Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-09-27 / 32. szám
Budapest, 1922. szeptember 27. Szokol-harc a Közúti sínek mentén Az „Egyesitett Vasutak“ és a vicinális 200 milliós pőre tenc, a többség soraiban sem talált általános tetszésre. Voltak, akik közelről ismerik a főorvos működését, ezek szinte megdöbbentek ettől a tervtől és akciót indítottak, bogy a pártban a józan megfontolást juttatják diadalra. Egyelőre most gondolkoznak, amiben nem illik őket megzavarni. Talán mégis felülkerül a megfontolás, hogy a tisztifőorvosi állás nem politikai őrhely, hanem ennél sokkal, de sokkal fontosabb valami. Tanulmányúton a vágóhidtól az étlapig A külföldinek olcsó, nekünk megfizet' hetetlenek a húsárak Máir tul vagyunk rajta, hogy az állatexport újra megengedését okoljuk a húsáraik felcsavarásával. Láttuk, hogy nohai több hónapon át szünetelt a kivitel: az élőárak mégis állandó emelkedésben voltak. Jeléül annak, hogy az árakat nem a piac, hanem a termelő csavarja fel. A mezőgazdasági termelő, aki valamennyi termékének árját a kényérmagvak árai után az aranyparitás felé igazítja. Meg kell jegyeznünk, hogy a húsárak Budapesten csak viszonylagosan drágák. Az árak ugyanis szoros relativitásban vannak a fogyasztók kereseti viszonyaival. Ugyanakikto-rt, amidőn Budapesten 180— 400 korona, vagy még efelett is váltakoznak a húsárak: Berlinben 150—300 márkát adnak, egy font (50 dekagramm) husért. Romániában 22—24 leit. Csehországban 8—9 cseh koronát. Olaszországban S'la—5 1 irárt, Bécsben pedig 17—28—31.000 osztrák koronát fizetnek az élőállat kilogrammjáért. Budapest tehát, a külföldi fogalmak szerint, ideális olcsóságu város volna. És az is volna. - ha — isimet éljük — árszinitairányos magassága lennie a keresetek színvonal ávaL Hogy miért drága a hús? Erre a kérdésre a feleletet legjobban megkapjuk, ha az élöá-llatat végig kísérjük szánaiomraméltó utján, mely azit a gazda karámjából a vágóhídra viszi, Ez a végzetes ür ott kezdődik, hogy egy 500 klgos közepes minőségű áll atp'éldányt a kereskedő megvesz a 250 korona — 125.000 koronáért a gazdától. Első tétel kiadás: 3750 korona forgalmi adó. ehhez jön mintegy 1500 korona fuvardíj. Hatósági költségek a vágóhídon 350 korona, vágási dij 750 korona. A levágott állat tehát 131.350 (koronájába van a mészáros- mesternek. A levágott állat életre 12 százalékot vészit élősúlyából: újabb 15.780 korona költség. Nyolc százalék bőrért kap a vágató fél 16.000 koronát, bendő-, pacal- és belsőségért bevesz 1300 koronát, lábaikért 100 koronát. 15 klg. faggyúért 7500 koronát. A levágás! melléktermékek tehát 24.900 ko- ronájt jövedelmeznek. Felállítva a mérleget, vagyis levonva ebből az élősúly-veszteséget: 9120 koronával csökken a beszerzési költség, mely ilyenformán 122.230 koronát tesz ki az ötszáz kilogrammos élő-" állatnál. Annál az áiilatpéldánynál, mely a feldolgozás folyamán 30—55 százalék súly veszteséget szenved azokon a fázisokon iklereszitül, melyek húsának kicsinyben való eladásiáig vezetnek. Mint ismeretes, a mészáros-anatómia a levágott marhát öt fertályra oszltja fel. Az eleje: az ösztövér és csontos hús kevésbé értékes. Ezt ma a fenti kalkuláció alapján mintegy 180 korona körül hozzák forgalomba a mészárosok,. A hátulját, az értékesebb, csontnélküli, rendszerint zsírrétegekkel átfutott szinhusokat 320—400 korona közöjtti áron hozzák forgalomba. Hogy mikor lépi tul a mészárosmester a polgári haszon fogalmát? Ezt az uzsorabiróság sem tudja megmondani. Minden egyes állatpéldány külön kalkulációt igényel. Annyi bizonyos, hogy a hízott álla- iok jobb kalkulust adnak a kivágásnál, mint a soványak, melyeknél életre és nem értékesíthető részekre sokkal több vész el, mint a hízott állatoknál. A husdrágaság miatt tehát — anélkül, hogy ezzel a közönség kegyeibe nem a legrokonszenvesebib módon beidegzett mészárosi-céhet védeni akar nők — nem szabad a ■ mészárosipart okolni. A husdrágaság legfőbb előidézője a mezőgazdasági te r m e 1 ő, aki az általa kifenyésztefft