Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-09-13 / 30. szám

6 ymfáo^yiíjZDif* Budapest, 1922. szeptember 13. két 1923 március 15-ikéig nyilvános képkiállitáso- kon vagy tárlatokon kiállítatnak. A harmadik pályá­zatot a népszínházi bizottmány hirdeti, eigy olyan egész estét betöltő, esetleg zenés színdarabra, amelyben a költő személye, vagy életiének valamely mozzanata van feldolgozva. A pályadij 100.000 korona. A pálya­művek benyújtásának határideje — és ez az, amit külön is fel kell jegyeznünk, mert erről talán még szó fog esni — 1922 november 30-i k a. Hát mi őszintén szeretnénk látni azt a gyorstalpaló drámaírót, aki három hónap alatt az örökkévalóság számára meg tudná alkotni művélt. Mert remélhető­leg a 'népszínházi bizottmány komoly irodalmi értékű müvet és nem revüt vár. Igaz, hogy a pályázati hir­detmény alatt szereplő dátum 1922 április 18-at jeLez, de ha a pályázatot most; teszik közzé a hivatalos közlönyben — amit ugyan a költők nem igen olvas­nak —, akkor tulajdonképen a munkához, való időt is csak mostantól kezdve lehelt számitlani. Mert a drá­maírók nem sejthetik meg, hogy a polgármester fiók­jában százezer koronás pályázati hirdetmény nyugszik. Ha csak valamelyik kurzus-költőnek különösen jó szimatja nincsen ... Az alpolgármesterek szabadsága. Rénvi Dezső alpolgármester visszatért szabadságáról és átvette ügyeinek vezetését. Amig Folkusházy Lajos és Búzáik János alpolgámes'ferek szabadságon van­nak, F o c k Ede és V á r o s y Gyula tanácsnokok helyettesítik őket. R é n y i alpolgármester az elnöki, az útépítési és csatornázási, a közlekedési, a tanügyi, egészségügyi és középitési ügyosztályokat, F o c k Ede tanácsnok a közélelmezési, közjogi, közgazda- sági és városgazdasági ügyosztályok, V ár osy Gyula tanácsnok pedig a katonai, a pénzügyi, a közjóté­konysági, a világítási és vízvezetéki, valamint a szo- • ciálpolitikai iiyosztály munkálatait vizsgálja fölül. Minden este a „Csereberéit adják a Vígszín­házban. A iszenzációs operpittujdonság páratlan sikere tette szükségessé, hogy e héten is en suite adják a „Csereberéit. Minden eddigi előadásira minden jegy elővételben kelt el. Az előadás pontban fél nyolc­kor kezdődik, csak a szombat esti előadást kezdik kivételesen hét órakor. E napon éjjeli előadást is tartanak, a „Kék írakk“-o.t adják 10 és egynegyed órai kezdettel. Budai Színkör műsora. Szerda: Trianon. Csütör­tök: Az ember tagédiáia. Péntek: Detektivkisassz,ony (először). Szombat d. u.: Vig özvegy, esitie: De.tektiv- kisasszonv. Vasárnap d. u.: Az ember tragédiája, este: Detektivkisasszony. A Kamarában ui műsor. Bemutatásra kerül a Gyémánthiénák befelező része. valamint C la r a Kimball Young, a nemrég meghalt tüne­ményes szépségű művésznő utolsó nagy szerepében, a Hírhedt nő cimii film-attrakcióban. Előadások 6. fél 8 és fél 10 órakor. Az Angol-park egész szeptemberben nyitva. Na­ponta katona zene hangversenyez. A Mozgókép-Otthon hallatlan nagyszerű műsora: ,,Malot asszony szalonja“, amerikai erkölcsregény 7 felvonásban, a „Revolvcres esküvő“, vidám amerikai kalandortörténet 5 felvonásban már csak két napig látható. (5, 7, 9.) NEMZETI ROYAL ORFEUM Minden este 1/28 órakor a nagyszabású szeptemberi varietémüsor és Magyar Erzsi fev,?“PdÄ Aranymadár “1“ Naponta este 1/Íí8 órakor, /£^AroS' csütörtök és szombat délután 4 órakor ILLEHEB kapitány, ^ rt O 8 L 1 G t"* 6 oroszlán, 2 tigris, 2 medve ezenkívül az Telefon-szám: 55-55. ::: új szeptemberi műsor::: APOLLO-SZÍNPAD Blaha Lujza-tér 2. Telefon: József 13—26. LOVAGOK avagy az ember nem tudhatfa furcsa zenés vidámság egy felvonásban. Irta : Zágony István. SÓHIVATAL énekes tragédia. Irta: ifj. Békeífy István. CABIN ET-SEPARÉ Rokokó maszkajáték. Irta: Radó Antal. Szőllösi Rózsi, Kondor Ibolya, Bánóczi Dezső, Sándor Anna, magánszámokkal. Kezdete 8 órakor. ■■Q■■■■■■■■■■■■■■■■■ LÖFFLER ÉS TÁRSAI BANKÜZLETE, BUDAPEST, VÉCSEY-UTCA 1. SZ. ________MEGNYÍLT_______ Fo glalkozik a banküzlet minden ágával, tőzsdei megbíz