Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-10-25 / 36. szám

Tizenegyedik évfolyam Ára 10 korona Budapest, 1922. október 25. 36. szám. PnnHiPiiipiiiaiiíaHiniimiiiDiiiniiiniiiBnioiiiniiiniiiBiHgmnuiBHiaiiiBiiiaiiiBniaHiBUiaiiiniiiBinanié ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 300 K. Félévre 400 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <s> ss> <£> <£) <s> <s> VAROS!, POLITIK fi! ÉS KÖ HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal : VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. A 2 §-os törvényjavaslat, amelyet a belügyminisztériumban már elő is ké­szítettek — ha ugyan igazak, helyesek és ponto­sak az erre vonatkozó híradások —• unikum' a magyar törvényalkotásban. És ha szabad jóslá­sokba bocsátkoznunk, akkor megjósolhatjuk, hogy abból a javaslatból soha sem lesz törvény. Ennek a kurta-furcsa törvényjavaslat-paródiá­nak néni szabad eljutnia a t. Há'z asztaláig, meg kell rekednie Rakovszky Ivánnál, a kiváló jog­tudós miniszternél, aki nem! fede’zlhet nevével, jogászi és politikai múltjával ilyen szégyen-ja­vaslatot, amelyben Viczián István szelleme nyi­latkozik meg. Mi hiszünk és bízunk benne annál is inkább, mert ha nem igy lenne, akkor a kor-. mány még soha nem látott hevességű parlamenti harcot idéz fel és egyben felkavarja Budapest békés és munkás polgárságának nyugalmát is, mert ez a kétszakaszos ötlet megfoszt bennünket akaratunk szabad megnyilatkozásától. Lássuk csak, mit is mondana ki a hires két­szakaszos? Az első szakasz a fontosabbik. Ez azt mondaná ki röviden, cinikusan, a jogfosztás zsarnoki önkényével, hogy a fővárosi törvény- hatósági bizottság mandátumát, amely .1923 de­cember 31-én jár le, öt évvel, vagyis 1928 de­cember 31-ig meghosszabbítsák. Egyszóval Wolff Károlyék tudják, érzik, biztosak benne, hogy ha valamit nem cselekszenek, akkor 1923 december 31-én Budapest népe meghúzza hatal­muk felett ,a halálharangot. Az elkövetkezendő községi választások után nincs feltámadás, mert Magyarorszálg és Budapest nem juthat többé olyan kétségbeesett hangulatba, mint amilyenben a nyomorult, aljas kommunizmus után volt. Az ■elkeseredett, a halálrafáradt és halál,rakinzottl lelkek menekültek abba a másik végletbe, ame­lyet Wolffék képviselnek ma és képviselnének még öt esztendővel tovább, ha ez a kétségbe­esett hatalom-mentő tervük megvalósulhatna. Erre a rezsimre azonban nincsen szüksége Buda­pestnek, aminthogy ennek az akaratának élesen, szinte megint szélsőségesen kifejezést adott a legutóbbi nemzetgyűlési választásokon. De ki­fejezte ezt az ország is, amely nem a szélső­séges Wolff-irányzatniak, hanem a mérsékelt Bethlennek adott többséget. Ez a többség nem kívánhatja, hogy az ország fővárosában tovább is egy szélsőséges irány tobzódjon. Ám Wolffék készen vannak már az okos emberek előtt ne­vetséges, de a rabulisztika és demagógia szá­mára kapós argumentummal. Azt mondják rövi­den és egyszerűen, hogy erre a lépésre a polgári társadalomnak van szüksége. Melyik az a pol­gári társadalom, vájjon, amelyikre hivatkoznak? Ok maguk: Wolff, Bohn, Csilléry, Zilahi Kiss. A többi nemi fontos. Ok nem a szocialista több­ségtől félnek, ami nemi is fog bekövetkezni; ha­nem félnek attól, ami kétségtelen: hogy ők süllyednek törpe kisebbséggé! Eltekintve attól, hogy jogfosztást