Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-01-11 / 2. szám

Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. január 11-én 2. szám. fe»ia8jiDiiiouianiamaiiinmaniniiianmiiiainiaiiiP»srpmtsmaeisaiiiEbssantasna»iaiiipníBOHí8aBiiessioiíIc ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 300 K. Félévre 150 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <£><£>£) <£)<£>&> VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI hetilap FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Huszár Károly sikerekben gazdag életének legszebb, Icgiga- zabb győzelmét aratta abban a hevenyészett kis esatában, amelyet Sipöcz Jenő ellen, vagy he­lyesebben a tétlenségével gyilkoló, szükagyu- ságával életeket kioltó bürokrácia ellen vívott meg ezen a héten. A meleg emberi szív diadal­maskodott a lélek nélkül való gépmunkán, a sze­gények barátja mért kegyetlen csapást arra a szellemre, amely politikát visz bele a nyomor rongyai közé és szortírozza a kiáltó gondot, a gyötrelmes nincstelenséget. Az a legendássá vált akta, amelyet Huszár Károly szombaton kapott kézhez Budapest polgármesterének jó­voltából, a copfnak soha nem múló szimbóluma lesz, amelyet csak úgy érthetünk meg, ha tud­juk, hogy abba a tiszteletreméltó székbe, amely­nek az filet trónjának kellene lennie, egy jobb­sorsra érdemes fiatalember került az ügyészség vasablakos szobájából. Sipöcz Jenőnek nem adatott meg, hogy megismerje az életet. Nem adatott meg sem azon az áron, hogy expressz- vonaton utazhatta volna be a világot, sem azon az áron, amelyen Huszár Károly megszerezte azt. A polgármester ur kolosszális, soha el nem képzelt baklövése alkalmából engedje meg, hogy elmondjuk neki, miként ismerte meg — nem ő, mert ő nem ismeri — de Huszár Károly az éle­tet. Magyarország volt miniszterelnökének édes­apja „gyógykovács“ volt az egyik igen előkelő, nagy szerepet játszott magyar mágnás (nomina sünt odiosa) szolgálatában. A derék gyógyko­vács felismerte fia tehetségét, taníttatni akarta, de a nagynevű mágnás megtiltotta ezt, mert neki Huszár Károlyra, mint lovászgyerekre, lett volna szüksége. Huszárnak meg kellett szöknie az apai házból, hogy ne lóápoló, vagy kocsis, hanem miniszterelnök legyen belőle. Si­pöcz a maga „neveléséire hivatkozott a vita során, amivel szemben ott áll Huszár Károly „nevelése“ a maga heroikusán nagyszerű vol­tában. Csoda-e, hogy a két férfiú közül az egyik a bürokrácia copfját, a másik pedig a nemes demokrácia, a szánalmas-szivüség diadalmas koszorúját illeszti a maga fejére? A párját ritkító affér — ebben a pillanatban azt kell hinnünk — megnyugtató elintézést nyert; de nem látjuk lehetségesnek mégsem azt, hogy aki a szent bürokrácia nevében, vagy ki tudja milyen titkos rugók által sarkalva, ezt a korszakos baklövést elkövette, le ne vonja a maga számára a konzekvenciákat. Sipöcz Je­nőben mi férfias, szép tulajdonságokat ismer­tünk meg, számtalanszor bebizonyította, hogy rajongója Budapestnek és tudjuk, hogy a maga személyét egy pillanatig sem fogja fontosnak tartani akkor, amikor Budapest székesfőváros polgármesteri székének méltóságát kell meg­őriznie. Sipöcz Jenő nagyon jól tudja, hogy vé­letlenül a fején maradt a copf, nagyon jól tudja, hogy ennek a copfnak nem szabad tovább a pol­gármesteri széket ékteleniteni. Tisztában van azonkívül azzal is, hogy a magánéletbe vissza­vonuló Sipöcz Jenőnek lesz lelki ereje elviselni azt a dorgatóriumot, amelyben Huszár Károly részesítette, de a polgármesteri széken nem szabad olyan foltnak sem maradnia, amelyet a iőváros iránt való szeretet, de a nyomor iránt való közömbösség ejtett. A visszavonulásra hajló polgármestert mi nem tartóztatjuk, bár tudjuk, hogy lépteit a főváros iránt való szere­tet és nem az emberi szenvedésekkel szemben való feledékenység irányította. Mert az emberi szenvedésekről bizony megfeledkezett; de elég fiatal embernek tartjuk ahhoz, hogy majd a köz­ügyektől távol, megfigyelje ennek a goromba Huszár Károlynak a cselekedeteit. Mert Huszártól sokat lehet tanulni. Nem a politikustól, mert a politikától ő maga is boldog örömmel menekül, hanem az embertől, aki va­lami olthatatlan szenvedéllyel kutatja a nyo­mort, aki talán nem is élne, ha nem fájna a szive az elhagyottakért, a szenvedőkért. Ez az ő kereszténysége és nem a pufíogó frázisok, amelyeket a polgármester ur olyan sokat hal­Lezárultak az aktái a Huszár—Sipöcz-affér- j nak, amelyhez hasonlatosat hiába keresünk Bu­dapest annaleseiben. Egész Budapest polgársá­gát megdöbbentette az a rövidlátás, amelyet a Láthatatlan Vendég-akció megítélésénél Sipöcz Jenő polgármester mutatott. Az a rideg levél, amelyben Huszár Károlyt felszólította, hogy a jótékony akció jövedelmén Ac ötödrészét adja le a fővárosnak, ijesztő hatást gyakorolt. Az em­berek riadtan kérdezték, mi ez? Vájjon a pol­gármester nem tudja azt, hogy Huszár Károly nem álarcos-bált rendez, hanem a maga nemes művészetével, ötletességével és meleg szivével igen súlyos műtétet végez a gazdagok zsebén, hogy a szegényeknek juttathasson? Hiszen min­denhol meg volt Írva, hogy egy szimbolikus teáról van szó, amelyet nem táncteremben, ha­nem a parlament épületében tartanak meg. Az első gondolatuk az embereknek mindenesetre az volt, hogy Sipöcz Jenő polgármester nem mint a nyomor vámszedője jelentkezik, hanem a ma­ga sikertelen, csúfos bukást szenvedett akció­jába akar lelket lehelni, annak akar injekciót adni a Huszár-akció egyötödének lefölözésével. Meg kell azonban állapítani, hogy nem erről volt szó, amit megerősít az az információ, amit a Fővárosi Hírlap-nak a dolgok belső rugóinak egyik legtökélete­sebb ismerőié adott és amely a következő: — Tévedés azt hinni, hogy Sipöczéknek az lett volna a célja, hogy a Huszár-akció jövedelmének egy igen jelentékeny részét a maguk halvaszületett akciója javára biztosítsák. Nagyon jól látták ugyan­is a városházán, hogy a Huszár-akció, a Láthatatlan Vendég etséje nem pusztán jótékonyság célját szol­gálja, hanem ennél sokkal messzebbmenő eredményeket is el akar érni. Huszár Ká­roly nemcsak a szegényei számára akarja össze­szedni a szükséges milliókat, de fel akarja hasz­nálni ezt az alkalmat a társadalom még mindig tátongó sebeinek gyógyításá­ra is. A Láthatatlan Vendég estéjén mindenki ott lesz, az egész magyar társadalom, amelyet még ma is igen széles árkok választanak el egymástól. Az ilyen nemes célban való egyesülés közelebb szokta hozni egy­máshoz az eltávolodott sziveket és Huszár Ká- rolynak egy pillanatig sem titkolt cél­ja az, hogy ezzel