ásókat vállal, lombardhiteleket folyósít TELEFON: 12—80. fi TÖKE ••• Körséta a tőzsdén1 A tőzsde, — mint azt egy a tőzsde életében vezetősz&repet vivő férfiú mondotta. — egyetlen ke­resleti forrása az országnak. Sajnos, hogy igy van, mert ez oly kereseti forrás, amely csak cserél, de nem termel, azonban ha már igy van, mégis azt kell kívánnunk, hogy a tőzsdei üzletmenet lehetőleg ked­vező legyen. Az a sok ezer kisebb-nagyobb exisz- tencia, aki a tőzsdén érdekeltséget vállalt, nem kö­vetett el bűnt azzal, hogy meglevő kisíőkéj'ét át­menteni igyekszik a pénzünk leromlásával előállt viszonylagos értékre, sőt nagyon helyes, ha az ár­folyamok megszilárdításával legalább megdrágítja a külföldnek a magyar vállalatok részvényeit, miután a tőzsdei-baisse ideién igazán potom pénzekért állt módjában a külföldi vevőknek megszerezni a magyar részvényeket. így 'értve és értelmezve a tőzsdét, az elmuilít' heti jelenségeket igen üdvösöknek kell találnunk, mert eltekintve attól, hogy az irányzat egyöntetűiéin szi­lárd volt, szertelen árugrások] nem voltaic, vagy csak kivételesen és indokolt esetben. A nehéz papírok fo­lyamatos evolúciója a nullák b irtó dalmában csak elő­nyös lehelt, miután nem kétségtelen, hogy például a Ganz-Danubiust külföldi tőkéscsoport vásá­rolja s ha már ez kivédhetetlen, legalább drágán fizessék meg. Már milliós kurzusról is regéltek!, ami persze még távol van az igazságtól, azonban hisz- 5>ziik, hogy nem soká s néhány nap múlva a Ganz- Danubius már ott1 lesz, ahová a fantázia helyezte. A G a n z-v i 11 a m o s s á g i, mint a pesti tőzsde moristrumjának kisöccse, szinte a tőzsde legnehe­zebb vezetőértékei közé küzdötte föl magát s éppen kopogtatja a százezer koronás értékhatár ajtaját, ahová valamirvtel előbb megérkezett az Általános Kőszén s ahová követni fogják a korlát jobb értékei, melyeket nem kívánunk nevükön említeni. A nehéz papinak! spekulációs tábora különben mind szükebb ködbe szorul. A földagadt értékek játékáról lemaradnak a gyengébb kezek, akik nem erősödtek együtt az irányzattal. A lombard megszo­rítása. vagyis a teljes 100 százalékos fedezet mind szükebbre vonja a kört, amelyen belül korlátozott összeggel a tőzsdén mozogni lehet s mind nagyobb üzletköre támad i!l ym ód on a közép és nehézpapirok- nak, melyek közül most már nem egy futott meg igen szép karriert és nem egy sokszorozta meg az árfolyamát két-hárornszörosan is. Az érdeklődés igy most már általános és olyan papírok, melyek másfél esztendeiie mozdulatlanul megültek egy-egy mély pontján a kulrZus-meredeknek. azok egyszerre tip- pekké lettek s az üzlet középpontjába kerültek. Csak a fapiac jelenségeit kell figyelemmel ki­sérni. E g y e s i t e 11 fa, Kőrösbányai, Kron­berger. Malomsoky és L i c h t i g. A letört, elhanyagolt Lidiiig, mind olyan papírok, melyek a tőzsde közvéleményében mint értéktelen semmisé­gek ültek meg, mind megmozdultak s tekintélyes nyereséggel jutalmazták a benne bízókat. Hogy a Hazai fa. az Uj Oía és a Zabolai árfolyama 100 szá­zalékkal szökött a megállapodott és megszokott kur­zusa fölé, az még csak nem is föltűnő Az Ös termelő egyébként a piac legnagyobb íavoritja. Hétfőn már csak 3000 korona fölött vásá­rolták s a beavatottak szerint 5000-ig meg isiéül áll ez a folyamat. Most a Schlick, a Nagybáto- n y i, Borsodi Szén a spekuláció tipple s várijuk, hogy ezek fussák ki a formájukat. A nem jegyzett értékek közül a Forest a és a Just-Izzó került az érd-iklődés középpontjába. A Forestát Casitiliomék vásárolják; s ennek hatása alatt a Foresta 1—2 nap alatt 1400-ról 3000 koronán felül emelkedett, A Just-Izzó is egy nap alatt meg­duplázta a kurzusát, 350—380 koronáról 700-ig szö­kött föl. A szilárd irányzat mellett forgalmas tőzsdei konstellációk igen kedveznek a tervbevett uj beve­zetéseknek s a Kis tárcsái gépgyár és az A m e- r i k a i fa a legkedvezőbb körülmények között vár­iák kotiirozásukat. A Kistarcsai ennek folytán már bevezetése előtt is nagy áremelkedést ért el s 5000-ig emelkedett, de 6000-ig remélik föltenni a kur­zusát azok, akik ezt a rendkívül prosperiozus, jó vállalatot ismerik. Fónagy Aladár tervei. Fónagy Aladár, a Neue Wiener Bankgesellschaft társelnöke, Budapesten tar­tózkodik és itt több tranzakció ügyében folytat tár­gyalásokat. Többek között fiókot akar létesíteni Budapesten uj faipari vállalatának, amelyet külföldi tőkepénzesek és bankok .részvételével nemrég ala­pított Becsben és amelynek Bukarestben is van fiókja. Itt tartózkodásának másik célja, hogy a tulajdo­nában levő 'Foresta-résavényeknek a pesti piacon megfelelő elhelyezést keressen), amire most a tőzsdei konjunktúra is kedvezőnek muitátkozik. Mignon-részvények a tőzsdén. Értesülésünk sze­rint a K u gier Henrik Utóda Gerba u d R.-T. legközelebb bevezeti részvényeit a tőzsdén. Ezt megelőzőleg a vállalat e hó 20-án rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a 15.000 darab 400 K-ás részvényt átváltoztatják 30.000 darab 200 K-ás rész­vénnyé és egyúttal a 6 millió K alaptőkét 30.000 da­rab 200 K-áte részvény kibocsátásával 12 millió K-ra emelik föl. Ha a részvények oly kapósak lesznek a tőzsdén, mint a mignon-sütemények, akkor nagy karriernek néznék elébe. A Klotild tőkeemelése. A Klotild első ma- gyair vegyipar r.-t. rendkívüli közgyűlése által elhatározott alaptőkeíelemelés alkalmából 35.716 darab részvényt ajánl fel a régi részvényeseknek 7:2 arány­ban, 1500 korona elővételi áron, 50 korona — illeték és költség — térítés mellett. Az elővételi jog szep­tember 14-től 20-ig bezárólag gyakorolható Buda­pesten a Wiener Bankverein magyaror­szági fióktelepénél, W jenben az All­gemeine Deposiitenbanknál. valamint a Wiener Bankvereinnél. Az alaptőkeemelés­nek kersztülv.iendő második részletéből 37.500 darab részvény fog még az igazgatóság által meghatáro­zandó időpontban &s árfolyamon a részvényeseknek felajánlhatni. Uj bank. és tözsdeblzományos. B o h á t k a Má­tyás bank- és tőzsdebizományi irodáját Ferenc Jó- zsef-rakpart 5. (Gresham-palota) I. emelet 1. szám alatt megnyitotta. Bohátka Mátyás néhány hónappal ezelőtt feleségül vette Várady Annát, Krausz Simon titkárnőjét, akinek nagy népszerűsége bizonyosan hozzá fog járulni, hogy az u.i bankár tevékenységét a bankvilág és a tőzsde legszélesebb köreiben me­legen fölkarolják. A Magyar gazdasági hitelbank r.-t. f. évi aug. 30-án tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés a zárszámadást helyesnek találta és a felmentivényt az igazgatóságnak és íelügyelöbizottságnak megadta- Egyszersmind bizalmat szavazott az igazgatóságnak, különösen hangsúlyozva azt. hogy az április hó fo­lyamán lefolyt majorizálási ellentétek óta az intézet oly előnyösen és eredményesen működött, hogy méltó helyet foglal el a kisbankok között. Az intézet reális működésének köszönheti azt, hogy a Deviza­központ bizományosa lett és Szabó Gyula vezér- igazgató szakavatott vezetése allaitt további fejlődés­nek néz elébe. A szerkesztésért és kiadásért telelői: Dacsd EmU KUMQat a „FŐVÁROSI HÍRLAP4 lapkiadó-vállalat Réval-Nyoxnda Budapest V. ker„ Ügynök-utca 8. ti (Nyomdaigazgató : Sziklai Páli. íNYAT, „V.LV.LS, BRILUANST, DR. J U ST-F ÉLE IZZÓLÁMPA és VILLAMOSSÁGI GYÁR R.-T. ÚJPEST, Ó-UTCA 2. Távirati cim : „Justram“ Újpest. TELEFON : 181—32 GYÁRTMÁNYOK: Norma), félwattos (gázzal töltött) és speciális lámpák mindenféle kivitelben. Megrendelések kizárólag gyártelepünkre intézendők. A székesfőváros szállítója MAGYAR GAZDASÁGI HITELBANK RÉSZVEHYTARSASAO Budapest, IV., Piarista-utca 6. S2. — Telefon: 27 33. Tőzsdei megbízások kuláns keresztülvitele a budapesti és külföldi tőzsdéken. Betétek legmagasabb kamatozása. Értékpapir-lombard legelőnyösebben. Valuták és devizák, ércpénzek vétele és eladása, valamint a bank- es hitel- ooo üzletek minden egyéb agazata. ooo . Pálffv Bank és Uáltóüzlet Központ : Budapest, IX. kér., Üllőt-ú1 5. Telefon: Jóesef 74—07 és József 4—98. Tőzsdei megbízások a buda- Fíók : pesti és külföldi tőzsdékre. Kecskemét

Next

/
Oldalképek
Tartalom