állatok forgalmi árát előbb-ufóbb olyan arányban fogja megdrágítani, minit amilyen arányban drágult a búza a békebeli 20 koronás standardtól a mai napig. Lehet-e ezen segíteni? Amint azt az eddigi példák mutatják: nem. Erőszakos kézzel netn lehet a termelés menetébe belenyúlni, mert különben a termelés begubózza magát: az ánu eltűnik a piacról. It!t csak egy segedelem létezik: megvárni azt az időpontot, amikor az állattenyésztőik a magas piaci árak ingere alatt túltermelésbe estek és a nagy kínálattal maguk verik le az áriakat. Ez volna a dolgok természetes rendje. Ismervén azonban a termelők lélektanát, nincs sok kilátás arra. hogy a termelők valaha is a tül termelés dőreségébe essenek. Tudvalévőén szeptember 29-én lesz a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság közgyűlése, amelyen az igazgatóság be fogja jelenteni a részvényeseknek egyrészt azt, hogy a szabad vagyonból külön részvénytársaságot alapit; a fővárossal szemben pedig a vasutmegváltásból kifolyólag a bírósághoz fordul a maga igazáért. A pör tehát még nem kezdődött meg, az clőcsa- tározások azonban már megindultak, s mind. a két oldalról nap-nap után nyilatkozatok jelennek meg, amelyek hol a Közúti, hol a főváros számára ko'vetelik az igazságot. Most legutóbb dr. Szabó Imre, a főváros tiszti főügyésze nyilatkozik a kérdésről s fejtegetései során természetesen oda konkludál, hogy a főváros joga a megváltás tekintetében teljesen tiszta és világos és érthetetlen, hogy a Közúti Vaspálya Társaság most egyszerre változtatott a régi álláspontján és nem a területhasználati szerződés alapján kívánja a megváltást, hanem azt követeit a várostól, hogy a megváltás tárgyait becsültesse meg és a megbecsült forgalmi értéket fizesse oda a részvényeseknek megváltási, összeg gyanánt. — Nem férhet kétség ahhoz, — mondja a tiszti főügyész, — hogy a társaságnak ez a legújabb] álláspontja merőben tarthatatlan, süt erkölcstelen és hogy a főváros jogainak tudatában nyugodtan tekinthet az esetleg bírói útra terelendő eljárás elé. Mikor Szabó tiszti főügyész erkölcstelennek mondja a Közúti akcióját és nem érti, hogy a Közúti Vaspálya Társaság miért nem ragaszkodik továbbra is a területhasználati szerződéshez: elfelejti, hogy a területhasználati szerző- dóst a béke boldog idejében készítették és nem. számítottak rá, aminthogy nem is számíthattak, hogy háború lesz, amely mindent alaposan felforgat. Nem számíthattak arra, hogy 1918 november 5-én az állam erőszakkal elveszi a Közúti Vaspálya Részvénytársaságtól a vasútját; nem számíthattak arra, hogy a kereskedelmi kormány az Egyesi tett villamos' vasutakat kezelésre átengedi egy „kényszer-betéti társaságnak“ és ebbe a betéti társaságba belekényszeríti a Közúti igazgatóságát is. Végül nem számíthattak arra, hogy a háború előtti korona ma csak a négy századrészét éri a habom előtti értékének. Egészen bizonyos, hogy a bíróság, mikor eléje kerül ez a nagy pör, sokkal objektivebben fogja latolgatni a dolgokat, mint a főváros tiszti főügyésze és nem mondja majd olyan könnyedén, mint ahogy a tiszti főügyész teszi, hogy a Közúti igazgatóságának, álláspontja merőben erkölcstelen. Egyébként a Közútinak nemcsak ai fővárossal lesz pere,' hanem ugylátszik egy és más elintéznivalója lesz az Egyesített Városi Vasutakkal is. Hogy elején kezdjük a dolgot, el kell mondanunk, hogy amikor a kereskedelmi kormány a múlt év tavaszán kényszertársulásba kényszeri- tette a megváltott villamos vasutak igazgatóságait, elrendelte egyúttal azt, is, hogy a Budapesti Helyiérdekű Vasutakat vissza kell adni a részvényeseknek. 