az estével a társadal­mi békét i 9 igen eredményesen fogja szolgálni. —* Ezek a célok azonban nem céljai W o I f i Ká­lóit a maga tőszomszédságában, valósággal ágyudörgésszerü detonációkban. Nem lehet raj­ta csodálkozni, hogy a keresztény lelkiismeret szavát, a nyomor jaját nem hallhatta meg ezek­től a bombasztikus frázisoktól. Ha azonban bak­lövésének tanulságait levonja és megszabadítja magát a polgármesteri állás ezer gondjától és a frázisgyárosok befolyásától, amilyen nemes lélek, rá fog jönni ő is azokra az igazságokra, azokra a szent és diadalmas igazságokra, ame­lyeket Huszár Károly már akkor megismert, amikor nemes és nagyszerű kulturember helyett lovászinast akart csinálni, belőle a grófi kegy­folynak es udvarának. Nekik —• amint az a város­házán minden tényükből kitetszik — nem nőtt a szivükhöz a társadalmi kibékülés és az ö hatalmuk addig tart, amig ez a társadalmi kibékülés meg nem történik. Nem kell hozzá nagy találékonyság, hogy meg ne tudjuk állapítani tehát, hogy miért nem szimpatikus a Wolff—Sipöcz—Zi lahi-Ki ss­ír jásznak a Láthatatlan Vendég. És taláu vigalmi adó beszedése ragyogó ötletének gyökereit is ezen a .tájékon kell keresni. Mindenesetre láthatat, lan'kezek működtek abban isi hogy a mágnás-társada­lom adakozását is befolyásolják. Huszár Károlynak biztos értesülései vannak arról, hogy ezek a látha­tatlan kezek arra akarták irányítani a mágnásokat» hogy adományaikat ne Huszár Károly- h o z, hane tn B e r n o 1 á k Nándor népjóléti miniszterhez juttassák. Ezeknek a dolgok­nak egyszerre való felmerülése aligha merő véletlen. A terjedelmes és szenvedelm.es vitába egyébként belekerült gróf Apponyi Albert tiszteletre­méltó neve is és pedig olyan formában, hogy azt Sipöcz Jenő polgármester említette, mondván: „az egyesü­lés gondolatát a nyomorakció ülésén Hohenlohe Egon herceg vetette föl és Apponyi Albert gróf pártolta a legmelegebben.“ Hát ez a mondat nem tartalmaz valótlanságot, de — amint mi. értesülünk — Apponyi számára mégsem volt tulságosan kellemes. Hétfőn reggel, amikor Si­pöcz nyilatkozatát 'elolvasta, lesietett Huszár Károlyhoz, akinek a képviselőházban van iro­dája és tájékoztatást kért. Huszár azután meg­magyarázta, hogy miért nem kívánt Sipöczék- kcl fuzionálni és bemutatta számadásait, ame-' lyek igazolják, hogy a fúzió kacsájának felrö- pitése előtt való nap még 800.000 korona, az utána következő napon pedig mindössze 64.000 korona jött be, amikor pedig Huszár kijelen­tette, hogy halvaszületett akciókkal nem társul, ismét helyreállott a 800.000 koronás napi ada­kozás. Apponyi tényleg ott volt azon az ülésen, ahol a fúzió gondolata felmerült és miután nem látott mást, mint két jótékony akciót, azoknak egyesítését ő is előnyösnek vélte. Később jött azonban csak rá, hogy a két akció közül az egyik csak arra való lenne, hogy a másikat el­sorvassza. Apponyi teljes részletességgel meg­ismerte a dolgokat és sajnálkozását fejezte fd Huszár előtt, hogy az ö neve bármilyen vonat­kozásban is argumentumként szerepelhetne vele szemben. Általános derültséget keltett különösen poli­A Huszár-Sipöcz affér belső rugói Apponyi szerepe — „Beszüntetem az akciót és elküldöm a kérvények ezrest Sipöcznek“ — Berneiák és a mágnások /

Next

/
Oldalképek
Tartalom