semmiképen sem szabad elkö­vetni, a polgári többség katasztrófájától félni nem kell és igy egészen világos, hogy Wolffék csak önző érdekeiket szolgálják akkor, amikor a polgári többség védelmét harsogják felénk. A második szakasz ellen elvben nem emel- kedhetik olyan kifogás, amely helytáilana. Eszerint a tanácsnokokat életfogytiglan válasz­tanák. Nagyon helyes törvényes intézkedés lenne ez, ha ... Nagyon helyes intézkedés lenne ez, hiszen régi vágyunk, hogy a tanács tagjai ne legyenek kitéve védetlenül a politikai forgó­szelek elsodró hatásának. A legutóbbi tanácsi vá­lasztások megmutatták, hogy ennek a helyzet­nek el kell következnie. A legutóbbi választáso­kon elboruló lélekkel, fájdalmasan láttuk, hogy szórták ki a politikába belediihödött urak, akik­nek a városi adminisztrációról fogalmuk sem volt, a városháza legszebb értékeit. Mi tapsol­nánk legőszintébben, ha végre ennek az állapot­nak végét szakítanák és azt, aki egyszer tanács­nok lett, engednék nyugodtan dolgozni. De is­mételjük, hogy ennek is van még akadálya. Előbb meg kell kérdezni a választókat és az uj válasz­He.íek óta beszélnek városszerte egy titokza­tos házépítési akcióról, amelyre az állam­nak egy belga pénzcsoport tett volna ajánlatot és amelyről Q e r 1 ó c z y Gyula lakásügyi korimány- biztos és pedig egyedül Gerlóczy kormány­biztos komolyan tárgyal. Az ajánlat körül nagy a titkolódzás, aminek azonban csak akkor van ér­telme, ha remény van az ajánlat gyökeres megvál­toztatására; de ha az eredeti ajánlat a maga mez­telenségében a közvélemény elé kerül, csak fel­háborodást szül, mert ez; a kapzsiság, a nyomort, a rászorultságot kiaknázó üzletiesség a legkisebb szimpátiával sem fog találkozni. Az információk forrása már Gerlóczy kormány­biztosnál bedugul, aki azt mondja, hogy a tárgya­lásoknak, amelyeknek létezését elismeri, üzleti jellegük van és az üzleti tárgyalások érzéke­nyek, szégyenlőseik. Tény azonban az, hogy a belga terveket nemcsak titkolják, de maguk a legilletékesebb fórumok sem ismerik; igy mindenekelőtt — ami bennünket legjobban ér­dekel — meg kell állapítani, hogy a főváros ugyan képviselve van a Lakásügyi Bizottságban, de a belga csoport ajánlatának tárgyalásánál (ha ugyan a szűkmarkú felvilágosításokat, amelyekeit a bizottság kapott, tárgyalásoknak lehet nevezni) sem a beteg dr. Sipöcz Jenő polgármester, sem a szin­tén beteg Lobmayer Jenő tanácsnok nem vettek részt, hanem csak az egyik tanácsjegyző volt oitt. Mindazonáltal igyekeztünk informálódni a város­házán a titokzatos belga tervek iránt, de itt ezt a választ kaptuk: — Nem ismerjük az ajánlatot részletésen. Egyébként a tárgyalások titkosak és igy fel­világosítást nem is adhatunk. Munkatársunk ezután dr. Vargha Imre államtitkárhoz fordult, aki a következőket volt szives kijelenteni: — A tárgyalásokról nem adhatok informá­ciót annál is inkább, mert ez a kérdés a lakás­építési kormánybi’ztosság Jiatáskörébe tartozik és igy mi nem is vagyunk illetékesek a nyilat­kozattételre. — A pénzügyi rész is a lakásépítési kor­mánybiztos hatáskörébe tartozik? — kérdeztük az államtfí'káir úrtól. — Igen, — volt a válasz — a lakásépítési ak­ció pénzügyi része is a kormánybiztosság ha­táskörébe tartozik, de a Pénzügyi Tanács hoz­zájárulása is szükséges a megállapodásokhoz. Munkatársunk végre a