1921. július 1-én kapta vissza a helyiérdekű részvénytársaság a vicinálisait, azonban a Budapesti Egyesitett Városi Vasutak igazgatósága a helyirdekü vasutak igazgatóságával 20,000.000 koronát fizettetett azért, mert az alatt az idő alatt, amíg az Egyesített Városi Vasutak igazgatósága kezelte a vicinálisokat is, 20,000.000 korona értékű síneket és egyéb anyagokat ruházott be a vicinálisokba. A Helyiérdekű Vasutak meg is fizették a kért 20,000.000 K-t s ezzel azt hitték, hogy egyszer és mindenkorra minden kötelezettségüket elintézték az Egyesített Városi Vasutakkal. A dolog azonban nem igy történt, mert nemrégiben az Egyesitett Városi Vasutak számlát küldött a Heiyiérdekii Vasainak és a régi beruházásokért felszámította a maga költségeit, még pedig szokol-értékben. Ez az elszámolás a helyiérdekünél nagy meglepetést keltett, mert hiszen a helyiérdekű még tavaly nyáron kifizette a maga tartozását, akkor, amikor 20,000.000 K-t utalt át az Egyesitett Városi Vasutak igazgatóságának a beruházások fejében. A dolog előzménye a következő: Az Egyesített Városi Vasutak igazgatósága Csehországból, cseh vasgyáraktól még 1920 őszén vásárolt síneket és egyéb vasúti íelszereléseket, kb. 2.000. 000 szokol értékben. A számlát azonban nem űzette ki, mert akkor még aj szokol 4-en állott és ezt a kurzust az Egyesitett Városi Vasutaknál tul magasnak tartották. Várták, hogy a szokol lejjebb száll. Sajnos, a szokol nemi felelt meg a várakozásnak, tehát az Egyesített Városi Vasút továbbra sem fizetett, sőt az Egyesített Városi. Vasutak még máig sem fizet, dacára annak, hogy a szokol kurzusa most mór 90 felé tart, úgy, hogy a Városi Vasutak tartozása maholnap eléri a 200 milliót. A dolog az Egyesített Városi Vasutak igazgatóságára nézve egyre kellemetlenebb lett annál is inkább, mert a cseh vasgyár be is pöröltc az Egyesitett Városi Vasutakat. A Városi Vasutak a nyáron azután1 gondolt nagyot és merészet és az 1920 őszén! beépített síneket, amelyekért a Helyiérdekű Vasutak igazgatósága már egy esztendővel ezelőtt 20.000. 000 koronát fizetett, újra számlázta, csakhogy most már szokol ban. Természetes, hogy a vicinális nem akart fizetni, kijelentvén, hogy ö nem tartozik, mert már ő egyszer megfizette az adósságát. Ha pedig az Egyesitett Városi Vasutak továbbra is szokolban kérnék az adósságot, akkor a vicinális perre fogja vinni a dolgot és a bíróság előtt fogja megállapítani, hogy ő már egy esztendővel ezelőtt kifizette a szokoltartozás reá eső részét és hogy a vicinális igazgatósága nem tehet arról, hogy az „Egyesitett Vasutak” azt a húsz millió koronát, amelyet a vicinálistól kapott, nem fordítottá a cseh tartozása kiegyenlitcsérc. Enyhültek a tüzifagondok Lesz import, lesz tűzifa, csak legyen, aki megfizetni tudja A múlt héten a kormány, a főváros, a íakor- mánybiztosság és a íakereskedelmi érdekeltség képviselői közös értekezletet; tartottak- melyen az ország, illetve a főváros válságos helyzetbe jutott tűzifa- ellátásának problémáját beszélték meg. A magyar ítüzífapiac ugyanis a Devizaközpont éíetbclűvásával katasztrofális helyzetbe jutott. A Devizaköz,pont a felállítását követő első négy héten csak töredékesen vaígy egyállkaján (nem elégetette ki a fakereskedők import-devizákban való szükségletét. Ennek következtében a legális tiiziía-kereske- delem tevékenysége úgyszólván nullpontra szállott alá. Az import azért akadt meg, mivel a Deviza- központ bukaresti kifizetés hiányában nem tudta az igénylőknek rendelkezésre bocsájtani a vagononként 3500—3700 leit kitevő vételárat. Az ismert tűzifa-ankét óta a helyzet lényegesen javult, Tabak o vies Dusán, az Állami legyintéseinek a Devizaközpont vezetésére kirendelt igazgatója intézkedett, hogy a romáin tűzifa-import devizaszükségletei eiső helyen utaltassanak ki. így remélni lehet, hogy még a tél bekövetkezése előli egybe lesz gyűjthető az a 20.000—'22.000 vagont tevő tiiziía- mennyiség, melyet a iőváros lakossága egy télen át fogyasztani szokott. A tiiziíapiac helyzete A T ii z i f a n a g y k e r e s k e d ö k és gőzfavágók országos egyesülete titkári hivatalában a tiiziíapiac helyzetéről és a téli tiizifaellátásiről a következőket mondták munkatársunknak. — A Devizaközpont egészen az utolsó napokig nem honorálta kellő mértékben a legális tiizifa-nagy& Co BANKHÁZ, WIEN WIEDNER HAUPTSTRASSE 1. — KARLSPLATZ 14. TÁVIRATCÍM: LLOyDLUKÁCS TELEFON: 54-2-31 59-4-88 59-5-78 59_5_79
