Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-01-11 / 2. szám
2 Budapest, 1922. január 11. tikusok körében, hogy Huszár Károlynak lovaglás afférja támadt, amikor róla köztudomású, hogy a keresztény politikával összeférhetetlennek tartja a párbajt. Ez azután alkalmat adott neki arra, hogy o, a régi keresztény, kioktassa az «1 keresztényt a keresztény erkölcsökről, azt üzenvén Sipöcz Jenőnek, hogy „Ha ezzel a nyilatkozatommal nem lesz megelégedve, lova- gias iigy|e/m vitelére a nyomortanyák népéből fogok két rokkant katonát felkérni; erre kötelez a párbajról való keresztény tan.“ Es valóban, amikor Sávoly tábornok és Horánszky Dezső OKH. igazgató, mint Sipöcz megbízottai, megjelentek Huszárnál, «ez igen udvariasan csak ennyit mondott: — Készséggel állok az urak rendelkezésére, minden magyarázatot megadok, de csak közvetlenül. Ha segédeket kellene megneveznem, nem tehetnék egyebet, mint két rokkantat kiil- denék az urakkal tárgyalni az Angyalföldi nyomortanyáról. Sávoly és Horánszky rendkívül előkelőén és udvariasan viselkedtek, úgy, hogy rövid pár perc alatt el lehetett intézni békésen az ügyet. Még más is tárgyalt Huszár Károllyal, nem ugyan lovagias, mint inkább kompromisszumos alapon és pedig a vigalmi adó ominózus ügyében. Huszár igen röviden végzett a maga álláspontjával: — Én — mondotta — egyetlen fillér vigalmi adót fizetni nem fogok. Ha a polgármester ragaszkodik ehhez a lehetetlen gondolatához, akkor nem fogjuk megtartani a Láthatatlan Vendég estéjét. Ami pénzt még szét nem osztottam a szegényeknek, azonnal visszaküldöm az adakozóknak. Azt a pár ezer kérvényt pedig, amiből panaszosan, fájdalmasan tör elő a kérlelhetetlen nyomor jajszava, elküldöm Sipöcz Jenő polgármesternek, adjon nekik ő kenyeret, pénzt és ruhát. Szerencsére erre nem került rá a sor, mert ha rákerült volna, Huszár Károly szegényei legalább is rossz cserét csináltak volna ... A neveletlen Kiss József Nem küldött meghívót a temetésére a tekintetes tanácsnak Bizony a szegény Kiss József sohasem volt íjsurfiu, nem igen törődött a konvencionális udvariasságokkal és csak éppen verseket irt, káprázatosán szépeket, lélekhez szólókat, felejthetetleneket. Jelszavak ide. jelszavak oda, igen nagy magyar költő volt és bár békésebb időkben is szerették indexre vetni, az egyik verseskönyve előszavában mégis jogßal dicsekedett el vele, hogy: „abban az esztendőben, mikor a S i m on Judit megjelent, tudtommal hlanrnincöt iskolai önképző-kört csuktak be Magyarországon, mert a fiuk beleszerettek ebbe a kétes hirii nőbe, aki erőszakosan 'betolakodott a Rozgonyi Cicellék és Murányi Vénuszok közé és konkurraiciát csinált nekik.“ Nagy költő volt tehát, akit nem erőszakoltak rá senkire, hanem maga hódította a maga közönségét, amely hűséges volt hozzá mindenkoron. Arról azonban nem lehet szó, hogy olyan sima modorú gavallér lett volna, mint — teszem azt — Kiss Menyhért, aki a verseit mindenkor a legudvariasabb, a legválogatotitabb finomkodások között nyújtotta át a< „zsidó“ lapok szerkesztőinek. Kiss József nem talpalt, nem házalt, hanem keményen és rendületlenül hitt a maga hivatottságában és mint minden nagy poéta, büszke és talán modortalan is volt. Ez a mo- dortalansága kiütközött most halálakor is, amikor megcselekedte azt a párját ritkító, kihivó esetet, hogy nem küldött me g h ivót a székesf ő- város tekintetes tanácsának a saját temetéséi- e. Hogy ezt a mérhetetlen udvariatlanságot tényleg elkövette és hogy ez nem) kósza pletyka, módunkban van Szaszovszky tanácsnok-főjegyző úrral igazolni, aki mindenesetre hiteles tanú ebben laz ügyben. Történt ugyanis, hogy a napokban a tanácsnok-főjegyző urnái megjelent az egyik demokrata városatya és bejelentette, hogy a szerdai közgyűlésen interpellálni kivan arról, hogy miért nem volt képviselve a főváros Kiss József temetésé n? Szász ovszk y tanácsnok-főjegyző gyermekesen csodálkozó arccal nézett az interpellálni szándékozó bizottsági tagra és kedves, nemes őszinteségre valló egyszerűséggel mondta: — De hiszen kére in, ni e g h i v ó t se m kaptunk a temetésre. Hát ilyen udvariatlan ember volt e,z a vén poéta, ez iá goromba Kiss József, N aki elfelejtette meghívni a tekintetes tanácsot a temetésére, ahol beteljesedett Huszár Károly óhaja, hogy „láthatatlan volt a polgármesteirur,“ de az egész tanács is. Végre is csíak egy költő halt meg, aki maga énekelte: Ki anyja keblén porlad itt, Ne higyjétek, hogy álmodik; Oly súlyosan nem büntet , ég. Hogy lenn is legyen álma még. Nem, Kiss József nem volt »olyan badar, hogy haló porában azt álmodta volna, hogy Sipöcz Jenő tartja a sírja fölött a gyászbeszédet. (p. b.) Egy papagály - kétszáza t csinál Interjú revo/veres fenyegetések között — Bérezel tanácsnok salamoni ítélete Egészen rendben van a dolog úgy, hogy a patkányokat pusztítják és a papagájokat szaporítják. Városi politika számára ma ez éppen elegendő Programm. A patkányokról nem kell sokat beszélni, azok igy háború után elszaporodnak és — mint olvassuk — Berlinben kellő dijazás mellett egy nap alatt 8000 eredeti patkány fejet mutattak be. Rendben van tehát, ha Budapest is hadat üzen a patkányoknak. A papagájok szaporítása ellen sincs különösebb kifogásunk, ha véletlenül erre a misszióra nem Zilahi Kiss Jenő 'tanácsnok ur vállalkozik a magas ideológiájában kiképzett állatokkal. Hiszen, aki újságot olvas, tudja, mi is történt tulajdonképpen. Meg vagyunk róla győződve, hogy Zilahi Kiss Jenő tanácsnak ur sokkal jobb hive a kurzusnak, semhogy azt kompromittálni akarta volna; megtörtént mégis, hogy egy papagájt adományozott az állatkertinek, amely papagájtól .városatyák tanulhattak volna, hogyan kell azt kiáltani: Zsidó, zsidó, zsidó... Ilyen folyékonyan, ilyen minden apropó nélkül ma már csak Budavári László képviselő ur és még néhány haisonló nagyság tudja ezt cselekedni. A városházán azonban ma már felülkerekedett a jobb érzés és Zilahi Kiss tanácsnok ur nemes ajándékát, a grandiózus papagájt, külön vizsgálati alá bocsátották. Nem fogja feljegyezni ,ai krónika, arra vonatkozott-e a vizsgálat, hogy csakugyan felekezet-ellenes izgatást követ-e el a hírneves papagály, vagy hogy elég jól tud-c zsidózni. Az állat- kertnek azonban üzleti érdekei is vannak és igv nem lehetetlen, hogy csakugyan kerülni akarták a zsidó látogatók elriasztását. Egyszóval :a vizsgálat megejtödött, Zilahi Kiss ajándéka némileg dadogott ugyan, a zsidó szót* különféle papagáj-táiszólálssal ejtette ki, egyesek Gidónak, mások Kadonak hallották. végeredményben pedig feloszlatták külön háztartását és becsoportositották a többi papagájok nagy ketrecébe. És mi leborulva dicsőítjük- a tekintetes tanács és elsősorban dr. Bérezel Jenő tanácsnok ur hitpróbás liberalizmusát. Mi dicsőítjük, de akadnak még cinikus emberek és ezek egyike a következő interjút ^erőszakolta ránk. Kijelentjük, hogy ezt a nyilatkozatot csak súlyos testi sértésekkel való fenyegetések árán közöljük, de közölni kénytelenek vagyunk. Az illusztris nyilatkozó, aki kinyilatkoztatásainak megkezdése előtt háromszor a plafonba lőtt és azután revolverét szerkesztőnk basának irányította, igy kezdett beszólni: — Emlékszik ön a humoreszkre, amelyben szintén papagájokról van sző. A papagáj Amerikában .élt és összes tudománya egyetlen szóra terjedt. Mindig azt ordította: Tolvaj! Egyszer aztán, hogyan, hogyan nem. elkerült az erdőbe, ahol csupa műveletlen papagáj tanyázott. Ezeket valamennyit megtanította erre a szóra: Tolvaj. Ha azután véletlenül egy-egy tolvaj elvetődött a papagáj-tanya felé, riadtan hallotta, hogy száz meg száz torokból hangzott feléje a tolvaj szó. Nosza volt riadalom, a tolvaj hanyatt-homlok menekült a kellemetlen helyről és a derék puriíiikátor papagájok nagyokat nevettek .az ilyen eseteken. — Hát kérem alássan — mondta tovább nyájas, de revolverrel felszerelt informátorunk — nekem egy kicsit gyanús a Bérezel tanácsnok salamoni ítélete. Azt mőndhatná valaki, hogy nem volt megelégedve Zilahi Kiss papagájának egyhangú zsidózásával. Bezáratta ezt a papagá jt á közös ketrecbe, hogy az egész állatkerti papa- gá lytársadalmat megszervezze a fajmentő propaganda számára. Miért mondja csak egyetlen papagály, hogy zsidó, miért ne rikoltson ez egyszerire száz papagály It! Or kából. Szives informátorunk most megcsóválta a revolvert a levegőben és mellünknek szegezve', szelíd szavaikkal igy szólott hozzánk: — Ne felejtse cl. tisztelt barátom, megírni, hogy ez a papagáj-eset nem egyedülálló. Bérezel tanácsnok ur ne varrjon Ilimet ebből magáinak. Nem ő csinálta meg ezt a viccet először. Budapest törvény- hatósági bizottságának példájára utalok csak. ahol szintén csak egy papagályra volt szükség, a többiek valamennyien nagyon szépen eltanulták tőle a divatos jelszavakat. Higyje meg nekem, nem történik ma semmi céltudlait nélkül a budapesti városházán. Nagyon jól ismerik ott a Papagáíly-t er mészetet. • •• Körlevelet kaptak a mélyen tisztelt városatyák és • körlevélben az az örvendetes hir, hogy mindenkinek lesz ezentúl a villamosra szabadjegy. Ez mindenesetre nagy öröm ma, mikor hat krajcár helyett öt korona a villamosjegy és nem lehet lekicsinyleni abból a szempontból sem, hogy ez a kurzus két- esztendős tombolásának egyetlen pozitív alkotása. Pedig emlékezünk rá, hogy egy alkalommal már a közlekedési bizottság tagjai igen komolyan foglalkoztak ezzel e gondolattal, persze csak a maguk számára; de akkor zivataros felháborodás söpörte el az ötletet. Azóta, hogy úgy mondjuk, meg- szelidültek egy kicsit a városatyai erkölcsök és ma már a potyajegy körül senki sem emleget inkompatibilitást. Tulajdonképen nem is azért emlékezünk meg erről az „eseményről", mintha mi valami nagyon föl volnánk háborodva az esemény miatt. ■ csak éppen konstatálni akarjuk, hogy ami egy esztendő előtt még inkompatibilitás volt, az ma már nem az és amit a közlekedési bizottság tagjainak nem volt szabad elfogadni, az most jogos tulajdona lesz az Összességnek. Használják egészséggel. A patkányok irtása, mint komoly kommunális feladat vetődött felszínre ezen a héten. Igazán nincsen szándékunk pártfogásunkba venni a budapesti elszaporodott patkányokat. amelyek ma, mint európai jelenség szerepéinek és amelyek undok kísérői minden háborúnak. Ám pusztítsák ki a patkányokat a főváros mai urai, mi nem fogjuk tőlük ezeket a babérokat irigyelni. De olyan nagyon kézen fekszik egy bizonyos hasonlat, hogy igazán kikivánkozik belőlünk. A sii- lyedö hajóra és a siilycdö hajó patkányaira gondolunk. Ugy-e — bocsánatot kérünk — de ez igazán kézen fekvő. Nem is természetellenes a dolog, mert bizony régi megállapítás, hogy a siilyedö hajóról a patkányok menekülnek legelőször. Vájjon kik tegyenek azok? A negyvenszeres viteldijat vidáman szedik már a bérkocsisok, ami « bérkocsisok részéről — miután megengedték nekik — rendben is van. Őket senkinek sincs joga emiatt felelősségre vonni, meri bizonyára akad törvényes fórum, amely vállalja a felelősséget. Mi azonban megemlékezünk, aminthogy a szerdai közgyűlésen is szó lesz róla, hogy a közgyűlési határozatot, amely a negyvenszeres taksát engedélyezi, Horváth Károly bizottsági tag megfellebbezte. Föllebbezés alatt álló közgyűlési határozatoknak érvényt szerezni nem lehet és nem szabad még akkor sem. ha a belügyminiszter veséi egészen átlátszók is. Pedig a belügyminiszteri vesék különös szerszámok, nem lehet könnyedén beléjük látni, s vájjon hogyan csinálják vissza majd a negyvenszeres taksát? És kínálkozik a kérdés: vájjon ki léptette életbe a ma még törvényes alapon nem álló közgyűlési határozatot? A bérkocsisok valószínűleg türelmetlenek voltak, nem is csoda, mert ha netán nem is fizettek rá az üzletre, de nem is nyertek rajta; de az életbeléptetéshez nemcsak az ö türelmetlenségükre, de egy jószívű emberre is szükség volt. Vájjon ki lehetett az? __________________ NE MZETI ROYAL ORFEUM VII., Erzeóbet-kdrut 31. Minden este 'Iß órakor. Tel.: József 121—«*. Az uj fényes januári műsor.