Pénzügyi T anács- ban, annak nagynevű elnökétől, Teleszky János volt pénzügyminisztertől, szeretett volna felvilágo­sítást kérni, az ő távoliéltében azonban tottaknak kell uj tanácsot választania. Bízunk benne, hogy ,az uj többség komoly, higgadt ele­mekből fog állani. és a szive is a helyén lesz és nem követ el kegyetlenségeket, amint ez a mai többség szivtclen és könyörtelen volt minden­kivel szemben, aki nem volt hajlandó az ő />oü'- tikájuknak térdet hajtani. Mindennek azonban nem a kétszakaszos tör­vényjavaslat-paródia nyomán, hanem egy ren­des, okosan, higgadtan, politikamentesen megal­kotott fővárosi törvény révén kell megvalósulnia. dr. Liszkay jogtanácsos, igazgató mondta a következőket: — A Pénzügyi Tanács a belga pénzcsoport ajánlatával még nem foglalkozott, mert ebben az ügyben a Lakásépítési kormjátiybiztosság még nem fordult hozzá. Az egész ügyről csak a la­pokból értesültem és így semmiféle érdemleges információt nem. adhatok. Ez a tájékozatlansággal vegyes titkolódzás vo­nul végig az egész hivatalos apparátuson, amellyel szemben a Fővárosi Hírlap a kővetkezőkben körvona­lozza — vagy ha úgy tetszik — leplezi le a belga terveket: A belga pénzcsoport keit százmillió beigst frankót mozgósítana egy Budapesté:] kifejtendő nagyarányú házépítési ak­ció érdekében. Ez magában véve rendkívül ör­vendetes lenne, ha a további feltételek nem .rontanák le teljesen az értékét. Kezdődik ez az értékleromlás ott, hogy a házcsoport, amelyet a belgák terveznek, csupa nagy lakásos 1 u x n s-b é nh*áz afeb ó 1 állana, amire igazán nem sok szükség van Budapes­ten, amikor maga a népjóléti miniszter jelentette ki a parlament pénteki ülésén, hogy „lakások, amelyek szobasorokból állanak", bőven vannak. A belgák azonban még súlyosabb felitételeket szabnák.,, amikor állami garanciákat követelnek. Állami garanciákat arról, hogy az ö kétszázmillió belga frankjuk, hatszázalékos kama­tot fog hozni. Persze belga frankban kell a ka­matozást is érteni, ami jelenti először azt, hogy egy* e'gy lakásért majd félmilliós, vagy még nagyobb bért kell fizetni, jelenti másod­szor. azt, hogy a magyar állam a kétszázmillió belga franknak kétmilliárd m a g y a r koronát ki­tevő hatszázalékos kamatjáért fele­lősséggel tartozik akkor is, ha egyetlen lakót sem lehet fogni a belga luxus-lakásokba. Ezek és még hasonló feltételeik vannak a bel­gáknak és ezek a feltételek magukban hordják a kritikát, amelyet józan ésszel csak gyakorolni lehet. Itt azonban ma szinte felmérhetetlen összegek és rendkívüli érdekek forognak kockám Teljes elis­meréssel vagyunk a lakásépítés! kormánybiztos sze­mélye és munkája iránt; de nem tartjuk okosnak- nem :tartjuk célravezetőnek, ha egyetlen ember tart a kezében ilyen rendkívüli jelentőségű üzleti ügyet. A kérdés ugyan el fog jutni a Pénzügyi Tan á c s- hoz is, ahol Teleszky János skrupulózus és e'gészen a fukarságig takarékos politikája valószinii- feg utják fogja állani a belga terveknek, amikor nem­régen egy sokkal kedvezőbb amerikai házépítési ajánlatot is visszavetett. Ez valószínűleg meg fog történni, de éppen azért szeretnélek, ha a lakásügyi Titkolódzás a 36 milliárdos házépítési akció mögött Állami garancia kétmilliárdos haszonért — Interpelláció a főváros közgyűlésén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom