvátétel; az entente megbízottai most mindent a jóvátétel szemüvegén keresztül néznek. És ha azt látják, hogy Budapesten káprázatos éjszakai élet folyik, hogy itt nincsen sem időbeli, sem pénzbeli korlátja a mulatozásnak, akkor nem fogják elhinni nekünk, hogy koldusok vagyunk és hogy m;i. jóvátétel alatt a mi szénánknak rendbehozását érthetjük csak, mert fizetni nem tudunk. Ezeket a szempontokat nem s’zabad mellőzni akkor, amikor az állam1 és a főváros belenyúlni készül a mulató Budapesthez címzett darázsfészekbe. A íibbségi párt bomlását nem telist megakadályozni © Wolff Károly nagy kockavetése — Nem lehet megcsinálni a keresztény egységet — Huszár Károly sem mehet együtt Csilléryékkel Ami eiz.ideig nem következett be a többségi párt rossz városi politikája, a pártvezérek különböző túlkapásai, a mai hangulatnak többé meg nem felelő makacs jelszó-politikája miatt, most bekövetkezik a párt vezérének feléledt politikai ambíciója nyomán. A többségi párt bomlását — ahogy a mai szituáció mutatja — többé megakadályozni nem lehet. Amikor Szmrecsányi György és Homonnay Tivadar, mint az Andrássy-Friedrich- párt megbízottai, óva intették Wolff Károlyt, hogy bele ne elegyedjék a pártpolitikába, már akkor megírtuk, hogy ha ez mégis bekövetkezik, akkor a keresztény községi párt darabokra fog töredezni. Miután Wolff Károly azt a követelést sem hajlandó teljesíteni, hogy városházi pozícióját más;, a politikában indifferens férfiúnak adja át, elérkeztünk a ponthoz, amikor a bomlás kezdetét veszi. Ma azonban már nemcsak az Andrássy—Friedrich, frakció, hanem ffaüer István híveinek kiválásával is számolni kell, mert hiszen egészen bizonyos, hogy Hallerék ma már az országos politikában egy nyomot követnek And- rássyékkal és naivaknak kell mondanunk Wolff Károly reményeit, amelyek arra áhítoznak, hogy Halle- rékat le tudja majd kapcsolni Andrássyék társaságából. Ez egészen felesleges fáradozásnak látszik és azi országos politikában való sikertelen akaródzások a városi politikában magukkal fogják hozni a községi politikában való teljes szétesést. Ma már csak az lehet kétséges', hogy ez a szétesés milyen mértékű lesz? Azt kell hinnünk, hogy Wolff Károly még akkor is kellemetlenül fog csalódni, amikor pesszimisztikusan számit. Mert ha megmaradnak is személyes hivei, ha erősebbre ko- vácsolódik a lánc, amely E r n s z t Sándorral és annak elvbarátaival összefűzi őt, mindenesetre meglazulnák a kötelékek, amelyek eddig nagy erővel kapcsolták hozzá azi ébredő csoportot. A Huszár- Wolff-féle paktum ugyanis egyenesen feltételezi a Wolff-politika lényeges megenyhüíését, ami Huszár Károly egész egyéniségéből természetesen következik. Tudjuk nagyon jól, hogy Wolfínak nem lesz módjában az intranzigens elemeket dédelgetni a választásokon és a Huszár-féle lista nem fogja megbirni, hogy egyebeket ne említsünk, például C s i 11 é r y Andrásék nevét. Hogy ez a nagynevű alvezér miként fogadja majd a hirt, hogy még nagyobb nevű fővezére elalkudta őt, erre igazán nehéz lenne ma még feleletet adni; de hogy Csilléry- berkekben nem gyújtanak örömtiizeket a Huszár Károlylyal való megegyezés alkalmából, azt! könnyű megállapítani abból az egyszerű tényből is, hogy éppen C sill ér y András volt az, aki Ereky Károly erőteljes asszisztenciájával a főváros közgyűlésén a legvehemensebb támadásokat intézték Huszár Károly ellen. Ha ezekre a meleg közgyűlési délutánokra visszaemlékezünk, nem is szükséges a régebbi fájdalmas sebeket íeltépni és utalni arra, hogy a nagynevű kurzus-ikreket, C s i 11 é r y-E r e k y t, éppen Huszár Károly hagyta ki kabinetjéből, feláldozván ezzel minden jogot, hogy a jövőben bárhol és bármikor kereszténynek és magyarnak vallhassa magát. Ha tehát W o 1 í f Károly most ezzel, a plakátokon »járulónak“ bélyegzett Huszárral szövetkezik, akkor meglazítja azokat a kötelékeket, amelyek az intran- zigensekhez fűzték. Hogy ezek helyett Wolff a maga politikája számára se Andráss y-F riedrichéket, se Hal- lerékat megnyerni nem tudja, az egészen természetes akkor, amikor tudjuk jól, hogy Wolff Károly az ezek által támasztott követelések egyikét sem hajlandó magáévá tenni és se a feltétlen ellenzékiséget, se a feltétlen legitimistaságot nem vállalja. Enélkül pedig nincs alku. Andrássyék, Friedrichék és Hallerék hajlandók a választásokon mindenkivel közreműködni, aki keresztény politikát csinál, de senkivel nem mennek együtt, aki nem legitimista és nem ellenzéki. Ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat Írjuk, még nem szakadtak meg a tárgyalások, de kétségtelen, hogy nem lehet sikert remélni tőlük, mert kizárt dolog, hogy áthidalhatók legyenek azok az ellentétek,' amelyek a keresztény ellenzéki pártok és a kormányt támogató keresztény párt között fennállanak. Más kérdés az után, hogy Wolff Károlynak lesz-e annyi elhatározottsága és annyi önfeláldozása a sikertelen tárgyalások után, hogy a keresztény községi párt egységének megóvása érdekében bevonja az országos politika lobogóját. Ha ezt nem teszi, akkor két, de esetleg három részre szakad a városháza többségi pártja és amit nem tud megnyerni Wolíí az országos politikában, annál sokkal, de sokkal többet vészit a községi politika területén.